Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-13 / 189. szám
2015. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK SZOLNOK Rendhagyó „tárlat” nyílt az egyik szolnoki társasház hetedik emeletén az ott lakó kisgyermekek. Veres Vera (balra) és Sára rajzaiból. A lakók példaértékűen úgy döntöttek, a vidám gyermekrajzok méltó díszei lehetnek a komor folyosóknak. Jól döntöttek! MEGYEI KÖRKÉP 3 Az egyenlőbbek Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu A bírságot az előirányzat-felhasználási keret számlájára kell befizetni - állt abban a határozatban, melyet ismerősöm kapott kézhez. Elgondolkodtató az elnevezés is: előirányzat-felhasználás. Valakik, valahol meghatározzák tehát, mennyi összegnek kell befolyni e számlára. Ezt a pénzmennyiséget pedig kutya kötelességük a rendőröknek kiróni, ez elvárás feléjük. Nemrégiben tanúja voltam egy bírságolási procedúrának. Egy kereszteződés elhagyása után (melyen a reggeli csúcsforgalomban nagyon lassan lehetett áthaladni) villogó rendőrautó állította meg kocsinkat. Két Bárkire „rá lehet húzni a vizes lepedőt”... fiatal egyenruhás szállt ki, akik közölték a sofőrrel, hogy piros jelzésen haladt át. Amiről mi ketten (mi is éppen eny- nyien ültünk az autóban) tudtuk, hogy nem piros színű volt. A rendőrök nem is láthatták valójában, milyen jelzésen haladtunk át, hiszen nem mögöttünk álltak a sorban, hanem tőlünk jobbra a kereszteződésben, melynek lámpáját egy ház is takarja. Az eset innentől válik érdekessé. Vajon kinek a szava az erősebb? A rendőré vagy az állampolgáré? Egy feltételezés alapján ki lehet róni egy állampolgárra több tízezer forintos bírságot úgy is, ha az vétlen? A választ Furcsa eljárásról számolt be lapunknak egy autós Piros volt, vagy sem? Különleges történettel kereste meg szerkesztőségünket egy szolnoki férfi, melyben egy rejtélyes tanúról, és rendőri saccol- gatás, tippelgetés alapján kiszabott büntetésről beszélt. Hogy mi áll az ügy hátterében, azt maga a kárvallott tárta elénk, egyet leszögezve, nem a büntetés ellen van kifogása, az eljárás az, amely megdöbbentette. Munkatársunktól ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK Egy határozattal a kezében jelent meg a szolnoki Sándor Zoltán szerkesztőségünkben, melyben a rendőrség kifejti, indokolja, miért is büntették meg a férfit nemrégiben Szolnokon, a Kápolna és Baross utak kereszteződésénél. A hivatalos verzió szerint a férfi áthajtott a tilos jelzésen, amelyet azonban ő tagad. Az eseményeknek állítólag két rendőr is tanúja volt, akik azonnal intézkedtek a vélt elkövetővel szemben, azonban innentől számtalan kérdés vetődött fel Zoltánban.- A történet egyszerű - kezdett bele történetébe Sándor Zoltán, kezében tartva a rendőrség határozatát, illetve a mellé tűzött, ötvenezer forintról szóló csekket. - Az autómmal áthajtottam a Kápolna út felől a Petőfi út irányába. Ekkor utánam jött egy rendőrautó, majd közölték velem, hogy már piroson jöttem át, így meg fognak büntetni. Én már akkor ellentmondtam nekik, hiszen jól láthatóan nem volt piros a lámpa, amikor átgurultam a kereszteződésen. Ekkor azt vágták a fejemhez, hogy ne ellenkezzek, mert a kocsiban lévő kamerájuk rögzített mindent. Azonnal kértem, hogy mutassák meg a felvételt, de ennek nem tettek eleget. Átlátszó trükk volt, hiszen ab- „Közölték ból a szögből - a hogy már Baross úton álltak - nem is lát- JÖttGITl át. hatták, hogy milyen színű az a forgalomirányító lámpa. Emellett azt sem engedték, hogy a velem utazó kollégám vallomást tegyen, azt mondták nincs vele dolguk - tette hozzá. Miután nem ismerte el tettét, a rendőrök feljelentették a férfit. Nemrégiben kapta kézhez a rendőrségi vizsgálatról és annak eredményéről szóló határozatot, amelyet magával Is hozott és bemutatott szerkesztőségünkben.- Itt ellentmondásról beszélnek, azaz állításuk szerint én és az utasom - aki később a rendőrségi meghallgatáson mondhatta el csak azt, hogy ő mit látott - ellentétes állításokat mondunk jegyzőkönyvbe - magyarázta. - Szerintem ez nem helytálló, hiszen velem, amikor megkérdezpiroson ték- ho§y hán>' au' „ tó volt előttünk én azt mondtam körülbelül hét, az utastársam azt mondta, legalább három. Ilyenekben találtak hibát, illetve egy rejtélyes tanúra hivatkoznak, aki állítólag látta, hogy én átmegyek a piroson. Kérdem én: honnan ez a tanú? Hiszen akkor csak bennünket állítottak meg a rendőrök, más autóst nem. Ezt követőVolt már hasonlóan kérdéses eset Néhány éve egy abonyi rendőrségi intézkedés során hasonló kérdések merültek fel. Ott egy szolnoki párral szemben próbálták meg bebizonyítani az egyenruhások, hogy gyorsan hajtottak, azonban semmilyen mérőműszer nem állt rendelkezésükre, ennek ellenére bírsággal sújtották őket. Később a hivatalos dokumentumokon már nem gyorshajtás állt. hanem egyéb közlekedési szabálysértés. Akkor a Pest Megyei Rendór-főka- pitánysag arról tájékoztatott, hogy a kérdéses esetben a rendőrök helyesen jártak el. nem hibáztak. en pedig a járőrpáros a közeli ben- zinkútra ment kávézni, így ott sem nagyon lehetett hiteles tanú, aki a több száz méterre történt esetet látta. Én nem vagyok hajlandó ezek miatt fizetni, már meg is írtam a fellebbezést - hangoztatta. Kikértük egy jogász véleményét, hogyan látja ő az esetet az átküldött határozat alapján.- A határozattal szemben van lehetőség fellebbezni, azonban előtte javasolnám, hogy az ügyfél tekintsen bele az ügy teljes iratába, amihez egyébként joga van, így választ kaphat arra, hogy ki a rendőrség által jelzett tanú, egyáltalán van-e ilyen, és ha van ilyen, mit mondott - kezdett bele dr. Tarjáni-Nagy Sándor ügyvéd. - Ezt és az egyéb bizonyítékokat elemezve lehet és van értelme egy fellebbezés benyújtására. A bírság méltányos csökkentésére nincs lehetőség, ezt a törvény kizárja, így magát a teljes bírságra okot adó esetet, tényállást kell sikerrel vitatni. Az ügyfélnek magának is van lehetősége saját igazát bizonyító bizonyítékok becsatolására, ezt azonban már jó lett volna korábban bejelentenie - tette hozzá. Kevesen tudják, de ha valakinek a rendőri intézkedéssel szemben kifogása van, az intézkedéstől számított nyolc napon belül panaszt nyújthat be az ületékes rendőrségi vezetőnél, aki köteles ezt érdemben kivizsgálni. ma már tudom... Mert ahogy George Orwell is leírta: vannak az egyenlők és az egyenlőbbek. Szomorú, hogy vélelmezés alapján bárkire „rá lehet húzni a vizes lepedőt”. S bár megoldás lehetne a szóban forgó közlekedési lámpa még gondosabb beállítása és az átgondoltabb forgalomszervezés, tény, úgy nehezebb lenne feltölteni az előirányzat-felhasználási keretet. Árokba sodródott egy autó a 4-esen SZAJOL Lesodródótt az úttestről, és az út menti árokba hajtott egy személyautó tegnap délután a 4-es számú főút Szolnok és Szajol közötti szakaszán - tájékoztatta lapunkat a katasztrófavédelem ügyelete. A balesethez a szolnoki hivatásos tűzoltókat riasztották, akik először áramtalaní- tották a járművet, majd megkezdték a műszaki mentést. A balesetben egy ember megsérült, ezért őt a helyszínre érkező mentők ellátták. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői vizsgálják a baleset körülményeit. ÜN Elégették a boltban talált bankkártyát KISÚJSZÁLLÁS Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy kisújszállási házaspár ellen. A hatóság jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a negyvennyolc éves férfi és a negyvenegy éves nő kedd délután egy kisújszállási áruház vásárlói pultjáról elvett egy vásárló által korábban ottfelejtett pénztárcát, a benne lévő bankkártyával, készpénzzel és utalványokkal együtt. A bejelentést követően, a rendőrök még aznap azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható házaspárt, akiket lakásukon elfogtak és előállítottak a kisújszállási őrsre. A nyomozók a készpénz és az utalványok egy részét megtalálták és lefoglalták. A terheltek ugyan a bűncselekmény elkövetését beismerték, a pénztárcát és a bankkártyát azonban korábban elégették. ÚN Kicsivel többen jelentkeztek idén JÁSZKUNSÁG Pontosan 3ó69-en jelentkeztek, közülük pedig 2507 fiatalt vettek fel megyénkből egyetemre vagy főiskolára idén nyáron. A Felvi.hu oldalon 2001-ig visszakövethető, hogy a Jászkunságból mikor mennyien jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe. Ez alapján látni, hogy a legkevesebben 2013-ban pályáztak valamilyen egyetemi szakra, míg a legtöbben 2002-ben. A legkevesebb megyei jelentkezőt tavaly vették fel. Közben lezárult a pótfelvételi jelentkezés: a ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki. P. GY. A megyénkből jelentkezők és felvettek száma a magyarországi felsőoktatási intézményekbe (fő) 2001 2002 2003 2004 2005 2000 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 CSERKESZOLŐ Különleges csipkékben gyönyörködhetnek azok, akik betérnek a cserkei Csipkeházba. Révész Márta gyönyörű térítőkét, ruhákat, lakástextilt és kiegészítőket készít - a darabok közül sok díjnyertes alkotás. Képünkön a Környéről pihenni érkezett Halász Zsombor látható apukájával, Lászlóval a kiállítás darabjai között. Összecsapnak a traktorosok a falunapon TISZASÜLY Szombaton immár tizennyolcadik alkalommal szerveznek falunapot Sülyön. A rendezvény leglátványosabb programjának idén is a traktoros felvonulás és az azt követő traktoros verseny ígérkezik. Pollák Tibor polgármestertől megtudtuk, a felvonulás 9 órakor veszi kezdetét: a járművek végigdübörögnek a falu utcáin, majd ügyességi és gyorsulási versenyen, valamint erőpróbán mérkőznek meg. A mind népszerűbb esemény várhatóan idén is nagyszámú résztvevőt fog vonzani. A polgármester elárulta, hogy a szomszédos településeken túl már Heves környékéről is érdeklődtek a verseny felől. к. B.