Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-04 / 207. szám

2015. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK KITEKINTŐ 5 Szellő István a pálya mellől szurkolt fiának a hét végi gyulai teniszversenyen Mindig borzasztóan izgul . Nyaralás helyett- Idén egyelőre a vakáció kima­radt. Ádámmal voltunk egy mál­tai versenyen, míg nagyobbik fiam most érettségizett és felvet ték az ELTE politológia szakára - mondta el kérdésünkre a műsor­vezető. - András nagyon szere­ti a sportot, de a tudományos fo­lyóiratokat is szívesen forgatja. Nagyon örül a sikeres felvételi­nek, és nagy lendülettel készül a tanévkezdésre. Ez a két esemény töltötte most ki az életünket. GYULA Szellő István, az RTL Klub népszerű műsorvezetője volt a legismertebb vendége a múlt hét végén megtartott gyu­lai Dr. Komjátszeghy Endre Te­nisz Emlékversenynek. A tévés 13 éves fiát, Ádámot kísérte el a fürdővárosba, hogy a pálya mellől szurkoljon gyermekének. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu- Milyen érzés szülőként szur­kolni a pálya mellől?- Egyfelől nagyon jó, más­részt borzasztóan izgul az em­ber. Személy szerint csodálom azokat a szülőket, akik rezze­néstelen arccal képesek végig­nézni, ahogy a gyermekük ját­szik. Talán sportolói múltam­ból adódóan erre én nem va­gyok képes. Az is érdekes, hogy néha egészen más, amit én kí­vülről látok, mint amit Ádi be­lülről érez. A fiam egyébként egyre önállóbb, éppen ezért hagyni kell, hogy a saját útját járja. Tanácsot amúgy sem sze­retek adni, hiszen ez a hozzáér­tők, az edzők dolga. Ádám sok időt és energiát fektet a tenisz­be, szeretne ezzel foglalkoz­ni. Persze a tanulás a legfonto­sabb, de most úgy látjuk, hogy egy bizonyos szintig minden­képpen eljuthat.- Hogyan jellemezné a fiát, mint teniszezőt?- Ádám nagy küzdő, a láb­munkája kiváló. Életkoránál fogva persze fejben még érnie kell. A korosztályának tagjaira amúgy is jellemző, hogy hihe­tetlen munkával képesek visz- szakapaszkodni, a hátrányu­kat ledolgozni, azután a követ­kező néhány pontot úgy adják oda az ellenfelnek, hogy annak szinte egy lépést sem kell tenni ehhez. Idővel ez természetesen változni fog. Ádi egyébként na­gyon szereti ezt a sportot, soha nem kényszerből csinálja, még otthon is képes szivacslabdá­val falazni.- Eljátszott már a gondolattal, hogy ha fia sportkarrierje jól ala­kul, néhány év múlva, akár a híradóban fel is konferálhatja egy-egy eredményét?- Bár úgy lenne. Közvetíte­ni nem merném a mérkőzését, mert elfogult lennék, és egyál­talán nem biztos, hogy az in­dulataimat képes lennék visz- szafogni. Amikor a fiam ját­szik, mindig ideges vagyok és izgulok, egyébként más sport- eseményeket viszont nyugod­tan és reálisan nézek.- Ön sikeres párbajtőröző volt. Hogyan „horgonyzott le" a fia a tenisznél?- Nagyobbik fiamat, Andrást vittem le a Vasasba teniszezni, Ádi ekkor még kicsi volt, de őt is beírattam egy tanfolyamra. A sors úgy hozta, hogy végül ő maradt meg a sportág mellett. András is belekóstolt számos sportágba, úszott és focizott, és Ádám is űzte az utóbbi spor­tot is. Mindez egyébként azért nagyon fontos, mert az egyéni mellett egy csapatsportággal is megismerkedhetett. Iker­gyermekeim még csak hatéve­sek, de gyakorlatilag az egész nyarat végig úszták. A vívástól sokáig én sem szakadtam el, a régi csapattal évekig elindul­tunk az országos bajnokságon, igaz, edzetlenül. Sajnos, dél­előtt már nincsenek tréningek, este pedig én abban az időben dolgozom, amikor az edzések zajlanak. Amatőr szinten vi­szont gyakran teniszezek a ba­rátaimmal.- Nem először járt Békés me­gyében. Egy kicsit mesélne ed­digi élményeiről?- Sokszor jártunk korábban Gyulán és Békéscsabán, a szü­leimnek egy nagyon jó barát­juk lakott a békési megyeszék­helyen, és Gyulához is számos ismeretség kötötte őket. Édes­apám sajnos már nem él, de édesanyám ma is sokszor láto­gat el Békésbe. Nekem személy szerint azért Is különleges hely Békéscsaba, mert életem első vívóedzőtáborát is ott éltem vé­gig. A KISZ-tábornál futottunk az Élővíz-csatorna mellett, úsz­ni és ugyancsak futni pedig át­jártunk a Várfürdőbe. Emlék­szem, folyamatosan számoltam, hogy hányszor hagyom el az Er- kel-fát, mert gyakran már na­gyon fárasztó volt róni a kilomé­tereket. A néhány éve megnyílt békéscsabai vívóterem avatása­kor is jártam a városban, ame­lyet egyébként a kolbászfesz­tivállal egy időben tartottak. A mostani teniszversenyre is örömmel jöttünk, nagyszerűen szervezett program szemtanúja lehettem, amihez hasonló - eny- nyi résztvevővel - a fővárosban nem is nagyon van. ÜGYELETES PATIKA Szolnok. Ma a Benu gyógy­szertár (Ady Endre út 28/a.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 529 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 718 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 25,0 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál - 320 centiméter, alig változó, Szolnoknál - 278 cen­timéter, alig változó, a víz 25,6 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 104 centiméter, apadó, Hármas-Körös Kun- szentmártonnál - 80 centimé­ter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendésze­ti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 4-es, 31-es, 46-os, 4633-as utak egyes szakaszain, Törökszent- miklós, Tiszafüred, Karcag, Mezőtúr, Kunmadaras, Jász­apáti, Jászjákóhalma, Jászbe­rény, Szolnok belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traf- fipaxos ellenőrző autók elhe­lyezkedésének megváltozta­tási jogát a rendőrség fenn­tartja. SKANDINÁV LOTTÓ Gépi sorsolás 1, 8, 9,12,15, 22, 29 Kézi sorsolás 1,6,8,21,25,28,34 Érdekeseket látott, hallott?^ Fotóját, Olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormány­hivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének tájékoztatása szerint az ügye­let ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ün­nepnapokon. SZOLNOK. Felnőttügyelet: Szolnok, Tósze­gi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 56/503-603. Gyermekorvosi ügyelet: Szol­nok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház te­rületén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csata­szög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű, Sza- jol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Ti- szajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Új- szász, Vezseny, Besenyszőg, Zagyvarékas. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Móra Ferenc út 9. sz. Telefonszám: 56/429-937. Ellátási terület: Besenyszőg, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szász­berek, Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfa- lu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tó­szeg, Újszász, Vezseny, Szajol, Jászberény, Cibakháza, Alattyán. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. Felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfel- sőszentgyörgy, Jászárokszállás, Jászágó, Pysztamonostor, Jászjákóhalma. JANOSttIDA • Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshi­da, Alattyán, Jásza Isószentgyörgy, Jászbol- dogháza, Jászladány, Jászfényszaru. Orvo­si ügyelet: szombat, munkaszüneti és ün­nepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. T.: 37/341-040. JÁSZAPÁTI •Orvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapá­ti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellá­tási terület: Jászapáti, Jászivány, Jászkis- ér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jásztelek. KARCAG ■ Orvosi ügyelet: Karcag, Széche­nyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS • Orvosi ügyelet: Kisújszál­lás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520-623, 20/932-6117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMARTON •Orvosi ügyelet: Kun- szentmárton, Kossuth Lajos út 5., telefon: 461-252. Ellátási terület: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tisza- kürt, Cserkeszplő. TISZAFOLDVAR ■Orvosi ügyelet: Tiszaföld- vár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470-424, 06-20/958-4969. Ellátási terület: Tisza- földvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákó- cziújfalu„Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR ■ Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kos­suth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafü­red, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221- 304,104. Ellátási terület: Tiszafüred, Tisza- szőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tisza- szentimre, Tomajmonostora, Tiszaderzs. Or­vosi ügyelet: Abádszalók, Tiszabura: Abád- szalók, Deák F. u. 16. T.:59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. TOROKSZENTMtKLÓS.Orvos ügyelet: mun­kanapon 17 órától reggel 7 óráig, Valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Tö­rökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő, Tisza­tenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszü­neti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszent­miklós, Fáy-ltp. 7. ép. 2. Ih. fsz. 2. T.: 56/333- 958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munka­szüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Szent Erzsébet út. 128/A. T.:20/388-9787, 56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kyncsorba, Tiszaroff, Tiszagyenda. TURKEVE-Orvosi ügyelet: Túrkeve, Széche­nyi u. 5. T.: 361-258,30/627-2989. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI A Transporter már a mozikban! SZOLNOK. CINEMA CITY: Barbie, a rocksztár hercegnő (6) 13.00. Hit­man: A 47-es ügynök (16) 17.20, 19.30, 21.30. Kész katasztrófa (16) 15.20, 20.20. Minyonok (12) 3D 14.10. Mission: Impossible (16) 14.40. Transporter: A szállító - Örök­ség (16) 13.30,15.40,17.50, 20.00, 22.10. Az U.N.C.L.E. embere (12) 13.00, 18.00. Vakáció (16) 16.10, 18.20, 20.30, 22.30. TISZAPART MOZI: Apu vagy Anyu? (16) 14.30, Vakáció (16) 16.15, Phoenix Bár (16) 16.30, BuSho Nemzetközi Rövidfilm­fesztivál filmjeinek vetítése eredeti nyelven. A belépés ingyenes. („E” terem) 17.00, Transporter: A szállító -Örök­ség (16) 18.00, Tízezer km (16) 18.15, Suite Francaise (12) 20.15, Magyar- ország-Románia válogatott labdarú­gó-mérkőzés közvetítése 20.45. EMLÉKTORNA ABONY. Szeptember 5-én rendezik a XIV. Makai Máté-emléktornát a VARGA ISTVÁN VÁROSI SPORT- CSARNOKBAN. SZÁSZBEREK. Szeptember 5-én tart­ják az V. Laki Imre-emléktornát A SPORTPÁLYÁN a mérkőzések mel­lett megemlékezések, különféle tánc- bemutatatók, harművészeti bemuta­tó, koncert, este 8-tól pedig utcabál és tűzijáték várja az érdeklődőket. Ä PIACTÉREN autókiállítás, délelőtt A KÖZSÉGHÁZÁN szűrővizsgála­tok is lesznek. BEMUTATÓEDZÉS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Szeptember 7-én 18 órától tai chi bemutató­edzést tartanak az IPOLYI ARNOLD KULTURÁLIS KÖZPONTBAN. Min­den érdeklődőt szeretettel várnak. VERSENY SZOLNOK. Szeptember 5-én 13 órá­tól rendezik a Nemzetközi Full Con­tact Karateversenyt a TISZAUGETI SPORTCSARNOKBAN. SZÍNEZD ÁT! SZOLNOK. A TISZAI HAJÓSOK TERÉN rendezik a Színezd át! programot szeptember 6-án 10 óra 30 perctől. A családi napon páros és csapatjátékok­ra várják a gyerekeket, akik a játékos feladatok, közös történetírás, várépítés mellett nemzetiség énekeket és tánco­kat is tanulhatnak 10 óra 30 perctől. A GYEREKSZÍNPADON 16 órakor Palya Bea lép fel. A rendezvényt 19 órakor a Somnakaj előadás zárja, melynek helyszíne a SZIGLIGETI SZÍNHÁZ lesz. KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS SZOLNOK.Szeptember 9-én 16 órától gyöngyfűzésre várják a gyerekeket a HILD VIKTOR KÖNYVTÁRBAN. SZÜLŐI MŰHELY SZOLNOK. Szülői Műhelyt tartanak szeptember 16-án 16 óra 30 perc­kor A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉ­BEN. A program témája: Családon be­lüli típuskonfliktusok, Milyen konfliktu­sokkal szembesülünk a hétköznapok­ban a saját családunkon belül?, Mi­lyen gyakorlati megoldásokat alkalma­zunk?, Vajon ezek a megoldások a leg­jobbak? Ezeket a kérdéseket járja kör­be a soron következő Szülői Műhely. Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.55 Napi mozgás 9.00-11.00 Szolnoki Olaj KK-Prievidza - ko- sárléabda-mérkőzés közvetítése felvételről 11.00 Kultúrkorzó 11.25 Örökségünk 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Liturgia 13.30 Időgép 14.00 Aranyidő 14.30 Különóra 15.00 Misa doki - koncert 15.30 Sajtóasztal 16.30 Fórum 17.00 Elixir 17.25 Szolnoksport 17.50 Mérleg 18.25 Na­pi mozgás 18.30 Örökségünk 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Ked­venc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 21.00 Fórum 21.30 For­gó Színpad 22.00 Reunion - koncert 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közleke­dés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedven­cei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, ha­zai sztárok, űtős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, né­met, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dan­ce dalok. aktiv@aktivradio.hu r.t'iM ааДШ—— 4.00-6.00 Kultusz, ismétlés 6.00-10.00 Reggeli juice Kis Katával 10.00-16.00 Ama­deus napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával 22.00-24.00 Luxiunk - Ret­ro Show, ismétlés Klamancsek Krisztián­nal, majd nonstop zene szombat 5.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő: hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Nektek adom a földet 9.30 Az erdő fohásza (ism.) 10.05 Közélet 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Va­tikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés - kul­túra országos kitekintésben 14.35 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! 15.00 Az irgalmas­ság órája 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánság- műsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sport­ja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.05 Kultúr­kör, 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! ISzellő IstvánBw V I fiát. Ádámot^B ■ Ц kísérte el |HB I и a gyulai versenyre I

Next

/
Oldalképek
Tartalom