Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-25 / 97. szám
4 2015. ÁPRILIS 25., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE - SZOLGÁLTATÁS Május elsején szentelik meg a tűzoltóautót áldás Május 1-jén délelőtt 11 órakor szenteli meg a szolnoki Életjel Mentőcsoport új tűzoltóautóját Zagyvaré- kason, a Kisszögben Miklós János plébános. Hagyomány ugyanis, hogy a munkába álló szerkocsikat egyházi szertartáson szentelik meg. Az ünnepségen a megyei katasztrófavédelem és a térség országgyűlési képviselője is képviselteti magát, de meghívást kapott az újszászi, a szászberki és a zagyvarékasi polgármester is, ugyanis ennek a tűzoltóautónak e három település és környéke lesz a vonulási körzete. Túri Lászlótól, a mentő- csoport vezetőjétől azt is megtudtuk, nemrégiben rendőrségi nyomozást segítettek kutatással Jászfelsőszent- györgyön. Elmondta, a rendőrség felkérésére vizsgálták át a környéket, mert márciusban itt tűnt el egy helybeli nő. A területeket a nyomozás szempontjából kizárták, Túri Lászlóék szerint tehát ott biztosan nincs a jászfelsőszent- györgyi hölgy. ■ A szentelésre megszépül a kocsi RákÓCZÍ-hét. Hétfőn kezdődött és tegnapig tartott a rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskola Rákóczi-hete. Öt napon keresztül a diákok számos kulturális és sportrendezvényen vettek részt, de tanulmányi versenyek is tarkították a programok sorát. A hét elejei megnyitóünnepséget a II. Rákóczi Ferenc-szobornál tartották, ahol a Kuruc Hagyományőrző Egyesület bemutatóját láthatták a gyerekek. Százharminc éves a 130-as számú vonal ünnep E fontos számegyezés alkalmából megszépül a martfűi vasútállomás Idén százharminc esztendős a Martfűn áthaladó vasútvonal. Az 1885-ben kiépült Tiszatenyő-Kunszentmárton vasútvonalat mára már Makóig hosszabbították meg, és éppen a 130-as számot viseli. A vasúttársaság és a martfűi lakosok e különleges számegyezés miatt úgy döntöttek, méltóképpen megünneplik a „születésnapot”. Mivel a Martfűt érintő pályaszakaszt május 17-én adták át anno, ezért e naphoz közel, május 15-én tartják a megemlékezést. A helyi Városszépítő Egyesület már most „akcióba lépett”: segítenek rendbetenni a vasútállomás környékét. A MÁV is bekapcsolódott a munkálatokba: zúzottkővel szórták le az állomás épületének környékét, csatornát cseréltek, festettek.- Mivel a vasútállomás rögtön városunk bejáratánál található, ezért nem mindegy, hogy az arra utazókat milyen látvány fogadja. Ez idáig egy elhanyagolt ipari területnek tűnt csak az a pár ezer négyzetméter, végre megszépül! - kommentálta dr. Papp Antal polgármester, hozzátéve, a felújítás nem terjed ki a zöldesí- tésre, pedig talán arra lenne a legnagyobb szükség.- Ezért szeretnénk átvenni a vasútállomás területének egy részét, ezt a jövőben a város gondozná és kezelné tovább. Első dolgunk lenne, hogy fákat, cserjéket ültetnénk a jelenleg poros, köves, betonos placcra. Ez a vasúttársaságnak is előnyös lenne, hiszen a továbbiakban nem kell gondozniuk saját területüket. Marfűn egyébként a vonatok 2007. december 9-étől a menetrend szerint 2 óránként közlekednek. Reggel Szolnok irányába, délután Szentes (Hódmezővásárhely) felé óránként közlekednek. Remekül helytállt a várkonyi szépíró lány vetélkedés Eredményesen szerepelt a sajátos nevelési igényű tanulók számára meghirdetett IV. Országos Szépíró Versenyen a tiszavárkonyi Tóth Anna. Az Endre Király Általános Iskola hetedik osztályos tanulója a karcagi megyei megméretésen korcsoportja első helyezettjeként jutott be a múlt hétvégi, csepeli döntőbe. A rangos versenyen háromszáz 1-12. osztályos általános és középiskolás tanuló adott számot szépírástudásáról. Anna a hetedik helyezést szerezte meg - tájékoztatott Holló Beáta gyógypedagógus kísérőtanár. ■ К. B. Ebben az évben is versenghetnek a bereki kertek kert Szászberek idén is csatlakozik A legszebb konyhakertek című országos programhoz. A településen a programot a FÖLDbarát Falu Baráti Kör fogja össze, az országos szintű versenyre viszont a kerttulajdonosok egyénileg jelentkezhetnek. Tizennégy- tizenöt érdeklődő máris jelezte részvételi szándékát - számolt be Kiss-Katona Eszter koordinátor, korábban pedig veteményezéssel és biogazdálkodással kapcsolatos előadást is tartottak. A legszebb bereki konyhakerteket tavaly az önkormányzat is díjazta. ■ K. B. HÉT VÉGI MŰSORAJÁNLÓ SZOMBAT SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Téma 6.50 Napi Üzenet7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Liturgia 9.30 Programkalauz 10.00 Különóra 10.25 Fórum 11.00 Aranykosár 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Harcsavadászat - 1. epizód 14.30 Levéltári Esték 15.30 Megavers7 - döntő 18.00 Időgép 18.30 Mesepercek 18.50 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Aranykosár 20.30 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 2. rész 21.00 Hungarikum Gála II. rész 22.30 Kultúr- korzó 23.00 Képújság, szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív Weekend - kedvencek pihenéshez 12.00 Kívánságműsor 15.00 Media Markt-top- lista - A vásárlók kedvencei 16.00 Aktív Weekend - kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - szombat esti warm up Imhouse-zal 20.0024.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok.aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 5.00-6.00 Nekem 80, ismétlés 7.00-8.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés 8.00-14.00 Amadeus Weekend - éló zenés műsor 14.00-18.00 Szombat délután Ladola Józseffel 18.00- 24.00 Szombat Esti Láz, majd nonstop zene vasárnap 8.00-ig. amadeusradio@amadeus- radio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő: hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.05 Stúdióbeszélgetés 9.10 Segíthetünk? 10.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából (Az Egri főegyházmegye képviselő-testületeinek találkozója) 11.05 Itt élűnk! 12.05 Egyházi hírek 13.05 Déli muzsika 14.05 Kultúrkör (ism.) 15.05 Nektek adom a földet (ism.) 15.30 Ökumené 16.05 Kávéház 17.00 Regionális hírek 17.15 Gospel 17.30 A régió sportja 17.45 Daloljatok az Úrnak! 18.00 Rózsafüzér 18.30 Közelkép (ism.) 19.15 Könyvek könyve 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.35 Szerzetesek félórája (ism.) 21.10 Zene mesterei 22.05 Gaudete (ism.) 22.30 A hét évfordulója (ism.) 23.05 Vatikáni rádió 23.20 Zenei összeállítás. info@szentistvanradio.hu VASÁRNAP SZOLNOKTV 6.00 Aktuális - visszatekintő 6.25 Harcsavadászat - 1. epizód 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális - visszatekintő 7.30 Mérleg 8.00 Aktuális - visszatekintő 8.25 Mesepercek 8:35 Liturgia 9.00 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 2. rész 9.30 Kultúrkorzó 10.00 Elixir 10.30 Sajtóasztal 11.25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - visszatekintő 12.30 Aranykosár 13.30 Szolnoksport 14.00 Mérleg 14.30 Különóra 15.00 Levéltári Esték 16.00 Időgép 16.30 Aranyidő 17.00 Múzeumi Szabadegyetem 18.00 Örökségünk 18.30 Mesepercek 18.50 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális - visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Megavers7 - döntő 22.30 Aranyidő 23.00 Képújság, szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zeneiválogatás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő 8.00 Aktív top 20: Aktív top: zenei műsor 11.00: Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánlóműsora 12.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 Inter- Aktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív Night: Éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 8.00- 15.00 Amadeus Weekend - élő zenés műsor, benne: 10.00-12.00 Zamat - gasztronómiai magazin Kis Katával 15.00-16.00 Nekem 80, zenei időutazás 16.00-18.00 Luxiunk - Retro Show Klamancsek Krisztiánnal 18.00- 19.00 Zenei válogatás 19.00-20.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin heti premier Molnár Róberttel 20.00- 24.00 A Boros Mega Voga - szórakoztató show műsor majd nonstop zene hétfő 5.00- ig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő: hírek, kalendárium 6.05 Szentek, szent életű emberek 7.10 Egyházi hírek 8.05 Évezredek asztalánál - konyhák titkai (ism.) 8.30 Szerzetesek félórája 9.05 Ökumené (ism.) 9.35 Püspökkenyér 10.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 11.05 Mesterségem címere (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Hétvégi levél 13.15 Magyar nóta 14.05 Cseperedő (ism) 14.30 Sziluett 15.05 Krisztuskereszt az erdőn 15.30 Kérem a következőt! 16.05 Kívánságműsor 17.00 Regionális hírek 17.15 Érték - adó (ism.) 18.00 Rózsafüzér 18.40 Egyházi hírek 19.15 Andante 19.45 Esti mese 20.10 Múltunk pilléreifism.) Történelmi műsor 21.05 Itt élünk (ism.) 22.10 Egyházfórum (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.20 Püspökkenyér (ism.) 23.35 Hétvégi levél (ism.) info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJÁNLÓ HIRDETÉS SZABÓ GYURI BÁCSI, a bükki füvesember „Gyógynövényekkel az energikus létért" címmel tart előadást a Szolnoki Főiskola Campusában április 30-án, csütörtökön, 17.00 órától. Jegyeket a hetyszínen (1600 Ft) és elővételben (1300 Ft) a Se- miramis kávézóban (Skála üzleteknél, a ptáza felől) válthatnak az érdeklődők. A helyszínen a gyógynövények megvásárolhatók. Telefon: 70/501-4544. MOZI MA! MŰSOR. SZOLNOK. Cinema City: A beavatott sorozat: A lázadó, 3D (16) 17.30. Bérhaverok (16) 15.15,18.00, 20.10,22.20. Csingiling és a Soharém legendája (6) 3D 10.45. Éjszakai hajsza (16) 20.00,22.20. Halálos iramban 7 (16) 11.30,14.15,1700,19.45,22.30. Hamupipőke (6) 11.00,13.20,15.40. A pláza ásza Vegasban (12) 12.30,14.30, 16.30,18.30,20.30,22.30. Spongya- bob: Ki a vízből!, 3D (6) 13.00. Spongya- bob: Ki a vízből! (6) 11.00. TISZApART MOZI: A 7 törpe (6) 3D 10.45, Shaun, a bárány - A film (6) 11.00, Végre otthon! (6) 3D 14.30, Mazsola és Tádé 16.00, Lámpagyújtogatók (12) 16.15, Ahol a szivárvány véget ér (12) 18.00....És az ég a vízre ráhajolt...” - Dokumentumfilm Kolonics György emlékére, vendégeink lesznek: Csabai Edvin, a Magyar Kajak - Kenu Szövetség szakmai igazgatója, Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző, Storcz Botond vezetőedző és a film alkotói: Varga András rendező és Zentai Nóra forgatókönyvíró. 19.00, Party Girl (16) 20.15, Hétköznapi vámpírok - A koporsóba zárt felvétel (16) 21.00. HOLNAP! MŰSOR. Szolnok. Cinema City: A beavatott sorozat: A lázadó (16) 1730. Bérbaverok (16) 15.15,18.00,20.10. Csingiling és a Soharém legendája (6) 10.45. Éjszakai hajsza (16) 20.00. Halálos iramban 7 (16) 11.30,14.15,1700,19.45. Hamupipőke (6) 11.00,13.20,15.40. A pláza ásza Vegasban (12) 12.30,14.30,16.30, 18.30.20.30. Spongyabob: Ki a vízből!, 3D (6) 13.00. Spongyabob: Ki a vízből! (6) 11.00. TISZApART MOZI: A 7 törpe (6) 3D 10.45, A mindenség elmélete (12) 14.00, Shaun, a bárány - A film (6) 15.00, Marie története (16) 16.30, Végre otthon! (6) 3D 16.30, Lámpagyújtogatók (12) 18.00, Ahol a szivárvány véget ér (12) 18.15, Hétköznapi vámpírok - A. koporsóba zárt felvétel (16) 20.00, Party Girl (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 15 órától A női szabó - bérletnapváltozás (Latinovits-bérlet) című darabot tekinthetik meg. Este 7 óra 30 perctől a Szín-Mű-Hely színpadán az Öt nő az esőben (bérletszünet) című előadást tekinthetik meg. Holnap 15 órától a nagyszínpadon a Luxemburg grófja (Leho- tay-bérlet) című darabot mutatják be. SZERTELEN SZOLNOK. A Szer-telen 24 órát ma rendezik reggel 9 órától az Ifjúsági Házban tartják a megnyitót. NATURA NAP JÁSZBERÉNY. Ma 9 órától Natura napot tartanak az ifjúsági ház és városi könyvtárban. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a SZ0L10N.hu hírportálon olvashatók. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű, Tiszasüly: nincs helyettesítő magánállatorvos. Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifal- va, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Selmeczy Géza: Tószeg, Várkonyi út 14/b. T.: 30/953-2328. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszent- györgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot. Alattyán, János- hida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldog- háza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászladány: nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot. KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Cibakháza, Nagyrév, Tisza- földvár, Tiszainoka, Tiszakürt: dr. Terhes Vilmos, Kunszentmárton, Petőfi u. 16. T.: 70/294-61-43 Csépa, Cserkeszólő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezóhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Terhes Vilmos, Kunszentmárton, Petőfi u. 16.7:70/294-6143. KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berekfürdő: dr. Dániel Mihály, Karcag, Széchenyi sgt. 40.7:59/313-807,30/205-3260 Kunmadaras: dr. 7óth István Kunmadaras, Kunhegyesi út 31.7:59/327-383, 70/659-3061. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tisza- gyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomajmo- nostora, Újszentgyörgy: dr. Vörös János, Abádszalók, Darwin út 3.7:59/355- 214,30/958-6625. Kunhegyes: dr. Horváth Lajos Kunhegyes, Zádor u. 2. 7:59/326-574,30/967-0960. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törőkszentmiklós, Tiszapüspöki: nincs helyettesítő magánállatorvos. Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes,Tiszabő: dr. Tóth István Kunmadaras, Kunhegyesi út 31. T.: 59/327-383,70/659-3061 Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Szabó Zoltán, Túrkeve, Kenyérmezei út 2/e. T: 20/941-5217. Készenléti, járványügyi ügyeletes: dr. Matuska László, Mezőtúr, Szabadság út 9.7:30/440-6394. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszer- tárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfíum - Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium, Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ság- vári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), vasárnap 19 órától a Szent István (Versgehy út 5.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton az István király, vasárnap a Megváltó, Jászberény: szombaton az Elixir, vasárnap a Thököly, Karcag: vasárnap a Főtér, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a .Gólya, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Benu, Tiszaföldvár: vasárnap az Ószölői, Törőkszentmiklós: szombaton és vasárnap a Fehér kereszt, Túrkeve: vasárnap a Paprika az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel./fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00. TEMETKEZÉS Hirdetés Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06-20/474-4930,06- 20/474-4929.