Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-04 / 103. szám

2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Német segítséggel szépült meg a mezőtúri állatmenhely támogatás Nagy volt a sür­gés-forgás az elmúlt hetekben a Kóborka Állatvédő Egyesü­let által működtetett menhely környékén Mezőtúron. Német önkéntesek segítségével újí­tották fel a kiszolgálóépületet, Illetve az egész területet szé- pítgették. A mezőtúri állatvédők egy kecskeméti önkéntesnek kö­szönhetően kerültek kapcso­latba egy németországi egye­sülettel. Tőlük sok támogatást kapnak, több kutyus ivartala- nítását, oltását, chipezését ők finanszírozták már, kerültek ki hozzájuk kutyák is. Most pedig több mint egy hétre érkeztek német önkéntesek Mezőtúrra, akik a telepen lévő épület felújításában segédkez­tek, hiszen az erre vonatkozó építési engedély június 30-án lejár. A napokban végre a he­lyükre kerültek az új ajtók és a bontott ablakok is, ezt követi majd az épület körbevakolása. Lassan tehát rendeződik a mezőtúri menhely környéke, s valóban megfelelő körülmé­nyeket lehet biztosítani mind a kutyusok, mind pedig az őket gondozó önkéntesek számára. A külföldről érkező segítők mellett természetesen időről időre helyiektől is érkezik ki- sebb-nagyobb támogatás. így például nemrégiben néhány új kutyaházat ajánlott fel egy helyi vállalkozó, s amikor megérkezett az adomány, ak­kor derült ki, hogy a házakat szállító furgont is megkapja az egyesület. Azért jelentett ez óriási segítséget, mert szinte naponta kell állator­voshoz szállítani valamelyik kutyust. ■ Javulnak a körülmények a menhelyen A kuncsorbai alsó tagozaton alig néhány gyermek tanul, már most biztos azonban, hogy jövőre emelkedik a létszám Már nincs veszélyben a suli oktatás Többen íratják saját falujuk iskolájába a kisgyermekeket Az utóbb években többször is a megszűnés szélén állt a kuncsorbai általános iskola. Most úgy tűnik, ez a veszély már nem fenyeget. Szilvási Zsuzsa A sarokban projektor, a számító­gépeket textil védi, a falakon ta­nulmányi versenyek elismerő ok­levelei, sőt, még szelektív hulla­dékgyűjtésre is lehetőség nyílik. Éppúgy, mint a megye bármelyik másik iskolájában. Kuncsorbán azonban mindez összesen hét alsó tagozatos gyermek oktatá- sa-nevelése érdekében történik. A maroknyi kisdiák alig néhány padban is kényelmesen elfér. Az alsó tagozatos kisdiákok tantermét az óvodában alakítot­ták ki Kuncsorbán, a régi iskola épületét ugyanis fölösleges len­ne üzemeltetni ennyi gyermek miatt. A rendkívüli mértékben lecsökkent létszám azonban nem azt jelenti, hogy ennyire kevés lenne a településen szüle­tő gyermekek száma is.- A legtöbb alsó tagozatost a környező települések iskoláiba, Örményesre, Törökszentmiklós- ra íratták be a szülők, illetve az utóbbi években különösen ked- veltté vált a kétpói intézmény, amelyet a református egyház tart fenn - tudtuk meg Rédai János polgármestertől. - Oda kisbusz hordja át nap mint nap a gyerekeket. Bár a színvonalas oktatásnak nálunk is adottak a tárgyi feltételei, sok szülő in­kább úgy dönt, vállalja, hogy gyermeke ingázzon, korábban keljen. Valószínűleg a nagyobb intézményekben jobban bíznak.- Valóban nagy a mozgás, Kuncsorbáról sokan elhordják a gyerekeket más településre iskolába - mondta el B. István, Rédai János polgármester aki viszont fontosnak tartja, hogy az ő fia a szülőfalujában tanuljon. - így viszont sokkal nehezebben kötnek barátságo­kat a gyerekek, utazással telik el az idejük jó része. Egy ilyen kicsi iskolában ráadásul jobban oda tudnak figyelni mindenkire a nevelők, ezért is tartom jónak. Mivel a demográfiai folyama­tok azt mutatják, hogy a követ­kező években igenis szükség lehet Kuncsorbán az iskolára, és valóban megfelelő körülménye­ket tudnak itt biztosítani a gyer­mekek számára, a tankerület is támogatta, hogy valamilyen for­NYILVÁNVALÓ, HOGY OZ ÖSSZeVOTlt csoportként működő osztály sok­kal nagyobb terhet ró a tanító­nőkre. Nekik gyakorlatilag há­romszor annyit kell készülniük egy-egy órára, mint egy átlagos pedagógus teszi, hiszen három­félefeladatot kell adniuk diák­jaiknak. Különböző korú és szel­lemi képességű gyerekekkel dol­goznak egyszerre, ám szívesen teszik. Hiszen így valóban sze­mélyre szabottan, az egyedi kész­ségeket és képességeket figyelem­mában maradjon meg az iskola a településen. Ezért az idei tan­évben már az örményesi iskola telephelyeként működik.- A következő tanévre már most tíz kisgyermeket írattak be hozzánk a szülők, s a későb­biekben is biztosítottnak látszik a szükséges létszám, így talán most már kijelenthetjük: nincs veszélyben az iskola - emelte ki Rédai János. - Rádásul az ön- kormányzat átvállalta az intéz­mény fenntartásával kapcsolatos költségeket, ezzel is megerősítve, mindenképpen arra törekszünk, hogy megmaradjon az iskolánk. be véve haladhatnak a rájuk bí­zott tanulókkal. A tehetséggondo­zásra, versenyekre való felkészü­lésre ugyanúgy lehetőség nyílik náluk, mint a nagy, neves isko­lákban. Ám, jóval több figyelem jut minden egyes kisdiákra. Az itt tanuló gyermekek és szüleik min­denesetre jónak tartják, hogy az idősebbek a leckeírástól egészen az öltözködésig mindenben segí­teni tudják a kisebbeket, akik ez­által sokkal könnyebben beillesz­kedhetnek az új környezetbe. Nagyobb teher hárul a pedagógusra HÍRSÁV Új személyzettel indul el a komp a napokban A mezőtúr és Szarvas közöt­ti komp üzemeltetését ettől a szezontól új munkatársak­kal oldja meg a Mezőtúri Intézményellátó Kft. Az új komposok képzése és vizs­gáztatása folyamatban van, várhatóan májustól már is­mét megoldottá válik a vízen való közlekedés. Tájjellegű ételek a gyerekeknek ш törekvés Mezőtúron, hogy a közétkezetésen ke­resztül is megismertessék az óvodás- és iskoláskorú gyerekekkel a hagyományos és tájjellegű süteményeket. Ezért a városban élő házi­asszonyok segítségét, recept­jeit várják annak érdekében, hogy valóban házias ízeket kaphassanak a fiatalok. Testvériskolájukhoz látogattak a mezőtúri Református Gim­názium csoportja látogatott a közelmúltban a Kézdivásár- helyi Református Kollégium­hoz. A testvériskola diákjai mutatták be az ottani helytör­téneti múzeumot, de többek között kirándulásra és közös istentiszteletre is sor került. Új szerzemény a fazekasmúzeumban kun Éva egyik korai munká­jával gazdagodott a napok­ban a Túri Fazekasmúzeum gyűjteménye. A szobrot két mezőtúri hölgy ajánlotta fel az intézménynek. Az alko­tást természetesen leltárba veszik, és egyelőre a raktár­ban helyezik el. Leltárba veszik a szobrot Rendeződik végre a tangazdaság sorsa képzés A tervek között szerepel egy magas élőmunka-igényű ökofarm létrehozása Kelet- Magyarország egyik legjobb versenyévé váltak Rendeződik végre a peresi tangazdaság sorsa Mezőtú­ron. Mint ismeretes, a koráb­ban mezőgazdászok gyakor­lati képzésére használt léte­sítmény az elmúlt években a Szolnoki Főiskola kezelésében volt. Az önkormányzat már többször jelezte, hogy szíve­sen átvenné a gazdaságot, s most végre pont került az ügy végére.- Az a Gál Ferenc Főiskola lett a tangazdaság vagyonke­zelője, amellyel önkormány­zatunk is együttműködik - tudtuk meg Herczeg Zsolt polgármestertől. - Tudomá­som szerint most zajlik az ide tervezett képzések akkreditá­ciója, illetve azokat, akik ko­rábban a tangazdaságban dol­goztak, tovább foglalkoztatja a főiskola. Most keressük a le­hetőségeket, hogy a későbbi­ekben pontosan miként lehet hasznosítani, illetve a város és a főiskola ezirányú együtt­működéséről is egyeztetünk. A tervek között szerepel egy olyan ökofarm létrehozása, amely magasabb szintű nö­vényi kultúrák termesztésé­re szakosodna. Mivel ennek meglehetősen magas az élő­munkaigénye, akár a közfog­lalkoztatás keretében, egyedi projektek megvalósításával is tudnánk segíteni ennek meg­valósulását. ■ Különleges lovakat is tenyésztenek a tangazdaságban táncsport Immár negyedik alkalommal rendezték meg Mezőtúron a Kner TáncSport Egyesület szervezésében a VIII. Kner Kupa - „C” és „B” Tíztánc Országos Bajnoksá­got. Ezzel párhuza­mosan zajlott a második alkalom­mal meghirdetett II. Mezőtúri Mű­vészeti Iskolás Táncverseny, melyet a Kner TáncSport Egyesület és a Bárdos Lajos Művészeti Iskola közösen bo­nyolított le. Az egész napos verseny keretében klubkö­zi versenyek és szabadidő­sport-versenyek is zajlottak. A közel ezerfős rendezvény­re több mint háromszáz­ötven nevezés érkezett, így Kelet-Magyarország egyik legszínvonalasabb táncver­senyét láthatták mindazok, akik ellátogattak a nap folyamán a rendezvényre. A klubközi és szabadidő­sport-versenyek után, ünnepélyes keretek között léptek parkettre az országos bajnokságon indu­ló párosok. Egy különleges versenyszám is zajlott az es­ti órákban, egy meghívásos latin verseny, mely hatalmas közönségsikert aratott. ■ ■ Közönségsikert aratott a meghívásos latin verseny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom