Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-04 / 155. szám
KITEKINTŐ 5 őst olvastam az Új Néplap hasábjain a termékbemutatókról. Annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy manapság a bemutatók egy része is nagyban közrejátszik abban, hogy bizalmatlanok az emberek. Az én nagyszüleimet még ezelőtt körülbelül húsz éve hívták el Budapestre egy étterembe, ahol azt ígérték nekik, hogy egy gyertyafényes vacsorát kapnak, cserébe semmit nem kelt vásárolniuk, csak utazási ajánlatokat meghallgatniuk. El is mentek erre az eseményre, ám a helyszínen teljesen más várta őket, mint amit ígértek. A vacsora ugyan megvolt, de közben ügynökök sora környékezte POSTABONTÁS meg őket, hogy márpedig vegyenek üdülési jogot, mert az nagyon megéri. Szerencsére nem engedtek az erőszakos fellépésnek a nagy- szüleim, de szinte majdnem mindenki vett egy jogot és azóta is fizeti minden hónapban. Tudniillik, ugyanis ezt szinte lehetetlen volt visszamondani. Az eset óta nem jár a család ilyen bemutatókra. ■ Manapság sajnos előfordul, hogy olyanokkal kecsegtetik a nyugdíjasokat, ami nem feltétlenül fele mega valóságnak. Például azzal, hogyha elmennek, akkor kapnak egy porszívót vagy épp egy kávéfőzőt. De ilyenkor mindenki legyen óvatos! Ezt jó szándékból tolmácsolom minden olvasónak! Egy szolnoki olvasónk PROGRAMAJÁNLÓ MOZI A Bazi nagy francia lagzik a moziban SZOMBAT SZOLNOK, CINEMA CITY: Agymanók (6) 10.00,14.00. Agymanók (6) 3D 11.50,16.10,18.20. Jurassic World, 3D (12) 11.50, 17.00, 19.40, 22.10. A kém (16) 14.30, 20.30. Magic Mike XXL (16) 11.00, 15.30, 17.50, 20.10, 22.30. Terminator: Genisys (16) 14.40. Ter- minátor: Genisys (16) 3D 12.00, 17.20, 20.00, 22.30. Törtetők (16) 13.20. TISZAPART MOZI: Kardfog kapitány és a Láma Ráma kincse (6) 10.45, Dínó kaland (12) 3D 11.00, Agymanók (6) 3D 16.00, Törésvonal (16) 3D 16.00, Termi- nátor: Genisys (16) 3D 18.00, Saul fia (12) 18.15, Bazi nagy francia lagzik (12) 20.00, Terminátor: Genisys (16) 20.15. VASÁRNAP SZOLNOK, CINEMA CITY: Agymanók (6) 10.00, 14.00. Agymanók (6) 3D 11.50,16.10,18.20. Jurassic World, 3D (12) 11.50, 17.00, 19.40. A kém (16) 14.30, 20.30. Magic Mike XXL (16) 11.00,15.30, 17.50, 20.10. Terminator: Genisys (16) 14.40. Terminátor: Genisys (16) 3D 12.00,17.20, 20.00. Törtetők (16) 13.20. TISZAPART MOZI. Kardfog kapitány és a Láma Ráma kincse (6) 10.45, Dínó kaland (12) 3D 11.00, Agymanók (6) 3D 16.00, Törésvonal (16) 3D 16.00, Terminátor. Genisys (16) 3D 18.00, Saul fia (12) 18.15, Bazi nagy francia lagzik (12) 20.00, Terminátor: Genisys (16) 20.15. A8ÁDSZALÓKI NYÁR ABÁDSZALÓK Ma 21 órától a Ti- sza-tavon Varga Feri és Balássy Betty koncertezik. Holnap 19 órától XBOX Kinect party kezdődik. HANGVERSENY JÁSZBERÉNY Holnap 15 óra 30 perckor a Ferences templomban hangversenyt ad a Palotásy János vegyeskar. A hangversenyen közreműködik a Palotásy János zeneiskola tanárainak és barátainak quartettje. ELŐADÁS JÁSZBERÉNY Holnap este nyolc órakor A folyón túl Itália címmel színházi komédia kezdődik a Szabadtéri színpadon. SZÜNIDEI PROGRAMOK MARTFŰ Július 7-én 9 órától Finom falatok a desszertgyárban veimmel kókuszgolyó készítésre várják a gyerekeket a művelődési házban. A foglalkozást Abonyiné Varga Gabriella vezeti. Július 14-én 9 órától Kyokushin karatét tanulhatnak Idén is van Tiszaparti nyár Szolnokon A nap képe MEZŐTÚR A település határában élő Móga család ötéves kisfia rengeteg játszóhelyet talál a tanya körül. Felvételünk éppen az egyik üres nyúlketrecben örökítette meg Petikét, akinek a háziállatok a legjobb játszótársai a nyári szünidőben. a résztvevők játékos önvédelmi gyakorlatokkal. A foglalkozást Kör- möndi Lídia és Péter Emese vezeti majd. KALÁSZ ÜNNEP BEREKFÜRDŐ. Ma rendezik a IV. Nagykun Kalász Ünnepet a Termál- és Strandfürdőben. Délután kettő órától a Dalma Dance Club berekfürdői tagozatának táncbemutatóját láthatják, 15 órától néptánc kezdődik, 16órakora Memory Interoperett művészei, Keszler Éva és Egri József lépnek fel, végül 18 órától a Blahalousiana koncertezik. TISZAPARTI NYÁR SZOLNOK Július 4-én rendezik az Akikért a zene szól című emlékkoncertet, melyet az égi zenekarba távozott szolnoki zenészek tiszteletére tartanak a Hild téren. Július 4-én fellépnek többek között: Da- vid&Crash Instrument, Anyám és Nyulam, HRB Rock Band, Reunion Rock, POP-Consort, Nagy Csaba and Friends, Csányi Family, Art Club Quartet, Tóth Lajos Trió, Riff-Egylet, Misa Doki & Barátai, Atlantic Crossing Orchestra, Verebes Gyuri & Barátai. Július 11-én hagyományos zumba edzés nyitja a programok sorát Zsolnai Tamás zumba oktató közreműködésével. A vérpezsdítő ritmusok után a The Griffins zenekar koncertje szórakoztatja a közönséget. A fiatal zenei tehetségek után pedig keleti, balkáni, valamint magyar fo'lkelemeket ötvöző elektronikus és pop dallamok töltik be a Hild teret a nagy népszerűségnek örvendő Balkán Fanatik előadásában. Az estét Dj Eszenyi fergeteges hangulatú dj show-ja zárja. DÖME NAPI VIGASSÁG RÁKÓCZIFALVA Ma ünnepük Rá- kóczifalva város 6. születésnapját és ezen a napon rendezik meg a Kalászünnep lesz Berekfürdőn Döme Napi Vigasságot. Az egész napos születésnapi forgatag helyszíne a Szabadság tér. Délelőtt 10 órakor látványos felvonulással kezdődik a programsorozat mazsoret- tek, lovasok, fogatosok, tuningolt autók közreműködésével. Fekete László világbajnok erőművész bemutatóját követően Csengeri Attila és Gregor Bernadett musicalműsora következik. Ezt követően színpadra lép a Rákóczi Daloskor és a Rákóczi Népdalkor is. A felhőtlen szórakozásról Wolf Kati, az Irigy Hónaljmirigy, Dér Heni, az Everdan- ce táncszínház, valamint Molnár Ferenc Caramel gondoskodik. A gyerekeket Herbály András bűvész, a Bóbita együttes gyermekkoncertje, ugrálóvár és más szabadtéri gyermekjátékok várják. Lesz még parasztolimpia, vásári forgatag, tűzoltó és tuningolt autók bemutatója, elszármazottak találkozója, íráselemzés, középkori játékok bemutatója. Az érdeklődőket nyitott templomkapukkal várják egész délután A napot tűzzsonglő- rök műsora és a RetroZóna együttes bulija zárja. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. MUSORAJANLO SZOMBAT SZOLNOKTV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Liturgia 9.30 Elixir 10.00 Örökségünk 10.25 Szol- noksport 11.00 Aranykosár 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Fórum 14.30 Kultúrkorzó 15.00 Az Eszt- ramos barlangjai 15.30 Múzeumi Szabadegyetem 16.30 POP-CONSORT - koncert 17.00 Kovács Feri emlékműsor 17.20 Honvéd 7 17.30 Karnagyok kamarakórusa - 25. jubileumi koncert - részletek 18.00 Időgép 18.25 Napi mozgás 18.30 Mesepercek 18.50 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Aranykosár 20.25 Napi mozgás 20.30 Újrakezdés - olaszfilmsorozat -12. rész 21.00 Mintha nem otthon lennénk - Családtörténetek a vörösiszap katasztrófa után - 1. rész 22.00 Liturgia 22.30 Mérleg 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív weekend-Kedvencek pihenéshez 12.00 Kívánságműsor 15.00 Media Markt-toplista - A vásárlók kedvencei 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - szombat esti warm up Imhouse-zal 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 5.00-6.00 Nekem 80 ismétlés 7.00-8.00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain" zenei magazin ismétlés 8.00-14.00 „Amadeus Weekend" - élő zenés műsor 14.00-18.00 „Szombat délután" La- dola Józseffel 18.00-24.00 Szombat Esti Láz majd nonstop zene vasárnap 08.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ЕЯятидаазЕ 5.00 Napköszöntő Hírek Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.05 Stúdióbeszélgetés 9.10 Segíthetünk^ 10.05 Itt élünk! 11.05 Megmaradni (ism) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 12.40 Névnap, kalendárium 13.05 Déli muzsika 14.05 Kultúrkör (ism.) 15.05 Nektek adom a földet (ism.) 15.30 Ökumené 16.05 Kávéház, 17.00 Regionális hírek, 17.15 Gospel, 17.30 A régió sportja 17.45 Daloljatok az Úrnak!, 18.00 Rózsafüzér 18.30 Közelkép (ism.) 19.15 Könyvek könyve 19.45 Esti mese, 20.10 Beszélő könyvek, 20.35 Szerzetesek félórája (ism.) 21.10 Zene mesterei 22.05 Gaudete (ism.) 22.30 A hét évfordulója (ism.), 23.05 Vatikáni rádió 23.20 Zenei összeállítás. info@szentistvanradio.hu VASÁRNAP SZOLNOKTV 6.00 Aktuális - Visszatekintő 6.25 Napi mozgás 6.30 Az Esztramos barlangai 6.50 Napi Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Tetefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner. mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! üzenet 7.00 Aktuális - Visszatekintő 7.30 Szol- noksport 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.25 Mesepercek 8.35 Liturgia 8.55 Napi mozgás 9.10 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 12. rész 9.35 Időgép 10.00 Elixir 10.30 Sajtóasztal 11.25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - Visszatekintő 12.30 Aranykosár 13.30 Örökségünk 14.00 Múzeumi Szabadegyetem 15.00 Mérleg 15.30 Kultúrkorzó 16.00 Levéltári Esték 17.30 Aranyidő 18.00 Megyei Tükör 18.30 Mesepercek 18.50 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Időgép 20.25 Napi Mozgás 20.30 Termál-Kincskereső 21.00 Mintha nem otthon lennénk- Családtörténetek a vörösiszap katasztrófa után - 2. rész 22.00 G. Nagy Csaba és barátai- koncert 22.30 Szolnoksport 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu II Ili i II II 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriadó: magyar zenei válogatás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő 8.00 Aktív Top 20: Aktív Top: zenei műsor 11.00: Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánlóműsora 12.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 In- terAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív Night: Éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu ИДИаНЫШ! 8.00- 15.00 „Amadeus Weekend" - élő zenés műsor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin Kis Katával 15.00- 16.00 „Nekem 80” zenei időutazás 16.00- 18.00 „Luxiunk - Retro Show" Kla- mancsek Krisztiánnal 18.00-19.00 Zenei válogatás 19.00-20.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain" zenei magazin heti premier Molnár Róberttel 20.00-24.00 „A Boros Mega Voga” - szórakoztató show-mű- sor majd nonstop zene hétfő 05.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő Hírek Kalendárium 6.05 Szentek, szent életű emberek 7.10 Egyházi hírek 8.05 Évezredek asztalánál - konyhák titkai (ism.) 8.30 Szerzetesek félórája 9.05 Ökumené (ism.), 9.35 Püspökkenyér 10.00 Szentmise-közvetítés az Egri bazilikából 11.05 Mesterségem címere (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Hétvégi levél 13.15 Magyar nóta 14.05 Cseperedő (ism) 14.30 Sziluett 15.05 Krisztuskereszt az erdőn 15.30 Kérem a következőt! 16.05 Kívánságműsor 17.00 Regionális hírek 17.15 Érték - adó (ism.) 18.00 Rózsafüzér 18.40 Egyházi hírek 19.15 Andate 19.45 Esti mese 20:10 Múltunk pillérei (ism.), Történelmi műsor 21.05 Itt élünk (ism.) 22.10 Egyházfórum (ism.) 23.05 Vatikáni rádió 23.20 Püspökkenyér (ism.), 23.35 Hétvégi levél (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! НЕТ VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESITESI REND ES GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Péter István, Szolnok, Áchim A. út 5. T.: 30/983-5431. Szolnok, Tiszaje- nő, Tiszává rkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rá- kócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Péter István, Szolnok, Áchim A. út 5. T.:30/983-5431. Szolnok település állatorvosi ügyeletét Dr. Selmeczy Géza látja el szombaton 13 órától 18 óráig, valamint vasárnap 8 órától 18 óráig. Ez idő alatt a 20/346-1988-as telefonszámon érhető el. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jász- dózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jász- fényszaru, Jászjákóhalma, Puszta- monostor: (Nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot) Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jász- szentandrás, Jászladány: Nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tisza- inoka, Tiszakürt: dr. Tátrai József, Tiszaföldvár, O.Nagy B. u. 33/a. T.: 56/470-258, 30/995-5613 Csé- pa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kun- szentmárton, Mesterszállás, Me- zőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Tátrai József, Tiszaföldvár, O.Nagy B. u. 33/a. T.: 56/470-258, 30/995-5613 KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berekfürdő: dr. Magyar György, Karcag, Hajnal u.2. T.: 30/852-0465 Kunmadaras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kunhegyesi út 31. T.: 59/327-383, 70/659-3061 Abád- szalók, Nagyiván, Tiszabura, Tisza- derzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Ti- szaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tisza- szentimre, Tiszaszőlós, Tomajmo- nostora, Újszentgyörgy: dr. Vörös János, Abádszalók, Darwin út 3. T.: 59/355-214, 30/9586-625 Kunhegyes: dr. Horváth Lajos, Kunhegyes, Zádor u.2. T.: 59/326-574, 30/9670-960 MEZŐTÚRI KERÜLET: Törökszent- miklós, Tiszapüspöki: dr. Légrádi Attila, Örményes, Hársfa u. 9. T.: 30/3920-250 Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes,Tiszabő: dr. Légrádi Attila, Örményes, Hársfa út 9. T.: 30/3920- 250 Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Szabó Zoltán, Túrkeve, Kenyérmezei út 2/e. T.: 20/941-5217 Készenléti, járványügyi ügyeletes: dr. Bodó Péter, Túrkeve, József A.u. 16. T.: 30/2399-343. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Plá- za- Ady E. út 28/A., Áfium -Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.),' Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Auchan áruházban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Pelikán (Ady Endre út 15.), vasárnap 19 órától a Pingvin patika (Jászkürt út 1.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Megváltó, vasárnap az István Király, Jászberény: szombaton a Thököly, vasárnap az Elixir, Karcag: vasárnap a Berek, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kunszentmártoni szombaton és vasárnap a Benu, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklósi szombaton és vasárnap a Pingvin, Túrkeve: vasárnap a Paprika az ügyeletes gyógyszertár. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00).