Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-25 / 71. szám
2015. MÁRCIUS 25., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Füsttel telítődött az ikerház lakása TŰZ ÜTÖTT ki tegnap délelőtt egy ikerház egyik lakásában a jászberényi Kórház utcában - tájékoztatta lapunkat a katasztrófavédelem. A városi hivatásos tűzoltók légzőkészülékben, egy vízsugárral hatoltak be a lakás egyik helyiségbe, ahol az ágy és a berendezési tárgyak égtek. A tüzet rövid időn belül körülhatárolták. A füst átterjedt az ikerház másik lakásába is, melytől az ingatlan kicsit meg is sérült, de nem volt szükség lakosságvédelmi intézkedésre. ■ Óvodabővítést terveznek Tiszasülyön TORNATEREMMEL SZÁNDÉKOZNAK bővíteni a tiszasülyi Vackor óvodát, ahová jelenleg ! három csoportba ötvenkilenc kisgyerek jár. Pollák Tibor polgármester arról számolt be, hogy még e hónapban pályázatot adnak be a fejlesztés költségeinek előteremtésére.« A mezőgazdaságot helyeznék előtérbe átalakítják jászkiséren a közmunkaprogramot. Pintér Ferenc polgármester elmondta, erősítik a mezőgazdasági jellegű közfoglalkoztatást, ennek során elsősorban a közétkeztetéshez szükséges alapanyagokat termelik meg. Hogy segítsék a gazdákat, rendbeteszik a mezőgazdasági utakat is, mely 168 kilométernyi dűlőút kijavítását jelenti. Az önkormányzat három különböző közfoglalkoztatási programban összesen 167 embernek ad munkát. ■ J. ZS. További harmincmillió köbméter víz kerül a tóba AZ ELSŐ ütem folytatásaként ma megkezdik a Tisza-tó tavaszi feltöltésének második ütemét, melynek során a jelenlegi - Kisköre-felső vízmércén mért - 670+-5 centiméteres vízszintet a hónap végére 700+-5 centiméterre emelik. Naponta mintegy 5 millió köbméterrel növelik a tó vízkészletét. Természetesen a tározó feltöltésének végrehajtását és ütemét befolyásolhatja, módosíthatja egy esetlegesen kialakuló és levonuló árhullám. ■ Versenghetnek a találmányáért tehetség Számos újítást alkalmazott saját kocsiján is a szolnoki fiatal ' Í Ж Dér Rezső nem elégedett meg az autója gyári védelmi rendszerével, egy sajátot is beépített, amely szinte mindenről tájékoztatja, még akkor is, ha éppen nincs a kocsinál ► Folytatás az 1. oldalról- Azt hozzá kell tennem, hogy számos módosítást lehetne végrehajtani az autókon, amellyel többek között a teljesítményt is lehetne növelni, azonban a jogszabályok igen szigorúan rendelkeznek, szűk határokat szabnak a műszaki embereknek. A szolnoki fiatalember első kocsiját összetörte egy autós, amikor parkolás közbe belecsapódott a Corsába. De Dér Rezső ebben is inkább lehetőséget látott, kisvártatva egy új gépkocsit szerzett be, melyet természetesen azonnal „kezelésbe vett”, azonban most nem a mechanikai, hanem az ' elektronikai felszereltségét módosította, mely meghazudtolja nagy márkák gyártóinak berendezéseit is - természetesen töredék áron.- Igaz, én inkább a gépészetet szeretem, de eldöntöttem, hogy kicsit az elektronikáját is fejlesztem az új autónak- folytatta Rezső, aki gyorsan viccelődve megjegyezte, az autó csak neki új, hiszen már bőven nagykorú a Calib- rája. - Egy olyan rendszer beépítését tűztem ki célul, mely elsősorban a bűnözők dolgát keseríti meg. Sokat olvastam a témáról, jelenleg milyen lehetőségek vannak. Sok nagy márka, többek között a BMW alkalmaz hasonló megoldásokat, mint amilyen végül az autóba került, de az enyém egytizedébe kerül, mint az övéké, annak ellenére, hogy ugyanazt tudja - részletezte. A fiatal mérnökjelölt röviden elmagyarázta, újításának lényege, hogy az egész autót egy elektronikai szenzorrendszer figyeli, amely az autó minden mozgását nyomon követi és arról tájékoztatást nyújt a tulajdonosnak. A kocsit nyomon lehet követni az interneten, sőt az összes útvonalat, sebességet rögzíti is, Nemrég élesben is bizonyított a szerkezet, mikor is egy hölgy beletolatott autójába. amely vissza is játszható. Sőt, a gépkocsi vezérelhető is távolról, így ha valaki elköti á kocsit, a tulaj bármikor leállíthatja azt egy számítógép vagy egy mobiltelefon segítségével. Az már csak hab a tortán, hogy az autó folyamatosan SMS-ben tájékoztatja a felhasználót minden mozgásról. A FIATALEMBER CLZ idén Végez az egyetemen, így már szakdolgozati munkáját írja. Elmesélte, a projekt, amin jelenleg dolgozik, forradalmasíthatja az autóipart, hiszen az általa megálmodott eszköz képes évekkel megnövelni egy jármű motorának élettartamát, így milliókat lehet spórolni egy-egy motorcserével. Elhatározta, hogy az ötletet, ameny- nyiben lehetséges, szabadalmi oltalom alá helyezi. Már most nagy az érdeklődés a találmánya iránt, Dér Rezső reméli, valamelyik nagy autóipari konszern is felfigyel munkásságára és ott tovább kamatoztathatja tudását, illetve tovább viheti a magyar mérnökök jó hírét az autóiparban.- Giroszkóp is van az autóban, így ha valaki azzal próbálkozna, hogy le akarja lopni a felniket, vagy egy trélerrel felemeli és elviszi, arról is azonnal tájékoztatna a biztonsági rendszer - folytatta Dér Rezső, aki laptopján be is mutatta, mennyi lehetőséget kínál a szerkezet azoknak, akik biztonságban akarják tudni az autójukat.- lelenleg még tesztelem a dolgot, de eddig csakis pozitív tapasztalataim vannak. Egy számítógép és internet segítségével számos beállítást el tudok végezni a távolból. Például, ha valaki használja az autómat és gyorsan hajt, a rendszer automatikusan figyelmeztet, így elkerülhető, hogy vaskos csekket kapjak. Illetve a korábbi szerencsétlen balesetből adódóan, ha valaki belehajt az autómba, az azonnal üzenetet küld nekem, így meg tudom akadályozni, hogy az illető meglógjon a felelősségre vonás elől - meséli, majd megjegyzi, sajnos nemrég élesben is bizonyított a szerkezet, amikor is egy hölgy beletolatott a parkoló autójába. Új nyílászárók a Tiszafüredi Járásbíróságon Ön szerint mitől lesz sikeres egy találmány? megkérdeztük Válaszadóink a kapcsolatokat és a pénzt emelték ki elsősorban CSERE A Tiszafüredi Járásbíróság épülete 1940-ben épült. A régi ingatlant évekkel korábban akadálymentesítették, ezúttal pedig teljes külső nyílászárócserét hajtottak rajta végre. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által tavaly kiírt pályázaton, az erre szánt keret felhasználásával a felújítás a napokban megtörtént - a kivitelező egy helyi cég volt. A felújítás a bíróság munkáját nem zavarta - adott tájékoztatást a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya. Az igényesen kivitelezett nyílászárók révén megjelenésében is megújult a patinás épület, amely a belváros arculatának egyik meghatározó közintézménye. ■ M. G. Tóth károly, Karcag: - A legfontosabb a jó ötlet, s aztán a sok-sok pénz, hiszen mire egy találmány prototípusát megépíti az ember, az is költség. Aztán jön a szabadalmaztatás útvesztője, közben egy jó szakembert is kell keresni, aki a reklámot szervezi, hiszen ha nem ismernek valamit, legyen az hasznos, jó, akkor nem is veszik meg. SZABÓ MÁRIA, KISÚJSZÁLLÁS:- A siker legfőbb titka az a zseniális ötlet, ami még másnak nem jutott eszébe. Már ez sem könnyű, de utána lehet nézni az interneten. Kell egy partneri, pénzes kapcsolat, valaki, aki a háttérből segíti a feltalálót, hogy előbb csak tesztelje a találmányát (eljárás, eszköz) az emberekkel, cégekkel, s ha ez sikeres, segítse a piacra jutását. FRUNYÓ TÍMEA, SZOLNOK:- Úgy gondolom, hogy vagy eleve zseninek születik az ember, vagy pedig nagyon jó ötletei vannak. Manapság elég nehéz valami újjal előrukkolni, de nem lehetetlen. Viszont ha az ötlet megvan, akkor sem árt, ha jó kapcsolatai vannak az embernek, valamint pénzt is szerez a találmánya megvalósításához. SZÍJÁRTÓ PÉTER, JÁSZBERÉNY:- A találmányokhoz mindenképp szükség van egy jó ötletre. Ahhoz pedig, hogy a jó ötletből egy valóban sikeres találmány legyen, nagyon sok munkára és komoly beruházásra is szükség van. Tehát az, hogy egy találmány létrejöjjön, az ember munkáján kívül a megvalósításra fordított pénzen is nagyban múlik... 3 JEGYZET Mi, boldog boldogtalanok TUDOM: sőt tapasztalom is, hogy mifelénk sincs kolbászból a kerítés, de az abszurd a javából, hogy minden felmérés során azt állítjuk magunkról, hogy nálunk úgy, ahogy van, minden, pocsék. A legpocsékabb. MOST éppen a statisztikai adatok feldolgozásával foglalkozó nemzetközi szervezet, az Eurostat kutatása állapította meg, hogy a megkérdezett, tizenhat évesnél idősebb magyarok válaszai alapján Közép-Euró- pa legkevésbé boldog országában élünk, az öreg kontinens egészén pedig a sereghajtó ciprusiakkal, görögek- kel állunk egy szinten. De ha azt vesszük, a világ nemzetei között hova helyezzük magunkat, még elkeserítőbb a helyzet. Két éve a Gallup felmérésén az jött ki, hogy minden harmadik magyar szenved, elégedetlen. Ezzel a világban hátulról a negyedik helyet foglaltuk el, holtversenyben Haitivel. A lista végén Bulgária állt, vagyis az ott élők még nálunk is rosz- szabbul érzik magukat, Magyarországot előzte még Örményország és Kambodzsa. VAGYIS a legtöbb helyen jobb, mint nálunk. NEM TUDOM, hány ember válaszai alapján születnek az értékelések, de miután mindegyik hasonló eredménnyel zárul, a hiba nem a felmérők, hanem a mi készülékünkben lehet. Mert függetlenül attól, hogy éppen melyik oldal van hatalmon, tessék már megmondani, mitől olyan rossz itt ennyire?! Mert azt értem, hogy Svédország és Dánia miért végez rendre az élen, s hogy Hollandia mitől a nevető harmadik, de azt nem, hogy miért helyezzük magunkat a természeti csapások sora által vert Haiti vagy a polgárháború sújtotta Kambodzsa szintjére. Talán ki kellene próbálnunk, milyen is az élet ott, s akkor a helyünkre tehetnénk magunkat. Tíz jó tanáccsal is ellátták az érdeklődőket BIZTONSÁG Az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről hallgathattak előadást Újszászon. Volter Ildikó, a Szolnoki Rendőrkapitányság áldozatvédelmi referense tartott prevenciós tanácsadást a művelődési házban hétfőn. A városban tavaly is volt már hasonló program, akkor a SZKTT Zagyva Menti Integrált Központ nyugdíjas klubjának tartottak megelőzési célú felvilágosítást. A mostani előadáson kötetlen beszélgetés során alkalom nyílt a személyes tapasztalatok megosztására is. Az esemény végén az idősek tíz biztonsági tanácsot tartalmazó megelőzési szóróanyagokat is kaptak. ■ К. B. Szabadalmaztatni akarja találmányát