Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-04 / 80. szám

2 HÍREK Elfogatóparancs volt érvényben ellene a készenléti Rendőrség beosztottjai csütörtökön Jászladány egyik utcáján igazoltattak egy túrái lakost. A rendőrök az ellenőrzéskor megállapították, hogy a 40 éves férfi ellen a Gödöllői Járásbíróság kábítószerrel visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt elfogató­parancsot bocsátott ki. A ké­szenléti rendőrök elfogták a túrái lakost, akit előállítását követően a Gödöllői Járás- bíróságra szállítottak. ■ Szülőkkel húsvétoltak az újszászi ovisok az újszászi óvodában már hagyomány a húsvéti rajz­verseny és családi nap. Idén is nagyon sok szép és ötletes munka érkezett be a pályázatra; a kicsik a szüleikkel együtt készítet­ték húsvéti alkotásaikat, melyekből kiállítást ren­deztek. A minapi műsoros megnyitón az önkormány­zat, a művelődési ház és helyi civil szervezetek képviseltették magukat. Délután húsvéti családi napot tartottak, kézműves­kedéssel, hagyományőrző, locsolkodós produkciókkal, nyuszisimogatóval. A ki­csik műsora mellett az óvó­nők is előadtak egy mese­játékot. ■ K. B. Csokinyúl is járt a szabalykövetőknek A RENDŐRSÉG április 6-áig húsvéti közúti ellenőrzést tart. Tegnap Karcagon Tóth Mariannánál a közúti ellenőrzés során mindent rendben találtak, így hús­vét előtt egy csokinyúllal és egy alkoholmentes sörrel ajándékozta meg Teleki Zol­tán rendőr alezredes, rend­őrkapitány. ■ D. E. Teleki Zoltán rendőr alezredes MEGYEI KÖRKÉP 2015. ÁPRILIS 4., SZOMBAT ■миишвдиддшидиииииимм Szünidei program. A Wld Viktor Könyvtár aktív programokkal várta a kicsiket tegnap délelőtt a megyeszékhelyen, így a szünet kezdetével sem marad­tak program nélkül a gyerekek. Húsvéti vetélkedő mellett például mozgásos teremjátékkal és filmvetítéssel is szórakoztatták a lelkes fiatalokat. Szolgálaton kívül is mentenek lánglovagok Ha úgy alakul, nekik bármikor „elkezdődhet” a munkaidő ► Folytatás az 1. oldalról Tűzoltó lévén azonban nyom­ban segített a bajbajutottakon. Gyorsan felmérte a helyzetet, majd az épületből két gázpa­lackot kihozott, mielőtt azok felrobbantak volna, illetve áramtalanította a házat, ezzel is megelőzve a további balesetek kialakulását. Az időközben ér­tesített lánglovagok percek alatt a helyszínre értek és eloltották a háztüzet, amelynek következ­tében a húsz négyzetméteres helyiség teljesen kiégett. Pró­báltuk megszólaltatni Balázs Róbertét, azonban a főtörzsőr­mester elzárkózott ettől, mond­ván csak a dolgát tette, hiszen tűzoltóként erre esküdött fel, és ezt ő nem tekinti hőstettnek.- A tűzoltók általában min­dig éberek, még ha szolgálaton kívül is vannak, ha valahol füs­töt látnak, az azonnal felkelti az érdeklődésüket - mondta el S. Tóth Anikó, a megyei katasztró­favédelmi igazgatóság sajtószó­vivője. - Balázs Róbert is a ba­rátnőjével ment az úton, amikor észlelték a házból kicsapó füstöt. Nem tétovázott, azonnal cseleke­dett. De, mint említettem, a tűz­oltók hivatástudata mindig éber. Én egy alkalommal Árpási Zol­tán kollégámmal utaztam egy autóban, amikor is a távolban egy halvány foltot pillantottunk meg. Zoli azonnal mondta, hogy feltehetőleg nyílt téren kelet­kezett tűz, és valamilyen égés­gyorsítót is használhattak, mert a füst színezete erre utal. Meg­szakítva az utunkat azonnal a helyszínre mentünk, ahová már megérkeztek az illetékes kollé­gák. Valóban igaza volt Árpási Zoltánnak, egy szalmakazlat gyújtottak fel, amelyet feltételez­hetően előtte benzinnel lelocsol­tak - idézte fel a történetet. Árpási Zoltán nevéhez egy másik történet is kapcsolódik, amikor szintén szolgálaton kí­vül autóval haladt az egyik úton, amikor feltűnt neki egy furcsán haladó személyautó. Többször is mondta utastársának, hogy azzal az autóval nincs rendben valami, végül igaza lett. A külö­nösen haladó jármű vezetője el­veszítette az uralmát a kocsi fe­lett és az árokba csapódott. Ár­pási Zoltán azonnal megállt, és segíteni indult a balesetet szen­vedett autósoknak. Szerencsére nem esett baja az utasoknak.- Az is emlékezetes történet, amikor Jászberénybe, három különböző helyről látták szol­gálaton kívüli tűzoltók, hogy a közelükben füst száll fel - foly­tatta S. Tóth Anikó. - Mindhár­Őrákat töltött a jeges Tiszán néhány hónappal ezelőtt ismerhet­ték megRimóczi Zoltán nevét a na­pilap ohmói, aki éppen szolgálat­ba tartott kerékpárjával, amikor észrevette, hogy egy családi ház tetőszerkezete alól fist szivárog. Megállt és cselekedett. Az épületből nem jött ki senki, de hangos kutya­ugatást hallatszódott. Bement és megpróbált segíteni. Többtucatnyi kutyát mentett ki a lángok közül, áramtalanította az épületet, és megkezdte az oltást, amíg a kollé­gái kiértek a helyszínre. Ugyanez a tűzoltó órákat töltött egy csónak­ban a jeges Tiszán, hogy egy folyó­ba esett asszonyt megtaláljanak, akit később sikeresen kimentettek. man elindultak a kis utcákon, végül megérkeztek a házhoz, amely addigra égett. A három tűzoltó - amíg kiérkeztek kol­légáik - elkezdték az oltást és mindent megtettek annak érde­kében, hogy enyhítsék a káro­kat és meggátolják a tűz tovább­terjedését - mesélte a szóvivő. Néhány hete Berkó András tűzoltó százados kinevezésé­nek átvételét követően éppen hazafelé tartott Jászberénybe, amikor egy halálos baleset szemtanúja lett. Azonnal se­gíteni indult. Az eset után él- mondta: tűzoltóként mindegy, hogy valaki szolgálatban van-e, vagy azon kívül, folyamatosan készenlétben áll. Bárhol is jár, úton van, vagy éppen otthon, a környezetét mindig úgy pász­tázza a tekintetével, hogy azon­nal észrevegye, ha baj van. m íamm ■ Ön munkaidőn kívül is foglalkozik a hivatásával? Szavazzon hírportálunkon hétfőn 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Kétszáznál több járművet vizsgáltak át a megyében ellenőrzés Négy megyére kiterjedő közúti ellenőrzést szervezett a minap a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság Ipar­biztonsági Főfelügyelősége. Az ellenőrzés kiterjedt saját megyénkén kívül Békés, Heves, Hajdú-Bihar megye közútjaira is, bekapcsolódtak a társhatósá­gok, így a rendőrség és a nemze­ti közlekedési hatóság is. A kö­zös munka során számtalan hi­bát, szabálytalanságot tárak fel a szakemberek, akik megyénk­ben összesen 205 gépjárművet vizsgáltak át. Térségünkben öt helyszínen állítottak fel ellenőr­zőpontokat, amelyeken 25 veszé­lyes árut szállító jármű haladt át ez idő alatt. Az iparbiztonsági szempontokat figyelembe véve mindössze egy jármű akadt fenn az ellenőrzésen, a szállítmányo­zással foglalkozó cég ellen ható­sági eljárás indult. A többi jármű okmányai rendben voltak, ez azt jelenti, hogy a közúti veszé- lyesáru-szállítás megyénkén áthaladó forgalma biztonságos, szabálykövető - hangsúlyozta Nyíri Mihályné tűzoltó alezre­des, iparbiztonsági főfelügyelő. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben általános tapasztalat, hogy a szállítások szabályosak. ■ Folytatódik a felújítás a városrészben kivitelezés Folytatódik a me­gyeszékhelyen, a Széchenyi városrészben a hurokutak, parkolók, járdák felújítása. A polgármesteri hivatal tájékoz­tatása szerint a burkolatmarás a tervek alapján április 3. és 9. között az Orosz György utca, az aszfaltozás pedig 8-a és 13-a kö­zött Lovas István utcában zajlik majd. A kivitelező jövő szerdán megkezdi a Lovas István utcá­ban az aszfaltozást. A munka a tízemeletes épület mögötti sza­kaszon kezdődik el, s várhatóan másnapig tart. Ezután a négy- emeletes épület előtt folytatódik az aszfaltozás április 10-én, majd április 13-án. E munkála­tok időtartama alatt az érintett útszakaszok gépjárművel nem lesznek járhatóak. ■ A város napját ünnepelték Jászberényben hadjárat A hagyományőrző honvédsereg tegnap ismét megérkezett a főtérre Több mint két évtizeddel ezelőtt választották Jászberényben áp­rilis 3-át a város napjává. A dá­tum megválasztása nem volt véletlen. Egy olyan történelmi eseményt választottak, amikor - egy rövid időre - Jászberény­ből irányították az ország sor­sát. 1849. április 3-án ugyanis Jászberényben volt Görgey Ar­túr főhadiszállása, a szabadság- harc hadvezérei közül pedig a városban tartózkodott még Klapka György, Aulich Lajos, Damjanich János, Leiningen < Károly és Jozef Wysocki, a len- 0 gyei légió főparancsnoka, illet- | ve később megérkezett Kossuth J Lajos is, akik tanácskoztak a ké- £ szülő hadjáratról. Április 4-én A hagyományőrzők 27. alkalommal emlékeznek meg 1849 eseményeiről mintegy 23 ezer honvéd indult el a városból Tápióbicske felé. A jeles dátumhoz kapcsolódva szervezik meg minden évben a városi ünnepséget. Idén, tegnap délután fogadták a város főte­rén a tavaszi hadjárat emlékére immár 27. alkalommal össze­gyűlt hagyományőrző sereget. A megjelenteket dr. Szabó Ta­más köszöntötte, majd Borbás Ferenc Jászkapitány a hősökre emlékező hagyományőrzők küldetésének fontosságára hív­ta fel a figyelmet. A jász-kun hagyományok megtartásának egyik legjelentősebb dátuma május 6-a, a redemptio évfordu­lója. A kapitány felkérte mind­azokat, akik fontosnak érzik, hogy május 6-án este hét órakor gyújtson egy gyertyát az elődök tiszteletére. Hermann Róbert hadtörté­nész a történelmi események­ről szólva kiemelte, annak idején a forradalom hatására egy emberként mozdult meg a nemzet, ami olyan erőket sza­badított fel, hogy képes volt Magyarország, a magyar had­sereg szembeszállni a Habs­burgok haderejével, eredmé­nyesen védeni, visszaszerezni az országot. A hősök példájára napjainkban is emlékezni kell. Az ünnepség egy közös fotó­zással, majd a szabadságharc emlékhelyeinek megkoszorú­zásával zárult. ■ B. CS. Sajtóasztal: lezárult a szavazás Ön szerint kik a felelősek a brókerbotrányokért? 4 % Nem tudom ,— 2 % Az emberek nem fektettek be A bank-és | ) elég körültekintően a pénzpiac­felügyelet, nem volt hatékony j | A brókercégek A politikusok, akik hagyták, hogy idáig fajuljon a helyzet

Next

/
Oldalképek
Tartalom