Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-15 / 113. szám

2015. MÁJUS 15., PENTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Autókat ipfel A szolnoki Gergi Zoltán minden szabad idejét a régi autók felújításával tölti. Sokszor évekig is dolgozik egy-egy különlegességen. Jelenleg két, több mint ötvenéves gépkocsi is áll a portáján. Az 1964-es gyártású Porsche 356 C modellen már csak néhány apróságot kell javítania, míg a háttérben látható Samba busznak a szétbontását kezdte el. Felvételünkön a legendás Porsche 356 visszapillantó tükrét igazítja Gergi Zoltán. Cáfolják a rémhíreket aggodalom Több településen is gyermekrablóktól tartanak Öt körözött személyt fogtak el a rendőrök több körözött személyt is elfogtak a megye rend­őrei az elmúlt időszakban. A megyei rendőr-főkapi­tányság tegnapi tájékozta­tása szerint az azt megelő­ző napon a térség rendőrei két nőt és három férfit fog­tak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. ■ Aktuális kérdésekről egyeztettek SZAKMAI KONFERENCIÁT tartottak Tiszafüreden a Tisza-tó napja rendez­vénysorozat keretében. A Tisza-tavi kerekasztal résztvevői többek között a természetvédelem és a vízi közlekedés aktualitásairól egyeztettek. Előadást tar­tott többek között Lovas At­tila, a Kötivízig igazgatója, Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyveze­tője, illetve Olajos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyet­tese. A rendezvényen szó esett többek a gáthasználat és az azon való közlekedés szabályairól, a Tisza-tó hor­gászatáról és halgazdálko­dásáról, a vízi közlekedés szabályairól, illetve a közle­kedési korlátozások lehető­ségeiről. ■ SZ. ZS. Egy másik jármű rendszáma volt rajta л к a Fi CAGi Rendőrkapitány­ság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elköve­tésének megalapozott gya­núja miatt indított eljárást egy karcagi lakos ellen. A járőrök szerdán délután, tizenhét órakor Karcag belterületén ellenőriztek egy gépjárművel közlekedő negyvennégy éves férfit. A rendőrök az ellenőrzés­kor megállapították, hogy a tehergépkocsira egy má­sik, korábban forgalomból kivont jármű rendszáma van felszerelve. A járőrök bűncselekmény elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt előállították a gép­jármű vezetőjét a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsított­ként kihallgatták, tájékoz­tatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ ► Folytatás az 1. oldalról Nagy Szilárd szerint az ilyen és ehhez hasonló félelemkeltő posztokat, álhíreket kontrollál­ni kellene, és az azokat terjesz­tőkkel szemben határozottan fellépni, hiszen ezzel beláthatat­lan eseményeket is előidézhet­nek a lakosság körében. A Tiszazugban nem létezik olyan település, ahol ne kapott volna szárnyra e hír. Szelvé­nyen még a polgármester, Pán- czél Ferenc is hallott a titokzatos fekete furgonról, bár »létét meg­kérdőjelezi. Nem úgy a lakosok, akik közül a legtöbben a Face- bookról értesültek a furcsa el­tűnésekről, néhányan tartanak is tőle. Csépán már az utcán is erről beszélnek. Az egyik helyi bolt­ba friss áru jött. A Szarvasról érkező fuvaros, Miklós elárul­ja, városában is pontosan ez a pletyka „járja”, az ottaniak is a Facebookról értesültek a „ve­szélyről". Amit senki nem tud el­dönteni, valós-e, mindenesetre, napok óta ez a téma Szarvason. A szarvasi önkormányzat azon­ban felhívta a figyelmet, nem kell tovább kelteni a rémhírt. Csépán vannak egészen jól értesültek is, akik részletesen el tudják mesélni, honnan, meny­nyi ember tűnt el.- Egy néni például azt mond­ta, már három fiatal lány is el­Szabó Zita sajtószóvivő tűnt Kunszentmártonból, nem árt tehát az óvatosság - ma­gyarázza egy fiatal édesanya, Komódi Klaudia, aki párjával és pici lányával sétál az utcán. Az apa, Gere Norbert szerint nem kizárt, hogy pletyka az egész, ennek ellenére megbe­szélték Klaudiával, hogy gyer­meküket nem hagyják kint egyedül házuk udvarán. a JÁsz-NAGYKUN-szoLNOK Me­gyei Rendőr-főkapitányság ha­tározottan cáfolja azokat a kö­zösségi portálon megjelent, és a lakosság körében terjedő rosz- szindulatú híreszteléseket, ame­lyek szerint megyénkben gyer­mekeket raboltak volna el isme­retlen elkövetők, vagy tömegé­ben tűntek volna el gyerekek tisztázatlan, gyanús körülmé­nyek között - mondta el meg­keresésünkre Szabó Zita, a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó­ügy másik helyi lakos, Czin- ka Richárd is hozzáfűzi vélemé­nyét. Úgy véli, aki facebookozik, mindenki olvasta ezt a hírt Kun­szenttől Szolnokig és tovább, hi­szen mint a futótűz, úgy terjed e figyelmeztetés. Érdekes viszont, hogy az idősebbek „tudnak” a legtöbbet a megtörtént vagy ép­pen fiktív eltűnésekről. Főleg piacnapok után... szóvivője. Gyermekkornak sérel­mére elkövetett emberrablás mi­att idén nem indult nyomozás a megyében. A rendőrség ezúton is tájékoztatja a közvéleményt, hogy a híresztelés rosszindula­tú, az minden valóságalapot nélkülöz és alkalmas lehet ar­ra, hogy az iskoláskorú gyerme­kekben és szüleiben zavart, vagy nyugtalanságot keltsen - mondta a szóvivő, majd hozzá­tette, nem csak megyei jelenség­ről van szó. 1 JEGYZET 1 A kisbaba meg a professzor egyetemi tanár az internet legújabb sztárja. A 45 éve tanító professzor rendkívül humánus és jópofa módon oldott meg egy olyan szituá­ciót, ami adott esetben igen kínosan is végződhetett vol­na. Történt ugyanis, hogy egyik diákjának kisbabája elkezdett sírni az órája alatt. Az anyuka persze mindent megtett, hogy elhallgasson a bömbölő csemete. Ám a hely­zetet végül a négygyermekes édesapa és tanár oldotta meg. Egyszerűen karjába kapta a gyereket, és tovább magyarázott. A képek tanú­sága szerint a baba annyi­ra meglepődött a váratlan dajkálástól, hogy azonnal abbahagyta a sírást, így jó hangulatban folytatódhatott az óra. mint kiderült, a professzor minden édesanyának meg­engedi, hogy bevigye gyer­mekét a kurzusaira, akár még szoptathatnak is az óra alatt. Úgy véli, egyetlen anyát sem szabadna döntés­re kényszeríteni, hogy gyer­mekét vagy a tanulást, illet­ve a munkát válassza. Igen szimpatikus álláspontját minden bizonnyal saját csa­ládja is alakítja, hiszen négy gyermeke mellett vélhetően alaposan megedződött már, egyetlen síró apróság meg sem kottyan neki. ám bármi váltotta is ki, mindenképpen figyelemre méltó hozzáállás ez. Főként annak ismeretében, hogy a felmérések szerint egyre inkább kitolódik a család- alapítás, épp a hölgyek kar- rierpítési álmai miatt. Talán ha több ilyen tanár - no meg főnök - lenne, a fiatal nők is könnyebb szívvel vállalnának gyermeket ab­ban az időszakban, amely erre biológiai szempontból a legalkalmasabb. A profesz- szor karján ülő csemete a bizonyíték rá, hogy minden | megoldható. csupán hozzáállás kérdése az egész. A rendőrség szerint ez rosszindulatú híresztelés KEPES HÍREK Szépkofllt köszöntöttek. A szolnoki Emesz Ferenc a napokban töltöt­te be a kilencvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból tegnap a vá­ros nevében is köszöntötték. Képünkön az ünnepelt a lányával (középen) és a polgármesteri hivatal munkatársaival látható. MegSZeßUlt. Befejeződött a kétpói művelődési ház tetőszerkezetének a cseréje. Keresztes Péter polgár- mester áll a felújított épület előtt. Átadták a sétauta t. Tiszaörvény határában, a Szabics kikötővel szem­ben, tegnap átadták az Örvényi pákász tanösvényt. A Tisza-tó újabb lát­ványossága csak csónakkal közelíthető meg. Képünkön az ötletgazda Szabics Imre mutatja az ösvény bejáratánál lévő táblát. Törvényszerű volt a bukás a cég vezetője szerint ► Folytatás az 1. oldalról - A Surjány Hús nem tud szem­bemenni a fekete gazdasággal, az adót nem fizető piaci szerep­lőkkel, a multiknak ki van szol­gáltatva, nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel csodaárú termékekkel... Vagyis törvény- szerű, hogy el kell bukjon - ma­gyarázta a Figyelőnek Tóth Tibor a társaság csődbe kerülését. Bár szerinte a Surjány Hús Kft. nem országos gond, de a kérdés az, ho­gyan lehet biztonságos élelmiszer ellátást várni már „az egyszerű újratermelésre sem képes” szek­tortól. „Nem nekem kell megadni a választ” - vélte Tóth Tibor, aki fogadalma ellenére osztotta meg mégis véleményét a lappal. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom