Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-10 / 212. szám
HIRDETÉS EGY PERCBEN rúgott bele MAGYARORSZÁG A jobbikos tévé alkalmazottját egyből kirúgták, miután az interneten szélsebesen elterjedt az a videó, ahol jól látszik: a röszkei határ- szakaszon elgáncsolt egy, a karjában gyermeket tartó menekülő férfit, aki a földre esett, és belerúgott egy menekülő kislányba. Közben kamerájával vette a történteket. Az internetre felkerült videót a fél világ látta, milliók töltötték le. Két párt feljelentést tett a lelketlen operatőrnő ellen. ► 8 Jó reggelt! S ajátos módon szórakoztatta magát a minap néhány serdülő leányka Szolnok belvárosának egyik utcáján. A 14-15 év körüli fiatalok első pillantásra teljesen konszolidáltnak tűntek, így a közelükbe érő járókelőket villámcsapásként érte az eléjük ugró lányok torkából feltörő hörgő, artikulátlan üvöltés, majd az azt kísérő ordenáré röhögés. Volt persze, aki „merészelte” kifogásolni a viselkedésüket, no, ő kapta is sűrűn a „ne dumálj!”, „fogod be!" és még cifrább megjegyzéseket. Persze ilyenkor felmerül az emberben, hogy vajon valamilyen kábítószer hatása alatt álltak-e ezek a lányok - alkoholszag nem érződött rajtuk -, vagy értelmi színvonaluk mindössze efféle „szórakozás” élvezetét tette lehetővé. Magukat mindenesetre alaposan lejáratták. К. B. Gyanú: kirabolták az ittas férfit JÁSZÁROKSZÁLLÁS A Szolnoki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalembert, akik megalapozottan gya- núsíthatóak azzal, hogy 13 éves gyermekkorú társukkal bántalmaztak, majd kiraboltak egy ittas személyt. A Szolnoki Törvényszék sajtócsoportjának tájékoztatása szerint a gyanúsítottak augusztus 30-án éjjel a lász- árokszállásról Visznekre vezető úton, a Jászárokszállás település végét jelző tábla előtt a sértettet utolérték, földre lökték, akit ezután az eszméletlenségig ütöttek, rúgtak, majd elvettek tőle közel 10 ezer forintot, továbbá személyi okmányait. M. G. előtt történt a befogadás, mindenben a magyar törvényeknek megfelelően jártunk el. Üldözött keresztény családokról volt szó, amiről a helyi egyházak vezetőinek igazolását kértük. Nemzetbiztonsági ellenőrzésen estek át a családok, hogy csak olyan embereket fogadjunk be, akikről tudjuk, kicsodák - felelte Balog. ► 6 Közmunkások a lelkészi hivatalban MARTFŰ Csaknem százhúszan dolgoznak közmunkában a városban. Dr. Papp Antal polgár- mester elmondta, az önkormányzat több munkalehetőséggel várja a lakosokat, akik máshol nem találnak állást. A megszokott feladatokon túl a szakképzett munkanélkülieket szívesen fogadják a különböző köz- intézményeknél. Az óvodában közmunkások segítenek például az ételosztásnál, a takarításnál, de ott vannak az iskolában, a művelődési házban, sőt, még a református lelkészi hivatalban is. Martfűn egyébként körülbelül kétszáz munkanélkülit tartanak nyilván - tette hozzá. J. Zs. Több mint tizennégy tonna szemetet - kommunális hulladékot és építési törmeléket - szállítottak el ugyanis az elmúlt hónapokban Jászberényből, a város szélén található Kürt utca térségéből. A minap tartott sajtótájékoztatón Bobák Zsolt képviselő kiemelte, hogy annak idején, még tavaly ősszel lakossági bejelentések nyomán hívta fel a figyelmet a képviselő-testület ülésén az említett területre, a két önkormányzati bérlakás mögött halmozódó szemét problémájára. A szemét és az építési törmelék jó ideje gyűlt már az önkormányzati területen, de annak felszámolására nem történtek lépések - mondta csak a bejelentést követő hónapokban. ► 4 MAGYARORSZÁG 2013-2014-ben ezer keleti keresztény családot már befogadott Irakból és Egyiptomból a nyilvánosság kizárásával - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Lapunk egy villáminterjúban megkérdezte a minisztert: Hogyan választották ki a családokat?- Bár nem a nyilvánosság SZOLNOK A Richter Flórián Fővárosi Nagycirkusz a hétvégéig a megyeszékhelyen szórakoztatja az érdeklődőket. Felvételünk a tegnapi bemutatón örökítette meg a Richter család lovas produkciójának egyik jelenetét. A képgalériát keresse a Szoljon.hu portálon! MAI LAPSZÁMUNKBAN ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! v ______ J Falu, de mégis város RÁKÓCZ1FALVA Nem sok település dicsekedhet azzal, hoy falunak hívják, mégis város. Rákóczifalvára pontosan illik ez a leírás. A település sokakat vonz, többen költöztek ide az elmúlt években, volt, aki egyenesen a fővárosból találta meg itt új otthonát. A Szolnoktól alig pár kilométerre fekvő kisváros mindennapjaiba pillantottunk be. ► 11 Kályhát kaptak FEGYVERNEK Országszerte 18 hordozható cserépkályhát oszt ki ebben a hónapban a Magyar Vöröskereszt. Az adományban olyan rászoruló idős emberek, hátrányos helyzetű családok, gyermeküket egyedül nevelő szülők részesülnek, akiknek különösen nagy terhet jelent a hideg téli hónapok átvészelése. Megyénkben egy Fegyverneken élő, négy kiskorú gyermekét egyedül nevelő anyához került az adomány. ► 3 Menekülőbe ú SZOLNOK Több hónapnyi csend után százezrek vesztek oda, miután két ismeretlen férfi jelent meg több idős embernél is Szolnokon. Az áldozatok mit sem sejtettek arról, hogy egy jól megtervezett, megszervezett színjátéknak a részesei lettek, amelynek csak egyetlen célja volt, a megtakarított vagyonuk megszerzése. Képünkön Nagy Attila alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője mutatja az ügyekben keletkezett papírokat. ► 2 Feljelentés született a szemétdomb miatt Titkos akció a családokért 2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK • XXVI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP www.szouon.hu 9 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 22 20 Ma nagyrészt erősen felhős, erősen szeles idő várható. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet reggel 11, délután 22 °C körül alakul. ► 5 Boldog névnapot Nikolett, Hunor nevű olvasóinknak! JÁSZBERÉNY A rendőrségen tett bejelentést egy illegális hulladéklerakó ügyében Bobák Zsolt önkormányzati képviselő egyrészt hivatali visszaélés, másrészt a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Dr. Szabó Tamás polgármester egyelőre megvárja a rendőrségi vizsgálat eredményeit.