Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-11 / 213. szám
2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK Éppen 14 éve, 2001. szeptember 11-én, 8.46-kor (magyar idő szerint 14.46-kor) csapódott bele az első utasszállító repülőgép a New York-i World Trade Center északi tornyába. Tizenhét perccel később, 9.03-kor a déli tornyot is eltalálta egy másik repülőgép. A világ ezt már élőben figyelte a tévén keresztül. Lángcsóvák csaptak ki a tornyokból, óriási füstfelhő gomolygott, emberek ugrottak a semmibe. Fél órával később, 9.38-kor találat érte a Pentagont is. A negyedik gép a Fehér Házat vette célba, de a célpontig már nem jutott el, 10.10-kor lezuhant Pennsylvaniában. A Pentagon egy része, a World Trade Center északi és déli tornya, valamint a hetes épülete összeomlott. A Fehér Házat, a minisztériumokat kiürítették. George W. Bush elnököt biztonságba helyezték. Felfüggesztették a légi közlekedést az országban, a keleti partokhoz hadihajókat vezényeltek. A csaknem háromezer áldozatot 90 nemzet gyászolta. Osza- ma bin Laden csak 2004-ben ismerte be, hogy ő állt a támadás hátterében. Több mint 13 évvel az eredeti tornyok lerombolása után, 2014 ' őszén újranyitott a New York-i Világkereskedelmi Központ. Az USA legmagasabb felhőkarcolóját 8 évig építették, 104 szintes és 3,8 milliárd dollárba került. A mindent megváltoztató nap története ■ A WTC elleni terrortamadas НВВ áldozatainak emlékműve. Azóta is tízezrek betegedtek meg ■BHH| az akkor felszabadult " Щ toxikus anyagok miatt. 10 TETTHELY - TV-MUSOR Őrizetbe vették a Porschést Elfogta а ТЕК azt a 40 éves biatorbágyi férfit, aki a múlt pénteken az Ml-M7-es közös szakaszánál szidalmazta a bevándorlókat. A férfi egy menekültekkel teli kisbusz oldalát többször megütötte, felszólította őket, hogy hagyják el a járművet, mert különben kézigránátot dob az utastérbe. MW Jogerős öt év a mentő támadójának Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a hajdúdorogi férfit, aki egy mentőautóban ittasan rátámadt a mentőápolóra. A férfihoz tavaly azért riasztották a mentőket, mert egy hajdúdorogi presszó előtt ráesett egy biciklitárolóra és megsérült. A mentőre egy 15 centi hosszú csavarhúzóval támadt rá a mentőautóban. Az ápoló kiugrott a kocsiból és a vádlottra zárta az ajtót, majd bekapcsolták a kocsiban a fűtést. A meleg hatására a vádlott újra bódult állapotba került. MW Rejtő E. Tibor felmentését kérik Rejtő E. Tibor, a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatójának ügyvédje bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését tegnapi védőbeszédében. A13 évvel ezelőtt indult büntetőeljárás eredményeként a Kulcsár-ügyben bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádjával áll Rejtő E. Tibor a Fővárosi Törvényszék előtt. MTI Bár novemberben lesz egy eve, hogy újranyitották a New York-i Világkereskedelmi Központot, a mai napig kísért a szeptember 11-ei terrortámadás szelleme. Azóta csaknem 850-en hal tak meg a tűzvészben felszabadult toxikus anyagok miatt. Csejk Miklós mikíoS.csejk@medíaworks.hu hsw YORK 42 éves korában, gyomorrákban halt meg a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás egyik túlélője, Marcy Borders. Három hete. A nőt a World Trade Centerből (WTC) kimenekülve, porral beborítva fényképezte le egy fotós. Marcy Borders a terrortámadás után elvesztette a munkáját, kicsúszott alóla a talaj. Depressziós lett, alkohol- és drogproblémái kezelhetetlenné váltak, emiatt elvesztette két gyermeke feletti felügyeleti jogát. „Tíz évig nem dolgoztam egy napot sem, totális káosz lett az életem - nyilatkozta a The New York Postnak a WTC elleni támadás 10. évfordulóján. - Ahányszor megláttam egy repülőgépet, pánikba estem” - magyarázta pszichés betegségét. Még ugyanebben az esztendőben összeszedte magát, elvonóra ment, megvívta kőkemény csatáját a drogokkal, egy pszichológus pedig a trauma feldolgozásában segített neki. Nem ment könnyen, de megvolt az életcélja: vissza akarta szerezni a gyermekeit. A nőnek, akit porral beborítva ismert meg a világ, tíz év szenvedés után csak három nyugodt esztendő adatott meg a visszaszerzett gyerekeivel. Tavaly novemberben gyomorrákot állapítottak meg nála, ekkor már tudta: itt a vég. A terrortámadás 14. évfordulójának megemlékezését már nem élte meg, három héttel ezelőtt meghalt. Nem ő az egyetlen rákos a túlélők között. Tavaly szeptemberben néhány órányi különbséggel halt meg három, a mentésben részt vevő tűzoltó. Mind rákos megbetegedésben szenvedtek. A tűzoltók halála alátámasztja a gyanút: az ikertornyok ösz- szeomlásakor mérgező por szabadult fel. Tízezrek betegedtek meg a terrortámadás óta. A legtöbben légzőszervi és bőrbetegségekben szenvednek. Vélhetően toxikus anyagokkal való érintkezés következtében alakultak ki a betegségek. Velük egy különleges egészségügyi projekt, a World Trade Center Health Program keretében foglalkoznak. Döbbenetesek a számadatok is. Mentés közben 343 tűzoltó vesztette életét, azóta további 92-en haltak meg különböző betegségekben. A tűzoltóság összesítése szerint saját emberei és a mentésben részt vevő más egységek tagjai közül eddig összesen 850-en halhattak meg a tűzvészben felszabadult toxinok miatt. TELEVIZIÓ»MUSOR mm S шшЯННЯ1 VIASZ 4.00 Reflektor© 4.30 Életfogytig 16.35 Avarázsceruza 8.10 4.15 ízes élet© zsaru© 16.50 Ben és Holly apró 4.35 Barátok közt© 5.10 Csapdába királysága 9.05 5.05 Fókusz© csalva® 17.00 Vackor az első bében 10.00 5.30 TopShop 5.35 Kettős ügynök © 17.05 Raju,ariksa 11.15 6.00 Jó reggelt, skacok! © 6.20 Mokka 17.15 Mesélj nekem! 7.35 RTL Klub Híradó 9.25 Stahl konyhája © 17.25 Süni és barátai 12.10 8.08 8:08-Minden 9.30 Babapercek© 17.35 Kérem a következőt! reggel© 9.40 Teleshop 17.50 Caillou 13.10 9.10 ízes élet© 10.45 Astro-Világ 17.55 Félix levelei 14.10 9.35 Reflektor© 18.10 OzieBool- Mentsük 15.10 10.05 TopShop 12.00 Tények Délben meg a Földet! 16.05 11.45 AsztroShow 12.25 Aktív® 18.15 Irány Dínóföld! 17.05 12.45 Reflektor© 12.55 Családi Titkok© 18.25 Pocoyo 18.05 12.55 Éjjel-nappal 13.55 Magánnyomozók© 18.35 Noddy kalandjai 18.35 Budapest® 14.55 Az én bűnöm© Játékvárosban II. 19.05 14.05 1 perc és nyersz!® 15.55 Veronica 18.50 Állatkert a hátizsákban 15.10 A szerelem foglyai® aranya© 19.20 Richard Scarry Tesz19.35 16.20 A mentalista® 16.55 Fiorella© vesz városa 17.20 Fókusz© 18.00 Tények 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.10 18.00 RTL Klub Híradó 19.30 Jóban Rosszban ® 20.00 Családom és egyéb 18.55 1 perc és nyersz! © 20.05 Ezek megörültek! © emberfajták © 20.35 20.05 Éjjel-nappal 21.25 A szállító® 20.25 Böngésző® Budapest© 23.25 Charlie 21.00 Én vagyok itt© 21.00 21.25 Barátok közt© angyalai© 22.35 Top Gear© 23.20 22.00 Kétszemélyes 23.30 Dalszerzők az A38 hadsereg© 0.30 Tények Este Hajón © 0.30 23.45 RTL Klub Híradó 1.15 Aktív© 0.00 Azéletsava-borsa© 0.15 Vámpímaplók© 1.45 Sportos 0.45 Én vagyok itt® 1.30 1.20 Reflektor© 1.55 Ezo-TV© 2.20 Top Gear© 2.20 1.35 Street Kitchen© 3.00 Charlie angyalai© 3.10 Dalszerzők az A38 3.05 2.05 Kalandor 3.45 A férjem védelmében Hajón © Щ 1 > $* Pl 1 [X X * Д! >< < К о (Л о s 22.00 Kétszemélyes hadsereg fvlx Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.15 Minden tudás 10.41 Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 Unió28 13.41 Ma délután 14.15 Summa 14.41 Ma délután 15.15 Kosár 15.41 Ma délután 16.15 Minden tudás 16.41 Ma délután 17.15 Itthon vagy! 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.04 Ma este 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó nyomozó© Bűnös szándék© Nemszázas körzet® Két pasi - meg egy kicsi© Két pasi- meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi© Bűnös szándék® szállodája© 6.00 7.00 7.15 7.20 7.50 8.20 9.10 10.00 11.30 12.00 12.02 12.40 12.45 13.15 15.20 16.10 17.00 18.00 18.30 18.40 19.30 20.30 21.30 22.45 0.25 2.45 8.00 Nyomtalanul ® 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 ínyenctúra ® 12.20 ínyenctúra © 12.50 A Toledo család ® 13.45 A beépített szépség © 14.40 Az örökség ® 15.35 Barátok közt ® 16.05 ínyenctúra ® 16.35 ínyenctúra ® 17.05 Tom és Jerry 18.00 Érintés ® 19.00 Tűzön-vízen ® 20.00 Az élet csajos oldala ® 20.30 Az élet csajos oldala © 9.10 Csapdába csalva ® 9.45 Veled is megtörténhet! ® 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban ©12.35 Hal a tortán ©13.40 Bűnök és szerelmek © 14.20 Bűnök és szerelmek ® 15.00 Hőhullám © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Pimasz úr ott alszik ® 18.10 Veled is megtörténhet! ® 19.20 Csapdába csalva ® 19.55 Hal a tortán ® 21.00 Felhangolva 23.05 Szeptember 11 -Terror a fedélzeten © 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 BBC Reporters 11.30 BBC Hard Talk 12.00 Déli híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kommentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Vetítő ©14.06 Kovács - Krónika © 14.30 Globál 15.00 Híradó 15.30 Felfedező 16.05 Zöld övezet 16.30 BBC Click 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyar- ország élőben 20.05 Csörte 21.00 Híradó 21 Feketén-fehéren © Híradó Időjárás-jelentés Életkerék Öt kontinens A múlt fogságában © A hegyi doktor- Újra rendel© Család-barát Sophie szerint a világ @ Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kapa, kasza, fakanál 3. Kívánságkosár Rex felügyelő© Feketén-fehéren © Ridikül© Híradó Időjárásjelentés A hegyi doktor-Újra rendel© Maradj talpon!© Fölszállott a páva Columbo: Kézirat vagy halál© Az elátkozott színház © Testőrök és gyilkosok® Legenda® 9.40 10.05 10.25 11.05 i 11.15 13.00 13.15 15.15 15.45 16.45 17.40 18.05 18.30 19.05 20.00 21.00 21.30 22.25 23.20 1.00 1.10 1.20 2.15 Magyarország 2000Családi krónikák© Profit7 Iskolapad Magyarország története Angol nyelvű hírek Tilos a szerelem® Híradó Kívánságkosár Világörökség Portugáliában Vallási műsor Aranymetszés Kényszem sorsfordulók© Kényszerű sorsfordulók® Hazajáró Hogy volt!? AL’artpourl’art társulat új műsora © Híradó Maradj talpon! © Ridikül© Család-barát Híradó Angol nyelvű hírek Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán© Tilos a szerelem© 22.45 Az elátkozott színház 4.00-5.00 Privátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet ® 6.009.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 Varázsapu © 15.30 Varázsapu © 17.15 A Rímvászon Legendái ® 17.30 Az iker bajjal jár, avagy az óvóbácsik visszatérnek ® 19.10 Raboljuk el Sinatrát! © 21.00 A nagy balhé ® 23.05 Végveszélyben a Fold ® 0.45 Végveszélyben a Föld ® 2.20 Őrangyalok © 23.20 Család-bari 10.25 Friderikusz 11.30 Gasztro- Ыокк 11.55 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 14.50 ATV START 15.50 700-as klub © 16.25 Együtt a biztonságért © 16.55 ATV Híradó 17.05 tora esti start 17.30 Koraesti start plusz 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Tetthely ® 19.55 ATV Híradó 20.05 Szabad szemmel 21.30 Titkos dosszié 22.25 ATV Híradó 2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK 9.00 Labdarúgás Goalissimo 10.00 Zuhanyhíradó Hazai és nemzetközi labdarúgó-magazin 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Olimpián Innen A sport mindenkié 12.30 Bikarodeó Ford Tough Series, Biloxi 13.35 Lóverseny 14.15 Arany pillanatok 14.30 NFL Alapszakasz. 1. hét, New England Patriots - Pittsburgh Steelers 18.00 Kerékpár Bringa Tv 18.15 Légbőlkapott 18.30 Ökölvívás KO TV, Classics 19.30 Trash Talk Amerikai sportmagazin 21.00 Mezeket fel! 22.00 Heti helyzet 23.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Szergej tovaljov - Nadjib Mohammedi 1.30 13. menet A Sport TV bokszmagazinja 4.25 Ong Bak2.-Asárkány bosszúja© thaiföldi akcióthriller 2008 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Testőrbőrben © amerikai akcióthriller 1987. 11.05 Step Up 3.® amerikai zenés dráma 2010 13.00 Részeges karatemester® hongkongi akció-vígjáték 1978 15.10 A Féreg akcióba lép ® amerikai-német-belga akció-vígjáték 1999 16.45 Jég és föld között© amerikai akciófilm 2000 R.: Martin Campbell Sz.: Chris O’Donnell, Bill Paxton, Robin Tunney, Scott Glenn, Izabella Scorupco 19.00 Kardvihar© kínai akciófilm 2011 21.15 A kaptár 3,-Teljes pusztulás ® francia-ausztrál-német- angol-amerikai akciófilm 23.00 Túlvilági bosszúálló © amerikai-angol akciófilm 2012 16.45 Jég és föld között DISCOVER 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomagcsaták 10.00 Raktárvadászok 10.30 Raktárvadászok 11.00 Csupasz túlélők 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Újjáépítők 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Mi baj lehetne? 16.00 Hogyan készült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 Zoltán, a Farkasember 18.00 Bear Grylls: A sziget 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Idris Bba: a sebesség megszállottja 18,00 Kerékpár 10.00 Martin kedvenc halételei ® 10.30 Catherine FuMo: Római vakáció ® 11.00 Piknik ® 11.15 Pasta Mania © 11.30 Receptdaráló Desz- szert Angélával © 11.45 Receptdaráló Desszert Angélával © 12.00 A boldogság receptjei © 12.30 A boldogság receptjei ® 13.00 Receptdaráló ® 13.15 Receptdarakj ® 13.30 Sör ügynök: Jan Rosák ® 14.00 Napról napra ® 14.15 Napról