Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-11 / 109. szám
5 HÍRSÁV Búzaszentelő körmenetet tartottak A búzaszentelés, a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása hagyományosan április végén, Szent Márk napjához közeli időpontban történt egykor. A régi szokást felelevenítve Tiszanánán búzaszentelő körmenetet tartottak a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. Bokrétaünnepség Tiszafüreden egyik fontos eseményéhez érkezett a Tisza-tónál zajló kerékpáros turisztikai fejlesztés. Mivel az építkezés eljutott a legmagasabb pontjára, ezért a minap, május 9-én sor kerülhetett a hagyományos bokrétaavató ünnepségre. Mint az ismeretes, összességében közel egymilliárd forintos beruházás eredményeként kiépül a Tisza-tó és a Hortobágy közötti kerékpárút, teljessé válik a Tisza-tavi kerékpárút, mindezek mellett pedig egy hazánkban egyedülálló kerékpároscentrumot is felépítenek Tiszafürednél. Szívesen lépcsőznek a halak az elmúlt hónapok során a kiskörei hallépcső próbaüzemben működött. Az elvégzett biológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a tavaly ősszel átadott hallépcső nemcsak az átjárhatóság feltételeit teremtette meg, de hosszabb távon halak élőhelyeként is funkcionál majd. Igazi élőhellyé válik a hallépcső Hamarosan átadják az új csoportszobát fejlesztés Néhány héten belül elkészül a Tiszafüredi Bölcsőde új csoportszobája. Amint minden tárgyi, illetve személyi feltétel adott lesz, beszerezhetik a szükséges szakhatósági engedélyeket az illetékes szervektől. Maga a csoportszoba már teljesen elkészült, illetve folyamatban van a két új bölcsődei kisgyermeknevelő felvétele. Az eddig negyvenkét férőhelyes, három csoportszobás intézmény a fejlesztésnek köszönhetően egy új csoportszobával bővül, és 56 férőhellyel működik tovább az intézmény. Mint ismert, a korábbi, már nem használt tornaszobát alakították át bölcsődei csoportszobává. ■ 2015. MÁJUS 11., HÉTFŐ Már javában készülnek a nyári szezonra Sarudon Fába álmodott történelmünk jubileum Huszonöt év alkotásaiból nyílt kiállítás turizmus Közel tíz esztendő alatt összegyűlt szemetet takarítottak el Sarudon az üdülőterületről az elmúlt hetek során. Amint azt Tilcsik István polgármestertől megtudtuk, szeretnék a korábbinál is vonzóbbá tenni a Tisza-tavi települést a turisták számára.- Az adottságaink kitűnőek, sok elismerő véleményt kaptunk már arra vonatkozóan, hogy kellemes és tartalmas pihenésre nyílik nálunk lehetőség, de szeretnénk még tovább fejleszteni a kínálatunkat és a község képét egyaránt - mondta Tilcsik István. - Ennek érdekében rendbe tettük például a közösségi ház udvarát. Elkorhadt, pusztuló nyárfákat vágtunk ki, fedett kiülőket alakítottunk ki, és köztéri csapokat is üzembe helyeztünk. A közösségi ház egyébként belül is megszépült. A közelmúltban befejeződött ugyanis egy 94 millió forintos felújítás, számos fontos dolog azonban kimaradt a szoros költségvetés miatt. így az önkormányzat most saját erőből vásárolt új bútorokat és függönyöket, hogy minél esztétikusabbá váljon a létesítmény. Már javában készülünk a nyári szezon kiemelt rendezvényeire, elsőként a hagyományos Péter-Pál napi aratófesztiválra. Remélem, idén végre újra sikerül megszervezni a traktoros ügyességi versenyt is. Ez korábban közvetlenül az én nevemhez fűződött, az utóbbi három évben azonban nem volt lehetőségünk a lebonyolítására - tette hozzá a polgármester. ■ Tilcsik István polgármester TISZA-TÓ A zsilipek előtt feltorlódott nagy mennyiségű szemetet a Tisza felsőbb szakaszairól és a mellékfolyókról sodorta magával a víz Szemétár érte el Kiskörét környezetvédelem Rengeteg hulladéktól tisztítják meg a Tiszát A fa varázslatos világa címmel nyílt jubileumi kiállítás Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotásaiból Kunhegyesen. A megyeszerte ismert alkotó ugyanis immár 25 esztendeje farag. Ez idő alatt ezernél is jóval több fafaragást készített. Alkotóművészetével, a népművészet és a népi élet tárgyi emlékeinek gyűjtésével, bemutatásával, néprajzi írásaival a kunsági embereknek kíván maradandó emléket állítani. Ahogy a fafaragó korábban val- | lotta: „A leggöcsörtösebb, legle- § hetetlenebb állású ág is valami | titkot őriz. Csak rá kell jönnöm, | mit takarnak azok a feleslegek, £ amelyeket le kell fejtenem". ■ Czupp Pál híres történelmi alakokat is megmintázott Vastag szőnyeg borítja a tározó vízfelületét Kiskörénél. A vízlépcső előtt több ezer köbméternyi uszadék sűrűsödött össze, amelytől ezekben a napokban szabadítják meg a Tisza-tavat. Szilvási Zsuzsa- Elképzelni is nehéz, mi mindent sodor magával a víz - mondja a tóparton horgászó T. András. - Az évtizedek során láttam én itt már építési sittől kezdve állattetemeken keresztül szépen bekötözött hulladék- gyűjtő zsákokig számtalan furcsaságot. Menetrendszerűen érkeznek a kisebb-nagyobb árhullámokkal vagy legkésőbb a tározó feltöltésekor. Bár nem gondolom, hogy a felsőbb szakaszokon szándékosan szennyeznék a Tiszát, illetve mellékfolyóit, az árterekről ilyenkor bizony nagyon sok szemetet visz a víz. A Kötivízig ezekben a hetekben harmadfokú környezeti kárelhárítási készültséget tart fenn, melynek keretében a Kiskörei Vízlépcsőnél felhalmozódott, mintegy 2200 köbméter szerves anyagú uszadéktól és gyakorlatilag a felettünk lévő folyószakaszokról, vízgyűjtőkről származik, tehát akár több száz kilométerről sodródott ide a hullámok tetején. Arra is akad példa, hogy a környező országokból jól beazonosítható hulladék érkezik, ukrán, román vagy éppen szlovák nyelvű feliratokkal. Ezek jobbára az ártereken hagyott szemétből származnak. Évekkel ezelőtt elhívtuk az érintett országok nagyköveteit is, szemléljék meg, mi mindent sodor hozzánk országaikból a Tisza, érdemi változás azonban azóta sem történt. Ahogy a szakaszmérnök mondja, mind a környezet megóvása, mind pedig a vízi létesítmények üzemeltetése szükségessé teszi az ezúttal 2200 köbméterre becsült mennyiségű hulladék eltávolítását. Lehetővé teszi ezt, hogy idén nem volt jelentősebb mértékű áradás, így nem kell tehetetlenül nézniük, ahogy a tágra nyitott zsilipeken keresztül akadálytalanul ömlik tovább a szemétáradat. Amit lehet, hasznosítanak az uszadékból a vízlépcsőnél megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék kitermelése úszó-rakodó munkagéppel történik, az általa megpakolt uszályt pedig a Jégvirág VII. jégtörőhajó vontatja át a Kiskörei Szakaszmérnökség üzemi (téli) kikötőjébe. A kirakodott anyagot közfoglalkoztatottak bevonásával szelektálják a szakaszmérnökség szakemberei. A nagyobb méretű, növényi uszadékokat, fákat a helyszínen feldarabolják, majd sa- rangba rakják. A faanyagot a téli időszakban tűzifaként kaphatják meg a szakaszmérnökségen dolgozók, illetve az arra rászorulók. különválogatják a műanyag flakonokat, amelyek a későbbiekben még hasznosíthatóak, a kommunális hulladékot pedig átmenetileg big-bag konténerzsákokban tárolják a szállítás időpontjáig. Ahogyan a korábbi években is, a szilárd hulladék különböző komponensei a Remondis Tisza Kft. tiszafüredi telephelyére kerülnek. kommunális hulladéktól mentesítik a Tisza-tavat. Ez a folyamat több millió forintos költséggel jár, „cserébe” viszont a Tisza alsóbb szakaszaira már jóval tisztább víz érkezik.- Évről évre visszatérő probléma, hogy jelentős mennyiségű katré, azaz növényi eredetű törmelékanyag, uszadék és szemét gyűlik össze a duzzasztómű felvízi oldalán - magyarázza kérdésünkre válaszolva Fejes Lőrinc, a kiskörei szakaszmérnökség vezetője. - Ez Tavaly is kitakarították a tavat Egész hetes programmal ünnepük a Tisza-tavat turizmus A Tisza-tó Napja hagyományos programsorozat idén csaknem egy hetesre bővül. Május 9-14. között számos szervezet együttműködésével rendezik meg a térséget népszerűsítő eseményeket. Az évről évre nagy érdeklődésre számot tartó VIP kerékpártúrával indul a program, a vállalkozó kedvűek a Poroszló- Újlőrincfalva-Sarud-Tiszaná- na-Kisköre-Abádszalók-Tisza- derzs-Tiszaszőlős-Tiszafüred útvonalon teljesítették az 57 kilométeres távot. A kétkerekű túrához idén is csatlakoznak a megyei közgyűlés tisztségviselői. Ugyanezen a napon zajlott a Tour de Tisza-tó kerékpáros verseny is, ahová előzetes nevezés alapján a bringások mellett görkorisokat és futókat is vártak a szervezők. Május 11-én rendezik a Tisza-tavi Ki mit tud?-ot, 13-án pedig a szintén hagyományos Tisza-tavi Kerekasztalt. Az évről évre sok érdeklődőt vonzó szakmai fórumon a természet- védelmi terhelhetőség, a víziközlekedés és a horgászat időszerű kérdéseit vitatják meg a térséggel foglalkozó szakemberek. A programok között szerepel mindezek mellett többek között HelloHal Show, Tisza-tavi horgásznap, BM futóverseny, lakossági futás és a szokásos vízszintavató. ■