Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-08 / 107. szám
6 HÍRSAV Csak a dízel lesz drágább mától emeli bruttó két forinttal a gázolaj árát pénteken a Mól, a 95-ös benziné nem változik. A gázolaj literenkénti átlagára 380-381 forintra nő. ■ MTI A többség nem szereti a vasárnapi zárva tartást tízből hatan azt szeretnék, hogy a boltok vasárnap is nyitva legyenek - derült ki a Tárki reprezentatív kutatásából. Az 1000-es mintával készült kutatás szerint 59,2 százalék el akarja törölni a zárva tartást. 39,4 százalék nem szeretné a nyitást. A Medián szerint 62 százalék ellenzi a boltzárat; csak a nyolc általánost nem végzettek támogatják ezt. A Fidesz szimpatizánsoknak is csak 48 százaléka helyesli a boltzárat. Ipsos: a felnőttek több mint kétharmada, 68 százaléka inkább nem, vagy egyáltalán nem ért egyet a kötelező zárva tartással. 8 százaléknak teljesen át kell szerveznie a hétvégéit emiatt, ez körülbelül 600 ezer embert érint. ■ MW Tavaly 473,7 milliárdos bevételnél megálltak Heiszler Gabriella ügyvezető a spar magyarorszáq Kereskedelmi Kft. 473,7 milliárd forint forgalmat (bruttó árbevételt) ért el 2014-ben, ami mintegy 4,5 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató. A Spar 23 év alatt 1 milliárd eurót (folyó áron 300 milliárd forintot) fektetett be Magyarországon. ■ MTI Koj[ László lett az EV0SZ elnöke кед László eddigi ügyvezető alelnököt választotta 4 évre elnökének az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Tolnay Tibor eddig elnök 14 évig töltötte be a tisztséget, tiszteletbeli elnökké választották. ■ MTI Megy a bankadó a parlament elé AZ EBRD-VEt kötött kormánymegállapodással összhangban várhatóan a jövő héten a parlament elé kerül a bankadó csökkentésére vonatkozó törvényjavaslat, miután a kormány azt már megtárgyalta - jelentette be Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy tegnapi konferencián Budapesten. Ebben se több, se kevesebb nem lesz,mint ami az EBRD-vel kötött megállapodásban van - tette hozzá. «MTI BELFÖLD 2015. MÁJUS 8., PÉNTEK Még meddig buják minimálbérért? köznevelés Az oktatást-nevelést segítők 50 ezer forintos cafeteriát kapnak, emelést nem Idén 50 ezer forint értékű béren kívüli jutatást kaphatnak a nem pedagógus végzettségű nevelési-oktatást közvetlenül segítő munkatársak, de csak azok, akik a Klikhez tartoznak. A közalkalmazottak sem idén, sem jövőre nem számíthatnak béremelésre. Éber Sándor „A közalkalmazotti bértáblát 2008 óta nem rendezték, odajutottunk, hogy a fizetésünk még magyar viszonylatban is megalázó” - meséli lapunknak G. Magdolna budapesti iskola- titkár. Elmondta, a bértábla esése miatt ugyanannyit keres egy 40 éve dolgozó kollégája, mint egy pályakezdő. A jövedelmeket ki kell egészíteni (a minimálbér esetében is), hogy megkapják a bruttó 122 ezer forintos garantált minimálbért. Hiába végeznek felelősségteljes munkát évtizedek óta, ugyannyit keresnek, mint egy két hónapja felvett portásfiú vagy egy takarító. G. Magdolna szerint csak látszat- intézkedés, hogy a kormányzat szeptembertől megemeli a pedagógus végzettségű oktatást segítő iskolai alkalmazottak bérét, ugyanis ez például csak az iskolatitkárok 1-2 százalékát érinti. „Mikor kapnak végre béremelést 2008 után ismét a nem pedagógus végzettségű neve- lést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak? - kérdezte már sokadszorra a kormányzatot az LMP-s Ikotity István. Rétvári Bence közölte, az Emmi, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet között előrehaladott tárgyalások zajlanak a bérhelyzetük további javításáról. „Ennek első lépése lehet a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő és technikai dolgozók részére 2015-ben juttatandó béren kívüli juttatás” - hangoztatta a parlamenti államtitkár. A tárgyalások a jelenlegi fázisban már a béren kívüli juttatás pontos mértékéről és időpontjáról folynak. „Arról már van egy megállapodás, hogy a Klik-hez tartozó oktató-nevelő munkát segítő kollégák idén 50 ezer forint ösz- szegű béren kívüli juttatást kapnak Erzsébet utalvány formájávaröa MiHAi у gazdasági miniszter az LMP-s Ikotity István érdeklődésére nemrég közölte, az állam a pedagógus életpálya modell fokozatos bevezetése keretében a bérekre, és járulékaira 2012-höz képest 2013-ban 32,5 milliárd forinttal, 2013-hoz képest 2014-ben további 120,9 mil- liárddal költött többet. Az idén ban” - válaszolta lapunknak a PSZ elnöke. Galló Istvánná elmondta, az önkormányzati óvodákban dolgozók nem kapják meg ezt a juttatást. Ezért kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy ők is kapják meg ezt a cafeteriát, ami a nettó 70-80 ezer forintot kereső alkalmazottaknak csak „egy tűzoltást jelent”. G. Magdolna lapunknak azt mondta, még az 50 ezres egyszeri cafeteria elérése is rengeteg munkában van. Az iskolatitkár szerint azonban a kétszer adott 38,5 milliárddal jut több erre a célra a központi büdzséből. Ezek az összegek a bevezetés évének szeptemberében 26 százalékkal, majd évenként, tanévkezdéskor átlagosan további 3,7 százalékkal emelték, illetve 2017 szeptemberéig - a majd akkor beépülő többletekkel - emelni fogják a pedagógusok bérét. 25 ezer forint étkezési jegyben nem megoldás, a bértáblát kellene minél előbb rendezni. 25 év munka után nettó 87 ezer forintból nem lehet megélni, sokan felélték tartalékaikat, hónapról hónapra tologatják tartozásaikat. Galloné is hangsúlyozta, 2008 óta változatlan a közalkalmazotti bértábla, ami vonatkozik a közoktatásra, az egészségügyre, a kultúrára és a szociális ágazatra is. A PSZ elnöke utalt rá, sem az idei, sem a jövő évi büdzsében nem szerepel a közalkalmazottak béremelése. „A kormányzat életpályamodellekben gondolkodik, ami a pedagógusoknál felemásan valósult meg, a mintegy 40 ezer oktatást-nevelést segítő alkalmazott - iskolatitkár, pedagógiai asszisztens, rendszer- gazda, portás, konyhai dolgozó, takarító, dadus - sem számíthat béremelésre jövőre sem” - mon- ta Galloné. Szerinte a takarítóknak nem is lehetne életpálya- modellt kínálni. Az iskolákban is hatalmas a bérfeszültség, de A Klik bérkiadása (milliárd forint) Év Pedagógusok Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő nem pedagógusok 2013 354,5 26,0 2014 461,7 26,0 FORRÁS: PARLAMENT.HU ez igazán az óvodákban kézzelfogható. A csoportokban szintén jelen lévő dadusok ugyanis még mindig minimálbért keresnek, míg az óvodapedagógusok kaptak béremelést. A PSZ vezetője hangsúlyozta, a béremelés elmaradása az egészségügyben, a szociális ágazatban és az oktatásban is a minőség romlásához vezethet, pedig az államnak kötelessége az említett ellátási rendszerek működtetése. Mivel nettó 70-80 ezer forintból nem lehet megélni, a dolgozók nem tudnak minőségi munkát végezni, vagy más állást keresnek. Idén 38,5 milliárddal több jut pedagógusbérre A VILÁGGAZDASÁG és а л \VlMVl \ !N<; b«*H.laUa: MAGYAR GAZDASÁGI CSÚCSTALÁLKOZÓ Időpont: 2015. május 14. Helyszín: Boscolo, 107 i Budapest, Erzsébet krt. 9. DJ VILÁGREND - UJ VÍZIÓK - Ш MEGOLDÁSOK M el és gondolkodjon együtt neves előadókkal hogyan alakul át a világ milyen gazdaságpolitika hozhat sikert miként változnak a pénzügyi rendszerek s hol vannak a gondoskodó állam határai, lehetőséget milyen kis- és nagyvállalati stratégia bizonyulhat sikeresnek Tudja meg, kik Magyarország Top 101 legbefolyásosabb üzleti döntés Jelentkezés, további információ: www.vg.hu/konlerencia Jegyár: 39.000 I l-t-ála Early bird ft Világgazdaság előfizetői ár 29.000 Et+ál'a TESCO kiemeli támogató: У 9 > Támogatók: 5f Microsoft TOB 101, Ár: 1980 I I % Rendelje meg kedvezményes áron, _ • ф И90 forintén a www.lapeentrum.hu oldalon, g. Százezer lakossági szerződést még rendezni kell elszámolás A háztartásokat megmentettük a 300-400 milliárdos tehernövekedéstől, de körülbelül 100 ezer szerződést még mindig rendezni kell - hangsúlyozta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy hitelezési konferencián tegnap a bankok elszámoltatására és a forintosításra utalva. Mint lapunkban is közöltük, az MNB 16 pénzügyi intézmény ellen nyújtott be közérdekű keresetet a bíróságon. Ezek a bankok nem tettek eleget az elszámoltatási törvénynek, a felügyeleti hatáskört ellátó jegybank szerint általános szerződési feltételeik nem feleltek meg a Kúria által megfogalmazott feltételeknek - idézte erről Win- disch Lászlót, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a Heti Válasz. Az MNB néhány hét múlva tud majd hivatalos adatokat közölni arról, hány panasz érkezett a bankokhoz az elszámolásokkal kapcsolatban. A devizaalapú autóhiteleknél megpendítette, indokolt lehet a központi forintosítása, mert az árfolyamkockázat ezeknél is veszélyt jelent a pénzügyi stabilitásra. ■ MW шякяшщ» лтттщщщ? я щ тш& ■ штщщШЯЯШт^ ^ЩтЯШШШИт», ^ЩИШЯШ Nélkülük megbénulna az oktatás az iskolákban. Tárgyalnak a technikai dolgozóknak és az oktatást-nevelést segítőknek szánt béren kívüli juttatásról