Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-06 / 183. szám
KITEKINTŐ g 2015. AUGUSZTUS 6„ CSÜTÖRTÖK Nagyon örül annak, hogy eljut majd az augusztus 15-ei jászberényi futamra A legjobbak közé vágtázott Második lett a Nemzeti Vágta soproni előfutamán a minap Stoff Boglárka. Mint az ő példája is mutatja, Jászberény egy nagyon fontos célpont lehet még egy dunántúli embernek is. Jeki Gabriella ujneplap@ujneplap.hu CSURGÓ/JÁSZBERÉNY A csurgói színekben induló versenyző évek óta rendszeresen versenyez, neve gyorsan ismertté vált szakmai körökben. A 2012- ben nyitott nagyatádi Merengő Lovasudvar tulajdonosa évről évre bizonyít versenyzőként és edzőként egyaránt. Rendszeres résztvevője az országos bajnokságnak, Somogy Megye Legjobb Ifjúsági Lovasa Díj tulajdonosa, sokszoros megyei és regionális bajnok. Kilenc éve a díjugratás elismert versenyzője.- A soproni versenyen, a Széchenyi Vágtán a legerősebb ellenféllel sorsoltak össze, de még akkor is nagyon bíztam a lovamban, aki favoritnak számít - meséli Stoff Boglárka, aki a Claessens Group Comanche nevű lovával képviselte a somogyiakat a soproni, neves viadalon. - A vetélytársam a belső ívre került, mi pedig végig tartottuk a tempót mellette. Sajnos azonban kevés egyenes szakasz volt, ami lehetőséget Stoff Boglárka szerint az összhang a legfontosabb kapocs ló és lovasa között adott volna a gyorsításra, esetleges élre vágásra. így végül ha csak orrhosszal is, de az ellenfelem ért be előbb a célba. Comanche-ot az Alagi Zsoké Iskola egyik mestere, Balogh István készítette fel három hónapos kemény edzéssel a különleges versenyre. Bogi is olyan sűrűn látogatta lovát, ahogy csak ideje engedte. Ilyenkor persze nem csupán a tréning, hanem a kapcsolat- építés is fontos szerephez jutott. Egy kis almával és répával felszerelkezve a zsoké és lovasa gyorsan közel kerültek egymáshoz. Gyakran csak feküdtek egymás mellett és élvezték a másik társaságát.- A lónak hatalmas szíve van, Comanche nagyon tud küzdeni, és éreztem, hogy nyerni akar - teszi hozzá a tizennegyedik éve nyeregben lévő Stoff Boglárka. - Rendkívül fontos az összhang a ló és a lovasa között, én sokat szeretget- tem őt, és nagyon megkedveltük egymást. Bogi nem titkolja akkori csalódottságát a második helyezés miatt, néhány nappal a verseny után azonban már újra optimista. Kis pihenés után teljes gőzzel készül az augusztus 15-ei jászberényi futamra. Merthogy éppen megyénkben várja a következő nagy kihívás, így dunántúliként ez a város, illetve az ott zajló versenyen való minél eredményesebb szereplés a célja. Tavaly augusztusi kaposvári vágtán Kincső nevű lovával elérte a második helyet, amivel bekerült a legjobbak közé. Budapesten a végső megmérettetésen tavaly és tavalyelőtt is az ország éllovasai között versenyzett. Együtt a lovakkal Épp a nyár ötödik tábora zajlik a nagyatádi Merengő Lovasudvarban, és ezzel még nincs vége. A kezdők és haladók között fogyatékkal élő gyerekek is megismerkedhetnek a lovaglás rejtelmeivel. Természetesen térítésmentesen. A foglalkozásokat Stoff Boglárka vezeti, így a résztvevők elsőkézből kapnak ízelítőt a lovasszakma rejtelmeiből.- Napközis rendszerben lovagolnak, kézműves és drámafoglalkozásokon vesznek részt - mondja Stoff Jánosné Márta gyógypedagógus, mutatva a gyerekek által készített egyedi névtáblákat az állatok bokszainál. - Megismerik a lovakkal kapcsolatos fontos munkákat az etetéstől a tisztításon át a szerszámok karbantartásáig. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK. Ma a Benu patika (Ady Endre út 28/a) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Köti vízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 550 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felső- nél 739 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 25,2 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál - 315 centiméter, változó, Szolnoknál - 272 centiméter, alig változó, a víz 25,8 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 101 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -100 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es, a 32-es és a 3401-es utak egyes szakaszain, valamint Kunszentmárton, Tö- rökszentmiklós, Karcag, Jásztelek, Jászberény, Jászárokszállás, Mezőtúr, Jászladány, Jászalsószent- györgy, Jánoshida, Tiszafüred és Alattyán belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Sokat vagy jól beszélni két külön dolog.” (Szophoklész szónok) Piaci árak a megyében TERMEK Tojás Alma Sárgarépa Burgonya Karalábé dómba Paradicsom Paprika Sárgabarack Fokhagyma Nektarin Zöldség Sárgadinnye Görögdinnye ubortajjjH Őszibarack Kukorica Szilva EGYSÉG Ft/db Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/db Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg SZOLNOK 34-40 300-390 120-250 95-160 150-200 620-760 340-530 320-480 280-420 800-1100 300-420 400-480 90-130 80-120 200 300 50-70 450-500 KARCAG 34-40 250-390 150-270 150-200 140-200 800 400-550 350-500 400 900-1100 460 400-500 120-150 80-130 280-350 250-440 ■■■ 550 RECEPT Csokoládés medvetalp HOZZÁVALÓK A tésztához: 150 g vaj, 80 g porcukor, 1 csipet só, 1 tojás, 260 g búzaliszt, 20 g átszitált kakaópor. A töltelékhez: 120 g mentolos tallér, 50 g vaj. ELKÉSZÍTÉS A tésztához keverjük robotgéppel először rövid ideig a legalacsonyabb, majd a legmagasabb fokozaton körülbelül 4 perc alatt habossá a tojást, a porcukrot, a sót és a puha vajat. A lisztet és a kakaót szitálva adjuk hozzá, tésztalapáttal rövid idő alatt forgassuk bele, hogy a tészta ne legyen nyúlós. A tésztát töltsük csillagcsöves (kb. 1,5 cm nyílású) habzsákba, egymástól elegendő távolságra nyomjunk medvetalp formákat a kikent, sütőpapírral bélelt sütőlapokra. Előmelegített sütőben süssünk körülbelül 190°C-on 10 percig egy-egy sütőlapot. A kekszeket a sütőpapírral együtt húzzuk a rácsra, hagyjuk hűlni. A töltelékhez a mentolos tallérokat törjük apró darabokra, tegyük keverőtálba és adjuk hozzá a vajat. Robotgéppel először rövid ideig a legalacsonyabb, majd a legmagasabb fokozaton keverjük sima masszává. A medvetalpak egyik felén osszuk el a tölteléket, a tetejére az üres medvetalpakat könnyedén nyomkodjuk rá. Igazi ínyencség ez a sütemény Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ Mission Impossible: itt az új film SZOLNOK. CINEMA CITY: A Hangya (12) 3D 12.00,17.00. Minyonok (12) ÍO.OO, 14.00. Minyonok (12) 3D 12.00,16.00,18.00. Mission: Impossible (16) 12.20,15.00,17.40,20.20. Münó, a holdbéli manó (12) 11.30. Münó, a holdbéli manó (12) 3D 10.00, 13.30. Önkívület (16) 20.00. Pixel (12) 15.45. Pixel (12) 3D 10.10, 18.15, 20.30. Ted 2 (16) 14.30,19.30. TISZA- PART MOZI: Minyonok (12) 3D 16.15, Münó a holdbéli manó (12) 3D 16.30, Csodapirula (16) 18.00, Mission Impossible - Titkos nemzet (16) 18.15, Phoenix Bár (16) 20.00, Mission Impossible - Titkos nemzet (16) 20.30. FESZTIVÁL JÁSZBERÉNY. Augusztus 4-9. között rendezik a XXV. Csángó Fesztivált. A főtéri színpadon augusztus 6-án 18 óra 30 perckor a Folk Error zenekar koncertezik. Augusztus 7-én, pénteken, 17 óra 30 perctől a nemzetek táncát és népzenéjét ismerhetik meg, 18 óra 30 perckor moldvai és gyime- si hagyományőrzők műsorát láthatják. Este nyolc órakor a Berka zenekar ad koncertet, 21 órától a Magyarpa latkai Banda lép színpadra. Augusztus 8-án 16 órától a Paraguay Rekove tánccsoport műsorát tekinthetik meg a kilátogatók, majd 17 órától Táncforgatag elnevezéssel táncos-zenés felvonulás veszi kezdetét közel 700 fő közreműködővel. Este hét órától a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola táncos növendékeinek műsorát nézhetik meg, 20 órától gálaműsor kezdődik. Augusztus 9-én 16 órától a Kupuszinai hagyományőrzők műsorát láthatják, 18 órakor a Szászcsávási zenekar lép színpadra, 19 órakor a Cimbaliband zenekar ad koncertet, 20 órától magyar és külföldi hagyományőrző és a népzenei együttesek búcsúzó gálaműsora kezdődik. Az ötnapos rendezvényt 22 óra 30 perckor tűzijáték zárja. Augusztus 6-án 18 óra 30 perctől a Rabja vagyok az életnek című filmet tekinthetik meg a Lehel-Film Színházban. Augusztus 7-én 18 óra 30 perctől a Magyarország szélin... című portrét láthatják Jánó Anna moldvai csángó énekesről, augusztus 8-án a Főnix Fészek Műhelyház udvarán 21 órától A szívben még megvan című magyar dokumentumfilmet vetítik, majd 22 órától a Kalandorok című magyar vígjátékot. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.55 Napi mozgás 9.00 Elixir 9.30 Kultúrkorzó 10.00 45 éves a Népdalkor 11.40 Honvéd 7 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Legizgalmasabb mérkőzéseink 15.00 Tiszavirág Fesztivál - Lóci játszik 16.00 Aranyidő 16.30 Termál-Kincskereső 17.00 Időgép 17.25 Szolnoksport 17.55 Mérleg 18.25 Napi mozgás 18.30 Örökségünk 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 20.50 Fórum 21.15 Családban együtt 21.50 Szolnoki Szimfonikusok Balettestje 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu IMII IIIII 00.00 Kedvencek úgy. ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 4.00- 6.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00- 10.00 Reggeli juice Kis Katával 10.00- 16.00 Amadeus napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával 20.00-22.00 „Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin 22.00- 23.00 Dolce Vita - életmódmagazin 23.00- 24.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés, majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő: hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mit tegyek? 16.30 A hét évfordulója 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.30 Szentségimádás Közvetítés az egri bazilikából 18.30 Rózsafüzér 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 20.10 Katedrá- lis 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk!- görögkatolikus félóra 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!