Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-03 / 206. szám
MEGYEI KÖRKÉP 3 2015. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK eültünk Ib a »kl ú Tanévnyitóval kezdődött az iskola a törökszentmiklósi Hunyadi általános iskolában szeptember elsején. Az ünnepséget osztályfőnöki órák követték. Másodikán pedig megkezdődött az „igazi” iskola. Órákkal, házi feladatokkal. Kovács Kriszta ujneplap@ujneplap.hu TÖROKSZENTMIKLOS - Az anyák ilyenkor mindig jobban izgulnak. Hajlamosak vagyunk túlaggódni az iskolakezdést. A kudarcélménytől tartok, mert ez egy új közeg, nincs annyi játék és több a szabály, mint az óvodában - magyarázta Sipos Marietta, miközben vigyázó szemét folyamatosan az idén első osztályos Czi- hap Mónikán tartotta. A nyáron felújított törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitója közben beszélgettünk, így kezdték a tanulók a szeptember elsejét az iskolában. A tanévnyitón még mindenkinek nehezére esett odafigyelni, hiszen a szünidő még csak most ért véget, egyesek a korán kelés okozta megrázkódtatást hatalmas ásításokkal jelezték, mások pedig a régen látott osztálytársakkal és barátokkal osztották meg nyári élményeiket - igaz, ez utóbbi esetben a tanító nénik összevont szemöldökkel (amilyenre csak ők képesek) és határozott „váll- érintéssel” adták tudtukra, hogy a csevegésnek nem most van itt az ideje. Aztán jöttek a bizonytalan integetések a szülők felé, még egy anyai jó tanács, egy utolsó puszi, és az ünnepség végén minden osztály elfoglalta a saját tantermét. Megkezdődött a tanév.- A könyveket mire fogjuk használni? - tette fel az egyik legfontosabb kérdést pár perccel később az egyik első bés fiú. - Azokból fogunk tanulni - jött a válasz rögtön Ilike nénitől. Majd miután mindenki elfoglalta a helyét, és rendet tett az asztalán, Kálmánná Tolmár Ilona megtanította a gyerekeket, hogy hogyan kell jelentkezni és miért. A tisztasági csomagok és a tornazsákok is a helyükre kerültek, kinek-kinek a saját jeléhez lettek felakasztva. A tízórai közeledtével pedig a műanyag tányérok és poharak váltak szükségessé. - Anya mindent elfelejtett! - szólt egy lemondó felkiáltás valahonnan. - Nekem van poharam, csak anya elvitte szerintem - hallottuk a másik irányból. A kicsöngetés után az elsősök kézmosáshoz sorakoztak, a nagyobb fiúk rohantak az udvarra focizni, a nagy lányok pedig megkezdték az egész évre elegendő témák ki- és megbeszélését.- Én úgy vártam már ezeket a napokat, nem tudtam aludni, any- nyira izgatott voltam! - árulta el később Hegedűs Ciritia. Padtársával, Szőke Anasztáziával már régóta barátnők, szinte be sem állt a Tolltartó, füzet és persze könyvek... a mlklósl elsősök az első napokban még csak ЯЦ ismerkedtek az iskoláslét rejtelmeivel szájuk. A két miklósi kislány azt mondta, szerintük nagyon jó az iskola, alig várják, hogy megtanuljanak írni, olvasni és számolni. Az első bések az első napokban bejárták az iskolát. Megismerkedtek többek között a házirenddel és a baleset-megelőzés szabályaival. Megtudták, melyik könyv és füzet mire való és még a kezüket is lerajzolták, amit a tanító nénik emlékként megőriznek. Nem kellett sokat várnia sem a hunyadis első béseknek, sem a Megszépült az épület is többi első, második és akárhánya- dik osztályos kis- és nagydiáknak, hogy a nyár végén vásárolt, rajzfilmfigurákkal díszített tolltartókból előkerüljenek a kihegyezett ceruzák, a golyóstollak és a szagos radírok. Szeptember másodikán már mindenhol megkezdődött az „igazi” iskola 45 perces órákkal, túl rövidnek tűnő szünetekkel és házi feladatokkal. Néhány nap múlva pedig már egyik diáknak sem lesz kérdés, hogy melyik könyv vagy füzet mire való... Rutin és tapasztalat Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu E gyszer már velős gondolatokat vetettem papírra a traffipa- xokról, mert nekem is az a véleményem, nem biztos, hogy ezektől az elektronikus kütyüktől lesz majd biztonságos a közlekedés. Mert ugye számos módszer van, amivel ki lehet kerülni a bűvkörükből. A legmegbízhatóbb módszer persze az, ha mindig betartjuk a szabályokat, ekkor elvileg nem kaphatunk vaskos csekket Vas megyéből. A másik, régen jól bevált módszer a „traffiveszély” enyhítésére az autósok egymás közötti jelzése, azaz a villogás, felhívva a figyelmet a háromlábú szörny jelenlétére az út mellett. A harmadik pedig, hogy ha az ember is vásárol egy kis berendezést, ami már messziről sípol, ha ott a traffigép. Na de induljunk ki abból a naiv feltételezésből, hogy nem trükkö- zik senki, csak simán vezet, a szabályoknak megfelelően. Mi garantálja azt, hogy ezek a gépek soha nem tévednek kérdéses helyzetekben, legyen szó például egy lámpaváltásnál történő áthajtásról? Én úgy gondolom, talán a gépek miatt még többen is hibázni fognak, mint az iskolákban a kisdiákok, akik fölé odatomyosult a tanítónő és figyelte minden egyes papírra vetett betű vonalát. Majd ott szöszmö- tölnek az autósok, hogy minden rendben van-e velük, öv, sebesség, sáv, stb..., és egyszer csak belerohannak a piros lámpánál várakozóba, mert éppen izgulnak majd a traffipax szigorú gépszeme miatt... Nem a gépek fogják megoldani a közlekedési problémákat, hanem ez az emberek feladata, még konkrétabban a közlekedőké. Hiszen senki nem lesz jobb sofőr attól, hogy egy gép figyeli, valaki attól lesz jó gépkocsivezető, hogy rutint szerez. Én itt látom a helyzet kulcsát, a tapasztalatban, a rutinban. Ha ezekkel rendelkeznek az autósok, akkor kevesebb lesz a baleset, jobb lesz a morál az utakon, mert nem szakad el a cérna a véget nem érő záróvonalnál, egy hatvannal „tötyögő” autós mögött araszolva. Nem tudta elvinni a csöves Szemet szúr az illegális szemét SZOLNOK - Az illegális szemétlerakás vesztesei a törvénytisztelő szolnoki lakosok, hiszen nekik kell megfizetni ezt is, nekik kell nap, mint nap elviselni a látványt, a bűzt, a patkányokat és az esetleges fertőzéseket - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Gabriella, Szolnok jobbikos önkormányzati képviselője. - A sajtótájékoztató helyszínéül azért választottuk a Tallinn városrészt, mert egy több ezres lakótelep kellős köA lakosok szerint elviselhetetlenné vált a helyzet.. zepén található egykoron szebb időket megélt volt mozi épülete, ahol most töménytelen mennyiségű szemét, emberi ürülék és építési törmelék található, A hozzám forduló lakosok elmondták, mára elviselhetetlenné vált a helyzet. Kiss Gabriella elmondta, a városnak az illegális szemétlerakás eltakarítása tizenhárom millió forintba kerül évente, pedig költhet- nénk ezt a pénz másra is.- Szerencsés lett volna, ha a képviselő asszony a téma kapcsán megkeresi a hivatalt, hiszen akkor tájékoztattuk volna, hogy július 29-e óta hatósági eljárás van folyamatban az ügyben - reagált a problémára az önkormányzat nevében Gyuricska Éva sajtóreferens. - Mivel a hulladék tulajdonosa nem állapítható meg, ezért az ingatlan tulajdonosát köteleztük annak elszállítására. Amennyiben kötelezettségének nem tesz eleget, bírság kiszabására számíthat. ÚN KISÚJSZÁLLÁS Helyi járőrök érték tetten azt a férfit, aki kedd este egy Kisújszállás külterületén lévő mezőgazdasági területről megpróbált több mint egy mázsa csöves kukoricát elvinni. Szabó Zoltán megyei rendőrségi sajtóreferens tájékoztakukoricát tása szerint a rendőrök a kukoricát lefoglalták, a tetten ért huszonegy éves férfit pedig előállították a helyi rendőrőrsre, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. Tulajdon elleni szabálysértés miatt indítottak ellene eljárást. ÚN HIRDETÉS ÍÍFH KEOP-6.4.0/14-2015-0001 FENNTARTHATÓ FOGYASZTÁS, FENNTARTHATÓ JÖVŐ? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság országos kampányt indított a fenntartható fogyasztási szokások népszerűsítésére. Vajon mikor nevezhetünk egy terméket „bio"-nak? Vajon a jelen hulladékai borítják a jövő utcáit? Vajon a mindennap használt tisztítószereink milyen hatással vannak aBfc^ezetünkre? Vajon csak a száW^kökkerítése miatt érdemes sp^HHLen^flval? A fenntarthatóság, a környezetvédelem,'Sz energiahatékonyság fogalmai az elmúlt években teljesen átszőtték mindennapjainkat. A szelektív hulladékgyűjtés mondhatni házhoz jött, a villanykörtéinkben LED-izzókat találunk, és még autóink is egyre hatékonyabban használják fel a benzint vagy a gázolajat. A fenntarthalí^ág tehát mindennapjaink része lett. n vasa :gyáit.Jp ■Bk-e fdpPTartható JÄlent^z a kifAe^^^^ Fenntartható fogyasztásról akkojbeszélhetünk, amikor vásár iálálhkkcPaz ár-érték arány, a dizájn vagy a praktikusság mellett másjfempontokat isjigyelembe veszünk. Vajon ez a termék messziről érkezett Magyarországra? Vajon sokat kellett permetezni? Vajon mennyi csömagolóanyagot használtak fel, mire elérte a boltok polcait? Vajon tartalmaz olyan vegyi anyagokat, melyek egészségjjs környezetkárosítóak? Számos kérdés, melyekre minden válasz megtalálható az adott termék címkéjén. Elég megfigyelnünk, hogy honnan érkezett, milyen összetevőkből áll vagy milyen a csomagolása, és máris fenntartható vásárlási döntést tudurifnoznT E gondolkodásmódnak a népsz|rűsítésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság országos kampányt indított. Kéréssé a Hatóság interaktív kamionját, és fogyasszon Ön is fenntarthatóan egy zöldebb jövőért! Részleteket a www.nfh.hu oldalon olvashat! BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Térkő burkolattal látták el a törökszentmiklósi Hunyadi általános iskola udvarának jelentős, mintegy 300 négyzetméteres részét a nyáron, emellett elvégezték az intézményben a nyári felújításokat, többek között lefestették a tantermeket és a mellékhelyiségeket, lecsiszolták a parkettákat. Az iskola karbantartására, illetve felújítására a település ónkormányzata idén 8 millió forintot biztosított. A Kiskúti tagintézmény két tantermében is felújítják a parkettát, illetve 140 négyzetméternyi terület kapott térkő burkolatot. A megszépült épületekben idén 659 diák kezdte meg a tanévet, akiket 56 pedagógus oktat majd az előírt tananyagra.