Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-25 / 97. szám

и 2015. ÁPRILIS 25., SZOMBAT INTERJÚ horváth József A karcagi fiatalember mindig kitűnő tanuló volt. Elég volt csak figyelnie az órákon, hogy magába szívja a tudást. Egyetemi évei alatt érezte először, hogy nem számít a roma származása. Álma az volt, hogy büszke legyen rá a családja, és az egész ország megismerje. ROMAKÉNT VALÓSULT MEG AZ ÁLMA- Roma származásod miatt ért-e a diákéveid alatt hátrány?- Érdekes, hogy a Debreceni Egyetemen éreztem azt először, nem számít a származásom. Sokkal felszabadultabb lettem, amikor a félév után éreztem, nem ez számít, hanem az, hogy te ott vagy, letettél valamit az asztalra, tudhatsz valamit. Kol­légaként tekintettek rám, eleinte ez furcsa is volt. Amikor elkezd­tem szakdolgozni, azt éreztem, megtaláltam a helyem, s elisme­rik, amit csinálok. Eleinte csak az alapkutatásokba kaptam be­tekintést, a mesterdiploma alatt célirányosan kellett témát vá­lasztani. Akkor egy olyan kuta­tásban vettem részt, amit azóta szabadalmaztattak. Államvizs­ga után két opció volt, elmegyek külföldre dolgozni, vagy me­gyek Phd-ra. Utóbbit választot­tam. Ekkor jött a tanszéken a szájüregi rákos projekt, melybe bekapcsolódhattam. A kutatás­ban a tanszéken mindenki segít.- Honnan tudtad meg, hogy jelöltek az Aranypánt díjra?- Egy szakmai barátom írta, hogy jelölt, s nagyon meghatód­tam, bár sok reményt nem fűz­tem hozzá. Úgy gondoltam, 27 évesen még nem tettem le annyit szakmailag az asztalra. Amikor megtudtam, hogy bejutottam a legjobb tíz ember közé, nahát, akkor már nagyon meglepődtem, hú, hát ez igen. Én a 10. hellyel is elégedett lettem volna, amikor az eredményhirdetésen kimondták a nevem, nagyon gyorsan vert a szívem. Amikor az amerikai nagykövet is gratulált, az nagyon jólesett, éppúgy, mint amikor a barátnőmet dicsérte meg!- Róla mit lehet tudni?- Oláh Regina Szidóniának hívják, nyolc hónapja ismerjük egymást, pénzügy-számvitel szakos, s Debrecenben találkoz­tunk. Egy kollégiumban lakunk, eleinte ismerkedtünk, nem is gondoltuk, hogy ez így fog ala­kulni, januárban éreztük, ez több mint barátság. Azóta már családjainknak is bemutattuk egymást. Ő mindenben mellet­tem áll, és nagyon büszke rám.- Mennyiben változott meg az életed a díj óta?- Gyökeresen felfordult, bár bennem semmi nem változott. Régi gyerekkori álmom volt olyan karriert felépíteni, hogy A karcagi születésű Horváth József kapta a közelmúlt­ban a Roma Sajtóközpont Aranypánt díját. A díjazottal Karcagon beszélgettünk éle­téről, munkájáról, terveiről. Horváth József, a Debreceni Egyetem kutató biológusa­ként egy világszerte egyedül­álló diagnosztikai eljáráson dolgozik. A projektben részt­vevőkkel azon dolgozik, hogy már korai stádiumában egy egyszerű nyálmintavétellel is kimutatható legyen a száj­üregi rák, mert a korai diag­nózis esély lehet a túlélésre. Daróczi Erzsébet- Mit kell tudni a családodról?- Én vagyok a legkisebb, van két nővérem és egy bátyám. Legkisebbnek nem volt mindig jó lenni, hiszen minden rajtam csattant - mondja mosolyogva -, de természetesen volt jó oldala is, hiszen a testvéreim mindenhova vittek, pátyolgattak, megvédtek. Éreztem a szeretetüket, bár sok­szor borsot törtem az orruk alá.- Érdekes témát választottál, a drogról kérdezted társaid. Miért erről?- A droggal kapcsolatban mindig elutasító voltam, de láttam, hogy a telepen ez ter­jed, ezért tartottam fontosnak, hogy felhívjam a veszélyeire is a figyelmet. Az országos dön­tőre már a tudományos háttér­nek is utána olvastam, ekkor tetszett meg a biokémia. Ne­gyedikben a TUDOK-on elért siker miatt választottam a bio­lógiát, a drogos felmérés kap­csán agykutató is szerettem volna lenni, mert úgy érez­tem, ez az, amit teljes mell­szélességgel fel tudok vállalni. 2006-09 között végeztem a BSc-t, alapokleveles biológus­ként, aztán 2011-től 2013-ig a mesterdiplomát, molekuláris genetikusként. 2009-től folya­matosan molekuláris biológus­ként dolgozom. Horváth József friss diplomásként Horváth József zakója hajtókáján az Aranypánt díjat mutatja- Alapból rossz voltál, vagy csak - csintalan? N- Csak csintalan, s beszóló- | gattam nekik. A gyerekkorom а I karcagi déli külvároson telt, ott J nőttem fel. Szerettem azokat az s időket, még akkor nem éreztük, mekkora a szegénység. A szü­leim mindent meg tudtak adni. Édesanyukám otthon volt, amíg kellett, nevelt bennünket, most rokkantnyugdíjas. A faterom a MÁV-nál dolgozott sokáig, on­nan százalékolták le. Egyébként anyukám győri, apukám Vásá- rosnaményban született, és Bu­dapesten találkoztak. Miután apukám testvérei közül sokan leköltöztek Karcagra, így jöttek ők is ide a nyolcvanas években. Az idősebb testvéreim még nem itt születtek.- Hogyan emlék­szel vissza az is­kolás évekre?- Az Arany Já­nos Általános Is­kolába jártam, szerettem tanul­ni. Végig kitűnő tanuló voltam. Igazából akkor fel sem fogtam, milyen tudás van bennem. Már az oviban írni, olvasni tudtam, úgy, hogy nem tanított meg sen­ki. A tesóim mellettem tanul­tak, csinálták a házijukat, s ott lábatlankodtam, kérdezgettem, az mi, az mi, ők meg magyaráz­tak, bár nem hitték, hogy értem is, amit mondanak. Aztán ap­ránként ragadtak rám a dolgok. Akkor még nem is fogtam fel, mi az, hogy írni, olvasni, csak amikor iskolás lettem. Itt észre­vettem, elég ha odafigyelek az órán, és tudatosulnak, megra­gadnak a dolgok, s ha meglátom bennük a logikát, sokkal gyor­sabban meg tudom tanulni. Nem kellett erőfeszítéseket ten­nem. Nagyon szerettem olvasni. Apukámnak 4-500 könyve volt otthon, ami megtetszett, kiol­vastam. Felsőben már jöttek az érdekesebb tárgyak, a törté­nelmet nagyon szerettem, főleg az ókort. Innen jött az is, hogy jogász szeretnék lenni. A misz­tikus dolgok nagyon vonzottak.- Különcnek számítottál?- Kezdetben elhangzott, kis kocka, stréber vagyok. A ta­nárok sokszor példálóztak ve­lem, a kitűnő tanulóval, de a közvetlen társak nem vertek ezért meg. Elfogadtak ilyennek, egyébként is mindenben benne voltam, de tudtam, hogy a jó hírem, a nevem fontosabb, mint egy jó balhéban részt venni. So­ha nem akartam a szüléimre szé­gyent hozni, így tudtam, hol a határ.- Úgy tudom, korán elkezdtél dolgozni is.- Nyaranta elmentem kapál­ni, mezőgazdasági munkára. A pénzt odaadtam a szüleim­nek, akik rám fordították, tan­szereket, ruhákat vettek belőle. A testvéreim is ezt csinálták, anyuék nagyon büszkék vol­tak ránk, hogy besegítettünk az iskoláztatásunkba. Jó testvé­rek vagyunk, talán a fiatalabb nővérem, Melinda áll hozzám most is a legközelebb.- Kihez fordultál, ha esetleg ba­jod volt?- Ez nehéz kérdés, mert mi soha nem beszélünk erről. A tesóim, szüleim nem adtak ta­nácsot, mit kell tennem. Ha be­legondolok, ez jó is volt, hiszen magam tapasztaltam meg min­dent. Ha más kérdésem volt, ab­ban segítettek. Az önállóságom 14-15 éves koromban elkezdő­dött. Amikor anyagi gondok és a szüleim válása miatt a Gand­hi gimnáziumot ott kellett má­sodikban hagynom, Karcagra, a Szentannai Sámuel gimnázi­umba jöttem haza tanulni. Két unokatesóm az osztálytársam lett, a nővérem itt volt negyedi­kes, így tudtam, hova jövök.- A történelem helyett ekkor lett kedvenced a biológia?- Már általánosban sok verse­nyen voltam, a matematikától történelmen, az angolon át, mind­egy volt, mert minden érdekelt. Amikor az új iskolában ültem az első biológiaórán és Kolostyákné tanárnő valamit kérdezett, vála­szoltam, aztán megint. Óra vé­gén odajött, s megkérdezte, nem volna-e kedvem részt venni ver­senyen. Bár félvállról vettem a dolgot, harmadik lettem, majd a TUDOK-on indultam, ahol orszá­gos nagydíjas lettem. Névjegy. név: Horváth József születési idő: Karcag, 1987. december 27. iskolák: a karcagi Szentan­nai Sámuel gimnáziumban érettségizett, a Debreceni Egyetemen szerzett biológus mesterdiplomát, jelenleg ott Phd. hallgató. kedvenc szín: piros, neon- zöld. kedvenc étel: tyúkos ká­poszta és a cigány tészta, zú­zapörkölt. KEDVENC ÍRÓ:LŐrinCZL. IÁSZlÓ. kedvenc film: fantasyfilmek. KEDVENC ZENE: „mindenevő”, munka közben technot hallgat. ■ A ma kutatóként dolgozó fiatalnak egy drogos felmé­rés során tetszett meg a biokémia. az egész ország megismerjen, büszke lehessen rám a csalá­dom, hogy cigányként kiemel­kedtem. Most ez kezd tudato­sulni bennem. Nem igazán sze­retek a szakmámról beszélni, arról, mit értem el. Jólesik, de nem akarom érzékeltetni a má­sik emberrel, mit tudok. Sajnos sokan úgy veszik, nagyképűs- ködöm, és ezt nem szeretem. Ha valaki kíváncsi arra, mivel foglalkozom, s elmondom, azt látom, pillanatok alatt leesik az álla, hiszen szakemberként sem egyszerű megérteni mivel fog­lalkozunk, mi kutatók. Próbá­lok továbbra is szerénynek tűn­ni. Ebben példaképem Csermely Péter, akit még a középiskolás versenyek alatt ismertem meg. Az a szerénység, az a szeretet, ami benne van, példa számom­ra is. Megfogott, hogy annyi mindent elért, ha az ember vé­gigolvassa a díjait, eredményeit, s mégis annyira szerény tud lenni, ami nekem meghatározó.- Milyen vagy amúgy a hétköz­napokban?- Ha a laborban megvan a munka, amit a témavezetőm­mel megbeszéltünk, hazame­gyek, főzök valami finomat, vagy lemegyek az edzőterem­be. 2006 óta sportolgatok. Ak­kor nem volt lehetőségem, hogy elmenjek konditerembe, gépe­ket vegyek, így egy osztálytár­sam apukájával csináltam hoz­zá eszközöket. Nagyon sokat segít, ha munka után lemegyek az edzőterembe, kiadom ma­gamból a felesleges energiákat.- A tetoválásaid is az önkifejezé­sed részei?- Már van rajtam kettő, most készülök a hátamra egy ha­talmas angyalt csináltatni. Az utóbbi másfél évben teljesen megváltozott az életem, közel kerültem a református hithez, Tóth József cigány származá­sú lelkész hatására. Azóta át­értékeltem az életem, sokkal megfontoltabb, visszafogottabb lettem. A cigány hagyományok­ból is megtartottam néhányat. Imádok főzni, és a szokások kö­zül a tánc maradt meg. Emellett megtanultam alkalmazkodni is. Nálunk az a szokás, a cigány ember előremegy bárhol jár, és az asszony utána megy. Ha belé­pek a liftbe, nekem kellene elő­re mennem. Hogy nézne ki, ha jönne a témavezető tanárnőm, és én lépnék be előtte a liftbe? Tudom, hogy nálunk mi a szo­kás, de alkalmazkodom, hogy ne érjen negatív kritika. Sokan nem tudják összeegyeztetni az európai és a cigány kultúrát, és ebből van sok vita. Az öltözködé­sem azonban sokkal szolidabb.- Mikor tudsz hazajönni Debre­cenből Karcagra?- Nagyon ritkán. Amikor tu­dok, jövök, és a nővérem, Me­linda kislányát, a nyolchetes Kendrát babusgatom, én leszek a keresztapja. Családalapításban még nem gondolkozom. Barát­nőmmel öt-hét éven belül szeret­nénk családot alapítani. Távlati terveimben pedig az szerepel, hogy Amerikában kutathassak, tapasztalatokat szerezhessek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom