Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-11 / 85. szám
2015. ÁPRILIS 11., SZOMBAT 7 GAZDASÁG - BELFÖLD Döntöttek a közszférában dolgozók idei bénóváírásáröl bérkompenzáció A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Ezt a jövedelemkiegészítést 2012-től vezették be a közszférában, az adójóváírás megszűnésének ellentételezésére. A kompenzáció forrása a költségvetés Miniszterelnökség fejezetében elkülönített céltartalék. A legnagyobb tételt a gyógyító-megelőző ellátás területén dolgozók kapják, 3 milliárd 768 millió forint ösz- szegben. Az egyetemek és főiskolák alkalmazottaira 1 milliárd 943 millió, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra 1 milliárd 775 millió forint jut. A rendőrség részesedése 1 milliárd 737 millió, a honvédségé pedig 1,1 milliárd forint. A fővárosi, megyei kormány- hivatalok és járási kormány- hivatalok pedig 1 milliárd 259 millió forinthoz jutnak. Az egy- milliárdnál kisebb tételekből a NAV részesedése 720 millió, a bíróságoké 348, míg az ügyészségeké 123 millió forint. Külön tétel még a munkaadókat terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó, amely az előbbiek több mint egyharmada. A KSH jelentése szerint a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, tavaly mintegy 217 ezren részesültek az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációban. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan havi 9700, a nonprofit szervezeteknél pedig 9400 forintot kaptak ezen a címen. Idén januárban az összeg 9600, illetve 9100 forint volt. ■ MTI Kétharmad kell A RENDŐRÖK ÉS A KATONÁK bérének emeléséhez ellenzéki támogatást kér a fideszes frakcióvezető. Rogán Antal közölte: ha a jövő heti határozathozatalon az érintett törvények kétharmados passzusai nem mennek át, akkor nem lehet megemelni minden rendőr és katona bérét.. Jöhet a kartalamtas brókerbotránya fiktív kötvényesek is visszakaphatják pénzüket f # mmgmf*- •fiiplipéieár penzem es a befektetési életbiztosítások penzem és... penzem es... a befektetései védelme Arra nehéz felkészülni, ha egy bróker cinkelt lapokkal játszik. Július végéig minden érintettet kártalanítanak, ha a T. Ház rábólint az új törvényjavaslatra A Beva kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényes befektetőit is, döntöttek tegnap. Egy törvényjavaslat alapján minden érintettet 30 millió forintig kártalanítanának egy alapon keresztül, várhatóan legkésőbb július végéig. Éber Sándor Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap - döntött tegnapi ülésén a jegybank kezdeményezésére a Beva igazgatósága. Két független jogi szakvéleményt is figyelembe vettek, melyek alapján a fiktív kötvénnyel rendelkező ügyfelekkel szemben fennáll a Beva kártalanítási kötelezettsége. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor-csoporthoz tartozó Quaestor Hruria Kft. mintegy 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forintnyi fiktív kötvény- kibocsátás volt. Az érintett ügyfeleknek nincs azonnali teendőjük. A kártalanítási igények bejelentése a felszámolás elrendelése után, és a Beva erre vonatkozó felhívását követően lesz aktuális. A Fidesz frakció tegnap törvényjavaslatot nyújtott be a Quaestor-károsultak kártalanítására. Rogán Antal szerint, ha az ellenzék támogatásával gyorsított eljárással hagynák jóvá az indítványt, akkor július végéig mindenki hozzájuthat a pénzéhez. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: a követeléskezelő alapba bekerülne a Quaestor-ügy károsultjainak összes kötvénye, és a Beva is befizetné oda azokat az összegeket, amelyeket megítél a károsultaknak. A Beva befizetését a befektetési vállalkozások piacának - brókercégeknek és befektetési cégeknek - kellene kiegészítenie, cserébe ők kapnák a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont. Utóbbi szektornak ezt a kiegészítést a jegybank hitelnyújtással megelőlegezné, e kölcsönt tíz év alatt kellene visszafizetni. A károsultak a tőkéhez juthatnak hozzá, a hozamokra, kamatokra mindez nem vonatkozik, az igényeket majd a kormányablakoknál kel benyújtani a felszámolás megindítása után. Csak 73 olyan ügyfél van, aki 30 millió feletti összegben fektetett be a Quaestorba, ők mérlegelhetnek: polgári peres úton érvényesítik igényeiket, vagy pedig elfogadják a 30 milliót, és lemondanak követelésük többi részéről. Varga Mihály miniszter a TV2-nek azt mondta, a kormány azzal számol, hogy a kártalanítási összeg felemelésével minden Quaestor-károsultat ki lehet fizetni. Orbán Viktor a közrádióban tegnap kifejtette, akkor támogatja a kormány a tervezetet, ha az elfogadható a pénzügyi élet szereplőinek is. Varga azonnali egyeztetést kezd a Bankszövetséggel és a kabinet szerződéses partnereivel. A kormányfő elmondta, hogy Rogán Antal javaslata a pénzügyi rendszer Adózás: nem érheti hátrány a befektetőt az ngm közölte, senkinek sem kell adót fizetnie olyan jövedelem után, amelyet ténylegesen nem szerzett meg, így nem érheti hátrány a brókerbotrány befektetőit az adózásban, a NAV nem alkalmaz szankciót ellenük. Bevallani és adót fizetni csak annak kell, aki a bróker- botrányban érintett három cégtől (Buda-Cash, Hungária Értékpapír, Questor 2014-ben ténylegesen jövedelemhez jutott. a csődtörvény 40 napos határidőt ír elő a felszámolási eljárásban a hitelezői igények benyújtására, ez a határidő a Bu- da-Cash esetében április 14-én jár le. A brókercég ügyfeleinek legfontosabb teendője, hogy az igénybejelentést legkésőbb április 14-én postára adják. szereplőitől befizetést követelne meg, ám a kormány megállapodást kötött az EBRD-vel, azaz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, valamint a Bankszövetséggel, és ez alapján semmilyen, a pénzügyi rendszert terhelő újabb adót, hozzájárulási kötelezettséget nem vetnek ki velük való konzultáció nélkül. A miniszterelnök jelezte, a korábban brókercégeknél tartott állami vagyonnal kapcsolatban vizsgálatok zajlanak. A jogszabályok a háttérintézmények esetében megengedőbbek voltak, mint magukra a költségvetési szervekre vonatkozóan, amelyek nem tarthatnak közpénzt brókercégeknél. Pénteken egy olyan törvény- javaslatot is benyújtottak, amely erősíteni kívánja a felügyeletet a befektetési cégek megfelelő ellenőrzése érdekében. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a Gyurcsány-kor- mány idején a Magyar Fejlesztési Bank által az ETO Park beruházáshoz nyújtott 17 milliárd forintos hitel miatt. Szombaton az MSZP, a DK, az MLP és a PM szervezésében a Fidesz elmúlt ötéves kormányzásának károsultjait (így a Quaestor-ügy károsultjait is) várják Budapestre, a Batthy- ány-örökmécsesnél tartandó demonstrációra. Zsigmond Vilmos fotóival nyitott a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyílt pénteken a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség. A Művészetek Palotájában tartott megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: „Azt kívánom, hogy ne tudjanak ellenállni a genius locinak, Budapestnek, á budapesti kultúra vonzerejének”. Hosszan méltatta a megnyitón jelen lévő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát, akinek fotókiállításával megnyílt a fesztivál. Zsigmond Vilmos úgy fogalmazott: „Majdnem sírtam az örömtől, amikor először megláttam” a kiállítást - vallotta meg. Az április 26-ig tartó programokról bővebben a www.btf.hu oldalon. ■ MTI Zsigmond Vilmos Több szazmilliárd forint turisztikai fejlesztésekre 2014-2020 Mintegy 230 milliárd forint uniós támogatás jut turisztikai programokra a következő EU-ciklusban. A turisztikai vállalkozások külön is pályázhatnak energetikai fejlesztésekre, kedvezményes hitelre és oktatási programokra - mondta el Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár a Tuizmus és Profit konferencián. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra 120 milliárd jut. A forrásokra kkv-k pályázhatnak, az összegből tematikus hálózatok (zarándok- és természetjáró utak) építhetők, természeti és kulturális örökséghelyszínek tehetők vonzóbbá, s az egyik kiemelt terület a gyógyvízkutatás támogatása. ■ MTI Első körben 6,3 milliárdot osztottak ki felsőoktatás Végül 23 intézmény kapott fejlesztésre is fordítható támogatást Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból - jelentette be tegnap Palkovics László. Az államtitkár emlékeztetett, az alapot 2013 februárjában hozta létre a kormány, hogy támogassa a felsőoktatási intézmények belső átszervezését, a fennálló adósságok csökkentését. „A konszolidációnak köszönhetően az elmúlt két évben lényegesen javult az intézmények nénzügyi helyzete, így idén már fejlesztési projektekre is tudják 'ordítani ezt az összeget” - hangoztatta Palkovics. A mostani pályázati körre va- amennyi intézmény adott be kérelmet, végül 23 támogatása mellett döntöttek. Az államtitkár szerint pályázati feltétel volt, hogy az egyetemek, főiskolák mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, s csatoljanak üzleti tervet is. Az államtitkár egy korábbi írásbeli kérdésre válaszolva azt jelezte, hogy az intézmények többségében már nem a pénzügyi hiányosságok kiküszöbölésére irányuló elképzelésekkel, hanem a jövőre vonatkozó új, az intézmény hatékonyabb működését szolgáló projektekkel pályáztak. Az idei támogatások közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktató reaktor fejlesztésére, a Szege Diplomás hiányszakmák di Tudományegyetem 468 millió (a megkérdezettek arányában, %) formtbol az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Ц 2014 Ш 2017 Egyetem pedig kutatási műhelyt _______________ és gyakorlóhelyet hozhat létre Gépészmérnök HBB 146 millió forintos keretből. 40 A Debreceni Egyetem és а Vj||amos_ Nyugat-magyarországi Egye- mérnök tem 400-400 millió, az Óbudai, ..................................................... a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Egyéb műszaki HHHH31 Tudományegyetem és az ELTE diplomás Ц 29 500-500 millió, a Szent István " Egyetem pedig 428 millió forin- JH^rkn°a|fke' tos támogatást kaphat az alap- ЯЯШКК ból. Az alap 9,3 milliárd forintos Mezőgazdasági HU28 keretében fennmaradó összeget mérnök . 24 az év második felében osztják majd ki. ■ MTI V(H;|1AF1KA_______________FOIUt4S;VG Nőhet a szőlőterületek nagysága az unióban Évi 1% Magyarország felkészült az új uniós szólőtelepítési szabályozásra, ami a szőlőterületek növelését tenné lehetővé a tagállamokban - közölte tegnap az agrártárca. Az Európai Bizottság közölte új rendeletét a szőlőtermelő területek kiterjesztéséről és az új szőlőtelepítési engedélyezési rendszer bevezetéséről. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsával 2014-ben elkezdődött a szakmai konzultációk után már dolgoznak a bortörvény módosításán. Az új szőlőtelepítési engedélyezési rendszerre vonatkozó bizottsági rendeletet a nyár elején fogadhatja el az Európai Parlament és a Tanács. Jövő évtől a szőlőtelepítési és újratelepítési engedélyeket tagállami szinten adják majd ki, az engedélyezés alól egyes területek mentesülnek. A rendelet évi egy százalékos növekedést engedélyez a tagállamok szőlőterületeiben, amit nemzeti vagy regionális szinten korlátozni lehet. Az unió annak ellenére folyamatosan veszít a borpiacon világpiaci részesedéséből, hogy 2008 óta nő a tagállamokból harmadik országokba szállított bor mennyisége és értéke is. A borfogyasztás 2025-ig világszinten várhatóan nő, az unión belül továbbra is csökken, az uniós borászati szektor egyre inkább exportorientálttá válik. ■ MTI