Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-04 / 103. szám

2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ 3 HÍREK Két autó ütközött a kereszteződésben SZEMÉLYSÉRÜLÉSES KÖZÚTI közlekedési baleset történt május 2-án 2 óra körüli időben Törökszentmiklós belterületén, a Gyó'rffy Ist­ván utca és Hársfás utca kereszteződésében, ahol két gépjármű ütközött. A sérül­tek ellátást a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen megkezdték. ■ Keserű vége lett a csokilopásnak A karcagi Rendőrkapitány­ság tulajdon elleni szabály- sértés elkövetése miatt indított eljárást egy 22 éves kunhegyesi nő ellen. A je­lenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal május 2-án délelőtt egy kunhegyesi üzletből különböző édessé­geket tulajdonított el. A bolt biztonsági őre tetten érte a lányt és visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A jár­őrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. ■ Nyáron járda is készül Vezsenyen VEZSENYEN ÖSSZESEN 1,2 kilométernyi - korábban zú­zott kővel borított, már rossz minőségű - útszakaszt sike­rült leaszfaltozniuk az idén, tudtuk meg Szabó Ferenc polgármestertől. A munká­latokkal már végeztek, kö­vetkező lépésben a nyáron 200-400 méternyi szaka­szon járdát fognak építeni. ■ Lebontotta és elvitte a kerítést EGY BEJELENTŐ május 1-jén lopásról értesítette a rend­őrséget Tiszafüreden. A ki­érkező rendőrök megállapí­tották, hogy egy ismeretlen lebontotta és eltulajdonította egy tiszafüredi hétvégi ház drótból készült kerítését. A tiszafüredi rendőrök azon­nal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként még a bejelentés napján azo­nosították, felkutatták és el­fogták a bűncselekmény el­követésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves helyi lakost, akinél az ellopott ke­rítéselemeket is megtalálták. A járőrök a férfit előállítot­ták. ■ Bántalmazta haragosát az igari férfi PER A Tiszafüredi Járási Ügyész­ség a napokban bíróság elé állított egy 42 éves férfit. A vád szerint az elkövető 2015. április 7-én délután a tiszaigari házából azt észlelte, hogy haragosa ittas állapotban a portája előtt parko­ló gépkocsija közelében tartózko­dik. Miután attól tartott, hogy a másik férfi az ő kocsiját akarja megrongálni, kirohant a házból, és rátámadt a sértettre. Többször ököllel megütötte, majd a földre zuhant haragosát meg is rúgta. A sértettnek 8 napon belül gyó­gyuló sérülése keletkezett. A Ti­szafüredi Járásbíróság garázda­ság vétsége miatt a vádlottat 150 óra közérdekű munkára ítélte, jogerősen. ■ M. G. MEGYEI KÖRKÉP Műkincsek a szemétből véletlen Szerencsés kézzel bárhol meglepő értékekre bukkanhatunk A Tiszaföldváron egy padlásról előkerült fotónegatívok a helytörténészeknek is nagyon sok új információt adhatnak régen élt polgártársaikról Néhány éve jókora, vászon­ra festett vázlatot vittek be a szolnoki múzeumba. Gazdája egy kuka mellett ta­lálta, és Aba-Novák Vilmos művének vélte. Ezt a szakér­tők nem igazolták, de a kép meghatározta tulajdonosa további életét. Szathmáry István- Egy időközben sajnálatosan elhunyt szolnoki polgár megke­resett, és bemutatta azt a nagy­méretű, durva zsákvászonra festett munkát, amit lomtala­nításkor az utcán talált. Egy is­merőse Aba-Novákot vélt fölfe­dezni benne, de a kép csupán jó festői színvonalon, az ő művei­től elmaradó minőségben, tőle kölcsönzött alakokkal dolgozta föl a témáját. Talán Aba-Novák tanítványa, vagy egy, a hatá­sa alá kerülő tehetséges kezdő munkája lehetett - emlékezik vissza a történetre Kováts Kris­tóf, Aba-Novák Vilmos unokája és egyben életművének kutató­ja. - Az elutasító vélemény elle­nére a megtaláló nagy energiá­val vetette magát a kép Aba-No- vák-művé avatásába. Kimerítő hírlapi, múzeumi, könyvtári kutatásokba kezdett, szakértő­ket keresett meg, járt a Magyar Nemzeti Galériában, de min­denütt kudarcot vallott. Végül a szolnoki kulturális központ avatására elérte a vászon ki­állítását, ami „Aba-Nováknak tulajdonított kép” felirattal tör­tént. A történetnek végül két vége lett. A központ Aba-Novák Vilmos nevét a kép megtaláló­jának nyertes pályázata révén vehette fel, amiért a művész unokája nyilvánosan mondott köszönetét, ugyanakkor a ku­darc sajnálatos módon hozzájá­rulhatott korai halálához. Nem minden talált műtárgy­nak van ilyen komor históriá­ja. Szebenyi Nándor, a szolno­ki Damjanich János Múzeum munkatársa több művet is mu­tat, melyek a pusztulás széléről kerültek be hozzájuk.- A városligeti Anony- mus-szobor alkotója, Ligeti Miklós lovon ülő Zalán vezért ábrázoló domborműve 1952-ben a szolnoki MÉH-telepről került ide, úgy, hogy Kaposvári Gyula múzeumigazgató ugyanannyi bronzot gyűjtött érte cserébe - meséli Szebenyi Nándor. - A Ti­sza parkban álló régi, Borbereki Kovács Zoltán által alkotott Sza- páry-szobor össze-vissza gör­bült domborművei meg sokáig a városháza pincéjében hevertek, onnan tolta el 1953-ban kerék­páron szintén Kaposvári Gyula a Járműjavítóba, ahol kiegyen­gették, így kerültek a Damja­nich Múzeum falára. Emellett láthattunk olyan festményt is, Pólya Iván Tabánt ábrázoló mű­vét, aminek hátuljára azt írták az utókornak, hogy a háború­ban hivatalosan megsemmisült, mások szerint szétlopott mű­vésztelepi gyűjteményből került az egyik szolnoki házba, ahol az ablaküveget pótolta mielőtt a múzeumba került. Szolnok nem áll egyedül lo­mokból szerzett értékeivel, a megye szinte minden múzeu­mában ismernek hasonló tör­téneteket. Az ország legrégebbi vidéki közgyűjteményébe, a he­rényi Jász Múzeumba megbe­csülésük jeléül általában sze­mélyesen viszik be az adomá­nyozók a műtárgyakat, de ők is szedtek már össze szó szerint a szemétben turkálva a tulajdo­nos számára értéktelen, fontos régi tárgyakat. JEGYZET Negatív példaképek KAJAKOSOK ÉS kenusok vetél­kedtek a hétvégén a rasicei kontinensvidalon, amit több tévécsatorna is élőben köz­vetített. Persze nem ülhet­tem végig a képernyő előtt, hisz különösen a szolnoki versenyzőket figyeltem. Jókat mondott Kämmerer Zoltán, aki most a kajak helyett a Duna Tv stúdiójá­ból kommentálta az esemé­nyeket. Felkaptam a fejem, mikor a népszerű „Kamera” azt mondta, társaival egye­temben rendszeresen meg­fordulnak a szolnoki holt-Ti- sza-parti edzőtáborban, ahol nagyon jól érzik magukat, hiszen minden adott szá­mukra a tökéletes felkészü­léshez. Azt már én teszem hozzá, jó dolog, hogy amikor az olimpiai és világbajnok Kämmerer vízre száll, a sportiskolások tucatjai is lát­ják a legendát kajakozni, aki példakép lehet számukra. A másik hír, ami szintén a tévében hangzott épp most el: két válogatott kajakos, Csípés Tamara és Domb­vári Bence pozitív drog­tesztet produkált a minap az edzőtáborban. Igaz, még egyikük sem volt olimpiai bajnok, de Tamara sokszoros világbajnok, négy éve az év sportolója is volt. Bence nagy reménységnek számít, világbajnoki ezüstéremmel dicsekedhet. Ami most tör­tént, azzal viszont nem‘di­csekedhet el egyikük sem, gondolom, nem is fognak. Mondhatni, szerencséjük is van, hiszen nem egy verseny utáni vizsgálaton buktak le. Az illetékesek szerint így tettük más elbírálás alá esik. AMÍG tart a vizsgálat, addig természetesen nem verse­nyezhetnek. Nyilván vízre szállhatnak, mert edzeniük kell. És csak reméljük, ezzel a tettükkel nem válnak majd példaképpé azon gyerekek számára, akikkel az edző­táborban gyakorta találkoz­hatnak. A drog ne hiányoz­zon életükből! Életre keltek a padláson talált fényképek gere Péter, a Tiszazugi Föld­rajzi Múzeum munkatársa is ismer hasonló históriákat, pél­dául a tiszaföldvári Király La­jos fényképész hajdani műter­mének padlásán porosodó több mint ezerdarabos üvegnega­tív-gyűjtemény szenzációját. Szerencsére a leszármazottak az épület eladásakor szóltak a múzeumnak, így maradt meg a pótolhatatlan anyag. Érdekes az utóélete is, mert az internet­re is feltett képek alapján jött rá Kása Károly szolnoki helytörté­nész és Bácsmegi Gábor békés­csabai régész a kettejük közötti rokonságra. Hasonlóan kerül­tek hozzájuk százéves tervraj­zok, Tiszaföldvár építészettör­téntének tanúi. Hasonló irat­anyaggal egyébként a szolnoki levéltár is büszkélkedhet, amit még cifrább helyről, a Zagyva partjáról vittek be hozzájuk. A dr. Füstös Jenő általa a mező­túri múzeumnak ajándékozott 1100 tételből álló kerámiagyűj­temény is harmada gyakorlati­lag a szemétből került elő, volt, hogy gyűjtőjük buszkirándulá­son az ablakból látott meg egy falu szélén kidobott „tótfazeka­kat”, amit elhozott Mezőtúrra. A város intézte az iskola felújítását Szolnok díszpolgára lett B. Nagy Pál kitüntetés A sportember az olimpiai bajnok párbajtőrcsapat tagja volt ISKOLA Felújították a Martfűi Damjanich János Szakképző Is­kola, Gimnázium és Kollégium épületét. Az iskola 200 millió forintból szépült meg. Dr. Papp Antal polgármester elmondta, kicserélték az ajtókat-ablakokat és az egész fűtésrendszert, vala­mint hőszigetelték az ingatlant. A településvezető hangsúlyozta, bár ez a felújítás nem az önkor­mányzat kötelezettsége lett vol­na (hiszen a fenntartó a Klik), mégis úgy döntöttek, segítik a munkálatokat. A szükséges ösz- szeget pályázati pénzből terem­tették elő, az önrészt a város fizette. Az intézményben ősztől kimagaslóan sok, hét első osz­tály indul. ■ J. ZS. A szolnoki Aba Novák Agóra Kulturális Központ színházter­mében közel kétszázan gyűltek össze szombaton, hogy köszönt­sék B. Nagy Pál ohmpiai bajnok párbajtőrvívót nyolcvanadik szü­letésnapja alkalmából. Ráadásul B. Nagy Pál május másodikán, pont születése napján átvehette Szalay Ferenctől, Szolnok polgár- mesterétől a Szolnok Díszpolgá­ra címet. Az eseményen részt vett Schmitt Pál és Fenyvesi Csa­ba ohmpiai bajnok is, akik szin­tén tagjai voltak az 1968-as Me­xikóvárosi ohmpián győztes pár­bajtőrcsapatnak. Szalay Ferenc elmondta, azzal, hogy B. Nagy Pál Szolnokot választotta, üzent, hogy innen is lehet világraszóló B. Nagy Pál (balra) átveszi a kitüntető címet Szalay Ferenctől eredményeket elérni. A beszédet követően egy kisfilmet vetítettek le az egykori ohmpiai bajnok éle­téről, majd B. Nagy Pál beszéde következett: „Köszönöm, hogy Fenyvesi Csaba és Schmitt Pál barátaim eljöttek Budapestről a fővárosba, ugyanis nekem Szol­nok a fővárosom” - ezzel a gon­dolattal méltatta születési helyét a szolnoki ikon. B. Nagy Pál a díszpolgári cím mellett ajándék­ba kapott többek között egy vá­logatott melegítőt, egy fair play díjat, valamint a megyei vívószö­vetségtől a megye vívó- és ohm­piai bajnokairól szóló könyvet. Az eseményt a Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter és színé­szei zárták előadásukkal. ■ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom