Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-14 / 163. szám
2015. JÚLIUS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 11 Az én településem A fővárosból is szívesen járnak ide a nyugalom és a part miatt Nagykörű j д helyiek úgy szeretik falujukat, ahogy az éppen van Szolnoki István (balra) es Csőké Antal szerint minden megvan Nagykörűben, ami szem-szájnak ingere; a cseresznye. a meggy és az éló Tisza... Reggel tíz órára járt, mikor megérkeztünk Nagykörűbe, az előző napi viharnak pedig szinte már nyoma sem volt. A nap sugarai kezdték felmelegíteni a levegőt, a madarak csicseregtek, az emberek pedig intézték a napi teendőket. A buszfordulónál egy kedves hölggyel találkoztunk, aki épp két teli szatyorral küzdött, hogy a biciklijére feltuszkolja. Mátyus Krisztina krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu NAGYKÖRŰ - Hát mit mondjak, szeretek itt lakni - fejtette ki tömören és határozottan Romhány József- né (első kis képünkön), aki immáron 1968 óta lakik a zsákfaluban. Nem vagyok tősgyökeres, a szomszéd településről, Csataszögből kerültem ide. A férjem is szintén odavalósi volt, de mivel szerettünk volna egy kis házat vásárolni, akkoriban csak arra volt pénzünk, hogy Nagykörűben vegyünk. Azóta annyira „megfertőzött” a település légköre, hogy nem is tudnék innen elmenni. Az itt élők segítőkészek, akik pedig csak átutazóban vannak a faluban, ők is mindig nagyon jó véleménnyel vannak településünkről. Ez nekem fontos, ugyanis kicsit olyan, mintha ezzel engem is minősítenének, annyira összenőttem már a településsel - mondta pironkodva. A kedves nénitől elbúcsúzva máris egy úr került utunkba. Szolnoki István szerint a településen minden megvan, mi szem-szájnak ingere.- Az már eleve tetszik, hogy itt születtem - kezd bele egy kis humorral István. - Minden megvan itt, ami szem-szájnak ingere: a cseresznye, a meggy és az élő Tisza. Mivel nagy állattartó hírében vagyok, ennél ideálisabb helyszínt el sem tudnék képzelni, mint Nagykörű. Az emberek kedvesek, sőt, azt kell mondjam, még a kisebbséggel is jól megélünk, rendesen viselkednek - vélekedett, de azért hozzáfűzte, szerinte az úthálózat elég gyatra, ráférne egy alapos felújítás. - Ezt nem a település vezetőinek szándékozom felróni, hisz ők sem tudnak mit tenni, amíg a fölöttük állók nem juttatnak pénzt rá! István bácsi gondolataival mi is egyetértünk, Nagykörűbe érve egy-két helyen valóban megkérdőjelezhető az útburkolat minősége. Közben ahogy megszólítottuk az utcán sétálókat, egyre több kíváncsiskodó vett körül bennünket. Érdeklődtek, mi járatban vagyunk errefelé. Az étterembe betérve, ahogy kimondtuk, hogy az Új Néplaptól érkeztünk, többen felálltak és eliszkoltak, nehogy feltegyünk nekik egy netán kényes kérdést, amire nem szeretnének válaszolni. Csőke Antal és fia, Dávid (második kis képünkön) azonban teljes nyugalomban olvasta tovább az Új Néplapot, egészen addig, amíg meg nem szólítottuk őket.- Negyven éve élünk itt - nézett fel az újság mögül Antal. - Sosem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek innen, ugyanis nem szeretem a városi nyüzsgést. Itt minden sokkal nyugodtabb. Ami viszont hiányzik, az a foci. Gyerekkorom óta, e sport megszállottja vagyok, de tavaly megszűnt a településen a csapat - avatott be bennünket a helyi sportéletbe. Az étteremből elköszönve már mentünk is tovább. A Tisza-part hűvöset adó fái alatt azonban meg kellett állunk. Elindultunk a partra, ahol nem volt éppen nagy tolongás, csupán csak egy hölgy fürdőzött csak a kislányával (harmadik kis képünkön). A part kongása érthető, hisz kissé hűvös volt még a délelőtt.- Nem nagykörűiek vagyunk, a fővárosból jöttünk, de szinte ez a második otthonunk - áradozott Tóth Tünde. - Még 2006-ban szerettünk bele a faluba. Meghívtak bennünket, és már akkor lenyűgözött a nyugalom, a Tisza-part. Olyannyira beleszerelmesedtünk az itteni életbe, hogy pár éve vettünk egy pici házikót, így nyáron mindig itt tartózkodunk kéthetente. Mondhatni az egész éves szabadságunkat itt töltjük. Ahhoz képest, hogy milyen pici településről beszélünk, a rendezvények is színvonalasak. Kedvencünk a cseresznyefesztivál és a búcsú. Ilyenkor a nagy bevásárlást is mindig elintézzük a helyi termékekből. Juh- és kecskesajtból, mézből, valamint szörpből mindig „felpakolunk” Pestre menet - mesélte, hozzáfűzve, hogy szerinte nem hiányzik semmi a faluból, a helyi adottságokból gazdálkodnak. A komp felé igyekezve egy szolnoki férfival futottunk ösz- sze, aki szintén kétlaki életet él.- A nyugalmat, az egész milliót, ami itt van, úgy ahogy van imádom - mesélte Mihalcsik István. Szolnokiak vagyunk, de tavasztól őszig áthelyezzük ide a székhelyünket. A környéken ez az egyik legnyugalmasabb hely. Talán ami hiányzik, hogy nincs bankautomata, és csak a postán lehet felvenni pénzt - fejtette ki. Végül a komphoz is eljutottunk, ahol ránézésre több mint ötven „közmunkás gyülekezett éppen. Senki nem tudta megmondani pontosan, miért, de valószínűleg az eligazításra vártak. A vízhez közelítve pedig láttuk, hogy két fiatal kompos várja az autókat. Ez a munka, valljuk be, elég nyugodtnak tűnik.- Abszolút nyugodt - vágta rá rögtön Veres Balázs, az egyik kompász. - Születésem óta, vagyis huszonhat éve élek itt, a gyökereim is itt vannak. Én is itt képzelem el a jövőt, mert itt nyugalom van. Jelenleg kompkezelő vagyok, amit nem adnék oda egy városi állásért sem. Még akkor sem, ha azt gondolom, elég sok fejlesztés ráférne a falura, de legfőképp az idegenforgalomra. Az elmúlt években egyre kevesebb a turista... Csekély számban vannak csak vendéglátóegységek, és nagy bánatomra évekkel ezelőtt az ifjúsági kemping is megszűnt, pedig ezek milyen jó kis táborhelyek lehetnének... Ezen kívül a cseresznyében is sokkal több lehetőség rejlik - sorolta a falu hiányosságait Balázs. Jó munkát kívánva a fiuknak, ismét a faluközpont felé vettük az irányt. A kerítés tövében két idősebb hölgy beszélgetését zavartuk meg egy pillanatra.- A pénz, az nagyon hiányzik a nyugdíjasoknak - mondta el legnagyobb bánatát Deák Erzsébet, hozzátéve, hogy az is milyen jó lenne, ha azt az üdülőkomplexumot, amit jó pár éve megígértek, megvalósítanák.- Szerintem a fejlesztésekkel nincs gond, rengeteg pályázatot nyertünk az elmúlt iőben - szólt azonban közbe Szurmai László- né. - Sokkal nagyobb gond, hogy mindentől messze vagyunk. Ha csak Szolnokra szeretnénk bemenni, az is nagy távolság számunkra. Biciklijének hátulján Dávid, a kisunoka fészkelődött. Ő is Pestről jött, hogy a mamánál nyaraljon.- Szeretek itt lenni nála, mert lehet homokozni, hintázni, és a tyúkok tojásait is mindig megkeressük az udvarban - mondta csillogó szemekkel a fiú, aki sietett azt is megjegyezni, ez utóbbi azért is nagy szó, mert bizony vannak olyan osztálytársai, akik sosem láttak még élő tyúkot... „Azt kívánom, minden maradjon így!” . Balázs bácsi, a település ismert kosárfonója hírében áll. Az idős mester épp dolgozott, több munkája is volt éppen készülőben. De ha már ott voltunk, kifaggattuk. hogyan élte meg a településen eltöltött több mint hetven évet.- Abszolút földhözragadt vagyok, sosem gondoltam arra, hogy to vabb állok - osztotta meg velünk Balázs bácsi. - Bár egyedül élek, de azt gondolom, aki akar. az talál magának elfoglaltságot nyugdíjasán. egy ilyen kis faluban is. Ami viszont ráférne a településre, az a munkahelyek teremtése, főként most. hogy várossá akarják nyilvánítani. A jelenlegi településvezetés ettől függetlenül számomra megfelelő: jó az ivóvíz, megoldódott a szennyvízprobléma, az utak megfelelőek, és a szemétszállításban sincs kivetnivaló. Sót, új épületekkel is gazdagodtunk: úgy mint a látogatóközpont, a bölcsőde. sőt, a művelődési ház is megújult. Nekem elhihetik. hogy fejlődésben van Nagykörű, s azt kívánom, maradjon is így... „A fővárosból jöttünk, ez a második otthonunk...”
