Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-27 / 98. szám
2015. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Kolo emleket idézték film Érzelmi hullámvasúton ültek a vetítés résztvevői a moziban Képünkön Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója (balról), Demeter István, a Tisza Mozi Kft. ügyvezetője (középen) és Bajnai Zsolt, az est házigazdája. Minden jelenlévő az egykori kiváló sportemberre emlékezett szombaton este. HÍREK A különleges képet az űrteleszkóp készítette a hubble űrtávcső felbocsátásának 25. évfordulója alkalmából, a jászberényi Jászcsillagászok Baráti Köre és a Jászapáti Meridián Csillagászkor sikeres pályázata eredményeként a Jászberényi Városi Könyvtárba kerülhetett egy óriás poszter, amely egy, a Hubble által készített csodálatos objektumot ábrázol. Hasonló poszterből ösz- szesen 3 került az országba. Péntek délután Jászberényben Nagy Nikoletta, a könyvtár vezetője és Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára leplezte le az űrteleszkóp által megörökített „csillaggyárat” ■ B. CS. Bejutott az udvarra, de végül megzavarták E6Y se éves férfi múlt pénteken a nyitott kapun keresztül bejutott egy kisújszállási ingatlan udvarára, ahonnan megkísérelt eltulajdonítani több kerti szerszámot, de állampolgárok megzavarták és a helyszínen visszatartották. A rendőrök a férfit előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. ■ Ebben az évben is megrendezték A szer telen Fiatalokért Szolnok Egyesület szervezésében idén is megrendezték a Szer-telen 24 órát a hét végén. Egész nap aktív programok várták a csapatokat, képünkön a városi rendőr- kapitányság szakemberei által szervezett kötélhúzásból veszik ki részüket a diákok.» Az egyik program: a kötélhúzás ► Folytatás az 1. oldalról Végigkutatták a Magyar Televízió archívumában és az újságokban megjelent írásokat (innen valók a filmben egyes szám első személyben elhangzó Kolon ics-idézetek) és felvettek 25 órányi interjút. Többek között Pálizs Attila, Horváth Csaba, Szuszkó László, Csabai Edvin, Hüttner Csaba, Koz- mann György, Ludasi Róbert, Angyal Zoltán, Vajda Vilmos, Baráth Etele, Trebitsch András, Vura Márta, valamint jelenlegi kenusok, Vajda Attila, Kiss Tamás és Vasbányai Henrik is megszólal közös élményeket, érzéseket, néhol vicces, máshol szívszorító pillanatokat megidézve.- Ebből kellett 50 percnyi szöveget összevágni! *- hangsúlyozta Varga András. - Any- nyi anyagot rögzítettünk, amiből ki lehetne hozni még egy Kolonics filmet. Az volt a legnagyobb kihívás, hogy mit hagyjunk ki. Az utómunkáknál pedig úgy összevágni, hogy a bennünk lévő érzéseket közvetítse. Mi azt szerettük volna kihangsúlyozni, hogy mit hagyott nekünk hátra Kóló, milyen ember is volt ő valójában. A végső forgatókönyv valójába akkor készül el, amikor befejeződik a vágás. Nóri kinyomtatta az összes interjút és kivágtuk a szövegeket; Nóra felolvasta én meg mondtam, hogy „igen”, „nem”, „talán” és az alapján tettük tárolókba. Két-három szoba tele volt papírokkal. A húsz órából így lett 5 óra, aztán két és fél óra, míg sikerült összehozni a 75 perces filmet. Az Urániában volt tavaly novemberben a bemutatója, ahol vastaps fogadta, pedig nagyon izgultunk, mert ott ültek a családtagok, barátok, sporttársak és aggódtunk, mit szólnak hozzá.- Érzelmi hullámvasútra kerültünk mindannyian a filmbemutatón - kapcsolódott be Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója.- De nagyon jól megszerkesztették, felidézett olyan pillanatokat is, amin mindnyájan tudtunk nevetni és könnyezni. Kóló nemcsak az eredményeivel, kitartásával volt példakép, de hétköznapi emberként is. Ő soha nem volt egy hangadó ember a csoportban, mégis mindenki előtt ő volt a követendő minta. Közhelyes, de rendkívül szerény, közvetlen ember volt. Akivel jó értelemben véve „nagypofá- jú” volt, azok a barátai voltak. Borzasztó alázattal viseltetett a sport iránt. Egy aktuális bajnokság után, míg a többiek lazítottak, ő már másnap lement evezni. Valójában rengeteget vívódott. Mi, a körülötte lévők belőle fakadóan sokkal magabiztosabbak voltunk, mint ő maga, de előtte nem is állt olyan példa, mint mielőt- tünk ő.- Követendő példa. A kitűzött célt elérni nagyon sok munkába és önfeláldozásba kerül. De mindeközben vágyni is kell az eredményt, ez nagyon fontos. Kólónak a sport volt az élete - tette hozzá András.- Egy emlékezetes élményem vele kapcsolatban, amikor a 2006-os szegedi vb-t követően felajánlotta, hogy elhoz az autójával - idézte fel Nóra/ - Ez nagyon szép gesztus volt, végigbeszélgettük az utat. Ő egy nagyon szerethető, közvetlen ember volt, csak tudni kellett, mikor kell békén hagyni. Például a versenyek előtt. A legendás kenushoz számos emlék fűződik, mint a filmben is elhangzik. Csabai Edvin azonban elárulta, legelőször az alkotók nem is kaptak olyan szintű támogatást a szervezettől, alapítványtól, mint kellett volna. Volt bennük kezdetben egy bizonytalanság, hogy miként tud két fiatal úgy hozzányúlni a témához, hogy a sportoló emlékéhez méltó film szülessen. Az született. Az alkotók úgy gondolták, jó lenne az országot járva minél több helyre elvinni a filmet. Kolonics György sokat versenyzett Szolnokon, így ide szervezték az legelső közönségtalálkozót. JEGYZET Legenda féltérden LELKEMBE égett az a hét évvel ezelőtti szomorú keddi nap. Csak ültem a monitor előtt, megpróbáltam felfogni a szemem előtt táncoló fekete betűk értelmét és közben potyogtak a könnyeim. Hogy Kolonics meghalt? Az a Kolonics György, aki verhetetlen volt kenujában térdelve? Aki Atlantában és Sydney-ben is bizonyította, hogy nincs nála jobb kenus sehol a világon és arra készült, hogy a pekingi olimpián még egyszer, utoljára a dobogó tetejére álljon? Nem tudtam, nem akartam elhinni. EGYIDŐSEK VOLTUNK. Ha Úgy tetszik, ikrek, hiszen napra pontosan egyszerre születtünk. Talán ezért is kísértem különös odafigyeléssel hihetetlen pályafutását. Csupán egyszer találkoztunk, egy szolnoki válogatóversenyt követően kellett kicsikarnom belőle néhány mondatos véleményt, miközben próbálta kifújni magát közvetlenül a futam után. Bár akkor már olimpiai bajnok volt, végtelenül szerényen, türelmesen és közvetlenül válaszolgatott. Úgy, ahogy azt csak az igazán nagyok teszik. Akiknek már nem fontosak a külsőségek, akik nem attól válnak legendává, ahogyan viselkednek, hanem talán éppen azért. kolonics György valóban legendává nemesedett szurkolók és társak szemében egyaránt. A sport iránti alázata, kitartása, küzdeni tudása tette azzá, tragikusan korai halálának körülményei pedig tovább erősítették ezt a képet. Egyszer azt nyilatkozta, 1000 méteres futamnál már négyszáznál minden por- cikája fáj. „Akkor vagy jó, ha 700 környékén már fogalmad sincs, hogyan érsz célba" - mondta. azon a szörnyű keddi napon már valóban nem lehetett fogalma róla, miként fog célba jutni... Nevét általános iskola is viseli KOLONICS GYÖRGY (1972- 2008) halála a hivatalos jelentés szerint természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt következett be egy edzés során. A legendás kenus a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. EMLÉKÉNEK ŐRZÉSÉRŐL a Ko- lonics György Alapítvány gondoskodik. Nevét általános iskola is viseli. HIRDETÉS A hallgatók lettek a barátai 102.4 Amadeus rádió A hangján keresztül a lelkét adja Izabella „Ez nem munka, sokkal inkább szerelem”, vallja a szolnoki Amadeus Rádió vadonatúj műsorvezetője, Nyerges Izabella. Őszinte barátként, hű társként jelen lenni egy város vagy akár egy ország lakóinak mindennapjaiban, egyike a legszebb küldetéseknek, ami minden áldozatot megér. Részesülni a hallgatók szeretetében, akik a vasárnapi ebédlőasztal mellől süteményt küldenek a stúdióba. Hisz’ szinte családtagnak tekintik, talán ez az az élmény és ajándék, ami miatt a mindig mosolygó rádiós ezt a pályát választotta, ami mellett immár tizenhetedik éve kitart. És persze nem mellékes az a tény sem, hogy minden csillagegyüttállás ebbe az irányba terelte egészen kisgyermekkora óta. A magyar nyelv és a szép beszéd sze- retetét még édesanyjától örökölte, s már általános iskolás korában sorra nyerte a vers- és prózamondó versenyeket, Nyerges Izabella közel húsz éve a mikrofon előtt deríti mosolyra hallgatóit melyeket a későbbi évek során kiegészített a Kazinczy-díj Alapítvány „Szép Magyar Beszéd” versenyein elért élvonalbeli eredményeivel. Világéletében színésznő szeretett volna lenni, a színpad iránti rajongását amatőr színjátszó társulatokban kamatoztatta. A fordulat, ami elszakította a teátrumok művészvilágától, tizenhét éves korában érkezett, amikor a Pécsi Rádió Körzeti Stúdiója, egy újsághirdetés alapján, 160 jelentkező közül őt jutalmazta azzal a lehetőséggel, hogy a gimnáziumi tanulmányok mellett egy éven át részt vehessen a rádió hétköznapjaiban, elsajátítva ezzel a szakma összes csínját. A szerelem tehát 18 évesen lángolt fel, s csak tovább fokozódott az országos Rádió 1 csapattagjaként. A Budapesten töltött évek alatt készült hallgatottsági felmérések igazolták, hogy van helye és keresnivalója a pályán, így a magyar szak mellett újabb tanulmányokkal erősítette szakmai tudását. Elvégzett egy újságíró iskolát, egy közéleti beszédíró tanfolyamot, a biztos angoltudás érdekében pedig egy időre Londonba költözött. Őszintén hisz az élethosszig tartó tanulásban, így jelenleg logopédiát és pszichológiát hallgat az ELTE levelező tagozatos diákjaként, hisz saját bevallása szerint a mikrofontól örökre elszakadni nem lehet, csak idővel legfeljebb átülhetünk a másik oldalára. Izgalmat, melegséget, derűt és kellemes, hangulatos színeket csempészni a szolnoki rádió palettájára, egyszerű a cél. Mosoly- lyal fűszerezni minden percet! S hogy sikerül-e mindez? Győződjön meg róla személyesen, minden hétköznap délután, négytől este nyolcig a 102.4 Amadeus Rádióban! Versenyeztek a diákok. Idén is Szolnok adott otthont az immáron hagyományosnak számító Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjének, amelyet a hét végén rendeztek meg. A kétnapos eseményen a diákok a környezetvédelmi tudásukat mérték össze.