Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-16 / 89. szám

2015. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK Klopp távozik Dortmundból. A Borussia Dortmund sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy Jürgen Klopp vezetőedző a szezon végén távozik a Ruhr-vidéki együttestől. A szakember kétszer bajnok és kupa­győztes is volt a sárga-feketékkel, sőt. két évadban az év edzőjének is megválasztották. Rangadót nyert a Székács gardája, otthon bukott a Kunszentmártoni kézilabda A húsvéti bajnoki szünet után teljes fordulót rendeztek az alacsonyabb osz­tályú kéziabda-bajnokságok- ban. Az NB I/B-ben szereplő Arago Törökszentmiklós idegenben tíz góllal, 30-20-ra kikapott a MOL-Pick Sze­ged U23-as csapatától, ezzel huszonkét forduló után a tizenegyedik helyen áll. Fon­tos meccsen szenvedett vere­séget a női másodosztályban az Abonett Abony együttese. A DVSC második csapata a játéknap előtt még az abo- nyiak mögött állt, ám 24-18 arányban nyert Abonyban, a két csapat ezzel helyet cserélt a táblázaton. Az Abonett КС nyolc ponttal a tizenharma­dik a bajnokságban. Továbbra is vezeti az NB II Délkeleti csoportját a Szé­kács, amely a hetedik Békés­csaba otthonában játszott hétvégén, és nagy küzdelem­ben nyert 26-25-re. A har­madik helyezett Mezőtúrnak nem okozott gondot hazai pá­lyán az Újkígyós legyőzése, a végeredmény 40-26. Nem tu­dott nyerni viszont az ötödik helyen álló Kunszentmárton, amely öt góllal, 37-32-re ka­pott ki a közvetlenül mögötte álló Makótól hazai pályán. Megszerezte harmadik győzelmét a Túrkeve női csapata, amely a hatodik he­lyezett Gyulát látta vendégül és győzte le 33-25 arányban. Hat pontjával azonban még mindig a tizedik, utolsó he­lyen állnak a túrkeveiek a harmadosztályban. ■ HIRDETÉS .PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. » Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. S Szolnok, Szapáry utca 23. £ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 292,50 300,50 USD 275;00 284,00 CHF 282,50 291,00 Érvényben: 2015. április 15. Befektetési .iranyértékesítés Közületehet 8 kiszolgálunk! wmcornergronp.hu MoneyGmm ntmwúöi I pénztramfer л * ~ " 1 l 1 a efeO hdyl A középszakasz zárómérkőzéseit játsszák a héten a kosárlabdacsapatok. A bajnoki címvédő Olaj KK tegnap este, hazai pályán azt a soproni csapatot fogadta, amelytől ötpontos vereséget szenvedett a hűség városában. A felsőházban listavezető piros-feketék számára egyszerű volt a kép­let, ha legyőzik a Sopront, akkor megnyerik a középszakaszt, és az első helyről kezdhetik a rájátszást. Lapzártakor kaptuk a hírt: Olaj KK-Sopron 67-58. A mérkőzésről szóló bővebb tudósítást aSZOUON.hu hírportálon, valamint pénteki lapszámunkban statisztikákkal és nyilatkozatokkal olvashatnak. Szoros, mégis sima siker vízilabda Mind a hat Világliga-meccsét megnyerte a magyar válogatott Mind a hat szolnoki játékos szerepelt a görögök elleni Világliga-mérkőzésen, a tizenkét magyar gólból hetet szereztek a Dózsa pólósai. A válogatott százszázalékos teljesítménnyel jutott be a jú­nius végi szuperdöntőbe. Gutái István Természetesen minden jegy elkelt a nemrégiben átadott új győri uszodában a Magyar- ország-Görögország Világ- liga-mérkőzésre. A szurkolók ezúttal sem csalatkoztak, hi­szen a válogatott jóval simáb­ban nyert, mint ahogy azt a végeredmény sugallja. Magyarország-Görögország 12-11 (2-1,4-2, 2-3,4-5) Győr, 1200 néző MAGYARORSZÁG: Decker A. - Varga Dénes 1, VARGA DÁNI­EL 2, Salamon F., HÁRA11, Ma­daras 2, Gór-Nagy. Csere: Nagy V. (kapus), Angyal 1, Erdélyi, Vámos 2, HOSNYÁNSZKY 3, Német T. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor. Madaras Norbert pazar ej­tésével indult be a gólgyár. A második negyedben sem ma­radt szolnoki gól nélkül a válo­gatott, hiszen előbb Varga Dá­niel vált le emberéről, és lőtt a léc alá, majd Vámos Márton addig lóbált hat méteren, amíg a blokk leesett előtte, onnan neki már rutinfeladat a góllö­vés. Utolsó védvonalként pedig Decker Attila jó szokásához híven parádézott a kapuban. A Szolnoki Dózsa kapusa azon­ban görcsöt kapott a második félidőben, így Nagy Viktor ér­kezett a helyére.- A görögök rengeteget mo­zognak, lóbálnak, nagyon so­kat kell dolgozni ellenük a lábnak - mondta a mérkőzés végén Decker Attila. - Nyilván nem is voltak pihentek az iz­mok, hiszen rengeteg edzés és meccs van mögöttünk. lobban lettem gyorsan, akár védeni is tudtam volna, de jó volt ez így. A negyedik negyedben 10-7- re vezettünk, és bár a végére egy gólra feljöttek a görögök, utolsó góljukat öt másodperccel a lefújás előtt szerezték.- Egy pillanatig nem éreztem azt, hogy megrendülne a csa­pat, vagy változna a játék vagy a hit, a koncentráció - értékelt a meccs legjobbjának választott Varga Dániel csapatkapitány. - Az, hogy találtak két gólt a vé­gén, nem a realitást mutatja, szerintem ez egy két-három- négy gólos meccs volt. A görög nemzeti csapat szö­vetségi kapitánya, Teodorosz Vlahosz az Olympiakosz Pire­usz csapatának edzője is. Első­sorban az emberelőnyök meg- játszásában látszott a vendége­ken az összeszokottság, hiszen a görög válogatott a Bajnokok Ligájában szereplő Olympia- koszra épül.- Végig azt gondoltam, vagy azt éreztem belül, hogy a győ­zelem valahogy meglesz - árul­ta el az egész csapatra jellemző higgadtság okát Madaras Nor­bert. - De tudunk ennél még azért jobban is játszani. A leg­fontosabb mindenképpen, hogy 12-11 lett nekünk.- Volt több olyan pillanat, amikor azt gondolhattuk, meg­van a meccs, de a görögök fel­zárkóztak - nyilatkozta az nso. hu-nak Benedek Tibor szövet­ségi kapitány. - Mi azonban meg tudtunk újulni. Az min­dig is az erősségünk volt, hogy nem ijedtünk meg azokban a pillanatokban, amikor az ellen­fél felkapaszkodik. Egy szlovén volt a spanyol BL-mérkőzés hőse labdarúgás Nagy küzdelem és vér is folyt kedd este Madridban, a Vicente Calderon Stadionban Hetedszerre sem tudta legyőz­ni az Atléticot a Real Madrid ebben a szezonban. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntővé előlépő madridi derbi első felvonása után senki sem lehetett igazán elégedett. Az első félidőben a címvédő többször is megsze­rezhette volna a vezetést, ám a szlovén Jan Obiak megfogta Gareth Bale ziccerét, a bravúr mellett még öt igen komoly vé­dése volt.- Jó teljesítményt nyújtot­tam, de az egész csapatra igaz ez - nyilatkozta a mérkőzés legjobbja. - Keményen dolgoz­tunk egy kemény mérkőzésen. A jövő héten jön a visszavágó, készen állunk rá. r A láb is kéznél volt a madridi csapatok BL-rangadóján A második félidő nagy tusa­kodást hozott, játékot alig. Ser­gio Ramos lekönyökölte Man- dzsukicsot, a horvát támadó ezt követően három percenként állt ki, hogy csillapítsák vérzését, illetve vérmérsékletét. Az At- lético csatára végigreklamálta a játékrészt, ám lapot nem ka­pott. Viszont Mario Suárez és Marcelo igen, így mindketten kénytelenek lesznek kihagyni a jövő szerdai visszavágót.- Még nyílt a párharc, na­gyon nyílt - vélekedett a másik madridi kapus, Iker Casillas. - A nulla-nulla azt jelenti, hogy a visszavágó nagyon látványos és érdekes lesz, legalábbis ezt remélem. A másik kedd esti mérkőzé­sen némi meglepetésre a vendég Monaco kezdett élénkebben. Időben összekapta magát a Ju­ventus, Carlos Tévéz többször is veszélyeztetett, de az első félidő legnagyobb helyzetét Arturo Vi­dal packázta el. Az 57. percben viszont gólt szerzett a dühödt chilei, igaz jókora jóindulat is kellett hozzá. Ricardo Carval­ho nagyot esett Alvaro Morata mellett még a tizenhatos vonala előtt, ám a cseh Kralovec a ti­zenegyespontra mutatott. Vidal nem töprengett az ítélet jogossá­gán, a jobb felső sarokba helye­zett. A Juve megőrizte előnyét, így 1-O-ról várhatja a jövő heti visszavágót. ■ G. I. Dupláztak és vb-kvalifikációt is szereztek az újszászi játékosok lábtoll-labda Kunics Ré­ka és Tóth Gábor egyaránt három-három győzelemmel köszöntötte a tavaszt a láb- toll-labdázók Újszászon rende- ) zett Tavaszköszöntő Kupáján, j amely egyben a vb-válogató versenysorozat harmadik for­dulója is volt. A házigazda új­szászi férficsapat - Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor - könnyedén szerezte meg harmadik győzel­mét, és ezzel a szeptemberi ró­mai világbajnokság részvételi jogát. A nőknél az első fordulót Nagykanizsa, a másodikat Újszász nyerte. A harmadik forduló ki-ki meccsét az új- szásziak - Ézsiás Fanni, Ezsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Vágó Henriett - kezdték job­ban, nyerték az első játszmát, de a végére nagyon elfáradtak, a kanizsaiaké - Kunics Ré- I ka, Morvái Noémi, Vlasies Dalma - lett a győzelem és a vb-válogatottság. A párosok­ban az újszászi Herczeg Gábor, Tóth Gábor és a nagykanizsai Kunics Réka. Morvái Noémi duók második válogatójukat nyerték. Mindkét páros nagy lépést tett a válogatottság fe­lé. A nehéz, kétnapos verseny végén Tóth Gábor és Kunics Réka az egyéni megnyerésével koronázta meg teljesítményét. Férfi egyéniben három újszá­szi - sorrendben: Tóth Gábor, Herczeg Gábor, Takács Gábor - állt a dobogón, ló hír, hogy az öt évvel ezelőtti világbajnokság bronzérmese, Takács Zoltán öt év után éremmel tért vissza. ■ Bajnok lett . a Szolnoki MÁV legénysége TEKE A Szobioki MÁV SE NB I-es férficsapata a Ceglédet rang­adó mérkőzésen fogadta a Körösi úti arénában. A tét nem keve­sebb, mint a bajnoki cím volt a felek számára. Az első körben az egyes pályán Varga István (577 ütött fa) egyenletes játé­kot produkált, így simán verte ellenfelét. Mellette Miklós József [ (510) szerepelt, aki sajnos vere­séget szenvedett vetélytársától. I így l:l-re állt a találkozó, 11 fa hátrányban volt a MÁV. A kö­zépső körben a Ceglédről igazolt Csiszár Ottó (537) mérkőzött a szolnoki kötődésű Bíró Józseffel, { kettő-kettes szettarány mellett sajnos faaránnyal veszített. Tár­sa Molnár László (562) egyenle­tes játékkal iskolázta ellenfelét és nyerte meg a partiját. Ezzel 2:2-re álltak a felek, de 35 fa előnye volt a vendégcsapatnak. A befejező párosból Somodi Ká­roly (575) az egyes pályán és máris ledolgozott 30 fahátrányt, sőt a negyedik pálya után 73-ra javította a mérleget. Párja Bíró Ervin (612) is remekelt és szett- pontvesztés nélkül verte ellen- j felét. Ezzel a szolnoki gárda 6:2 (3373:3233) arányú győzelmet aratott, és egyben megszerezte a bajnoki címet is. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom