Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-26 / 199. szám
2015. AUGUSZTUS 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 s ШЩ и ✓ 0)0 Egy ház alapjaba betonozták lapunkat A szolnoki 67 éves Molnár Fe- rencné Marika néni már régóta hűséges olvasója a megyei napilapnak. Már önmagában ez is nagy szó, az meg már csak hab a tortán, hogy a családi házuk alapjába is bebetonozták lapunk egy 1988-as számát. Bálint-Mátyus Krisztina krisztina.matyus@paitner.mediaworks.hu SZOLNOK - 1988-ban építkeztünk és a férjem gondolt egyet: mi lenne, ha bebetonoznánk minden értékes dolgot a házunk alapjába - kezdte történetét Marika néni. - így történt, hogy az aznapi Új Néplapot, egy másik újságot és néhány régi fotót beletettünk egy dobozkába és bebetonoztuk. A férjem azt mondta, hátha egyszer lebontják a házunkat és akkor majd ezek az értékek előkerülnek. így huszonhét éve már, hogy a babaszoba alatt lapulnak ezek a kincsek - osztotta meg lapunkkal a titkot Marika néni. Több, mint hatvan év nem kevés idő. Már pedig Molnár Ferencné épp ennyi ideje hűséges előfizetője a lapnak. Azonban egyszer sem gondolkodott rajta, hogy le kellene mondania és nélküle élni tovább. Sőt, állítása szerint egyre olvasmányosabb az Új Néplap.- Már az édesanyáménak is járt az újság, és akkor is rendszeres olvasója voltam, így nem volt kérdés, hogy én is előfizetem. Azt tapasztalom, hogy. egyre jobb és színvonalasabb a lap. Már reggel hét órakor megérkezik a kézbesítő és izgatottan megyek ki a kapuba érte. Beviszem a házba és azonnal nekikezdek olvasni. Mindig a hátsó oldalaktól haladok előre. Minden betűt egytől-egyig elolvasok. A horoszkóp a kedvencem, így azzal kezdem, de szeretem az első oldalon lévő mindennapi dolgokról szóló kisebb szöszszeneteket is. Az élettársam a sportrovatot részesíti előnybe, így ő azzal kezd, de utána ő is mindent elolvas. Nagyon érdekes, a megyei embereket érintő cikkek vannak benne, sőt mióta struktúra váltás volt, még színesebb lett, így az "biztos, hogy amíg élünk rendelni fogjuk a lapot - tudatta velünk. Marika néni tizenhárom éve nyugdíjas, de munkából még most is akad bőven.- Negyven évet ledolgoztam a szolnoki ÁFÉSZ-nél, mint boltvezető helyettes, majd leszázalékoltak, így nyugdíjba vonultam. A munkát nem hagytam abba, nyolc évig még a Rokkant Bt.-nél dolgoztam. Úgyhogy mondhatni hat éve vagyok nyugdíjas. Nem telnek tétlenül ezek az évek sem. Imádok kertészkedni, vannak gyümölcsfáink és konyhakertünk is. Bár idén öt szem sárgabarack termett, mert a fagy elvitte, de cseresz nyéból an nál Mi volt az ebéd? Hraskó István istvan.hrasko@mediaworks.hu .-TV.. Цgr ш/ radicsomunk, paprikánk ; krumplink is. Ha tehetjük idenből a házit szeretjük, annak olyan igazi íze van. így ezen felül még 28 csirkét is nevelünk. Szerencsére van is kinek, hisz nagy a család, nekem négy, az élettársamnak hét unokája van. Rendszeresen járnak hozzánk, hétvégén is tizennégyen ültünk az asztal körül. Nyüzsgésből nincs hiány nálunk, anü pedig nagyon jó éf^s. Remélem, sokáig élvezetjük még ezt ■ A „babaszoba” alatt lapulnak a kincsek, 1 köztük lapunk egy évtizedekkel ezelőtti száma - mutatia Molnár Ferencné Marika Mit ér a reform, ha otthon továbbra is agyonsózzuk a levest? M i volt ma ebédre? ízlett? Megetted? - pár nap múlva a szülőknek érdemes lesz jobban odafigyelni, mit is válaszol gyermekük a rutinszerűen feltett kérdésekre, hiszen szeptembertől, többszöri halasztás után elindul a köz- étkeztetésben a menzareform. A minisztériumi rendelet szigorúan előírja, milyen összetételű ételek kerülhetnek a legfiatalabb generáció tányérjaira. A szolgáltatóknak kevesebb sóval és cukorral kell főzniük, figyelniük kell arra, hogy a gyerekek minél gyakrabban kapjanak friss gyümölcsöt, zöldséget, és hogy a kalciumbevitel érdekében fogyasszanak elegendő tejet, tejtermékeket. Nem használhatnak sótartalmú leveskockát, magas zsírtartalmú húst, és tilos lesz a szénsavas vagy cukrozott üdítő is. A cél egyértelmű: javítani a rossz táplálkozási szokásokon, hiszen azok már ifjúkorban megalapozhatják a későbbi magas vérnyomást, a szív- és érrendszeri betegségeket, az elhízást. Egyes főzőkonyhák előrelátóan már korábban elkezdték a változtatást, most viszont országszerte kötelező. Borítékolható, hogy az átmenet nem lesz egyszerű és zökkenőmentes, rengeteg türelmet és odafigyelést igényel majd. Tapasztalatból tudom, a gyerekek ragaszkodnak a megszokott kajákhoz, és lehet, hogy sokaknak elsőre nem fog ízleni a teljes kiőrlésű kenyér vagy a több főzelék, és hiányolni fogják a régi cukros teát. Az óvónőkre, dadákra, tanítókra pluszfeladat hárul, hogy elmagyarázzák, miért is egészségesebbek az újfajta ételek, nehogy aztán éhesen menjenek haza a lurkók. De a szülőkön is ott a felelősség, hiszen mit ér az egész reform, ha otthon továbbra is agyonsózzuk a levest? Aztán ki tudja, még a végén a kicsi nevel meg minket. Újabb adományokat adott át a cég • |ÍÍ:ÜÍ|- . % , ; IWIÖliiSI Ilii . 'Áv : 1 ASZFENYSZARU A koreai gyártóóriás hazai vállalata, a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfény- szarui televíziógyára a társadalmi felelősségvállalás részeként félévente rendezi meg adományozó ünnepségét. Ennek keretében minden alkalommal termékadományokat adnák át a régióban működő kórházaknak, iskoláknak, óvodáknak. Tegnap délelőtt Jász-Nagykun- Szolnok, Heves és Pest megye ló intézménye összesen 23 televízióval, tizenegy monitorral, nyolc házimozi rendszerrel, hat hűtőszekrénnyel, hét mikrohullámú sütővel és hét tablettel gazdagodott az újabb adományozás révén. Oláh Tamás társadalmi szerepvállalásért felelős koorÖsszesen tizenhat intézménynek adtak át berendezéseket. dinátor előadásából kiderült, hogy a Samsung Zrt. az oktatás, az egészségügy támogatása mellett aktív szerepet vállal a sport, a kultúra és a környezetvédelem területén is. Az összefoglalót követően Hy- un Jun Jung, a társaság elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy egy multinacionális vállalat életében nem elegendő kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtani, ami a gyárban dolgozók teljesítményének köszönhető. A siker része az is, hogy felelősséget vállalnak a társadalmi értékek iránt, támogatják a térség intézményeit. Ezt követően a meghívottak átvehették az elnöktől az adományozó levelet, majd egy gyár- látogatást követően az adományokat is. B. Cs. MARTFŰ A József Attila Általános Iskolában a szünidő alatt több korszerűsítési beruházást is elvégeztek a szakemberek. Utolsó simításként a napokban a kerítést festik a mesterek. Gazdag programokkal várták a városlakókat a különleges rendezvényen Ez a nagy nevek fesztiválja volt MARTFŰ Két év kihagyást követően, immáron negyedik alkalommal rendezték meg újra Martfűn az Örökzöld Tisza Fesztivál elnevezésű programsorozatot. A közel egyhetes esemény keretében nívós előadókat láthatott a közönség a Termál Spa vízi színpadán: Demjén Ferenc, a Republic együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Napiegenda-Állami Népi Együttes, illetve Anna and the Barbies. A szervezők minden korosztályra gondoltak, hiszen idős és fiatal egyaránt megtalálhatta a maga számára érdekeset. A rendezvény főszervezője, To- masovszky László, a martfűi termál Spa igazgatója külön kiemelte, hogy a kimondottan zord időjárás ellenére is rengetegen kilátogattak a helyszínre.- A nézőszámból kitűnik, hogy az idén ismét színvonalas műsort állítottunk össze, emellett olyan nagy sztárokat sikerült lecsábítanunk Martfűre, akik komoly húzónévnek bizonyultak. így a rossz idő sem tántorította el az embereket - tudtuk meg a fesztivál főszervezőjétől. A koncertek mellett egyéb színes programok várták az érdeklődőket. Többek között második alkalommal rendeztek fogathajtóversenyt, amelyre előzetesen 26 csapat adta le nevezését, de az időjárás itt is közbeszólt, és végül csak a mezőny fele állt rajthoz. Viszont most is akadt olyan versenyTomasovszky László ző, aki a megyén túlról érkezett. A gyerekekre megannyi játékos feladat várt. Indulhattak bátorságpróbán, illetve környezetvédelmi vetélkedőn, melyeknek a horgásztanya adott otthont. A város szoros együttműködése példaértékű, hisz az önkormányzat oroszlánrészt vállalt a rendezvény „újraélesztésében”, vagyis az anyagi kiadások jelentős részét átvállalta.- Tapasztalatokkal gazdagodva immáron az a célunk a jövőre nézve, hogy egy hasonlóan színvonalas fesztivált rendezhessünk. Motivációt felesleges keresnünk, elegendő csak a helyszínre kilátogató tízezer főre gondolnunk - tette hozzá To- masovszky László. P. Gy. annak olyan ezen felül mé