Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-04 / 129. szám

4 JÁSZSÁG 2015. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK JÁSZBERÉNY A hónap műtárgya sorozat keretében mutatták be a Szikra Galériában kedden este Vágó Pál: Leányportré című szénrajzát. Az alkotást, il­letve a jászsági alkotó munkásságát Hortiné dr. Bathó Edit ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az 1879-ben, Münchenben készült portré bemutató­ja remek lehetőséget teremtett arra, hogy a művészről, koráról, illetve alkotásai hatásáról is diskuráljanak a résztvevők. Az előadó néprajzosként nem hagyta ki a lehetőséget, hogy rávilágítson a Jászapátin született festőművész által megjelenített jászsági szokásokra, viseletekre, jeles eseményekre. Magunkénak érezzük a fogadalmi helyeket Végre megújulhatnak a régi kőkeresztek Több száz házhoz kerülhet új fa JASZFENYSZARU A város önkor­mányzata tavaly hirdette meg el­ső alkalommal fásítási program­ját. A város belterületének még zöldebbé változtatását rendkívül kedvezően fogadták a helybéliek. 2014-ben 141 fő közel 200 telek elé kért bokrokat, fákat, összessé­gében 987 darabot. így már az el­ső alkalommal a helyi ingatlanok csaknem tíz százalékát érintette a kezdeményezés. Az önkormány­zat szerezte be a növényeket, és ezek szétosztása után ki is ültet­tek a lakosok a fákat, cserjéket. Az első év sikerét látva a város választott testületé úgy döntött, idén is folytatja a programot. Eb­ben az évben is meghirdették, el­ső körben pedig hatmillió forin­tot különítettek el a helyi költség- vetésben a megvalósításra. Az igé­nyek begyűjtése szeptember végé­ig tart, de már most több igény fu­tott be, mint tavaly összesen.B. Cs. A legjobbakat díjazták Berényben JÁSZSÁG A Klebelsberg Intéz­ményfenntartó Központ Jászberé­nyi Tankerülete a napokban tar­totta meg díjkiosztó gáláját, ahol a tankerület legjobb diákjainak és pedagógusainak ismerték el idei munkáját. Elismerő oklevelet ve­hetett át Jászberényből Baranyi Petra, Tiborcz Bence, Tóth Már­ton, Kovács Eszter Tamara, Kato­na Dorina, Vincze Szabolcs, Ka­tona Tira Panna, Venislovas Ve­ronika, Szlávik Bálint, Kis Ákos és Kővágó Máté Benjámin, va­lamint Kónya Viktor Alattyán- ról; Magócs Fanni jászágói diák, Vígh Adrienn jászdózsai tanu­ló, Pozsár Attila Jászjákóhalmá- ról. Jánoshidáról Sziráki Péter, Pusztamonostorról Mészáros Ka­ta, Visznekről Fodor Andrást is­merték el. Banka Tamás és Olajos Márton jászárokszállási diákok is oklevelet kaptak, mint ahogy Fü­le Viktória Vivien és Szűcs Leven­te Csaba jászfényszarui diákok is. A tankerület alapította meg a Kiválóság díjat, amint ebben az évben a JÁI Székely Mihály Álta­lános Iskolai Tagintézménye di­ákja, Kispál Richárd, a Jászárok­szállási Széchenyi István Álta­lános Iskola és Alapfokú Művé­szeti Iskola tanulója, Mákszem Fanni, és a Lehel Vezér Gimná­zium diákja, Németh András ve­hetett át. B. CS. Azt követően, hogy évtizedeken át mostoha idők jártak az utak mentén található fogadalmi ke­resztekre, emlékművekre, kő­képekre - a műemléki felügyelő véleménye szerint - a Jászság­ban egyre jobban odafigyelünk ezekre az emlékekre. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁG A napokban elbontották Jászberény központjában a Gyön­gyösi út elején található kőkeresz­tet. Sisa Béla műemléki felügyelő elmondta, hogy ez esetben nem kell megijedni, nem vandál pusztításról van szó. Az 1815-ben megépített fo­gadalmi keresztet Egri Hunor res­taurátorhoz szállították, hogy rend­be tegyék a megromlott állapotú műemléket. - Támogatás segítsé­gével összességében közel hat mil­lió forintot fordíthatunk a kereszt, közvetlen környezete, és a talap­zat helyreállítására. Azt reméljük, hogy legalább száz évig nem kell majd hozzányúlni a munkák után. A műemléki felügyelő elmond­ta, hogy az út menti keresztek álta­lában az önkormányzatok, az egy­ház, illetve magánszemélyek tu­lajdonában vannak, s tapasztala­ta szerint az utóbbi években egyre inkább odafigyelnek a tulajdono­sok a rendbetételre. - Évtizedeken át nemigen törődtek a kőkeresztek állapotával, de az utóbbi években - javarészt a rendszerváltozást kö­vetően - egyre másra újulnak meg az út mentén található legtöbbször egy család fogadalmából, hálájá­ból megépült keresztek, szobor- csoportok - tette hozzá Sisa Béla. - Sokszor pályázati támogatás se­gít, azonban nagyon sok példa van arra, hogy különböző adományok­kal, felajánlásokkal járulnak hoz­zá az építmények megújításához. Egy-egy történetből kiderül, hogy az emberek ragaszkodnak ezekhez a szakrális tartalommal bíró helyekhez. - Emlékszem, né­hány évvel ezelőtt, az egyik reg­gel egymás után kaptam a telefo­nokat. Aggódó jászberényiek hív­tak, hogy egy éjszaka leforgása alatt az összes kőképet elvitték Jászberényből. A Pieta-ábrázolá- sok valóban egy éjszaka alatt egy­szerre tűntek el a városból, de en­nek egyetlen oka volt, hogy épp a kis szobrok helyrehozatala miatt vitte el azokat a restaurátor. Igye­keztem is gyorsan megnyugtatni az embereket, akik nekem telefo­náltak az ügyben. Szerencsére az­óta is gondozzák, óvják a helybéli­ek mindegyiket. A kőépítmények felújítása azon­ban új lendületet kapott. Nem csak az egyház és az önkormányzatok újítják fel ezeket adakozásból és adományokból, hanem a határban található keresztek egy jelentős hányadát, az adott táblák földtu­lajdonosai is javítják, gondozzák. - A legtöbb fogadalmi kereszt, kis­kápolna nem műemlék, azonban azt kérjük mindig a tulajdonosok­tól, hogy ha azok felújításába kez­denek, kérjék ki a műemlékvéde­lem véleményét, hogy tetszetősen és az eredeti állapotnak megfele­lően lehessen rendbe tenni.- Megtörtént Jászfelsöszentgyör- gyon • emlékszik vissza műemlé­ki felügyelő hogy a központban található lélekharanghoz valaki fel mászott, es ott a harangot kezdte el leszerelni, Egv helybéli idős ern bér odahallagott kapóval a kezé­ben és nyugodtan megkérdezte az illetőt, hogy ugyan mit csinál a ha­ranggal. Az rögtön felelte, hogy res­taurálni viszi. A szentgyörgyi bá esi nem hagyta annyiban és rákér­dezett, hogy vajon ismeri-e Sisa Belát? Mivel az idegen azt felelte, hogy nem, határozottan megkér te, hogy azonnal távozzon a falu­ból. A magát furfangosnak gondo ló fémtolvajnak így rövid úton tá­voznia kellett. Sajnos, ahogy a jász­sági lélekharangok legtöbbjét, úgy később a szentgyörgyi harangot is ellopták. Fogászati szűrést végeztek a nap folyamán Jászberényben Mindenki figyelmét felhívták JÁSZBERÉNY A Nemzetközi Gyer­mekmentő Szolgálat fogásza­ti szűrőbusza tegnap és ma ösz- szesen mintegy ezer jászberényi gyermek szűrését végzi el. A vá­rosban a tegnap OTP Bank előtti parkolóba - a pénzintézet támo­gatja az egészségügyi akciót - reg­geltől egészen délután négy óráig érkeztek az általános iskoláskorú gyermekek. A szűrés alkalmával megvizsgálták a fiatalok fogainak állapotát, és értékes tanácsokkal látták el az érkezőket. Bemutatták a helyes fogmosási technikákat, és játékos feladatokat is megold­hattak, amelyek segítségével fon­tos Információkat tudhattak meg a fogápolásról. A szűrés kiegészült játékokkal, mesével, arcfestéssel, ráadásul minden bátor gyermek ajándékkal térhetett haza. A szűrőbusz ma folytatja munkáját Jászberényben. A Baj- csy-Zsilinszky úti Központi Óvo­da udvarán parkol majd le a szű­rőbusz. Ide várják a város óvodá­sait, és a tegnapi szűréshez ha­sonlóan ma is várhatóan közel félszáz gyermek látogat el a szű­rőbuszhoz. A rendelőben a civil szervezet önkéntes fogorvosai végzik az ingyenes fogászati szű­rést, kezelést, szaktanácsadást és oktatást, amikor is a fogak állapo­tának felmérése mellett cél az is, hogy a gyerekeknek ne féljenek a fogorvostól, tartsák szükséges­nek a rendszeres szűrővizsgálato- Folyamatosan érkeztek a csoportok a szűrőbuszhoz kát, kezeléseket. B. CS. Térfigyelőket szereltek fel a településen JÁSZTELEK Bővítették a falu térfi­gyelő kamerarendszerét. A na­pokban átadott új rendszer egyik legfontosabb feladata a bűnmeg­előzés. A térfigyelő kamerákat el­ső körben 2012-ben építettek ki, a rendszert pedig az utóbbi hetek­ben bővítették ki, amely immár huszonkilenc kamerát számlál. Az elkészült bővítés részeként most tizenhét új kamerát sze­reltek fel és kötöttek rendszer­be. A rendszer közvetve a szom­szédos Jászberény biztonságát is szolgálja, hiszen szükség ese­tén az utazó bűnözőként érkezők mozgása nyomon követhető a se­gítségével. A fejlesztésre mint­egy hatmillió forintot fordíthatott a község önkormányzata. B. CS. Célegyenesébe fordult a szervezés JÁtUUÓtmrevttMY A Jász Vi­lágtalálkozót immár XXI. alka­lommal szervezik megjúlius 18- 19-én. Az idei rendezvény szer­vezését Jászalsószentgyörgy vál­lalta fel, ahol korábban 1999- ben, a település első írásos em­lítésének 600. évfordulóján tar­tották meg a találkozót. Az ön- kormányzat képviselő-testülete múlt év végén Talált Józsefet vá­lasztotta jászkapitánnyá, akit jú­lius 18-án, a díszünnepségen ik­tatnak jelképes hivatalába. Ta­lált Józsefnek nem lesz ismeret­len a szerep, hisz 1999-ben is ő töltötte be ezt a tisztséget a tele­pülésen. Lapunknak elmondta: büszke arra, hogy ismét öt vá­lasztották a feladatra. Folytatódik az iskolatejprogram JÁSZÁROKSZÁLLAS Az iskolatej program tovább folytatódik a vá­rosban a 2015/16-os tanévben is - adott tájékoztatást a váro­si testület határozatáról Gergely Zoltán polgármester. Az előző tanévhez hasonlóan a település ötvenszázalékos önrészt vállal a költségekből, míg a másik ötven százalékot a Földművelésügyi Minisztérium biztosítja. Össze­sen 687 gyermek 156 nap kapja a különböző tejtermékeket, mint­egy hétmillió forint értékben. A szünidőben is oda kell figyelni JÁSZBERÉNY A Jászberényi Rend­őrkapitányság Megelőzési és Tanácsadási konferenciasoroza­tának újabb állomásaként invi­tálja jövő héten kedden délelőtt a fiatalokat egy bűn- és baleset­megelőzési tájékoztató rendez­vényre Jászberénybe az Ifjúsá­gi Házba, ahol a közlekedésről, a vízi balesetek megelőzéséről, vagy épp a tűzgyújtás szabálya­iról is hasznos tanácsokat kap­hatnak a szakemberektől. Itt veheti meg lapunk vasárnapi számát Gy+N Store Kft. 5052 Újszász Baross G. út 1. Csillag ABC Nagy Gáborné 5052 Újszász Csillag út 49. Alics-CBA 2012. Kft. UFÓ Élelmiszer Diszkont 5052 Újszász Zrínyi út 1. Jász-Remény Kft. 5055 Jászladány Újszászi út 1. Borbás-Halma ABC Borbás Zsolt 5121 Jászjákóhalma Szt. József tér 3. Bon Bon ABC 5124 Jászágó Jókai M. út 16. Zöld Ház ABC Holló Zoltán 5137 Jászkisér Kiskör út 92. Família Kis ABC Horti Balázs 5141 Jásztelek Alkotmány út 2. GO-ME Építő Kft 5142 Alattyán Levente út 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom