Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-24 / 70. szám
MEGYEI TÜKÖR A húsvétra készültek. Ünnepre hangoló húsvéti játszóházba várták a kicsiket és nagyokat egyaránt Jászberényben, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galériába. A játszóház részeként szombaton délelőtt gyerekek és szüleik egyaránt kipróbálhattak több kreatív technikát: képeslapot, hűtőmágneseket, húsvéti tojásokat, ablakdíszeket, virágokat és sok mást is készíthettek az érdeklődők, a közelgő húsvét ünnepköréhez kapcsolódóan. Lépésnyire a Terminátortól testépítő Dengi Dánielt Ohióban egy filmproducer is megkereste Egyelőre keresik a szennyvízcsatorna kiépítésének lehetőségeit beruházás lászágó képviselőtestülete a törvényben meghatározott határidő szerint elfogadta a település idei költségvetését - tájékoztatta lapunkat Mozsár Lászlóné polgármester. A települési feladatok finanszírozására előre láthatólag meglesz a pénzügyi keret. Az áthúzódó, szociális ellátások finanszírozására várhatóan pályázatot adnak be. A kistelepülés polgármestere elmondta, az év legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy megfelelő megoldás találjanak a falu szennyvízcsatorna hálózatának kiépítésére. A lakossági hozzájárulások rendelkezésre állnak, a megfelelő fejlesztési pályázatot szeretnék megtalálni a beruházáshoz. Problémát jelent, hogy a szomszédos városok tisztítóműveihez - a kapacitások kihasználtsága és a nagy távolság miatt - ügy tűnik, nem csatlakozhat a település, ugyanakkor a helyi tisztítómű kiépítése is nehézségeket jelent a magas fajlagos költségek miatt. ■ B. CS. 4 Szakmai elismerés a sok évtizedes munkáért zeneiskola Bernhardt And- rásné, a Palotásy János Zeneiskola tanára a napokban vehette át Budapesten a MÓL Tehetséggondozásért Díjat. Az elismerés azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját jutalmazza, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget, és bátorítják első lépéseiket. Bernhardt Andrásné 1974 szeptembere óta neveli a hegedűs növendékeket, 1987 óta tanít a jászberényi iskolában. Szakma iránti elhivatottságát jelzik növendékei sikerei, személyiségfejlesztésben elért eredményei. Tanítványai középiskolai éveik alatt is ragaszkodnak személyéhez, visz- szajárnak hozzá továbbképző osztályba. Megyei és országos versenyeken szerepeltek növendékei szép eredményekkel, a legtehetségesebbeket hozzásegítette az eredményes zenei pályaválasztáshoz. ■ B. CS. A szolnoki testépítő Dengi Dániel márciusban megmérette magát Ohióban az Arnold Schwarzenegger által fémjelzet Arnold Sportfesztiválon. Bár eredményt nem ért el, nem adja fel a jövőben sem. Mátyus Krisztina- Ismét a 181 centiméter alatti Men Physic kategóriában mérettem meg magam a világ egyik leghíresebb versenyén - kezdett bele Dengi Dániel. - A kategóriámban ötvenötén versenyeztünk, de sajnos nem kerültem be a legjobb tízbe. Kissé csalódott voltam, amikor nem mondta be a zsűri a nevem, ugyanis biztos voltam magamban, azt gondoltam, ha Madridban az ötödik helyet sikerült megszereznem, akkor itt is bejutok a legjobbak közé. Pár percig csak néztem magam elé csüggedten, de rájöttem fölösleges bánkódni, hisz tudom, hogy 110 százalékot nyújtottam. A madridi versenyen 82 kg voltam, ahol azt mondták, nem elég nagy a súlyom. Az ohiói versenyre sikerült a 88 kilót elérnem, itt meg az volt a nyerő, aki ennél köny- nyebb volt. Pedig úgy gondolom, ez volt életem eddigi legjobb formája, amit most sem győzök meghálálni az edzőmnek, Jeskó Tamásnak. Dani másnap kilátogatott az eseményre újra, ahol rengeteg pozitív visszajelzést, megerősítést kapott. Dengi Dániel az Arnold Schwarzenegger-szobor mellett Ohióban- Jólesett, hogy ennyien gratuláltak nekem - folytatta. - Az egészei csak fokozta, hogy az expón, Arnold Schwarzenegger öt méterre sétált tőlem. Megközelíteni ugyan nem lehetett, testőrök vették körül, de már az is nagy élmény volt, hogy láthattam. Március 9-ig Ohióban töltöttük az időt. Megnéztük a várost, fotózkodtam az Arnold szoborral, valamint aláírást gyűjtöttünk a profiktól. Ami nagy meglepetés volt számomra, hogy odajött hozzám egy Las Vegas-i filmproducer, hogy májusban Berlinben tartanak egy filmes válogatást, ahova örülne, ha el tudnék menni. Annyit tudok, hogy egy sportoló fiatalember szerepére keresnek embert. Megtiszteltetésként ért, hogy megkerestek az ajánlattal, így májusban utazom Berlinbe és remélem a legjobbakat - avatta be lapunkat. A hazautat kis kitérővel tette meg Dani, ugyanis meglátogatta egyik Miamiban élő szolnoki barátját. Március 15-ig ott töltötte idejét, ahol strandoltak és megnézték a krokodilparkot. A fiatal testépítő fel is szedett pár kilót. De elárulta, jól esett egy kicsit változatosan étkezni, hisz a verseny előtti diéta nagyon szigorú volt.- A verseny előtt három hétig napi hatszor, csak teflonban sütött halat ettem, mindenféle, zsiradék és fűszerezés nélkül. Egy nap összesen másfél kilót kellett ennem. Bár szigorú volt a diéta, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladom. Mint már többször is említettem, minden fejben dől el. Ami nehéz volt, hogy a születésnapom is a diéta idejére esett és akkor sem ehettem tortát^ Édesanyám azért gondolt rám és a zellerbe szúrt egy tűzijátékot ez alkalomból - mesélte Dani. A fiatal testépítő már most a következő versenyre, vagyis a Magyar Bajnokságra készül, amit Budapesten rendeznek májusban. Ami pedig a távolabbi céljait illeti, a szintén a fővárosban tartandó világbajnokságon is szeretné magát megméretni novemberben. 2015. MÁRCIUS 24., KEDD A jászok főbírójának leszármazottja a vendég A jászok Egyesülete következő összejövetelén, március 25- én, szerda délután jeles vendéget fogad a Pest megyei megyeházán. Az egyesület tagjai számára ugyanis Ő- excellenciája Habsburg-Lot- haringiai Mihály, a Szuverén Máltai Lovagrend magyar- országi nagykövete tart előadást. A nagykövet ükunokája az 1776-1847 között élt József nádornak, a jászok főbírójának, szép emlékű pártfogójának és támogatójának. Szűrővizsgálattal a megelőzés érdekében JÁSZÁROKSZÁLLÁSON MOBIL szűrőállomáson végeznek mammográfiás emlőszűrést április 8-tól 15-ig a jászárokszállási, a jászágói és a jász- dózsai 45-65 év közötti nők számára a népegészségügyi program keretén belül. Háziorvosi beutalóval a 40 és 65 éven felüli nők is részt vehetnek a vizsgálaton, aminek helye a polgármesteri hivatal udvara lesz. A vizsgálatok időpontját a jövő héttől egyeztethetik az érintettek a védőnői szolgálattal. A térség múltjának megismerését segíti JÁSZBERÉNYBEN A Jász Múzeum és a Jász Múzeumért Alapítvány szervezésében, a Jász Múzeumban tart érdekesnek ígérkező előadást prof. dr. SaUai János egyetemi tanár, Jászberény a térképtörténet tükrében címmel. A március 26- án, csütörtökön tartandó rendezvény délután öt órakor kezdődik. Hamarosan kijelölik a próbaüzem kezdetét JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat gerincvezetékeinek fektetése. Ezekben a hetekben a lakossági bekötések zajlanak a települési ingatlanokhoz. Zelenai Tibomé polgármester elmondta, hogy a bekötések munkálatainak előre haladtával, várhatóan két héten belül kijelölik a féléves próbaüzem kezdődátumát, ami előfeltétele a későbbi működési engedély kiadásának. Együtt figyelték a Napot járdacsillagászat Sok érdeklődőt láttak el információval Nyugodt év áll mögöttük értékelés Jó együttműködést alakítottak ki az önkéntesekkel Jászberényben évek óta rendszeresen tartja programjait a Jászcsillagászok Baráti Köre. A civil közösség tagjainak találkozóhelye hétről hétre a berényi Városi Könyvtár Csillagdájában van, ahol nem csak beszélgetni tudnak az égbolt jeles eseményeiről, hanem adott esetben meg is tekinthetik a csillagokat, bolygókat, üstökösöket az érdeklődők. A baráti kör tagjai legutóbb persze nem az éjszakai égboltot, hanem épp a Napot fürkészték. Pénteken az egész országból < megfigyelhető napfogyatkozást g kémlelték Berényben is, amely- | re invitálták a város lakóit, kicsi- J két és nagyokat egyaránt a Con- 1 selve térre. ■ Banka Cs. Sokan megfigyelték a látványos égi jelenséget Berényben is A jászberényi tűzoltók az elmúlt évben mintegy 350 esetben avatkoztak be illetékességi területükön különböző esetekben - derült ki Szabó Szabolcs Gábor tűzoltó százados, tűzoltóparancsnok és Fózer Tibor tűzoltó alezredes, kirendeltség-vezető tájékoztatásából. A Jászberényi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság munkáját elemezve a város képviselő-testületét tájékoztatva kiemelték, hogy szervezetük tavaly is sikeresen teljesítette a feladatait. A Jászberényi Katasztrófa- védelmi Kirendeltség illetékességi területe lefedi a Jászság egész területét, 18 településen, közel 90 ezer állampolgárral. A berényi hivatásos tűzoltó parancsnokság működési területe pedig a Jászság 16 települése, kivétel Jászszentandrás és Já- szivány. Az elmúlt évben átlagosnak mondható számú beavatkozáson vettek részt. A működési területünkön a hivatásos tűzoltóság 350, önkormányzati tűzoltóságok (Jászárokszállás és Jászkisér) 186 esetben avatkoztak be. Ezen belül csak Jászberényben 138 tűzesethez, 76 alkalommal műszaki mentéshez, kellett vonulniuk. A Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség folyamatosan, heti rendszerességgel ellenőrzi a 32-es főúton áthaladó veszélyes áruszállító járműveket. A településen a katasztrófavédelmi törvényben megfogalmazott szabályok alapján három veszélyes üzem található. Az elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek bővítése érdekében 2014-ben helyismereti számos gyakorlaton vettek részt különböző helyszíneken. A katasztrófavédelem országos pályázatai keretére a térség önkéntes tűzoltó-egyesületei is benyújtották pályázataikat. A ki- rendeltség illetékességi területén lévő egyesületek a megpályázott szakfelszerelések, képzések, fecskendő felülvizsgálat, üzemeltetési költségek finanszírozására összességében mintegy 21 millió forintot nyerték. ■