Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-12 / 110. szám

2015. MÁJUS 12., KEDD TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Megérte három esztendőt várni a filmre művészet Szolnokon is bemutatták Vidnyánszky Attila művészfilmjét, A szarvassá változott fiút Vidnyánszky Attilát (képünkön) rokoni szálak is fűzik Szolnokhoz, filmjét nemrég vetítették a TISZApART moziban Verset filmre vinni nem egy­szerű feladat. Különösen, ha olyan költeményről van szó, mint Juhász Ferenc látomás­szerű, szimbolikus képeket felvonultató irodalmi remek­műve, A szarvassá változott fiú. Vidnyánszky Attila azonban vállalta a kihívást: elkészítette a vers fdmes adaptációját is. Kovács Berta A Törőcsik Mari és Trill Zsolt fő­szerepelésével készült filmet a közelmúltban a szolnoki TISZA­pART Moziban is bemutatták. Itt beszélgettünk Vidnyánszky Attilával. A Nemzeti Színház vezetője elárulta, régóta foglalkoztatja ez a költemény. Végigkíséri egész életét. A szovjet iskolarendszer­ből adódóan nagyon hamar, 16 évesen került egyetemre - ma­gyar nyelv és irodalom szakon végzett Ungváron -, ott találko­zott Juhász Ferenc versével. Na­gyon megfogta, a magyar iroda­lom egyik legszebb alkotásának tartja. Elárulta, szereti azokat a kísérleteket, ahol nem egy kis szegmensére fókuszálnak az életnek, hanem próbálják értel­mezni a világot, elhelyezni ben­ne az embert. A vers egy nagy világértelmezés Juhász Ferenc részéről és Vidnyánszky Attila úgy gondolja, nagyon rímel a sa­ját életére is. Nagyon sok minden benne van. Az alapkonfliktus, ami a kultúra, a természet és az alkotó ember lehetőségeiből adódik - a bekukucskálás lehe­tősége a titkok kapuján... Én újra felfedezem, ahányszor csak játsz- szuk a Nemzetiben. A színpadra állítás és a filmre vitel nagy kihívás volt számára. Színelőadásként a 90-es évek­ben majdnem megcsinálta, ám annyira nem értette a társulat, hogy mit akar, hogy fél év után abba kellett hagyni. Aztán ké­sőbb a Gyulai Várszínház lehe­tőséget adott, hogy ott rendezzék meg a darabot. Talán a film na­gyobb kihívás volt számára, hi­szen a színelőadást már bejára­tott kezű rendezőként készítette.- A filmet 2011-ben forgatták le, de három évet kellett várni a befejezésre. Az akkori államtit­kár, Szőcs Géza százmillió forint­tal megfinanszírozta a filmet. Ez több volt, mint ami egy tévéfilm­hez szükséges, így írtam egy nagyjátékfilmes forgatókönyvet. Ehhez viszont nagyon kevés volt ez az összeg, de ez egy „szere­lemfilm” volt mindenW részéről. Törőcsik Mari például azt mond­ta, a forgatás ideje alatt inkább a debreceni színház nagyon nem komfortos színészházában lakik, hogy a szállodára szánt pénzt is a filmre tudjuk költeni - magya­rázta a művész. - Le is forgattuk, és ígéretet kaptam, hogy a követ­kező évi keretéből még 25 milliót biztosítanak az utómunkálatok­ra. Na, erre a pénzre kellett még 3 évet várni. De én cseppet sem bánom; háromszor vágtam újra a filmet. Ha csak az időtartamot nézzük, az eredeti 2 óra 16 per­ces volt, ebből lett végül 1 óra 36 perc. Sokkal pörgősebb lett.- A szolnoki a negyedik talál­kozó - folytatta. - Úgy döntöt­tünk, nincs értelme mozi háló­zaton belül forgalmazni a filmet, mivel nem sorolható be sehová, tulajdonképpen nincs is történe­te, csak szimbólumok, hatások, zenék váltakoznak. Igazi mű­vészfilm. Nagyon boldoggá tesz, hogy van rá érdeklődés, sokan megnézik. Mikor Budapesten be­mutattuk az Urániában, álló ová­ció fogadta a végén. Az a törek­vésünk, hogy minél több helyre elvigyük a filmet és a valóban ínyencségekre vágyó nézőket ta­VIDNYÁNSZKY ATTILA KoSSUth-dí­jas rendező 1964-ben szülédét Beregszászon (Ukrajna). 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen szerzed bötsészdiplo- mát, 1992-ben a kijevi Állami Karpenko-Karíj Színház- és Film- művészeti Egyetem rendezői sza­kán diplomázod. 1992-ben alapí­tó igazgatója volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, melynek 1993 óta művészeti vezetője, főrendezője. láljuk meg. A színházi produkci­ót pedig 2003 óta játsszuk töret­lenül, ez önmagáért beszél. A né­zők minden műfajra fogékonyak, és azt gondolom, egy színházi vagy filmes ember akkor követi el a legnagyobb hibát, ha alábe­csüli a néző lelkét, intellektusát, befogadóképességét - mondta. Szolnokhoz egyébként külön­leges kapcsolat fűzi Vidnyánsz­ky Attilát. Mostanában gyakran megfordul itt, mivel a nagyob­bik fia ide nősült múlt év októ­berében. - így már Szandasző- lősön élő rokonaim is vannak - árulta el. - Egyébként a mostani vetítésre is eljöttek a fiatalok. Szeretem az ilyen kisebb váro­sokat, hiszen én vidéki ember vagyok, valójában nekem már Debrecen is sok volt. A Tisza kö­zelsége pedig egy különleges él­mény - zárta a beszélgetést. 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjeként dol­gozott. 2006 és 2013 között a debreceni Csokonai Színház­ban előbb művészeti vezető, majd megbízott igazgató, 2009 márciusától igazgató volt. 2008 és 2010 között a szegedi Mezzo, majd Armel Operaverseny és Fesztivál mű­vészeti igazgatói teendőit látta el. 2013-tól a Nemzeti Színház főigazgatója. A Nemzeti vezetője egykor színházat is alapított Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kossuth gyógyszertár (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 558 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 732 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 16,2 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 124 centi­méter, apadó, Szolnoknál 152 centiméter, apadó, a víz 16,7 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 143 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 174 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 31-es utak egyes szakaszain, Törökszentmiklós, Tiszai- gar, Tiszaörs, Tiszafüred, Kengyel, Karcag, Szolnok, Öcsöd, Szajol, Jászberény belterületén kell ellenőrzés­re számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az őszinteség a személyiség varázsa.” (Hioszi Tatiosz, görög filozófus) 1/ ‘SZOLNOK. Cinema City: Argó 2 (16) 16.20,18.30,20.30. Bérhaverok (16) 17.50. Bosszúállók: Ultron kora (12) 30 17.30,20.20. Bosszúállók: Ultra kora - feliratos (12) 14.40. Halálos iramban 7 (16) 13.30,16.45,19.30. Hamupipőke (6) 14.20. A pláza ásza Vegasban (12) 20.00. Sam - Kismadár nagy kalandja (6) 13.50. Sam - Kismadár nagy ka­landja (6) 3D 15.50. TISZApART MOZI: Ahol a szivárvány véget ér (12) 16.15. Samba (12) 16.15. Eszeveszett mesék (16) 18.00. Nyári átkelés filmklub 18.00. Adeline varázslatos élete (12) 18.15. Argó 2 (16) 20.00. A királynőért és a hazáért (12) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház szín­padán ma 19 órától a Luxemburg grófja (Tímár-bérlet) című előadást tekinthetik meg. GYERMEKNAP SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyv­PROGRAMAJANLO tárban május 30-án 10 órától gyermek­napot tartanak, ahol a résztvevők sza­badtéri játékokat készíthetnek közösen. MISE ÉS LITURGIA SZOLNOK. Május 13-án 19 órától a görög katolikus templomban misét és li­turgiát tartanak. Közreműködik a Szolno­ki Bartók Béla Kamarakórus és a Szent Efrém Férfikar. Művészeti vezető: Molnár Éva, Bubnó Tamás. ELŐADÁS TISZAFÜRED. Május 19-én 17 órától a városi könyvtárban Értékmentő temp­lomrombolás, Warendorf és Bielefeld története címmel tart előadást Szűcs M. Sándor. MESE TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Május 29- én 10 órától Sicc pszt! címmel mesét mutatnak be bábokkal és népi hang­szerekkel az Ipolyi Arnold Kulturális Központban. IRODALMI MŰSOR ABONY. Május 30-án 16 órakor iro­dalmi műsorra várja az érdeklődőket az Aranysor íróklub a kultúra háza ter­mében. KONCERT TÚRKEVE. Május 31-én 18 órától Pit- ti Katalin Liszt-díjas érdemes művész operaénekes, valamint Hegedűs Valér zongora- és orgonaművész és Kállai Er­zsébet, énekes növendék ad koncertet, Alleluja, örvendjünk! címmel a reformá­tus templomban. KONCERT SZOLNOK. A Kiscsillag zenekar lép fel május 23-án 19 órától a TISZApART moziban. EMPÁTIA SZALON SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyv­tárban május 12-én 17 órától Ünneplés és gyász címmel tartanak beszélgetést. BESZELGETES SZOLNOK, Május 13-án 16 óra 30 perctől beszélgetést tartanak a misz­tikumokról Ha angyalok vannak, akkor ördögök is léteznek? címmel. SZOLNOK. Családi koncertet tartanak a Fény virág együttessel május 16-án 10 órától a Verseghy Ferenc Könyvtárban. KULTURÁLIS NAP TISZAFÜRED. Május 12-én 16 órá­tól francia kulturális na'p lesz a városi könyvtárban. TERMÉSZETBARÁT KLUB SZOLNOK. Május 21-én 16 órától Kelet-törökországi utazások címmel ve­tített képes élménybeszámolót tart De- mény István, a Jászkun Fotóklub tagja a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anya­gi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. AZ AKTÍV RÁDIÓ „ENNIJÓ” CÍMŰ GASZTRONÓMIAI MŰSORÁBAN ELHANGZOTT RECEPT Mézes-mákos guba hozzávalók: 10 darab szik­kadt kifli, 1 liter házi tej, 10 dkg teavaj, 10-15 dkg darált mák, „folyékony” virág- vagy akácméz, 1 csomag vaníliás cukor. ELKÉSZÍTÉS A szikkadt kifliket felkariká- zom, mély tálba teszem. Ez­után alaposan felforralom a házi tejet, majd belekeverem az egy csomag vaníliás cuk­rot, és azután ráöntöm a kif­likre. Ha esetleg nem szeret­jük nagyon tocsogósan, átáz­tatva a gubát, a kiflit szűrőbe tegyük, és úgy öntsük rá a tejet. A már előzőleg hűtőből kivett teavajat ezt követően megolvasztjuk, ezt is hozzá­keverjük a gubához. Végül ízlés szerinti mennyiségű mézzel meglocsoljuk. Aki fo­gyókúrázik, vigyázzon, ez ugyanis igazi kalóriabomba! Pintér Ferenc HIRDETÉS Ön szerint elismeri-e lassan a nemzetkö!Flr!Hftle- meny az Orbán-kormány gazdasági eredményeit? Szavazatát a SzoIjon.hu hírportálon adhatja le! 1. Igen, kénytelenek, hiszen a számok önmau beszélnek. \\ í ’ 2. Alapvetően igen, de közben folyamatosan aggodal­mukat fejezik ki a magyarországi demokratikus viszonyok állapota miatt. 3. Nem, egy szavát sem hiszik a jelenlegi kormánynak. 4. Soha nem ismernék be, hogy ők tévedtek. 5. Nekem mindegV„mit gondolnak. ygg|o^íg|ó SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üze­net 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Kultúrkorzó 9.30 Sop- ron-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mér­kőzés közvetítése felvételről 11.25 Mérleg 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Aranykosár 14.00 Fórum 14.30 Sajtóasztal 15.30 Szolnoksport 16.00 Siófok-Szolnoki MÁV FC - labda­rúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Elixir 18.25 Különóra 19.00 Aktuá­lis 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.25 Téma 20.45 Honvéd 7 21.00 Sió­fok-Szolnoki MÁV FC - labdarúgó-mérkő­zés közvetítése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party pafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 5.00-6.00 Dolce Vita 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Ama­deus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne: 15.00-18.00 Sport­percek és .Tempómat" - autós percek Németh Ádámmal 22.00-23.00 Nekem 80 majd nonstop zene szerda 5.00-ig amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napkőszöntő: Hírek, Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazi­likából 7.35 Szentek, szent életű em­berek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism) 14.05 Az er­dő fohásza 15.05 Templom - tér - kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánság- műsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Lorettói litánia Köz­vetítés az egri bazilikából 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió infq@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja! >

Next

/
Oldalképek
Tartalom