Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-18 / 167. szám
HÍREK Elődöntőben az U20-as válogatott KOSÁRLABDA A középszakasz zárómérkőzésén kikapott a magyar U20-as férfiválogatott Fehéroroszországtól a székes- fehérvári В divíziós Eb-n, ennek ellenére bejutott a négy közé. Ugyanis, a csoport másik ösz- szecsapásán Svédország négy ponttal legyőzte Macedóniát, ezzel az északiak is továbbléptek. Szombaton 18 órakor a mezőny egyetlen veretlen csapatával, Finnországgal játszik az elődöntőben a magyar gárda. A másik ágon Montenegró- Svédország mérkőzést rendeznek. A két döntős csapat biztosan feljut az A divízióba, így az az érdekes helyzet áll elő, hogy a vasárnapi bronzmérkőzésnek nagyobb lesz a tétje, mint magának a finálénak. Hiszen a 3. hely is feljutást ér, míg a 4. helyre befutó válogatott, marad a második vonalban. Hét végén útjára indul a labda LABDARÚSÁSA szokottnál rövi- debb nyári szünet után megkezdődik az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság. Mindössze tizenkét csapat indul az OTP Bank Ligában, a döntéshozók reményei szerint a létszámszűkítés a minőségi javulás egyik záloga. Az MLSZ továbbá jelentős összeggel honorálja azokat a csapatokat, amelyek minél több magyar játékost foglalkoztatnak. A korábban bevezetett szurkolói kártya a továbbiakban nem kötelező, hanem csak „ajánlott”, ezzel a könnyítéssel a legtöbb klub élt is. A szombaton kezdődő bajnokság médiatörténeti szempontból is jelentős, hiszen a találkozókat kizárólag az M4 csatorna közvetíti: fordulónként három mérkőzés élőben, három felvételről kerül képernyőre. Az Újpest és a Paks (M4 - 18.00.) nyitja az első fordulót. Ugyanebben az időben rendezik a Diósgyőr-Vasas, MTK-Felcsút mérkőzéseket is. A Budapest Honvéd és a címvédő Videoton zárja a napi programot (M4 - 20.30.). A képen (balról jobbra): Dombi Rudolf és Szalai Tamás párosa csak az 5. helyen g ért célba a K2 1000 méteres távján. ЯЯ A közös felkészülés nem vezetett célra. 3 Kárász Anna sorozatban másodszor győzte le Kozák Danutát A szegedi Kárász Anna indul a milánói világbajnokság női királyszámában, miután péntek délelőtt is legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danutát. A szolnoki Bodonyi Dóra hatodik helyen végzett a döntőben, ahová Kovács Katalin be sem jutott. Gutái István cs.gutai70@gmail.com KAJAK-KENU Minden szem a szolnoki Hoit-Tiszára szegeződik ezen a hétvégén, ahol vasárnapig tart a világbajnoki válogató. A riói olimpiára az augusztusi milánói vb-n lehet indulási jogot szerezni, így az olimpiai bajnokoknak is fel van adva a lecke. Az első meglepetés már a csütörtöki előfutamok során megszületett. Ugyanis, a háromszoros olimpiai bajnok, Kovács Katalin előfutamában csak az ötödik helyen végzett, tehát nem jutott a fináléba. A péntek délelőtti női kajak 500-as döntő legfontosabb kérdése az volt, hogy Kárász Anna másodszor is képes lesz-e legyőzni Kozák Danutát. Öt hete, a szegedi válogatón sikerült neki, vagyis a 23 éves szegedi hölgy lépéselőnybe került. Mi több, a legnagyobb érdeklődéssel várt finálét is megnyerte, tizenkét századmásodperccel(l) előbb ért célba.- Az elején próbáltam elmenni, és irányítani a mezőnyt, talán egy fél hajóval vezethettem, de biztos voltam benne, hogy Dana rákapcsol a végén - lihegte a parton a friss vb-induló. - A finisben már csak a szívem vitt előre, talán ez volt életem eddigi legnehezebb pályája.- Az ötszáz egyes mindig a szívem csücske volt, ezért van bennem tüske, de legalább jövőre rá tudok tenni még egy lapáttal - értékelt a trónfosztott Kozák Danuta. - A tavalyi évem annyira jól sikerült, hogy azt „A kijutáshoz muszáj legyőznöm Annát idehaza.” nem lehetett volna hova fokozni, most viszont tudom, hogy há jövőre ki akarok jutni az olimpiára, akkor muszáj legyőznöm Annát idehaza. A harmadik helyen Faze- kas-Zur Krisztina végzett, az ugyancsak olimpiai bajnok Szabó Gabriella előtt, Vad Ninetta ötödik lett. A Szolnoki Közgép SE versenyzője, Bodonyi Dóra szerezte meg a hatodik helyet megelőzve az 1000 méter regnáló világbajnokát, Medveczky Erikát. Ötszáz egyesben Kárász Anna indul Milánóban, ugyanakkor az olimpiai és világbajnoki címvédő női négyes összetétele még nem ismert.- Egyelőre nem nyilatkoznék erről a kérdésről, a válogató után hozok döntést az összeállításokkal kapcsolatban - mondta Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője. A második pénteki döntőben nem volt szolnoki érdekeltség, a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyén. Ezt a versenyszámot is komoly viták előzték meg, hiszen a Szalai Tamás- Ka mmerer Zoltán alkotta egység kiválóan repesztett, ám az elnökség úgy döntött, hogy a lehető legtöbb olimpiai kvóta érdekében a négyes vezéreven- zőse nem indulhat két számban Milánóban. Szalai így más partner után nézett, az olimpiát nyert Dombi Rudolffal ült össze. Ám a rövid felkészülési idő visz- szaütött, hiszen párosuk csak az ötödik helyen ért célba. Kökény Roland Hufnägel Tiborral vette célba Milánót, de csak másodikak lettek. A győzelmet az esélytelenebbnek tartott, Nádas Bence-Boros Gergely egység szerezte meg. A favoritnak számító hajó nyerte a harmadik pénteki döntőt, az ugyancsak olimpiai versenyszám, a kenu kettesek ezerméteres versenyét. A világbajnoki címvédő Mike Róbert-Vas- bányai Henrik egység 1,3 másodperccel előzte meg a szolnoki Sarudi Pál és a csepeli Kiss Tamás alkotta párost. HIRDETÉS SZUPEI RENDKÍVÜLI akció a szolnoki Praktiker- és OBI-parkolóban. Július 17-19-éig kettőt fizet, hármat vihet a medgyesi görögdinnyéből. Vasárnap is nyitva. Szolnok, Batthyány utca 8. , Tel.: 56/413011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. S Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. j Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 306,50 312,90 USD: 281,50 287,00 CHF: 294,00 300,00 Érvényben: 2015. július 17. Befektetési aranyértékesités. KözDIeteket is kiszolgálunk! www.comergroup.hu @ MoneyGmm nemzetköz i pénztranszfer Л mait J Jím Davis Száz évig élhetünk Balázs Klári-interjú Montenegró ízei Magyar genetikusok fantasztikus felfedezést tettek: a kutatók rájöttek, hogy mégsem úgy és azért öregszünk, ahogy eddig azt gondolták. A felismerés egy újabb lépés azon az úton, amely elvezethet addig, hogy ne legyen ritkaság, ha valaki száz évig él, ráadásul frissen, fiatalosan, egészségesen. 4. OLDAL Balázs Klári és Korda György 35 éve házasok és egyben munkatársak is. Az énekesnő lapunknak elárulta, mitől idilli 35 év után a kapcsolatuk, és őszintén beszélt Korda György betegségéről is. Természetesen nem kell aggódni, mindketten jól vannak, a nyarat sem fogják végigpihenni. 6. OLDAL Friss tengeri herkentyűk, csevap, pljeskavica, burek - és még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindent érdemes megkóstolnia, ha Montenegróba készül nyaralni. Ha idén mégsem jut el az Adriára, érdemes csak az „ízek szárnyán” utaznia egyet! Próbálja ki különleges receptjeinket. 9. OLDAL j i j .00 ceibadobo verseny 12.00 csocsóbajnoksag HD 13.00 vizi sorverseny =£* 14.00 labdajatekverseny ~~Л 15.00 ügyességi játékok 16.00 partizán labda Hf"l 17.30 kvizverseny a POP Г r} 18.00 the Dark Side tánc fSL 19.00 rahangolodas a S 20.00 ponthúzás,interjúi Рн 21.00 ИМ Он 22.00 Katapult DI Mindeközben: duális képzések, 4 alapszakok, FOKSZ kommunikálása, saját gólyák köszöntése. Д\ 2015. július 23. Szolnok, Tiszaligeti strand |a SxotooM FűietaAn Ы ÚRI! szolf.hu зЬо verseny mibombaval xijnoksag - Szicília terasz verseny a labda ;eny a POP-ra való hangolodasra к Side tánccsapat bemutatója olodas a Szicília teraszon