Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-13 / 111. szám

2 2015. MÁJUS 13., SZERDA Újra mozit nyitottak Martfűn a művelődési házban vetítések Ünnepélyes megnyi­tóval, két filmmel és csaknem teltházzal indult el (újra) a Martfű Mozi a helyi művelő­dési központ és könyvtárban. A digitális mozi technikai fej­lesztését 10 millió forintos pá­lyázati összegből és az önkor­mányzat 6,6 millió forintos tá­mogatásából valósították meg. Az elnyert összegek és a saját erő mellett az önkormányzat a mozi működtetéséhez szük­séges összeget is biztosítja az intézmény költségvetésében. A mozit üzemeltető művelő­dési intézmény vezetője, Asz­talos Árpádné elmondta, hogy Martfűn nagy hagyományokra tekint vissza a mozi működése. Már a ’40-es évek elején, a cipőgyári ebédlőben elkezdőd­tek a vetítések, közel ötven éve pedig elindult a művelődé­si központ Tisza Filmszínhá­za. Tízéves szüneteltetés után, az elmúlt évek alatt kialakult igény hívta életre most újra a mozi indítását, immáron a legfejlettebb technikával fel­szerelve. Az újonnan nyílt moziban egyébként nemcsak „art" filmeket vetítenek, hanem a legújabb alkotásokat is lát­hatják. ■ J.ZS. Viszonylag sok cég alakult áprilisban megyénkben vállalkozások Az előző hó­napban alakult a legtöbb cég lász-Nagykun-Szolnok megyé­ben eddig az esztendő folya­mán. Április során ugyanis harminchét céget alapítottak a Jászkunságban - derül ki az Opten nemrég nyilvánosságra hozott, legfrissebb összesíté­séből. Az elmúlt hónapban egyébként 4 ezer 641 vállalko­zás törlését tette közzé a cég­bíróság hazánkban, ez pedig negatív rekord. Csakhogy me­gyénk némiképp szembemegy ezzel a trenddel: amíg ugyanis például januárban százhat, márciusban pedig kilencven- három vállalkozást töröltek, addig áprilisban mindössze negyvenhét társaság jutott a megszűnés sorsára. ■ MEGYEI KÖRKÉP iMifiiiiiM > wmm « шшмммм шшшшиш wmm a i w—ш шштшшт Szabadulnak az iparűzési adótól? egészségügy Az önkormányzatok kezébe kerül a döntés, fizessenek-e az orvosok Éves szinten akár több száz­ezer forintos megtakarítást is jelenthet a háziorvosok számára, ha megszabadul­hatnak az iparűzési adótól. A kormány az önkormány- I zatokra bízná a döntést. Munkatársainktól A helyi iparűzési adó alóli men­tesség lehetősége is szerepel a kormány által elfogadott alap- ellátási törvénytervezetben, amelyet a hét második felében nyújtanak be a parlamentnek - jelentette be Zombor Gábor egészségügyért felelős államtit­kár a napokban.- A háziorvosok régi kérését teljesíti a törvényalkotó azzal, hogy az önkormányzatokra bíz­za, kivetik-e a helyi iparűzési adót a praxisokra, amelyek dön­tően közszolgálatot végeznek az egészségbiztosító által fizetett forrásokból. Olyan megoldás ' született ezzel, amely elfogad- j ható mind a háziorvosok, mind j az önkormányzatok számára. Eddig lehetőségük sem volt a települési önkormányzatoknak arra, hogy lemondjanak ennek az adónemnek a beszedéséről a háziorvosok esetében, így vi­szont az önkormányzatok a jö- I vőben valószínűleg nem fogják kivetni a helyi iparűzési adót a praxisokra - hangsúlyozta az államtitkár. Az alapellátásban dolgozók valóban évek óta érvelnek az ipa ellen azzal, hogy ők nem I iparosok, nem valódi vállalko- { zást működtetnek, árképzési lehetőségüket nem a piac hatá- I rozza meg. Bevételeiket pedig I az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapják, s az önkor­mányzat feladatát vállalják át azzal, hogy az alapellátásban vállalkozóként dolgoznak.- Valóban nagy könnyebb­séget jelentene számunkra, ha mentesülnénk az iparűzési adó I alól, így természetesen örül­nénk neki - mondta dr. Maczó János szolnoki háziorvos. - Mi ugyanis nem a klasszikus vál­lalkozói tevékenységet folytat­juk, hanem közfeladatot látunk el, adott mértékű OEP-finan- szírozásból. A hírek szerint az önkormányzat dönt majd az j ügyben. Mivel hosszú ideje kor- I rekt a kapcsolatunk a várossal, ö H = Az iparűzési adó alóli men­tesség még egy kis praxis esetében is százezres nagy­ságrendű megtakarítást je­lent - mondja dr. Vaszily Edit, Tiszagyenda házi­orvosa Könnyebb lenne a praxisok adásvétele az alapellátási törvényterve­zet több ponton is segíti a házi­orvosokat. így többek között kedvezményes hitelkonstrukci­ót alakítanak ki a praxisvál­táshoz, így az adott háziorvos a bevételét fordíthatja praxis­vásárlásra is. Ezzel szeretné­nek megoldást találni a kiöre­gedő háziorvosi ellátás problé­májára. A praktizáló doktorok közel fele túl van ugyanis a nyugdíjkorhatáron. A többsé­gük élne is a nyugdíjazás lehe­tőségével, ha nem lenne rászo­rulva a munkára: vállalkozó­ként ugyanis a többségük mi­nimálbérre volt bejelentve, ez viszont nyugdíjban is csak mi­nimumot jelent. Megoldás le­het a praxis eladása, ám a gyér kereslet miatt a háziorvo­si praxisok csak nagyon nyo­mott áron értékesíthetők. Mindezek mellett lehetőség nyílik a jövőben arra, hogy ha az orvos további szakvizsgával rendelkezik, akkor az adott településen az egyéb szakvizs­gával is fogadhasson beteget. remélem, megkapjuk ezt a „ked­vezményt”.- Bevallom, eddig sem értet­tem, miért kell vállalkozásban ellátni a háziorvoslást, s így az iparűzési adó is meglehetősen távol áll az alapellátástól - emel­te ki dr. Vaszily Edit, Tiszagyen­da háziorvosa. - Éves szinten még egy ilyen kicsi praxisnál is százezres nagyságrendű meg­takarítást jelent, ha mentesü­lünk ez alól. Az önkormányzat eddig is segítette a munkámat, amiben lehetett, így bízom benne, hogy ezúttal is kedvező lesz a döntés. El tudom azon­ban képzelni, hogy lesz olyan Háziorvosi rendeléseken megjelentek száma (ezer eset) 2009 2 425,0 2010 2 288,5 2011 2 425,7 2012 2 403,8 2013 2 394,3 FORRÁS: KSH település, ahol megmarad ez a kötelezettség. Az önkormányzatok egyelőre visszafogottan kezelik a lehető­séget: - Az anyagi lehetőségeink függvényében mindig is segítet­tük az orvosainkat - mondta el Kovács Mihály, Ab^dszalók pol­gármestere. - Korábban például mentesültek a rezsi megfizetése alól. Amennyiben az iparűzési adóval kapcsolatos részletek is­mertté válnak, természetesen tárgyalni fog róla a testület és amennyiben a költségvetésünk lehetővé teszi, mentesítjük az adó megfizetése alól az alapellá­tásban dolgozókat. Egyelőre Kunszentmárton önkormányzata sem tárgyalt erről a témáról. Amint Wen- ner-Várkonyi Attila polgármes­ter elmondta, ez nem azt jelenti, hogy a lehetőséget azonnal elve­tették volna, csak még annyira friss a hír, hogy idejük nem volt szót váltani az orvosok iparűzé- siadó-mentességéről.- Ami biztos, ez a fajta adó fontos bevételi forrásnak számít a városban. Jelenleg 2 százalé­kos az iparűzési adó mértéke, ez a kivethető legmagasabb. Ebből a bevételből támogatjuk ugyanis többek között a sportegyesülete­ket, a civil szervezeteket és a böl­csődei nevelést-oktatást - árulja el a településvezető, hozzátéve, a testület nyitott erre a lehető­ségre, de ezt alaposan végig kell gondolni, számolni. Nem biztos tehát, hogy valóban mentesülné­nek Kunszenten a háziorvosok az iparűzési adó alól. I On változtatna az iparűzési adó rendszerén? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A vád szerint nem fizetett jogdíjat a vállalkozó precedens A napokban vádira­tot nyújtott be a Szolnoki Járási Ügyészség a Szolnoki Járásbíró­ságra egy 37 éves férfival szem­ben, aki egyéni vállalkozóként Törökszentmiklóson egy ven­déglátó egységet üzemeltetett. Mint arról Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség sajtószóvivője beszámolt, a vád szerint a férfi az egységben mű­ködtetett egy-egy televíziót és zenelejátszót. A vendégeknek nyújtott ezen szolgáltatások után azonban szerzői jogdíjat éveken át nem fizetett, mellyel összesen több mint másfél mil­lió forint vagyoni hátrányt oko­zott a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek. A vádlott e tevékenységével megszegte a szerzői jogról szóló törvényi ren­delkezést. Az ügyészség indítvá­nyozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével a vádlottat marasz­talja el a szerzői joghoz kapcso­lódó jogok megsértésének vét­sége miatt és szabjon ki vele szemben pénzbüntetést. A btk. paragrafusai szerinti erre a cse­lekményre a törvény akár 2 évi szabadságvesztés büntetés ki­szabását is lehetővé teszi. Az ügy jogerős „végeredmé­nye” lehet akár precedens érté­kű is, hiszen környezetünkben számos olyan vendéglátóhely működik, amely a televíziós, il­letve zenés szolgáltatása után nem fizet szerzői jogdíjat. иМ. G. Cirkuszjegyeket adtunk. Az Új Néplap kiadója nevében Fodor Beáta főszerkesztő-kiadóvezető (jobbra) a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola (képünkön) és a Széchenyi Körúti Sportiskola képvise­lőinek adott át cirkuszjegyeket tegnap a Nemzeti Cirkusz előadására. A dobozával együtt ellopták a villanyórát rendőrség A sértett hétfőn tett bejelentést a rendőrségre, mert az elmúlt napokban kenderesi házának faláról ismeretlen el­lopta a villanyórát a dobozával együtt. A rendőrök pár órán belül azonosították, felkutatták és elfogták a lopás bűntett elkö­vetésével megalapozottan gya­núsítható kenderesi lakost, aki időközben értékesítette a lopott holmit. A járőrök előállították a 22 éves férfit a Kisújszállási Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Á Jászberényi Rendőrkapi­tányság lopás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászalsó­szentgyörgyi lakos ellen. A je­lenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 55 éves férfi hétfőn délután egy jászalsószentgyör- gyi lakóház kerítésének deszká­it kifeszítetve bejutott az udvar­ra, majd a melléképület ajtaját le­emelve a sarokvasról onnan egy létrát és hulladék vasakat akart elvinni. Éppen összekészítette a tárgyakat, amikor a jászsági járőrök tetten érték és elfogták. A Jászladányi Rendőrőrs mun­katársai a Készenléti Rendőr­ség járőreinek segítségével elő­állították a férfit a Jászladányi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, tá­jékoztatott az esetekről a megyei rendőr-főkapitányság. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom