Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-27 / 200. szám
2015. AUGUSZTUS 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 11 Az én településem A nyugalom és a béke szigete a piciny, Tisza-parti település Egy kis falu, ahol „nincs semmi, de mindig történik valami” Ruszcsák Gergő ül kemencéje mellett, melyet Kecskés Ferenc épített. A Recskről származó férfi már hat éve újítgatja az öreg parasztházát párjával, a tanítóként dolgozó Andreával. Vendégszeretetből jelesre vizsgáztak nálunk az óballaiak. Vasárnap tekertünk át Miklósról, hogy megnézzük, milyen a közel kilencvenfős településen élni. A faluban csend van és nyugalom, a helybeliek pedig szívesen látnak mindenkit, aki nyitott és barátságos. Őket hellyel, étellel és házi pálinkával fogadják. Kovács Kriszta ujneplap@ujneplap.hu ÓBALLA Történelmi pillanatra érkeztünk, amikor vasárnap délután áttekertünk Törökszent- miklósról Óballára. Az utolsó kúpcserepet tették fel az épülő közösségi szín tetejére.- Mindjárt kész a kaja is, úgyhogy pont jókor jöttetek! - fogadtak bennünket az iskola melletti építkezésnél. - Ez egy csűr, vagy pajta, vagy táncos szín lesz. Valójában bármi lehet, amire akarják használni az emberek. Közösségi tér. A mi telkünkön van, de nagyon szívesen fogadunk bárkit, aki rendesen viselkedik és szereti a pálinkát - kínált bennünket hellyel és egy pohár ötvenegy fokos házi almapálinkával Kecskés Ferenc, a telek tulajdonosa (második kis képünkön, középen). Paprikás krumpli Totyogott a bográcsban - hosz- szúlével, nokedli nélkül (első kis képünkön az étket keverge- tő Kecskés Ferencné). Ez utóbbit többször szóvá is tette Murányi László, aki szintén segített az építkezésben.- Ballai gyökereim vannak, itt gyerekesedtem. A legszebb nyári emlékeim a faluhoz köthető- ek. Itt nincs semmi, de mindig történik valami. Legalábbis gyerekkoromban így volt - kezdett mesélni Feri. - Az iskola gyakorlókertje volt ez a terület. A telek a miénk lett, de csak 2012-ben jött a gondolat, hogy építeni kellene rá valamit. Az akácost már mi ültettük a telek végébe, eldugva benne egy-két gyümölcsfát, van közötte eperfa, meggy, barack, cseresznyét oltottam vadszilvára... Próbálkoztam. A lenyugvó nap csodálatos panorámát nyújt a Tisza felől - mutatott körbe büszkén a tulajdonos. - Aztán kitaláltuk, hogy csinálunk ide egy színt. Építész a szakmám. Itt minden bontott anyagból készült: bontott cserépből, bontott fából, bontott téglából. Az alapozást megcsináltuk három éve. Pár hete nősült az egyik fiam, és akkor határoztuk el, hogy kihozzuk az udvarunkon felhalmozott fát és itt összerakjuk. A legénybúcsúja itt volt, vagyis már felavatták, de az igazi történelmi pillanat ez, hogy itt eszünk az elkészült tető alatt - nézett a magasba a miklósi férfi. - Gyakorlatilag nullszaldós a beruházás, mert segítünk egymásnak, amiben kell. Barátok vagyunk. Megköszöntük a finom ételt, majd újra nyeregbe pattantunk, haladtunk tovább a Fő úton, aminek a végében áll az Erdei kocsma. Hárman álltak odakint, bent Erdei Gábor tulajdonos épp a For- ma-l-et nézte (harmadik kis képünkön).- Ennek nagyon szomorú története van - kezdett a magyarázatba, mikor megkérdeztük, miért van „feldíszítve” a falon lógó görbebot. - Hát itt kezdődik a baj, amikor betölti az ötvenet az ember... A görbebot arra utal, hogy öregszünk, már nem tudunk segítség nélkül mozogni. Az elsősegélydobozban potencianövelő van, felette egy infúziós üveg, a csengő pedig azért, hogy jelezni tudjak, hogy menjenek arrébb az emberek, mert én már nem tudom kikerülni őket - nevetett a túlélőcsomag bemutatása közben. - De ennél még nagyobb baj van, mert elmondom, hogy ez az ajándék már hét éves! Na, itt a legnagyobb baj! Az ötödikéi falunapról beszélgettek kint, a kocsma előtt. Két férfi és egy nő. Az egyikük „elmenekült”, mikor megtudta, mi járatban vagyunk, még dolga volt.- Beülnek az emberek a kocsmába, és együtt nézik a tévét, a meccseket. Vagy összeülünk, nyársalunk, bog- rácsozunk akár itt, a kocsma előtt, az úton. Az autósok meg vigyáznak, nem zavarunk senkit - sorolták ketten, amikor azt kérdeztük, mi mindent lehet csinálni a faluban, amikor nincs rendezvény.- Szerintem a fiatalok nagyon szeretnek itt élni, Inert védett, csendes a falu. A hároméves gyereket el lehet engedni, nem lesz baja. Ha régóta elvan a gyerek, esetleg kinéz a szülő, hogy hazahívja, de akár haza is kíséri itt bárki, ha úgy alakul. Mindenki ismer mindenkit, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Persze itt is van vita, összezörrenés, mint minden családban...- tudtuk meg Csűri Tibornétól.- Még az ilyen biciklit is, mint a maguké... Ha valaki a kocsma előtt felejti, az másnap reggel is ott van, nem nyúl hozzá senki. Tudjuk, kié, és hogy majd jön érte a gazdája. Ha valaki nem jön kívülről a faluba, akkor biztos, hogy nincs veszélyben senki tulajdona - mutatott a kínai császárfák alatt álló kerékpárjaink felé.- Rengeteg termés van rajta, látják? - csatlakozott a beszélgetésbe Hoppál lenő. - Gyönyörű, lila virágja van. Tavaly virágzott először, de csak a fél oldala. Most tavasszal meg tele volt. Nem js tudtuk, hogy virágja van, amíg nem virágzott - mondta az ön- kormányzatnál traktorosként dolgozó férfi.- Mi szívesen fogadunk mindenkit, igaz, Jenőkém? Önöket is. Akik barátságosak, nyitnak felénk, mi is nyitottak vagyunk feléjük. Többen jönnek Pestről ide lakni, a zaj és a nyüzsgés helyett pihenni, nyugalomban élni. Csak egy baj van - jutott eszébe Csűri Tibor- nénak. - Akinek nincs kocsija, annak nagyon nehéz közlekedni, mert kevés buszjárat van Óballa és Törökszentmiklós között. Három van, a hajnali, a kettes és az ötös, iskolaidőben van reggel még egy, és piacnapokon egy másik. így például különórára sem tudnak járni a gyerekek, mert nincs busz, amivel utána haza tudnának jönni. Ez nagy hátránya a falunak - magyarázta az asszony.- És orvosi ellátás sincs! - tette hozzá Jenő. - Korábban hetente egyszer kijárt az orvos, nemrég az is megszűnt. Pedig az jó volt az öregeknek, nem kellett bejárniuk a városba mondjuk a gyógyszereket felíratni.- Ha beteg a gyerek, bemegyünk Miklósra, és ha végeztünk, mit csinálunk a busz indulásáig? Főleg télen! - vágott közbe Csuriné. A közel kilencvenfős Óbal- lán a három utcából a két szélső van leaszfaltozva. Zavarba ejtő a csend és a nyugalom, olyan mintha egy szanatórium kertjében bringáznánk. Felújított és felújításra szoruló parasztházak mellett haladtunk el, csirkék, gyöngytyúkok és cirmos kiscicák szaladtak át előttünk keresztben az úton. Fecskék sorakoztak a villanydróton, éreztük, visszavonhatatlanul vége a nyárnak. A harmadik, Jégvirág úton tekertünk, az egyik udvaron korunkbeli fiatalokat pillantottunk meg.- Gyertek beljebb! - nyitották ki a kaput előttünk. - Építkezés közepén vagyunk - magyarázták a kisebb rendetlenséget, ami bennünket egy másodpercig sem zavart. Kávéval kínáltak, az asztal roskadozott a frissen sült szilvás pite, és házi kakaós csigák alatt. - Ez egy nagyon öreg parasztház, ezt újít- gatjuk már évek óta - vezetett körbe bennünket az eredetileg Recskről származó Ruszcsák Gergő. Mint mondta, alkalmi munkákkal keresi a pénzt. Felesége, a szegedi Ruszcsák-Szász Andrea tanító, emellett néptáncot is oktat. Miklóson találkoztak. - Körülbelül tíz éve, hogy megvettem a házat és talán hat éve, hogy beköltöztünk, azóta tart a felújítás is - árulta el Gergő, miközben házi barackpálinkát hozott ki a kamrából. Esélyünk sem volt visszautasítani. - Jól ki lehet kapcsolni itt, nyugalom van, nincs stressz, szeretünk itt élni, nekünk ez most pont megfelel így - magyarázta, majd mosolyogva hozzátette:- Van két birkánk is, a falunapra vettem őket tavasszal, de nem leszünk itthon azon a hétvégén, szóval megússzák... Korábban hetente kijárt az orvos, nemrég ez is megszűnt...
