Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-25 / 97. szám
2015. ÁPRILIS 25., SZOMBAT 14 Az angyalföldiek is fináléban. A Vasas-Óbuda együttese az Újpest vendégeként 3:l-es győzelmet aratott a döntőbe jutásért rendezett párharc negyedik mérkőzésén, ezzel bejutott a fináléba. Szombathelyi Szandra (képünkön) és társai a Békéscsaba csapatával küzdenek meg az aranyéremért. KUPLAßUM Hamarosan indul Szolnokon az atlétikai centrum építése fejlesztés A magyar kormány támogatja a kecskémé- : ti, a kisvárdai és a szolnoki atlétikai centrumok létre- hozását, s erre összesen 1,6 milliárd forintot szán - írta az MTI. Az 1250/2015. kormányhatározat szerint mindhárom esetben nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas létesítmények épülnének, s azok elsődleges sportcélú - kiemelten atlétikai célú - fenntartását és üzemeltetését 15 évig biztosítani kell - áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A nemzetgazdasági miniszternek május 15-éig kell megtennie a „beruházások megvalósításához szükséges, összesen 1 599 943 ezer forint forrás biztosítása érdekében” a szükséges intézkedéseket. A nemzeti fejlesztési miniszter feladata gondoskodni a megvalósításról, s az érintett önkormányzatokkal megkötni a szükséges támogatói szerződéseket: a Kecskeméti Atlétikai Centrum beruházás esetében 570 519 000 forint, a Kisvárdai Atlétikai Centrum esetében 499 999 000, a Szolnoki Atlétikai Centrumnál pedig 529 425 000 forint összeghatárig, az utóbbi beruházás helyszíne a Véső utcában lesz. A kormány egyetértésével a beruházások lebonyolítója, hivatalos közbeszerzési tanácsadója és építési műszaki ellenőre a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz. ■ HIRDETÉS PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. # Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. £ Szolnok, Szapáry utca 23. £ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. 5 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 296,50 302,49 USD 275,50 281,49 CHF 287,50 293,49 Érvényben: 2015. április 24. Befektetési aranyértékesítés. Kőzeteteket Is kiszolgálónk! www.cornergroup.hu nemzetközi pénztranrzfer j Hatpontos derbi Rákócziban labdarúgás Kis Károly az egyik jelölt a Haladás vezetőedzői posztjára Mindegyik osztályban teljes fordulót rendeznek a hétvégén a labdarúgó-bajnokságban. Az NB II-ben ma 18 órakor a kieső helyen tanyázó, nagy múltú kaposvári csapatot fogadja a Szolnoki MÁV FC. A megyei I. osztályban ma 16 órakor Rákóczifalván vendégeskedik a Törökszentmiklós. Géléi ]. - Varga Cs. Szinte hihetetlen, a télen még feljutásról, de legalábbis dobogós helyezésről álmodozó szolnoki gárda - mindössze kettő pont választotta el az éllovastól - a tavaszi idényben még egyetlen találkozót sem nyert meg a Tiszaligeti Stadionban. Sőt, a bajnokik mellett a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Kisvárda, illetve elődöntőjében a Ferencváros ellen - ez utóbbi számít az egyetlen papírforma-eredménynek - sem sikerült nyernie hazai környezetben a MÁV-nak. Mindeközben a zuhanyhíradóban felröppent a hír, miszerint az NB I-ben kiesés elől menekülő, a hét elején Szentes Lázár vezetőedzőt menesztő Haladás „megkörnyékezte” a MÁV szakvezetőjét, Kis Károlyt.- Valóban felmerült Kis Károly neve, de rajta kívül még másik négy szakemberé is - tudtuk meg a Haladás FC ügyvezető igazgatójától, Tóth Miklóstól. - Egyelőre azonban nem tárgyaltunk vele, amennyiben a tulajdonosok úgy döntenek, természetesen engedélyt kérünk klubjától a beszélgetésre. Amíg nem születik döntés, addig Kuttor Attila irányítja a Haladást. Információink szerint az eredetileg szóba került öt edző közül Horváth Ferenc (Sziget- szentmiklós) és Pintér Attila már nem jelölt, az ideiglenes jelleggel megbízott Kuttor Attila mellett Mészöly Géza és Kis Károly viszont továbbra is képben van. A szolnoki kék-fehéA piros-kék mezes rákóczifalvaiaknak a mai meccsen is égetően szükségük lesz a győzelemre rek mesterének egyébként idén februárban hosszabbították meg eredetileg nyáron lejáró szerződését 2017. június 30-áig. Visszatérve a mai találkozóra, ez a szezon már elment a Szolnok számára. A MÁV az idény hátralévő találkozóin már vérmes reményeket nem igazán táplálhat, vélhetően az 5-7. hely valamelyikén fejezi be a 2014-15-ös pont- vadászatot. Azért jó lenne, ha legalább a hazai eredményeken sikerülne valamit kozmetikázni, hiszen a ma esti kilencven perc után már csak a Szigetszent- miklós, majd a zárófordulóban a Soroksár látogat Szolnokra. Ráadásul az eddig legveszélyesebb üldözőnek számító Szeged mellett már a Sopron is potenciábs vetélytársnak számít, mindössze egyetlen pont a lemaradása a kék-fehérek mögött. A megyei bajnokságban a 24. forduló mérkőzéseit rendezik A futballbajnokságok állása NB II 1. VASAS 16 2 6 48-24 50 2. GYIRMÓT 13 9 2 39-20 48 3. BÉKÉSCSABA 13 6 5 32-23 45 4. MEZŐKÖVESD 12 8 4 47-25 44 5. SZOLNOK 10 7 7 40-39 37 6. SOPRON 9 9 6 36-32 36 7. SZEGED 10 4 10 28-27 34 8.ZTEFC 7 8 9 31-37 29 9. SZTK 6 1 17 19-26 29 10.CSÁKVÁR 7 7 10 35-38 28 11. SIÓFOK 6 9 9 34-38 27 12. AJKA 6 7 11 33-37 25 13. SOROKSÁR 6 6 12 23-32 24 14. CEGLÉD 5 9 10 28-37 24 15. KAPOSVÁR 4 7 13 21-35 19 16. B. ÚJVÁROS 4 7 13 23-47 19 Megyei I. osztály 1. TISZAFÜRED 21 2 0 63-16 65 2. JÁSZAPÁTI 17 5 1 67-21 56 3. KARCAG 17 4 2 76-21 55 4.SZAJ0L 12 2 9 37-31 38 5.CSÉPA 9 6 8 36-34 33 6. FEGYVERNEK 9 5 9 33-35 32 7. ÚJSZÁSZ 8 5 10 36-42 29 8. T. MIKLÓS 8 4 11 28-37 28 9. ROSENBERGER 8 3 12 23-37 27 10. TÚRKEVE 7 4 12 44-51 25 11. KUNHEGYES 7 4 12 36-50 25 12. RÁKÓCZIFALVA 7 3 13 29-50 24 13. JÁN0SHIDA 7 2 14 26-39 23 14.JÁSZFÉNYSZARU 6 5 12 30-51 23 15. KISÚJSZÁLLÁS 6 3 14 2647 21 16. MARTFŰ 5 3 15 33-61 18 a hétvégén. A győzelmi kényszerben lévő Rákóczifalva a Tö- rökszentmiklóst fogadja.- Ősszel kikaptunk hazai pályán a Rákóczitól - kezdte Gergely Mátyás, a miklósiak edzője. - Egyrészt ezért vissza akarunk vágni mai vendéglátónknak. Másrészt a legjobb nyolc közé jutás a célunk, sőt még az ötödik hely sem elérhetetlen számunkra. Mindehhez tovább kell gyűjtenünk a pontokat, úgyhogy nyernünk kell Rákócziban. A vendéglátók részéről Rus- kó Zsolt edző amondó, hogy csak a győzelem lehet az egyetlen alternatívájuk.- Nyernünk kell, ahhoz hogy elindulhassunk felfelé a tabellán - jelezte az edző. - Eddig az erősebb, az élbolyban tanyázó csapatok otthonában játszottunk. Mostantól a mezőny második felén állókkal találkozunk, majd meglátjuk, hogy ellenük mire leszünk képesek. A lényeg, hogy ősztől nem szeretnénk osztályt váltani, magyarán benn akarunk maradni a megye egyben. HÍREK Barcelona-Bayern és Juve-Real a fináléért TEGNAP DÉLBEN Nyonban kisorsolták a BL és az EL elődöntőinek párosítását. Május ötödikén Barcelonában játszik a Bayern München, egy nappal később a Juventus a Real Madridot fogadja. A visszavágókat egy héttel később, a döntőt június 6-án Berlinben rendezik. Az Európa Ligában május 7-én a Napoli az ukrán Dnyiprót fogadja, míg a címvédő Sevilla a Fiorentinát látja vendégül. A visszavágókat mindkét párban május 13-án rendezik. Az Európa Liga döntője május 27-én lesz Varsóban. Pécsen rendezik a kézilabda-kupadöntőt A pécsi lauber dezső Sportcsarnokban a Veszprém- Mezőkövesd elődöntővel ma 15.30-kor megkezdődik a férfikézilabda Magyar Kupa négyes döntője. A másik elődöntőben a Szeged a Váccal találkozik. Vasárnap délben a két vesztes a bronzéremért csap össze, a két győztes a 14 órakor kezdődő fináléban. A kupadöntő favoritja a címvédő veszprémi csapat, amely egy hete ismét bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőbe. A mérkőzéseket a Duna World Tv adja élőben. Biztosan győztek az éllovasok A NAPOKBAN teljes fordulót rendeztek az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságokban. Eredmények, megyei III. osztály: Kunma- daras-Besenyszög 4-1, Kengyel-Lurkó Focimánia 3-1, Kenderes-Jászszentandrás 1-2, Jászjákóhalma-Cserke- szőlő 0-6. Az élcsoport állása: Cserkeszőlő 39 pont, 2. Kenderes 35, 3. Besenyszög 34. Eredmények, megyei IV. osztály: Kőtelek-Tiszaörs 3-1, Rákócziújfalu-Abádszalók 1-4, Kétpó-Berekfürdő 1-5. Az élcsoport állása: 1. Abád- szalók 31 pont, 2. Kőtelek 27, 3. Berekfürdő 23. Az év meccsére készülnek Szegeden az Olaj ellen A következő negyvennyolc óra műsora asztalitenisz Veterán-ranglistaversenyt rendeznek a Tiszaligetben vasárnap kosárlabda Ma folytatódik a kosárlabda-bajnokság elődöntője. A Szolnoki Olaj csapata az Újszegedi Sportcsarnokban játszik. A három győzelemig tartó párharc első mérkőzésén a fennállása során először play-offba jutó szegediek messze a várakozás felett teljesítettek, a 33. percig vezettek is. Ám a címvédő összekapta magát, és nyert. A szerdai helytálláson felbuzdulva az év mérkőzéseként hirdetik Szegeden a 18 órakor kezdődő találkozót Várhatóan telt ház fogadja a csapatokat, ilyesmi pedig csak kézilabda-mérkőzésen fordult elő. Az első mérkőzést kihagyó Sztrahinja Milosevics várhatóan ott lesz a keretben, mint ahogy Gipson is. A harmadik légiós helyre Jones, Lee és Brkics pályázik. A szerdai viszonylag szoros eredmény és a helyszín ellenére is az Olaj számít esélyesnek. Nagy meglepetés lenne, ha a szegediek még egyszer megnehezítenék a szolnokiak dolgát, a hazai győzelem egyenesen szenzációszámba menne. A harmadik mérkőzést 28-án, Szolnokon rendezik. Hétvégén Pécsen rendezik a kézüabda-kupadöntőt, ezért a Kecskemét ismét hazai pályán fogadja a PVSK-t, amelyet kedden már legyőzött. A Falco-Paks és a Sopron- Kaposvár negyeddöntőben a mostani vendégek nyerték az első meccset. ■ G. I. SZOMBAT Jégkorong. Divízió 1-es vb: Lengyelország-Magyarország (Sport2), 20.00. Kézilabda. Férfi NB I/B: Balas- sagyarmat-TKE, 18.00. Kosárlabda. Férfi NB I., negyeddöntők: Szeged-Szolnoki Olaj KK, 18.00. Kecskemét-Pécs, 17.00. Sopron-Kaposvár, Falco KC-Atomerőmű, 18.00. Labdarúgás. NB I: FTC-Diós- győr, (Duna Tv) 14.00. Kecske- mét-Paks, Pápa-Haladás, Nyír- egyháza-MTK (Sportl), Video- ton-Pécs (Sportl). 18.30. NB II: Szolnoki MÁV-Kaposvár, 18.00. Siófok Békéscsaba, Szigetszent- miklós-Ajka, Szeged-Balmazüj- város, Soroksár-Vasas, CeglédGyirmót, 17.00. Zalaegerszeg- Mezőkövesd, 18.00. NB III: Haj- dúböszörmény-Jászberény, 17.00. Megyei L: Kunhegyes-Jászfény- szaru, Jánoshida-Fegyvernek, Ti- szafüred-Martfű, Szajol-Újszász, Rákóczifalva-Törökszentmiklós, Csépa-Jászapáti, Kisújszállás- Jászárokszállás, 16.00. Megyei II. osztály: Kunszentmárton-Jász- alsószentgyörgy, Nagyiván-Ti- szajenő, Tiszapüspöki-Jászkisér, Tószeg-Jászboldogháza, Mező- túr-Tiszaszentimre, Cibakháza- Tiszaföldvár, 16.00. Megyei III.: Cserkeszőlő-Kunmadaras, Be- senyszög-Tiszaszőlős, 16.00. Megyei IV. osztály: Tiszaörs-Kétpó, Berekfürdő-Rákócziújfalu, Abád- szalók-Bánhalma, 16.00. Reméljük, lesz örömük hokisainknak a mai meccs után is VASÁRNAP Asztalitenisz. Veterán ranglista verseny, Szolnok, Tiszavirág Aréna, 9.30 Kézilabda. Férfi NB.II: Békés- csaba-Kunszentmárton, 16.00. Gyula-Székács KE, 17.00. Me- zőtúr-Kiskunmajsa, 18.00. Női NB II: Túrkeve-KSI, 14.00. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Olaj KK U23-Vasas, 17.00. Labdarúgás. NB I: Győr-Pus- kás A., (Duna World) 16.30. Hon- véd-DVSC (Sport2), 18.30. Megyei I.: Karcag-Túrkeve, 16.00. Megyei II.: Zagyvarékas-Jászla- dány, Szászberek-Tiszagyenda, 16.00. Megyei III.: Jászszentand- rás-Kengyel, Lurkó Focimánia- Jászjákóhalma, 16.00. ■