Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-02 / 205. szám

it' iux«| 12 SPORT Uj néplap 2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA HÍREK Horti Dóra Diósgyőrben KOSÁRLASOA A DVTK Miskolc szerződtette a válogatott Hor­ti Dórát (képünkön), aki Török­országból tér haza - írta az ns.hu. A 28 éves, szolnoki szí­nekben is szerepelt center le- utóbb Törökországban, a Mer- sin BSB-ben légióskodott. A tö­rök bajnokságba hétfőn igazolt át másik válogatott játékos, Krivacsevics Tijanát a Honti, Katát is foglalkoztató Abdullah Gül Üniversitesi szerződtette. A görögök ellen folytatjuk RÖPLABDA A múlt hétvégén mindkét mérkőzését megnyer­te Lengyelországban női válo­gatottunk, s így hat csapat kö­zül hét győzelemmel és há­rom vereséggel a második helyen végzett az Európa-li- ga csoportküzdelmeiben. En­nek köszönhetően a héten Gö­rögország ellen a döntőbe ke­rülésért játszhatnak a lányok. A csapattagja a jászberényi Sándor Renáta, aki az elmúlt évadban a német bajnokság­ban szerepelt. Előbb csütör­tökön Megalopoliszban, majd szombaton Szombathelyen mérik össze erejüket felek. „Félig” újszászi bronz Rómából LÁBTOLL-LABDA Nagy küzde­lemben szerezte meg a ma­gyar válogatott az első érmét a Rómában zajló lábtoll-lab­da világbajnokságon. A Ma­gyar Lábtoll-labda Szövetség tájékoztatása szerint az új­szászi Tóth Gábor a nagykani­zsai Kunics Rékával az oldalán ugyan az elődöntőben veresé­get szenvedett a vietnámi du­ótól, a bronzmeccsen azonban nagy csatában, három szett­ben jobbnak bizonyult a maka­ói riválisánál. CtTRltf Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/413-011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. К Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. f Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 309,00 317,50 USD: 275,00 283,00 CHF: 285,00 295,00 Érvényben: 2015. szeptember 31. Befektetési aranyértékesités. Közűieteket is kiszolgálunk! wm.cornergroup.hu ■Ии-.-Д ~ A Sarudi Pál (elöl) Forgó Christopher páros az Eb-n lapátolt együtt, ; nem okoztak csalódást Vasárnap elutazott Brazíliába a pénteken kezdődő előolim- piára a magyar kajak-kenu vá­logatott. A nem olimpiai szá­mok versenyzői számára pedig megkezdődött a vakáció. Sa­rudi Pál, a KÖZGÉP Szolnok SE kenusa számára azonban ez a nyári szünet más lesz, mint az eddigiek. Gutái István cs.gutai70@gmail.com SZOLNOK Tegnap kezdődött a tan­év, ám a kajak-kenu szakágban a pénteken véget ért szolnoki ma­gyar bajnokság után csenget­tek ki. A lapátostársadalomra rá is fér a pihenés, hiszen váloga­tó versenyek, edzőtáborok, Eu­rópa- és világbajnokság is bele­fért az idei szezonba. A milánói világbajnokságon négy szolnoki versenyző volt a negyven fős ma­gyar csapatban. Közülük hár­man érmet is szereztek. A Bodo- nyi Dóra-Sarudi Aliz kajak ket­tes ezer méteren harmadik lett, Sarudi Pál pedig az ezer méte­ren bronzérmet szerzett kenu négyes vezérevezőse volt.- Négy hét szabadságot kap­tunk- mondta vakációja máso­dik napján Sarudi Pál, a KÖZ­GÉP Szolnok SE kenusa. - Pró­bálom nem teljesen aktívan el­tölteni ezt az időszakot. Biztosan jól fog esni, hogy nem kell nap nap után teljesíteni az edzőnk ál­tal előírt penzumot. De lesz dol­gom így is. Október elején- köze­pén fog szülni a párom, addig a babavárás előkészületeivel fog­lalkozunk. A nyári szünet után még min­denképpen vízre száll a leendő apuka. Időjárástól függően októ­ber végéig, november elejéig tart a vízi alapozás. Az őszi felkészü­lés hosszú távú evezéseket ta­kar. Majd már édesapaként kez­di a futás, konditerem, úszás, tanmedence négytusát a szolno­ki kajak-kenu sport jelenleg leg­eredményesebb versenyzője.- Állítólag októberre elkészül a tavaszi versenynaptár, a felké­szülésünket is ehhez kell igazí­tani - folytatta a 31 esztendős kenus.- A szezon előtt az volt az elképzelés, hogy Kiss Tamással indulunk ezer párosban. De Ta­másnak volt egy nagyon komoly betegsége. A szolnoki válogató előtt egy nappal kapta meg a ver­senyengedélyét. Ezren így alig tudtunk közösen edzeni, ennek ellenére elég jól sikerült a ver­senyünk, hiszen megszorongat­tuk a Vasbányai-Mike kettőst. Az már soha nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha” Tamás nem betegszik meg és rendesen fel tudunk készülni. Ötszázon Tamás egyesben akart indul­ni, ezért a lehető legjobb megol­dásnak az látszott, hogy ha For­gó Christpoherrel térdelünk ösz- sze, hiszen klubtársak vagyunk. A milánói világbajnokságon ki­hoztuk a párosunkból a maxi­mumot, hiszen alig egy hónap­nyi közös munka után negyedi­kek lettünk. Ráadásul a duna- varsányi edzőtáborban a négyes élvezett elsőbbséget, így párost csak akkor tudtunk menni, ha nekem volt egy kis szabadidőm. Ehhez képest tényleg tökéletes a negyedik hely. Most viszont úgy áll a helyzet, hogy az olimpiai válogatóra Kiss Tamással készü­lök majd. Viszont Christophert nagyon fejlődőképes versenyző­nek tartom. A 2020-as olimpiára szerintem odaérhet. De persze ki tudja, hogy Tokióban milyen ka­jak-kenu számok lesznek, hi­szen ahogy hallom, a női kenut is föl akarják vetetni az olimpia programjára. Nehéz lesz az olimpiai indulás Vége annak a világnak, amikor a kajak-kenu versenyek a magyar és a német egységekről szóltak. Kíná­tól Spanyolországon át Fehérorosz­országig, Brazíliától Oj-Zélandig hó­napról hónapra nő a konkurencia. A milániói világbajnokságon mind a három kenus kvótát megszerez­te Magyarország, ám indulási jo­got nem versenyzők, hanem or­szágok szereztek. A kenu kettesek mezőnyében az ezer méter szere­pel az olimpia műsorán, a hazai egységek között óriási lesz a harc a tavaszi válogatókon. Sarudi Pa­llóknak szinte biztosan a vb-ezüst- érmes Vasbányai-Mike egységgel kell megküzdeniük Rióért. Tíz találkozóval folytatódnak a Magyar Kupa selejtezői Szomszédvárak csatáznak LABDARÚGÁS Szerdán délután folytatódik a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének el­ső fordulója. Mint köztudott, az első kör összecsapásainak fe­lét már egy hete, augusztus 26- án megrendezték, most pedig újabb tíz összecsapásra kerül sor. A mai találkozók közül há­rom mérkőzés ígér fokozott iz­galmakat: a Mezőtúr annak elle­nére megszorongathatja a Kun­szentmártoni, hogy egy osztál­lyal alacsonyabb bajnokságban szerepel, míg a Törökszentmik- lós és a Jánoshida azért nem me­het biztosra, mert szomszéd tele­pülés együtteséhez látogat. Már­pedig ezek a derbik mindig ki­élezett csatát hoznak. Továbbá a Tiszagyenda is megszorongat­hatja a Túrkevét, amely azonba jó formában van, hiszen szom­baton kiolenc gólt rúgott a lász- fényszaru hálójába. A menetrend: Rákócziújfalu-Be- senyszög, • Kengyel-Rákóczi­falva, Mezőtúr-Kunszentmár- ton, Jászszentandrás-Jászkis- ér, Berekfürdő-Kunhegyes, Abádszalók-Tiszafüred, Két- pó-Fegyvernek, Tiszagyenda- Túrkeve, Kenderes-Törökszent- miklós, Szászberek-Jánoshi- da. Valamennyi összecsapás 17 órakor kezdődik. G. J. Dzsudzsák szerint fontos lesz a higgadtság LABDARÚGÁS Bár kupacsapata­ink leszerepeltek a nemzetközi porondon, mégis futballlázban ég az ország, válogatottunknak ugyanis hat fordulót követően is van esélye kijutni a franciaor­szági Európa-bajnokságra. Bernd Storck, csapatunklszö- vetségi kapitánya alig várja a románok elleni pénteki, illet­ve a három nappal később sor­ra kerülő északírek elleni Euró- pa-bajnoki selejtezőt.- Nagyon örülök, hogy végre el­kezdtük a felkészülést, szerencsé­re nincsenek sérültjeink. Hétfőn még külön csoportokban trénin­geztünk, de kedden már együtt gyakorolt a csapat. Tisztában va­gyok vele, hogy Magyarországon mennyire felfokozott várakozás előzi meg a románok elleni össze­csapást, Telkin kívül mindenhol megállítottak, és kérdezgettek, sok sikert kívántak. Most végre nyugodt környezetben vagyunk - nyilatkozta az MTI-nek a német szakember, aki Dárdai Páltól vette át a nemzeti csapat irányítását, és a nagy rivális románok ellen de­bütál a kispadon. Dzsudzsák Balázs csapatka­pitány szerint a legfontosabb, hogy nyugodt, higgadt maradjon az együttes, ugyanis ha esetleg „túlpörögnék” az összecsapást, akkor akár felesleges sárga vagy piros lapok is becsúszhatnak, ez­zel pedig a saját dolgukat nehezí­tenék meg. A szélső hangsúlyoz­ta: nem ezen a mérkőzésen dől majd el a válogatott sorsa. Dzsudzsák Balázs megjegyez­te, nem foglalkozik a klubváltáT sát illető véleményekkel, de ab­ban biztos, hogy ha a válogatott legyőzi a románokat, és később kijut az Európa-bajnokságra, akkor senkit sem fog érdekelni, hogy melyik klubban szerepel. Az óriási érdeklődéssel várt pénteki (kezdés: 20.45, tv: M4) magyar-román meccset a né­met Felix Brych dirigálja, aki ta­valy a Sevilla-Benfica Európa-li- ga-döntőt vezette. ÚN Juhász Rolandék készülnek Egyre nehezebb helyzetben Rosberg AUTÓSPORT Noha a múltban már számos nehéz helyzetből fel tu­dott állni, a szakértők belgiumi újabb veresége után egyre kevés­bé hisznek már abban, hogy Nico Rosberg képes legyőzni Lewis Ha- miltont a Forma-l-ben. A ts.hu szerint a német verseny­ző bajnoki hátránya a spái hétvé­gén 28 pontra nőtt a címvédővel szemben, ami azt jelenti, hogy Nico Rosberg még Lewis Hamilton eset­leges nullázásával sem tudná át­venni az első helyet a tabellán va­sárnap Monzában. A pontszámok­nál ugyanakkor aggasztóbb ké­pet fest a német helyzetéről az el­múlt hetek tendenciája: hiába tűnt úgy például a silverstone-i esőben vagy Hamilton magyarországi hi­bái után, hogy jöhet a fordulat, Ros­berg végül egyik kínálkozó lehető­ségét sem tudta kihasználni. Vajon mit hoz a monzai etap? ÚN iim Davis A MAI MŰSORBAN: GYANAKVÓ KISÁLLATTARTÓK. ? MEGYEK BE A KONYHÁBA, ÉS AZ ÉLETBIZTO­SÍTÁSI KÖTVÉNYE-

Next

/
Oldalképek
Tartalom