Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-22 / 119. szám

4 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE 2015. MÁJUS 22., PÉNTEK KBÚ&ZÁLLÁS Horváth György nagykunkapitány kisújszállási tanyáján már közel ötven fajta állatot nézhetnek meg a gyerekek. Az őshonos magyar ku­tyafajták mellett mangalicák, szürke marhák, lovak, galambok, kacsák, ludak, pávák, fácánok és kiscsacsik is vannak itt. Nemrég különleges állatok­kal is gyarapodott a tanya. Ottjártunkkor a kenderesi Tarka-Barka Óvoda Manócska csoportosai érkeztek látogatásra. A gyerekek Kapitányt, a lámát bátran meg is simogatták, volt aki a pónikra is felült, de Misát, a mosómedvét és az aranyfácánokat azonban csak a ketrecük előtt nézhették meg. Közösen keresik az egyházzal a megoldást Kiálltak az iskola és az óvoda mellett Sokan szépítik környezetüket az ötödik versenyen is ISSÚJSZÁiÚS Mint azt megszok­hattuk, Kisújon a lakosok is szépítik környezetüket, a lakó­telepeken lévő kis virágosker­teket alakítanak ki, és a csalá­di kertes házak udvarait is be­ültetik szebbnél szebb virággal. Ezt most egy verseny keretében is megtehetik, hiszen a Virágos Kisújszállásért elnevezésű ver­senyre még egy hétig nevez­hetnek a közösségek, egyének. A korábbi négy verseny már be­bizonyította, milyen nagy sze­retettel gondozzák idősek, fiata­lok környezetüket, hiszen van­nak, akik villanyoszlopot fo­gadnak örökbe és azt telepítik körbe virágokkal. Az ágyásokba kúszó-, évelő- és talajtakaró növényeket ültettek. A lakosok mellett az önkor­mányzat is aktívan részt vesz a környezet szépítésben. Márci­ustól ismét mezőgazdasági köz­foglalkoztatási programot indí­tott 6 fővel, melynek célja a ta­valy elkezdett szabadföldi, va­lamint fóliasátras konyhakerti növények termesztésének foly­tatása. Elindult a helyi sajátos­ságokra épülő program is negy­venkét résztvevővel, a közút­hálózat javítása Start-munka­program pedig harminchat munkással. A Prögramszerű elnevezésű közfoglalkoztatási program április harmadikától hatvankilenc, a hagyományos program pedig negyvennégy fővel indult el. A közfoglalkoz­tatás révén kapott munkát a he­lyi Herceg Judit is, aki ott jár­tunkkor a Rákóczi úti orvosi rendelő előtti ágyásokba kú­szó-, évelő- és talajtakaró növé­nyeket ültetett. D. E. Herceg Judit ültetés közben Kisújszállás közvéleményét az el­múlt napokban az oktatási intéz­mények egy részének átszervezé­se foglalkoztatja. A szülők levél­ben is keresték a városvezetést, segítse, hogy óvodájuk megma­radhasson. A képviselő-testület nem ért egyet a Baptista Szere­tetszolgálat terveivel. Daróczi Erzsébet ercsebet.daroczi@partner.mediaworks.hu KMÚJSZÁLIÁS - A művészeti isko­lában hallottam már tervezett tanszakbezárásokról is. Én na­gyon sajnálnám, ha a gyerme­kem nem járhatna ősztől tovább­ra is oda csellót tanulni Papp La­ci bácsihoz, mert bár Debrecen­ből jár át hozzánk, de nagyszerű pedagógus és a gyerekek nagyon szeretik - mondta egy édesanya a kialakult helyzetről.- Az unokám a Béla Király Úti Óvodába jár, itt tanulták meg az alapokat az én gyermekeim is - tette hozzá a nyugdíjas Mari­ka néni. - Ha már mindenáron a kevesebb gyereklétszám miatt óvodát akarna a fenntartó bezár­ni, akkor van ennél rosszabb ál­lapotú épület is...- ÁpriUs végén a Baptista Sze­retetszolgálat oktatási vezetése jelezte terveit a fenntartásukban működő intézményekről - mond­ta el Kecze István polgármester. - A legfajsúlyosabb kérdés a művé­szeti iskola Kossuth iskolába tör­ténő „beolvasztása” volt. Szakma­ilag ezt az ének-zenei tagozat és a művészeti iskolai oktatás meg­erősítésével indokolták, pénzü­gyileg a költségtakarékosabb működés lehetőségével. E kérdést úgy ítéltem meg, hogy képvise­lő-testületi véleménynyilvánítást igényel, ezért május 7-ére rend­kívüli ülést hívtam össze. Annak veszélyét láttam ugyanis, hogy ha a művészeti iskola szakmai önál­lósága megszűnik, elveszítjük a sokszínű művészeti oktatást, s ve­szélybe kerül a művészeti csopor­tok működése is. A Szeretetszol­gálat részéről felmerült az iskola átadásának gondolata is az Álla­mi Intézményfenntartó részére. Önkormányzatunk nem lehet is­kolafenntartó, tehát nem veheti át az iskolát, ezért a református egyházközség véleményét is kér­tem - sorolta a városvezető, aki­től megtudtuk, a rendkívüli ülé­sen arról döntöttek, nem támogat­ják a Baptista Szeretetszolgálat azon szándékát, hogy a fenntar­Tudta-e? A Kisújszállási önkormányzat 2012-ben részben a Baptista Szeretetszolgálatnak, részben a Kisújszállási Református Egy­házközségnek adta át közne­velési intézményeit -két-két ál­talános és középiskolát, a mű­vészeti iskolát és a Városi Óvo­dai Intézményt, A döntést ala­pos előkészítés előzte meg. a közös szándék mögött az állt, hogy így az óvodák és az isko­lák jobb anyagi kondícióban, nagyobb önállósággal, bizton­ságosabban működhetnek. fásában működő művészeti isko­lát a Kossuth iskolába beolvassza.- Határoztunk arról is, hogy a művészeti iskola működtetésének költségeihez idén is támogatást nyújtunk, hogy a jövőben is önálló intézményként működtetik az is­kolát, biztosítják a művészeti cso­portok mellett a jelenlegi tansza­kok működésének feltételeit. Most ezzel egy évet nyertünk arra, hogy átgondoljuk, hogyan működik a 2016/17-es tanévtől a művészeti iskola. Az önkormány­zat egyébként a 2015/16-os tanév­re is vállalja a támogatási össze­get a művészeti iskola költségveté­sének ismeretében. Ami pedig az óvodát illeti: a testületi ülés előtti napokban a szülők levelet juttat­tak el hozzám, ebből értesültünk arról, hogy a Szeretetszolgálat a Béla Király Úti Óvoda működésé­nek „szüneteltetését” is tervezi. Az óvodai épület bezárásához, sőt, átmeneti szüneteltetéséhez sem járulunk hozzá - mondta Kecze István, aki bízik benne, hogy ezt az egyházi fenntartó is elfogadja. HÍREK Helyi alkotók munkáit állították ki KISÚJSZÁLLÁS Születésnapok címmel látható kiállítás a kisúj­szállási Hotel Kumánia Galériá­ban. Tóth Tünde kisújszállási fes­tőművész és Kása Imre fafaragó képeit és szobrait június 3-ig néz­hetik meg az érdeklődők. Képün­kön Szabó Kitti Kása Imre fafara­gó alkotásaival, a Székely férfival. Kívül-belül megújul a Horthy-kripta KENDERES Októberig nem láto­gatható a Horthy-kripta. Mint Bo­dor Tamás idegenforgalmi szak- menedzsertől, a Horthy Tenge­részeti Gyűjtemény és Kendere­si Néprajzi Kiállítóterem vezető­jétől megtudtuk, a bezárás oka a felújítás, őszre a közel százéves épület kívül-belül megújul. A csipkeverés fortélyait mutatják be KENDERES A Kenderesi Váro­si Könyvtárban kézimunkaklub is működik, ahol az ügyes kezű asszonyok, nagymamák hímez­nek, kötnek, horgolnak és vert csipkét is készítenek. Május 26- án délelőtt 10-től délig a csipke­verés fortélyait mutatja be az ér­deklődő olvasóknak, gyerekek­nek, felnőtteknek Juhász Teréz és Grúber Keresztélyné, akik a már kész csipkéikből is megmu­tatnak pár különleges darabot. Műemlék lett a városháza KISÚJSZÁLLÁS Az Országos Mű­emlékvédelmi Hivatal műem­lékké nyilvánította a kisújszál­lási városháza neobarokk épü­letét, mely Gaál Kálmán pol­gármestersége idején épült. A több mint százéves épület­nek tavaly fejeződött be a fel­újítása. A Városvédő és -Szépí­tő Egyesület a napokban ebből az alkalomból emléktáblát he­lyezett el az épület bejáratánál. A logikus gondolkodásra is neveli a kicsiket a különleges eszköz Remekül bánnak a szorobánnal KISÚJSZÁLLÁS A kisújszállási Mó­ricz Zsigmond Református Kol­légium, Gimnázium, Szakkö­zépiskola és Általános Iskola Arany János Általános Iskolai Tagintézményében évek óta nép­szerű a gyerekek körében a szo- robán használata.- A szorobán használatával igen eredményesen fejleszthet­jük az alsós gyerekek számolá­si készségét, több tanulói terüle­ti és országos versenyeredmény­nyel is büszkélkedhetünk ebben a tanévben is - mondja az isko­la két pedagógusa, Tamási Mária és Jakobiczné Kovács Andrea. Ő már közel húsz éve tanítja a szoro- bánt a matematikaóra keretei kö­zött. A pedagógusok elmondták, a A kis mesterek tanáraikkal, Tamási Máriával és Jakobiczné Kovács Andreával számfogalom kialakítása, az alap­műveletek begyakorlása, a szá­molási készség fejlesztése, a logi­kus gondolkodás mellett a kreati­vitás fejlesztésére is eredménye­sen alkalmazható ez az eszköz, de a koncentráció, a fegyelem is erősebb azoknál, akik a szoro- bánt is használják. Az Arany is­kolások közül huszonhármán vol­tak a tanévben területi, s nyolcán országos megmérettetésen. Itt az 1. a-ból Veres Ágota Györgyi 6., Lukovszki Bori 8. lett. Az 1. b-ből Jakobicz Mihály Ta­más 1. lett. A 2. a-ból Máté Bálint Ákos 6., a 2. b-ből Virág Zsolt 4., a 3. a-ból Jakobicz Anna 4., a 4. b-ből Lukács Domonkos 4., Kon- csek Áron 5. helyet szerzett. D. E. Bácskába látogattak az évforduló napján KISÚJSZÁLLÁS Annak idején, 1786. áprilisában és májusában 206 család, öszesen 1054 kisúji em­ber vándorolt ki Bácskába, és a török időkben elpusztított Pacsér helyén új falut alapított. A kiér­kezésük utáni első anyakönyvi bejegyzés május 3-án történt. Ez az időpont lett a falu és a refor­mátus gyülekezet születésnap­ja is. Az évfordulóra emlékezve Pacsér református gyülekezete minden évben vendégeket hív a kibocsátó városból, illetve a re­formátus gyülekezetből. A napokban Szilágyi Gábor lel­kész vezetésével járt kint küldött­ség. Az igei szolgálatot a kisúj­szállási lelkész végezte. A város- vezetés és a református gyüleke­zet üzenetét dr. Ducza Lajos gond­nok, helytörténész, képviselő tol­mácsolta, majd szólt a két közös­ség és gyülekezet közötti azóta is tartó kapcsolatról. A két település közös történetének talán legfel- emelőbb eseménye volt 2011. no­vember 19., amikor hatvankét pa- cséri tette le Kisújszálláson az es­küt, és lett magyar állampolgár. Jövőre, a kitelepülés 230. év­fordulójáról is méltóképpen sze­retnének megemlékezni. A ta­lálkozó közös ebéddel zárult, a felszolgált étel malac- és borjú­húsból készült pörkölt volt. Ezt a „búcsúétket” fogyasztották a Kisújszállásról távozók is 229 évvel ezelőtt, de most sokkal vi­dámabb hangulatban. D. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom