Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-11 / 187. szám
12 SPORT 2015. AUGUSZTUS 11., KEDD Uj Néplap Hosszú és Cseh egyaránt példakép ÚSZÁS Magasra tették a mércét az orosz rendezők a kazanyi vizes világbajnoksággal, amelyen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint jól szerepeltek a magyar sportolók.- Katinka a mi zászlóshajónk, a hétfői világrekordjával megadta az alaphangot, tegnapi teljesítményével pedig igazolta, hogy ő a legnagyobb” - nyilatkozta az MTI-nek Gyárfás Tamás. A szövetség első embere hozzátette, a 26 éves, immár ötszörös világbajnok Hosz- szú Katinkának az egyetlen „sajnálatos gondja”, hogy túl sok mindenben jó. Megjegyezte, nem biztos, hogy érdemes volt neki hét számban elindulni, ugyanis egy világbajnokság más, mint egy világkupa. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy férje, egyben edzője, Shane Tu- sup „kezében egyértelműen jó helyen van”, és ők tudják, mi a legjobb nekik. Gyárfás Tamás kiemelte a három pillangószámban érmes, 200-on első, 100-on második, 50-en harmadik Cseh László teljesítményét is: „Benne az a csodálatos, hogy sokan lemondtak róla, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nem volt félsz ennek kapcsán. Ugyanakkor ő bízott magában és abban az emberben, akit választott, aki fizikailag és pszichológiailag is csodát művelt vele” - mondta Gyárfás Tamás. ÚN Jól szerepeltek a szolnoki versenyzők az országos bajnokságon Több mint félezer nevezés érkezett a 120. atlétikai magyar bajnokságra, amelyet Székesfehérvárott, a Bregyó közi atlétikai centrumban rendezték meg a hétvégén. Az országos bajnokságon rajthoz állnak a szolnoki és a törökszentmiklósi versenyzők, akik érmeket és értékes helyezést szereztek a megméretésen. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu ATLÉTIKA Harmincnégy egyéni versenyszámban és négy váltóban osztottak érmeket. Pénteken hat döntővel kezdődtek meg a küzdelmek a nagy hőségben lebonyolított első napi futó finálékat több esetben a szoros küzdelmek, századnyira azonos vagy kis különbségű győzelmek jellemezték. Az ellenszeles százas döntőkben a férfiaknál a legfiatalabb, a házigazdák 18 éves versenyzője Szabó Dániel egyéni csúccsal nyert, míg a Szolnoki MÁV sprinterei közül, Sipos János a harmadik, míg Ecseki Dániel a nyolcadik helyen ért célba. A 4x100-as váltóban a címvédő szolnoki csapat (Pető Szilveszter, Boros Bence, Sipos János, Ecseki Dániel) célfotóval kapott ki a zalaegerszegi legénységtől. Az időrendi sorrendnél maradva szombaton a kalapácsvető olimpiai bajnok Pars Krisztián, a fedett pályán súlylökő Európa-bajnok Márton Anita, valamint a 110 méter gáton Eb-ne- gyedik Baji Balázs nagy fölénynyel utasította maga mögé a mezőnyt. A gerelyhaj ítást a Törökszentmiklósi DÁK versenyzője, Szilágyi Réka nyerte 54,92 méteres dobással, azt tudni kell, hogy a 19 éves bajnoknő nem régiben negyedik helyen végzett a junior-Eb-n, most első felnőtt bajnoki címét szerezte. - Egy méterrel maradtam el az egyéni csúcsomtól, de nem lehetek csalódott, hiszem magyar bajnok vagyok - kezdte Réka. - Hangulatos, jól szervezett verseny volt az országos bajnokság, amit sikerült megnyernem, nagyon jó érzés bajnoknak lenni, Mindez nagy lökést ad folytatáshoz - tette hozzá Réka, akinek tavaly óta Varga Lőrinc az edzője. A vasárnapi zárónapon a 2004-es athéni olimpián ezüstérmes Kővágó Zoltán, aki a Szolnoki Honvéd színeiben versenyez, Ó2.71 méteres dobásával magabiztosan győzött a férfi diszkoszvetők között. A legfrissebb hír szerint Kővágó Zoli indulhat a jövő hétvégi pekingi világbajnokságon. Visszatérve a törökszentmiklósi gerelyhají- tókra. Rivasz-Tóth Norbert 72.18 méteres eredménnyel szerzett bajnoki címet, 14 cm-rel előzte meg a Szolnoki MÁV versenyzőjét Gulyás Tamást. Norbira nem lehet mondani, hogy a szerencse kegyeltje lenne, hiszen az elmúlt egy évben rendre sérülések és betegségek gyötörték. Legutóbb porckorongnyavalyája miatt alig tudott mozogni. Varga Lőrinc tanítványa két éve második volt az ifi-vb-n, az idei junior-Eb-re azonban sérülése miatt nem tudott rendesen felkészülni, ezért csak a 18. helyen végzett. Most azonban jobban érzi magát, mint néhány hónappal ezelőtt, és kezd a régi lenni a technikája.- Örülök, hogy nyertem, ami önbizalmat kell, hogy adjon a folytatáshoz. Ebben az évben még lesz Szuperliga, melyen szeretnék jól szerepelni. Jövőre pedig sérülésmentesen szeretnék dolgozni, és még az olimpiai indulást zárom ki - tette hozzá Norbi. Még két érdekesség az ob-ról, a mindössze 17 esztendős szolnoki Hajdú Lotti 530 cm-es ugrásával nyolcadik lett. Az egykori szolnoki nevelésű hármasugró, a sokszoros magyar bajnok Dr. Abivvu Bettina 11.43 méteres eredményével a nyolcadik helyen végzett. Rivasz-Tóth Norbi kezdi visszanyerni régi formáját, nagy küzdelemben nyert országos bajnoki címet Túldobták a mezőnyt Haladás-bravúr, pályán a Barca Nyéki továbbjutott az Eb-n ÖKÖLVÍVÁS Nyéki Georgián negyeddöntőbe jutott a 64 kilogrammos kategóriában a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon, miután győzött a görög Dionüsziosz Pefanisz ellen. Nyéki az MTI információi szerint erős kezdés után egyhangú pontozással diadalmaskodott. Ezzel közel került a világbajnoki kvótához, amely a kiírás szerint a súlycsoportok első hat helyezettjét illeti meg. Ellenben az 56 kilogrammosok nyolcaddöntőjében Herczeg Norbert sajnos egyhangú pontozással kikapott az olasz Francesco Maiettától. ÚN HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/418011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Й Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. 5 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket bogy a között aríotyareok tájékoztató jellegűek es а пар folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 307,00 312,49 USD: 280,00 286,49 CHF: 285,00 291,49 Érvényben: 2015. augusztus 10. Befektetési aranyértélwsttés. /jjk Kö л leieket Is Uszodáinak! www.cornergroup.hu —»w*.w. LABDARÚGÁS Gödörben a Loki. Idegenben gyakorlatilag esélyük sem volt a Rosenborg elleni El-selejtező visszavágón (3-1), míg vasárnap az NB I negyedik fordulójában, a Haladástól kaptak ki (0-1) hazai pályán. - Megvoltak a helyzeteink, de nem mindig választottunk jó megoldást. A játékosokra nem lehet panasz, becsülettel dolgoztak - nyilatkozta Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője. Érdekesség: mióta hazánkban bevezették a hárompontos rendszert, példátlan, hogy az első négy fordulót követően valamelyik csapat ekkora előnyre tegyen szert. A Ferencvárosnak sikerült. Az élmezőny sorrendje a következő: Fradi 12; Újpest 8; míg az MTK, Paks, Honvéd, Haladás 7 ponttal állnak. Ezzel szemben Spanyolországban csak augusztus 15-én rajtol el a La Liga mezőnye, előtte még az UEFA-Szuperkupáért vívnak „vérre menő” csatát a felek. Tehát, kedden este (20-tól Sportl, M4) a Barcelona és a Sevilla mérkőzik meg a grúz fővárosban, az 54549 fő befogadására alkalmas tbiliszi Boris Paichadze Dinamo Arénában. A BL-győztes katalánoknak eddig négy alkalommal sikerült elhódítaniuk a trófeát (1992,1997,2009,2011), ellenben ugyancsak négyszer (1979, 1982, 1989, 2006) vesztesként hagyták el a pályát. Az Európa-liga címvédő Sevilla tavaly a Real Madrid együttesével szemben maradt alul 2-0 arányban, viszont 2007- ben csúcsra értek. A 2014-2015- ös idényben a spanyol bajnokságot megnyerő Barcelona hazai pályán, a Camp Nouban fölényesen (5-1) legyőzte a Sevilla gárdáját, míg a Sevillában rendezett visz- szavágó döntetlennel (2-2) zárult. Az már teljesen biztos, hogy a katalánok meghatározó alakjának, a brazil Neymarnak ki kell hagynia döntőt, ugyanis az orvosok mumpszot diagnosztizáltak nála, így két hétig biztosan nem rúghat labdába. - Az FC Barcelona csapatának orvosi stábja vasárnap bejelentette, hogy Neymarnak két hetet kell kihagynia azután, hogy mumpsszal diagnosztizálták. Mindezt annak ellenére, hogy korábban már beoltották a betegség ellen. P. Gy. dsiffielif Jim Davis HIRDETÉS $TRIG0 45 MILLIÁRDOS BERUHÁZÁSSAL ÉPÍT GABONAFELDOLGOZÓT A TRIGO KFT. A nemzetgazdaságilag is kiemeltnek minősített élelmiszeripari beruházás 550 új munkahelyet teremt a térségben, óriási lendületet adva a mezőgazdaság stratégiailag is kiemelt ágazatának. Az idén 20 éves TRIGO Kft. új dimenzióba lép azzal hogy a Szolnok melletti Tiszapüspökiben környezetbarát technológiával működő kukoricafeldolgozó üzemet épít. a 100 százalékban magyar tulajdonú cég új üzeme a hazai élelmiszeripart rendkívüli módon megerősíti, hiszen a fejlesztés a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazatában valósul meg. Cégünk az elmúlt 20 évben is folyamatosan megbízható felvásáríó partnere volt a magyar termelőknek, évente átlagosan 3000 gazdálkodóval működve együtt. A feldolgozó létrejöttével cégünk nem csak az ország. hanem Kelet-Közép-Európa meghatározó kukorica felvásárló, feldolgozó és kereskedő vállalatává válik, ezzel jelentős stabilitást adva partnereinknek a piaci ingadozásokkal szemben. Az 45 milliárdos beruházással épülő új gyára legmagasabb minőségű élelmiszeripari termékek előállítására képes, mely hazai alapanyagokból magyar munkaerővel jeíentös exportra termel. Az új kukorícafeldolgozó gyár GMO-mentes magyar kukoricából állít elő a cukortól kezdve az étolaj alapanyagig különféle élelmiszeripari alapanyagokat. A tiszapüspöki íparterületen épülő üzem a legkorszerűbb környezetbarát technológiával működik majd teljesen hulladékmentesen, a szükséges energiát teljes egészében a TRIGO kft. által termelt energianádból és biomasszából nyeri. Ezzel a jövőbe tekintő beruházással a TRIGO Kft. célja, hogy a termelőkkel és a gazdákkal még szorosabb együttműködést hozzon létre, Illetve még fontosabb és meghatározóbb piaci szereplővé váljon a hazai mezőgazdaságnak. Az új kukoricafeldolgozó üzem 550 új munkahelyet teremt a térségben, a termelők számára pedig stabil és hosszú távú keresletet biztosít a magyar kukorica és biomassza számára. A beruházástól a magyar élelmiszeripari export jelentős növekedése várható. Q TRIGO TRIGO Kft. 1 6500 Baja, Szabadság út 150. | T: +36 79 476 7301 www.trigo.hu