Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-21 / 221. szám
14. SPORT 2015. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ Rászámoltak a Jászfényszaru együttesére az először nyerő Rákóczifalva ellen Ruskó Zsolt: mesteri hat találat A sárga mezes újszásziak sok helyzetet kihagytak, míg ellenfelük, a Törökszentmiklós egy jól eltalált lövéssel eldöntötte a három pont sorsát A hatodik fordulót rendezték meg a hét végén a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Több pályán is igazi gólzápornak lehettek tanúi a nézők. Géléi József jozsef.gelei@gmail.com LABDARÚGÁS Legszebb napjait idéző produkcióval rukkolt ki a Rákóczifalva rutinos játékos-edzője. Az ifjú korában az élvonalban is megfordult, ma már 42 éves Ruskó Zsolt hat(!) gólt szerezve segítette győzelemhez csapatát a Jászfényszaru ellen. A siker értékét növeli, hogy ez volt együttese idei első diadala a bajnokságban. A listavezető Csépa hatodik bajnokiját is megnyerte, s továbbra is pontveszteség nélkül áll a táblázat élén a tavalyi bajnok Tiszafüred és az idén eddig remeklő Jászárokszállás, Törökszentmiklós, valamint Sza- jol előtt. Ugyanakkor a Fegyvernek egyre nagyobb bajba kerül, Faragó Attila csapata zsinórban hatodik vereségét szenvedte el. TISZAFÜRED-TÚRKEVE 3-2 (2-2) Tiszafüred, 200 néző, vezette: Bán János. TISZAFÜRED: Ulviczki - Vadász (Sós), Gácsi, Csábi, NAGY T., SERUCZA, PELLES, Németh J. (Kontra), BOZSÓ, Pataki (Práz- mári), Szövetes (Nyeste). Edző: Dorcsák Zoltán. TÚRKEVE: Tőke - Lisznyai I., Jakab, Laskai, Nagy F., Ökrös (Kántor), Nagy P., POLGÁR, Barna (Lisznyai II.), Szentmiklósi, SZÉKELY. Edző: Finta Imre. GÓLSZERZŐK: Bozsó (12.), Gácsi (27.), Serucza (56.), ill. Székely 2 (28, 43.). Gyorsan elszórakozta előnyét a hazai csapat, de a fordulás után, jobb erőnlétének (is) köszönhetően begyűjtötte a pontokat. DORCSÁK ZOLTÁN: - Kétgólos vezetésünk után magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. FINTA IMRE: - Éles mérkőzésen még a döntetlenre is volt esélyünk. ÚJSZÁSZTÖRÖKSZENTMIKLÓS 0-1 (0-1) Újszász, 150 néző, vezette: Szabó József. ÚJSZÁSZ: Nagyistván - Veréb V, SZARVÁK, Katona, Veréb D, Rédei, Juhász, Gazdag, Fekete (Paplanos), Fodor (Lengyel), Czibak. Szakmai igazgató: Mér- ész Zoltán. TÖRÖKSZENTMIKLÓS: TÖRÖK - Göblyös (Balogh A.), GUSZTA- FIK, Lóié, RAB, Fehér (Nagy A.), Vá- radi (Pór), Buru, Suki, LADÁNYI, HÉDER. Edző: Gergely Mátyás. GÓLSZERZŐ: Buru (76.). Egyenlő erők küzdelmében egy jól eltalált lövés döntött. MÉRÉSZ ZOLTÁN: - Amíg nem használjuk ki helyzeteinket, jobb eredményre ne is számítsunk! GERGELY MÁTYÁS: - Értékes győzelmet arattunk a hazai pályán mindenkire veszélyes Újszásszal szemben. JÁNOSHIDA-KUNHEGYES 2-0 (0-0) Jánoshida, 80 néző, vezette: Dobos Zsolt. JÁNOSHIDA: Kolláth - Eszes E. (Tóth M.), Farkas I, Nagy A, Szerencsi, BÁLINT, Cseri (Ho- mojovszki), Tóth R. (Tóth M.), Keresztes, ÁBEL, Hegedűs (Móra). Edző: Szabó Imre. KUNHEGYES: Csontos - Tyuko- di R, Szabó D, Csillag Zs, Dobos,IMRE, PÁDÁR (Tyukodi M.), Tyukodi A, Sárközi, Szóládi (Kocsis), GÁL. Edző: Csillag László. GÓLSZERZŐK: Ábel 2 (78, 92.) A találkozó hajrája a hazaiaknak sikerült jobban. SZABÓ IMRE: - A hazai mérkőzéseket már egészen jól kezeljük, de idegenben is elkélne egy-két bravúr. CSILLAG LÁSZLÓ: - Sok helyzetet kihagytunk, és ezt a végén a hidaiak megbüntették. FEGYVERNEKJÁSZÁROKSZÁLLÁS 2-3 (1-2) Fegyvernek, 150 néző, vezette: Fekete Tibor. FEGYVERNEK: Kormány - Ka- rikó (Nagy K.), Kinyik, Farkas Z, Albert, Bognár, Tukarcs (Szász Károly), Faragó A. (Szász Krisztián), Fábián (Kindert), Csortos, Faragó Zs. (Kerepesi). Edző: Faragó Attila. JÁSZÁROKSZÁLLÁS: Papp T. - CSIKÓS (MOLNÁR Z.), Nagy B, Kovács Á, Kalóz, Németh N, Nagy F, SZÁRAZ, КОТКА, BARTÓK (Tóth J.), HÁJOS (Víg). Edző: Szerdahelyi Gábor. GÓLSZERZŐK: Bognár 2 (42, 52.), ill. Hájos (2.), Bartók 2 (33, 70.). A kezdeti sokkból még fel tudott állni a hazai csapat, de végül egy gyermeteg hiba megpecsételte sorsát. FARAGÓ ATTILA: - Küzdöttünk, de megint rúgattunk három gólt ellenfelünkkel. SZERDAHELYI GÁBOR: - Nagyszerű érzés megszerezni első idegenbeli győzelmünket egy szimpatikus ellenfél otthonában. TISZAFÖLDVÁR- KISÚJSZÁLLÁS 2-5 (0-3) Tiszaföldvár, 70 néző, vezette: Dobó Sándor. TISZAFÖLDVÁR: Huszár - Bu- daházi, Törtei (Vereb J.), Czető (Váradi), Aszódi (Gulyás), Oláh, VEREB CS, Burján (Tóth J.), MÁTÉ FAZEKAS, Lendvai, Polgár. Edző: Zsidai István. KISÚJSZÁLLÁS: Belukács - Kovács M. (Farkas D.), KELEMEN, Pintér L, Mile, Németh T, KOZÁK, Ladányi (Martus), Balogh A. (Farkas Z.), Kiss A. (Tóth K.), PESTI. Edző: Pintér László. GÓLSZERZŐK: Vereb J. (76.), Máté Fazekas (90.), ill. Pesti 3 (18, 30, 78.), Kiss A. (45.), Martus (92.). Gyenge játékvezetés mellett megérdemelt vendéggyőzelem született. ZSIDAI ISTVÁN: - A mérkőzés előtt felhívtam a csapat figyelmét arra, hogy nem lehet hátradőlve játszani, mert a java még hátravan. PINTÉR LÁSZLÓ: Úgy érzem, ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk. RÁKÓCZIFALVAJÁSZFÉNYSZARU 7-1 (4-0) Rákóczifalva, 80 néző, vezette: Bosnyák Sándor RÁKÓCZIFALVA: Hadad R. (Tóth M.) - Szeberényi, KISS P, Kiss Zs. (Kecskés), MENYHÁRT I, SZAKALI, Nász (Nyitrai), OROSZ, Hadad H, Szoboszlai, Ruskó Zs. (Szécsi). Játékos-edző: Ruskó Zsolt. JÁSZFÉNYSZARU: Juhász - Árpás, Menyhárt D. (Szászi T.), Kovács S, Cseh, Tanczikó (Varga L.), Tüdős, Kirják, Csépán, Baranyi, Heinrich. Edző: Szászi Gábor. GÓLSZERZŐK: Ruskó Zs. 6 (21, 23, 45, 49, 67, 71.), Szoboszlai (29.), ill. Baranyi (74.) A Rákóczifalva végig támadva, fölényesen győzött a gyenge napot kifogó Jászfényszaru ellen. RUSKÓ ZSOLT: - Magabiztos győzelmet arattunk. SZÁSZI GÁBOR: - Futás és kellő akarat nélkül sehol sem lehet győzni. KUNSZENTMÁRTON- CSÉPA 1-2 (1-1) Kunszentmárton, 120 néző, vezette: Zahorán János. KUNSZENTMÁRTON: Kozák - Józsa (Somodi Sz.), Ruzsinszki (Farkas M.J, Gácsi, Burai, Somodi D. (Úti), Zsombik, Fekete, Pálinkás, Majzik, Rupa. Edző: Marta Dórin. CSÉPA: Modla - Szabó D, Szakács, Varga M, Hubai, Oberna (Rácz), Mile, Fülöp, Határ, Benedek, Sárkány. Edző: Fialka György. GÓLSZERZŐK: Majzik (31.), ill. Sárkány (11.), Határ (51.) A szikrázóan kemény második félidőben a mezőnyben gyorsabb játékot nyújtó csapat megőrizte veretlenségét. MARTA DÓRIN: - Színvonalas mérkőzést láthatott a találkozóra kilátogató nagyérdemű. FIALKA GYÖRGY: - Az első félidőben nehézzé tettük saját magunk számára a mérkőzést, de a másodikban jó játékkal sikerült nyernünk. SZAJOL-KARCAG 1-0 (0-0) Szajol, 200 néző, vezette: Bo- dac Tamás. A vasárnapi kilencven perc lapzártánk idején ért véget, így eredménye a táblázatban nem szerepel. Szoros meccsek, sok döntetlen a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában Rosszul jár, aki lebecsüli a Tiszajenő legénységét LABDARÚGÁS A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban még csak az ötödik forduló mérkőzéseinél jártak a csapatok a hét végén. A táblázat élén álló csapatok szinte kivétel nélkül döntetlenre végeztek, így a Tószeg megőrizte első helyét a Jászboldogháza előtt. Nincs már pont nélküli csapat a mezőnyben, miután a Tiszajenő gárdája nagy meglepetésre gólzáporos döntetlenre végzett a Tisza- gyenda ellen. TISZAJENŐ- TISZAGYENDA 3-3 (3-2) Tiszajenő, 50 néző, vezette: Czékus Sándor TISZAJENŐ: Balog L. - TERJÉ- KI, Mákos, Nyuli L. (Nyuli V.), Márton (Rozner), KORSÓS, Pi- linyi, SIN DA (Polgár L), BRA- VIK, LAKATOS (Kalmár), Nyuli B. (Frigyik). Edző: Polgár Lajos. TISZAGYENDA: Tasi - Pap N., Molnár Z., Rézsó Z., Nagy A., Rózsa, Nagy L. (Cseh), Horváth L. (Rénes), Rézsó G., Boros D., Boros B. Edző: Boros Tibor. GÓLSZERZŐK: Nyuli L. (6.), Bravik (20.), Sinda (44.), ill. Rézsó G. 2 (25., 81.), Boros B. (33.). KIÁLLÍTVA: Nagy A. (65.). A hazai csapat kétgólos vezetésről nem tudta megtartani előnyét, így elúszott győzelme, de így is sok pozitívum volt a játékában. POLGÁR LAJOS: - Sajnos 2-0- ról kiengedtük a győzelmet, de ígérhetem, ráfázik, aki lebecsül bennünket! BOROS TIBOR: - Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten tartották otthon az egy pontot. TISZAPÜSPÖKI- BESENYSZÖG 2-1 (1-0) Tiszapüspöki, 100 néző, vezette: Szekeres Zsolt. TISZAPÜSPÖKI: HAGYÓ - Cza- kó B., Pintér, Lóié B., MEDGYES- SY, Lóié F. (Lukács K.), KOHÁ- RI, Lukács D. (Lengyel ), Zsá- kai (Farkas Á.), Szedlák,Angyal. Edző: Lukács Kálmán. BESENYSZÖG: Sléder - Varga N., Czapkó T., Báli, Danajka (Tí- mári), Szekeres, Héja, Kovács A., Kovács M. (Donkó), Somogyi, Jánosi. Edző: Czapkó Tibor. GÓLSZERZŐK: Angyal (28.), Medgyessy (73.), ill. Tímári (89.). KIÁLLÍTVA: Báli (79.). Jó időben, jó iramú mérkőzésen, jól szórakozott a közönség. LUKÁCS KÁLMÁN: - Ha Szedlák Zoli berúgja a helyzeteit, akkor 4-5 góllal nyerjük a meccseinket. CZAPKÓ TIBOR: - Két szabályosnak tűnő góltól fosztott meg bennünket a játékvezető. KENDERES-MEZŐTÚR 1-0 (1-0) Kenderes, 50 néző, vezette: Nagy Zoltán. KENDERES: GAÁL - SIPOS, PENTI (Zsindely), NAGY D. (Pádár), MONOKI (Veres), FICZERE, FÖLDVÁRI (Koszta), PUPORKA A., FARKAS T., PUPORKA R., LAKATOS. Edző: Pádár Mihály. MEZŐTÚR: Kontér - Bonto- vics, Mikola, Debreczeni, MÁTÉ (Eperjesi), Vida, Dóczi, Patkós (Erdei), Bodorik (Lázár), Kocs- már (Orosz), Dávid (Molnár Cs.). Edző: Erdősi Gyula. GÓLSZERZŐ: Sipos (45.). Két, közel azonos játékerőt képviselő csapat közül a győzelmet jobban akaró hazaiak diadalmaskodtak. PÁDÁR MIHÁLY: - Küzdenitu- dásból jelesre vizsgázott a csapat, megérdemelten nyertünk. ERDŐSI GYULA: - Úgy éreztem, ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt! Amíg az ellenfél kapujának még gólvonaláról is képesek vagyunk kifelé rúgni a labdát, addig sajnos nincs miről beszélni! CSERKESZŐLŐ- ZAGYVARÉKAS 0-0 Cserkeszőlő, 100 néző, vezette: Méri Gábor CSERKESZŐLŐ: TÁLAS K. - TÉREN, GÁL L, Varga A., Papp G. (Varga A.), KINYIK, GÁL J., Kupecz, Határ, Papp Zs. (Borsós), SINDEL. Edző: Tóth Márton. ZAGYVARÉKAS: SERUCZA - Mondok,Timkó, Papp K., Ollári (Busi), NAGY A., Győrfi (Földi), RÁCZ,Tóth Z., Lesták, Révész. Edző: Valkó Zsolt. Bár a hazai csapat végigtámadta a mérkőzést, de ragyogóan védekező ellenfele védelmét nem tudta feltörni. TÓTH MÁRTON: - Úgy gondolom, mindent megtettünk a győzelemért, csak a gól hiányzott a játékunkból! VALKÓ ZSOLT: - Küzdelmes mérkőzésen, elsősorban remek védekezésünknek köszönhetően sikerült döntetlenre hoznunk a meccset. JÁSZBOLDOGHÁZA- TÓSZEG 1-1 (1-1) Jászboldogháza, 150 néző, vezette: Kóródi Ferenc. JÁSZBOLDOGHÁZA: Kónya - Heringei, Káposztás D., Mun- tyán, Nagy-Szűcs (Menyhárt), Eszes (NAGY M.), Kreszács (Vári), GARAMVÖLGYI (Káló), Káposztás D., Bodor M., Vámosi (Pi- lisy). Edző: Bodor Máté. TÓSZEG: Gyurkó - Mészáros, GRÚBER, PAPP D., Szarvas, Bába, Kiss B., Bodnár, Pap V., Kaszab (Major), Ballabás (Zsíros). Edző: Luca Marius. GÓLSZERZŐK: Garamvölgyi (6.), ill. Papp D. (7.) A táblázaton elfoglalt helyezésekhez méltó rangadót láthattak a nézők. BODOR MÁTÉ: - Ugyan élvezetes meccs volt, de sok hibával játszottunk. LUCA MARIUS: - Sajnos nagyon gyengén játszottunk a középpályán, ezért nem is tudtuk megnyerni a rangadót. JÁSZKISÉRJÁSZALSÓSZENTGYÖRGY 8-1 (4-0) Jászkisér, 150 néző, vezette: Simon Ádám. SZÁSZBEREKCIBAKHÁZA 3-1 (2-0) Szászberek, 100 néző, vezette: Ondók Ferenc. JÁSZSZENTANDRÁSTISZASZENTIMRE 3-2 (1-1) Jászszentandrás, 100 néző, vezette: Peredi Tibor. A három vasárnapi találkozó lapzártánkkor ért véget, így eredményeik nem szerepelnek a táblázatban. f 4