Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-05 / 182. szám

12 SPORT Uj Néplap 2015. AUGUSZTUS 5., SZERDA HÍREK Megyei rangadó lesz a rajton KOSÁRLABDA A férfi bajnokság október első hétvégéjén, a ter­vek szerint 3-án szombaton kezdődik, az alapszakasz már­cius 19-én fejeződik be -írta a BB1. hu. Összesen egy szerdai fordulót iktattak be, ez mindjárt a második kör, de természe­tesen az a tény, hogy az MTVA közvetíti majd a kosárlabdát is, több mérkőzés időpontjára le­het hatással. A bajnoki címvédő Olaj a nyitókörben megyei rivá­lisát a Jászberényt fogadja. Az első idegenbeli rangadó a har­madik körben vár az Olajra, ak­kor Pakson szerepel a csapat. Rutinos védőt igazolt a Berény LABDARÚGÁS A Nemzeti Sport Online információi szerint az NB III Keleti csoportjában sze­replő Jászberény együttesében folytatja pályafutását. A 34. életévében járó hátvéd a Vác színeiben az NB l-ben is bemu­tatkozott, a másodosztályban pedig Szolnokon is szerepelt. Páles Tamás legutóbb az NB lll-as Rákosmente KSK együt­tesében futballozott, míg most egyéves szerződést írt alá a jászberényiekhez. Remekelt a dózsás csapat ÚSZÁS Miskolcon rendezték meg a gyermek korosztály szá­mára az országos bajnokságot. A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csa­pata jó eredménnyel zá’rt sereg­szemlén. Szekeres Szilvia edző tanítványai közül Dián Vivien (2003-as születésű) új egyé­ni csúccsal 100 m gyorson a 6. helyen végzett 1.02,96-tal. 400 m gyorson szintén új egyé­ni csúccsal 4.56,62-vel 16. lett. Zupkó Vanda (2002) minden versenyszámban új egyéni csú­csot úszott. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. » Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. £ Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. J Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 302,50 311,00 USD: 277,00 285,00 CHF: 285,00 293,50 Érvényben: 2015. augusztus 4. Befektetési aranyértíkesítés. Közületiket Is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu 0 MoneyGram ' щ Kapás Bogi a magyar úszósport 60. érmét szerezte Kazanyban Tovább remekel csapatunk ÚSZÁS Kapás Boglárka óriási or­szágos csúccsal bronzérmet nyert 1500 méter gyorson a kazanyi vi­lágbajnokságon kedden. A ma­gyar versenyző 15:47.09 perces idővel ért célba, így több mint ti­zenöt másodpercet faragott a két évvel ezelőtt Barcelonában felál­lított 16:02.58 perces rekordjából.- Én csak tizenhat perc alá sze­rettem volna bekerülni, hogy vég­re megdöntsem az egyéni csúcso­mat, a tizenhat perc volt nekem az álomhatár, és hát nem tudom, de nem is érdekelt az idő, amikor a rajtkövön kivillanó fények je­lezték, hogy harmadik vagyok - mondta az MTI-nek a könnyeivel küszködve Kapás. Hozzátette, az utolsó 200 méteren észlelte, hogy közeledik a végül negyedikként zárt dán Lotte Friishez. - Az utol­só ötvenen már láttam, hogy na­gyon közel van, akkor már nem éreztem semmit, csak betettem a fejem és úsztam, nagyon fájt min­denem, de nem érdekelt.” Kapás a magyar úszósport 60. érmét szerezte. A számot a címvé­dő amerikai Katie Ledecky nyer­te 15:25.48 perces új világcsúcs­csal. A tegnapi elődöntőben Cseh László 200 méter pillangón a leg­jobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a negyedik idővel jutott a ma esti fináléba. ÚN Négy szolnoki jutott ki az Eb-re KAJAK-KENU A hétvégén az Euró- pa-bajnoki indulás volt a tét a szolnoki ifjúsági és U23-as or­szágos bajnokságon. A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola ver­senyzői közül bajnok lett Gyuri- cza Petra az 500-on győztes kajak négyes tagjaként, majd Nyuli Dó­rával és Gál Fruzsinával győzött a 3x500 méteres váltóban is. Csi­ga János aranyérmes lett Cl 4000 méteren, csepeli társával pedig az ezer párosban is nyert. Második helyet szerzett a Kovács Zsom­bor-Deák Dénes-Balázs Máté ösz- szetételű 3x500 m kajakváltó, va­lamint a Komáromy Dominik-Fe- kete Attila-Imre Gábor-Papp Zol­tán alkotta egység 4000 méte­ren. Az Imre Gábor-Czinege Jó- zsef-Gulyás Ádám váltó harma­dik lett 3x500-on. Gyuricza Pet­ra és Csiga János - Pető István és Sinka Kornél tanítványa - is be­került az Eb-csapatba. A KÖZGÉP-Szolnok KK ver­senyzői az U23-as korosztályban versenyeztek. A szövetség dönté­se értelmében azok, akik a felnőtt világbajnokságra kijutottak, nem állhatták rajthoz a korosztályos válogatón. Ezért Bodonyi Dóra és Forgó Christopher sem indulha­tott. Bogár Gábor második lett a kajak egyesek ezer méteres ver­senyszámában, Gál Péterrel har­madikként értek célba ötszáz pá­rosban. Gál Péter győzött ugyan­ezen a távon egyesben, de mind­két szolnoki fiú tagja volt az ezer méteren győztes - két honvédos- sal kiegészült - négyesnek is.- Abszolút jó versenyünk volt­árulta el Czeglédi Gábor, a KÖZ­GÉP SE edzője. - Bogár Gábor ugyan második lett ezren, ezt a számot eddig uralta, de egy hét­tel a vb után ez kiváló eredmény, hiszen nagyon fáradtan verseny­zett. A szövetség elnöksége úgy döntött, hogy az U23-as Euró- pa-bajnokságon az U21-es kor­osztályt indítja, így Gábor a má­sodik hellyel is indulási jogot szerzett. Gál Péter ötszáz egyes­ben indul a románai Eb-n, Bogár Gabival együtt tagjai lesznek a négyesnek is. G. I. Czeglédi Gábor bizakodik Egyelőre öt felnőtt játékos vette fel a munkát Tízek társasága Cseh Sándor vezetőedző (balra) napi két edzést fog vezényelni a dózsás pólósoknak, jobbra az új szerzemény, Fülöp Bence ч I Az elmúlt évad legjobb honi pólóscsapata, a Szolnoki Dó- zsa-Közgép munkához lá­tott tegnap délelőtt a Vízilab­da Arénában. Egyelőre öt fel­nőtt játékos és a klub OB l/B-s együtteséből további öt fiatal tempózott a medencében. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu VÍZILABDA A stábról annyit, hogy Cseh Sándor vezetőedző mun­káját továbbra is Kosz Zol­tán másodedző, Vincze Ger­gő erőnléti edző, valamint Kultsár Zsanett masszőr segí­ti. Hogy miért csak öt ember­rel kezdi meg a Cseh Sándor edző a munkát, arra egyszerű a magyarázat. Jelenleg a kaza­nyi világbajnokságon szerep­lő magyar csapatból a két ka­pus, Nagy Viktor és Decker At­tila, a Vámos Márton-Madaras Norbert jobbszárny és a Varga testvérek, Dániel és Dénes egy­aránt a szolnoki gárda póló­sai. Továbbá a szerb válogatott­nak a tagja Sztefan Mitrovics, Milan Alekszics és Zsivko Go- cics, az ausztrál nemzeti csa­patban pedig a frissen igazolt Aaron Younger képviseli a ma­gyar bajnokot és kupagyőztest. Könnyen kiszámítható, hogy a Dózsa tíz(!) pólósa érdekelt a szombatig tartó kazanyi világ- bajnokságon. Az utóbb emlege­tett játékosok majd szeptember negyedikén kapcsolódnak be a munkába.- Öt felnőtt játékossal kezd­tük el el a felkészülést - mond­ta Cseh Sándor vezetőedző. Nem mellesleg a szakember vezetésével ötvenegy esztendő múltán szerezték meg a bajno­ki címet a szolnokiak. - Han- gay Zoltán, Jansik Dávid, Kis Gábor, Mezei Tamás és a Hon­védből érkező Fülöp Bence tag­jai a felnőtt keretnek. Mellettük Józsa Ottó, Nagy Richárd, Cseh Richárd, Szabó Erik és Kalmár Milán gyakorol majd velünk. A válogatottak a világbajnok­ság után pihenőt kapnak, hi­szen végig dolgozták az egész nyarat. Egy biztos csapatunk­nak nem lesz sok ideje a közös gyakorolásra, hiszen szeptem­ber 18-án már selejtezőt kell ját­szanunk a Bajnokok Ligában. A bajnoki küzdelmek pedig szep­tember 23-án két csoportban rajtolnak. Kisvártatva pedig Magyar Kupa mérkőzéseken is kell majd szerepelnünk. A bajnok és kupavédő csapat keretében két új pólós lesz, az ausztrál válogatott Aaron Yo­unger és Fülöp Bence. Az előb­bi Kazanyban szerepel, míg Bence az első edzését tudta le új csapata soraiban.- Nagy kihívás számom­ra, hogy a bajnoki és kupavé­dő szolnoki együttes színei­ben szerepelhetek a követke­ző évadban - kezdte a 24 esz­tendős Bence. - Az elmúlt évek­ben előbb a Vasas, majd tavaly a Honvédban pólóztam, ahol leg­inkább a kapás oldalon számí­tottak rám. Jól telt nyár, igye­keztem kikapcsolódni . Hor­gásztam rendszeresen, nem di­csekvésképpen mondom, hogy számomra a nyár legnagyobb fogása előbb egy 11,5 kilós ponty, majd 4.5 kilós amur volt. Szolnokon azonban nem a parton, hanem a vízben, társai­val együtt kell nagyot alkotnia Fülöp Bencének. Cél a címvédés A jövőről Kovács Istvánnal, a klub szakmai igazgatójával is szót ej­tettünk. - A cél egyértelmű meg kell őriznünk hazai címeinket, a Bajnokok Ligájában pedig az éremszerzés a cél - jelezte a szakember. - A Final Six, vagy­is a hatos döntő küzdelmeit jövő május végén Budapesten rende­zik meg, addig azonban még na­gyon sok feladat vár ránk. A jó munkához pedig továbbra is adottak a feltételek. Mint megtudtuk, a Dózsa utánpót­lásából Lukács Dorián edző édes­apját követve Szentesre igazolt. A szintén U18-as válogatott Teleki András pedig egy évig a KSi sorai­ban fog szerepelni kölcsönben. Elfogytak a magyar­LABDARÚGÁS Minden jegy el­kelt a szeptember 4-én a Gro­upama Arénában sorra kerülő Magyarország-Románia Euró- pa-bajnoki selejtezőre. Az MTI információi szerint a belépők 20 óra alatt fogytak el. Hétfőn az online értékesíté­si rendszer lelassulása ellenére végül 4512 belépő kivételével minden jegy az interneten ta­lált gazdára. A közlemény kitér a jegyek románra arra, hogy egy hónappal koráb­ban még soha nem mutatkozott ilyen fokú érdeklődés magyar futballmérkőzés iránt, ilyen rö­vid idő alatt nem kelt még el va­lamennyi jegy. A magyar fociról még annyit ma 19.30-kor (Tv: M4 Sport) játsszák a BATE Boriszov-Vi- deoton BL visszavágót. Az első meccsen 1-1 volt Székesfehér­váron. ÚN surfielc! ® Jim Davis

Next

/
Oldalképek
Tartalom