Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-14 / 38. szám
4 2015. FEBRUAR 14., SZOMBAT jó szelet! „A végcél maga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben megkerüljük a Földet, egy vezérfonal. Reméljük, közben mindannyian sokat tanulunk a világról” ÓCEÁNOKON TELJESÜL BE AZ ÁLOM TÜKÖR években rendszeres hajóbérlők voltunk az Adrián, és hamar elkezdtük keresni a hajóhoz jutás lehetőségeit. 2004-ben aztán belefogtunk a saját vitorlás hajó megépítésébe, hiszen ekkorra a család is elköteleződötté vált. Ettől kezdve már életformánkká vált a vitorlázás. „2014. NOVEMBER 18., KEDD Kilenckor arra ébredtem, hogy rohan a hajó, forr körülötte a víz, csattog, zörög minden. Éreztem, hogy valami történni fog. Egy órát agonizáltam, de nem tudtam visszaaludni. Era 22.00-kor vette át a szolgálatot. Nemsokára lecsökkent a szél, és a grósz nagyokat csattogott, ahogy a hullámokon billegő hajó a 15 méteres árbocnál fogva kirázta belőle a szelet. Érát egy óra múlva elküldtem aludni, mert én már úgysem tudtam volna a szolgálatomig.” /ШЬк i Erika a hajón Saint Lucia kikötőjében, ahol az egyetemi vizsgáival végző lányuk, Dóra is csatlakozott a családhoz A magyar tengerészet, tengeri vitorlázás sajnos kevéssé közismert történetéhez egy magyar házaspár és két gyermeke is hozzáír egy színes fejezetet. A Horváth család a Dóra nevű hajón kerüli meg a Földet. Szerkesztette: Szeri Árpád „2014. NOVEMBER 11., KEDD Elindultunk az Atlanti átkelésre. Tankolás után 13.00-kor futottunk ki a Las Palmas-i marinából, 10 nap lázas készülődést és felkészülést követően. 3 héttel azután, hogy elindultunk otthonról Gibraltárba. A cél a Ka- rib-tengeren a Kis Antillák ún. szélfelőli szigeteinek egyik tagja, Saint Lucia, ott pedig Rodney harbour.” Ez az internetes hajónapló bejegyzés tudatta a nagyvilággal, hogy egy magyar család nem mindennapi vállalkozásba kezdett. Horváth Attila és felesége, dr. Horváth Erika elhatározta, hogy - egy cég támogatásával - megvalósítja régi álmát, és egy saját építésű hajón körbevitor- lázza a Földet. Magukkal vitték öt éves, Dani nevű gyermeküket is. Dóra nevű lányuk - a hajó névadója - később csatlakozott az expedícióhoz. „2014. NOVEMBER 14., PÉNTEK Az éjjel átléptük a Ráktérítőt, ezzel beléptünk a trópusokra. Az idő jó, de nem ilyennek képzeltük a trópusi meleget. Még várunk pár napot, mire igazán megítélhetjük. Az afrikai, pontosabban a mauritániai partoktól 108 mérföldre hajózunk.” Horváth Attila: - Vízközeiben nőttem fel. Maradandó élmény volt, amikor testvéreim elvittek magukkal első külföldi utamra, ahol 13 évesen Trieszt felett a hegyekből megpillantottam a tengert. A víz, de különösen a tenger iránti vonzalmam azóta minden alkalommal csak erősödött. 1993-ban akkori munkaadóm egy vitorlást vásárolt a Balatonra. Elkezdtünk túrázni a tavon, éveken át ez jelentette a családi nyaralást számunkra. A vízről újra felfedeztük magunknak a Balatont, és el voltunk ámulva a szépségétől, a hajón élés varázslatos világától, az azzal járó függetlenségtől. Öt év múlva egy véletlen folytán bekerültünk a kétszeres földkerülő, Gál lózsef tengeri tanfolyamára. Belénk vésődött minden szava. Még abban az évben részt vettünk egy gyakorlati tanfolyamon is az Adrián egy másik földkerülő, Bazsantik János vezetése mellett. Szeptemberben kibéreltünk egy hajót, amivel rögtön belecsaptunk a közepébe, és egy hét alatt valószerűtlenül nagy utat jártunk be. Már ekkor belekóstoltunk az éjszakai hajózásba is. Csodálatos volt a társaság, fájdalom volt egy hét után kiszállni a hajóból. Ekkor érintett meg annak lehetősége, hogy az adott hajóval csak idő kérdése, és a világ szinte bármely zugába el lehet jutni a vízen. Csak pár nap a legendás görög szigetvilág, újabb pár hét csak a Földközi-tenger óceáni kijárata Gibraltárnál. A következő dr. Horváth erika: - Attilával együtt kezdtük járni a vizeket. Együtt voltunk minden meghatározó pillanatban. A vitorlázás társas és kiváló családi időtöltés. Azt, hogy idáig eljutunk, sohasem gondoltam volna. Amikor belefogtunk a hajóépítésbe, távolinak tűnt a befejezése. Amikor elkészült, hitetlenkedve néztük, hogy ez a vitorlás a miénk. Szeretem a háziorvosi hivatásom, de a pályafutásom félidejénél szükségem van erre az átmeneti életforma váltásra. Az utazás egy nagy kaland. Megélni, hogy egy kis hajóval a természet erejének felhasználásával eljutunk a világ túlsó felére és vissza, még mindig hihetetlen élmény nekem. Ez az életforma igen egészséges, így remélem, ezután sem lesz szükség a szakma gyakorlására közben. Korábban semmilyen gyógyszer nem segített megszabadulni a Dani kezén és arcán lévő szemölcsöktől. Itt három hónap alatt nyom nélkül eltűnt mind. „2014. NOVEMBER 25., KEDD Meglepően sok a hínár, amit a szél és a hullámzás szép egyenes sorokba rendez. Pedig a Sargas- so-tenger jóval északabbra van tőlünk. Ma vagyunk második hete úton. Várjuk már a megérkezést. Kicsit ingerszegény a környezet mostanra, pedig a tenger, a felhők, az élőlények körülöttünk és éjszaka a csillagok ugyanolyan megkapok, mint eddig. Délután Dani kivételével vödrös fürdőzést csapunk.” A szülők: - Dani nagy lelkesedéssel vágott a „világkerülésbe”, Attila horgára akadt egy szép hal és sokat emlegeti, hogy mire hazaérünk, ő már iskolás lesz. Két dolgot akart megtanulni ez idő alatt. Kétkerekűvel biciklizni és úszni. A bringázás az utolsó otthon töltött héten már összejött, így mindjárt a biciklijét is magunk után kellett küldetni Gibraltárba. Az úszással is jól halad, továbbra is nagyon lelkes. Egyszer mondta, hogy majd neki is építsek egy ilyen vitorlás hajót, amin van „önkormányzat”, hogy amíg ő ételt készít a konyhában, legyen, mi vezesse a hajót. A kikötőkben a hajók nézegetése neki is kedvenc időtöltése, de mindig a legrosszabb, elsüllyedő félben lévő darabokat választja ki megszerzendőknek. „2014. DECEMBER 2., KEDD Hajnalban látjuk Barbados fényeit. Mivel nem ide tartunk, a szárazföld közelségének eufóriája elmarad. Várható érkezésünk holnap a hajnali órákban. Már tűi vagyunk a „siessünk már” hangulaton. Az kb. egy hete volt a legerősebb, amikor belül kerültünk az 1000 mérfóldön. Kiélvezzük az utolsó pillanatokat. Ismét vannak algák. Minden eddiginél nagyobb telepekben. Virágzik is, amik a vízből kiállnak, ill. a fagyöngyhöz hasonló bogyói is vannak. Nappal emiatt kézzel kormányzunk, nem akarjuk a szélkormányt az utolsó mérföldeken eltörni.” Horváth dóra: - Egy hete érkeztem meg repülővel Saint Luciára, a hajóhoz. Engem eddig a tanulmányaim tartottak fogva. Nem féltettem a családot a nagy víztől, mert bíztam bennük és a hajóban. Már nagyon vártam, hogy én is itt lehessek. Eddig keveset láttam, és nem is hajóztunk még hosszabban. Az öbölben horgonyzó hajón való élet eddig tetszik, semmilyen problémát nem jelent. „2014. DECEMBER 3-28. Reggel világosban látjuk, hogy hová is érkeztünk. Több száz hajó vesz körül minket horgonyon állva a Rodney-öbölben. Pár napot mindenképpen itt töltünk. Szükségünk van a szárazföld nyújtotta szolgáltatásokra és a hajó mozdulatlanságára. Újra meg kell vetnünk a lábunkat a szárazföldön. Fel kell töltenünk a tartályainkat vízzel, le kell mosni három hét sóját a fedélzetről és magunkról. Pihennünk kell, és újra meg kell tanulnunk átaludni az éjszakákat.” Horváth attila: - Végcél maga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben megkerüljük a Földet, egy vezérfonal, amire felfűzzük mindezt. Reméljük, közben mindannyian együtt és külön-külön is sokat tanulunk a világról, megismerünk érdekes embereket, életformákat és nem utolsó sorban magunkat. Megtanulunk újra a lehető legtermészetesebb módon élni. Ezt csak a természettel harmóniában lehet csinálni vagy sehogy. A szépségek, érdekességek, amiket látunk, csak körítés. Több ennél a sikerélmény, amit egy-egy szakasz megtétele jelent. A tapasztalással egyenes arányban zsugorodik körülöttünk a világ, kihívás és kiteljesedés újabb és újabb helyszíneken helyet találni benne. Azt mondják, hogy a legnagyobb élményt azok az emberek jelentik, akikkel az ember az út során találkozik, lazább vagy mélyebb kapcsolatba kerül. Ebből is kaptunk már ízelítőt, kezdünk ráérezni, elhinni. Az útvonalunk a klasz- szikus passzát útvonalat követi. Innen a következő főbb állomás Panama. Itt átkelünk a Panama-csatornán a Csendes óceánra, ahol a Galapagos-szigetek a következő fontosabb megállónk kb. egy hétnyi hajózásra. Onnan következik az egész út leghosz- szabb megállás nélküli átkelése Francia Polinéziába, elsőnek a Marquesas szigetekre. Közben átkelünk az egyenlítőn a déli féltekére, és megteszünk több mint 3000 tengeri mérföldet vagyis kb. 5500 kilométert. „2015. JANUÁR 24-25. Útvonalunk első része egy záto- nyos, sekély vizű átjárón, a St. Kitts-et Nevistől elválasztó keskeny tengerszoroson át vezetett. Jó pozícióba kellett kerülnünk távolabb a Nevis-t határoló zátonysortól, és szerettük volna a két következő szigetet Redonda-t és Monserrat-ot a szélfelőli oldalukon kerülni. Sokáig úgy is tűnt, hogy ez sikerül is, és így a távoli Guadeloupe is egy tak- kon elérhető lett volna. Közvetlenül Redonda előtt azonban 20 fokot fordult a szél egy felhőút alatt a rossz irányba. Monserrat már jelentős szélárnyékkal várt bennünket. A működő vulkán mintha saját hamufelhőjébe burDani ismerkedik a tengeri algával kolózott volna. Era ekkor ébredt egy kisebb szunyókálásból. Az én pihenőm következett. Mivel erős volt a szél és stabil a menet, nekem is sikerült pár órát pihennem. Mire 11-kor átvettem a szolgálatot, lecsökkent a szél, mert beértünk Guadaloupe szélárnyékába. Annyira, hogy nemsokára megálltunk, és motort kellett indítanom. Gyönyörű szikrázóan csillagfényes éjszaka következett. Először pillantottam meg a Dél Keresztjét, és több csillaghullásnak mondhattam el kívánságaimat.” A Horváth család: - Azért élünk, hogy változzunk, változhassunk. A változás mindenütt jelen van a civil életben is. Mi azért vagyunk itt, mert abban hiszünk, hogy pozitív irányba tudunk az út során változni. A nehézségeinket túl kell élnünk, de ezek nem a társadalom vadhajtásaiból származnak elsősorban, hanem a befolyásolhatatlan természet méri ki ránk. A példa itt van előttünk. A karibi térségben az emberek nehéz anyagi körülmények között élnek. Miközben a világ igazán gazdagjainak egyik játszóterén vagyunk, sokak számára a rabszolgaság csak név- leg ért véget. Mégis mindenütt pozitív hatások érnek minket. Idegenek köszönnek ránk. A mindenütt jelenlevő raszta kultúra alapja az elfogadás és a testvériesség, amit a hétköznapok szintjén gyakorolnak is. Az itt élőkről azt mondják, hogy azért dolgoznak, hogy éljenek, nem azért élnek, hogy dolgozzanak. Ha megvan nekik a túléléshez szükséges kevés, a szabad idejük a családé, barátoké, közösségé. Számunkra felfoghatatlan az emberi kapcsolatok szerepe és fontossága az itteniek körében. Idegenként is úton-útfélen jó kívánságokat, ha tévelygőknek látszunk, kéretlenül is eligazítást kapunk. Szándékunk szerint Dani iskolás korára haza érünk. Igen, haza fogunk menni, ott van az otthonunk. Minél jobban eltávolodunk tőle, annál tisztábban, objektívebben látjuk, hogy hová tartozunk. Reméljük, nem változunk meg annyira, hogy ne tudnánk visszailleszkedni, de biztos más emberként, talán jobb emberként tudunk visszatérni. Továbbra sem leszünk otthonülők, lélekben biztosan nem. Amit jónak, értékesnek látunk, biztosan hazavisszük a tudatunkban, és továbbra is ragaszkodunk hozzá akkor is, amikor a szép helyek emléke már megkopik. Újra elindulni a világba pedig sokkal kevésbé félünk majd, mert jó részét addigra ismerni fogjuk. a dóra adatai: Saját építésű, holland iroda által tervezett, alumínium vitorlás sloop. Építésénél a megbízhatóság, viszonylag egyszerű fenntarthatóság, elvárható kényelem és teljesítmény elérése voltak a fő szempontok. Teljes hossza 11,15 méter, legnagyobb szélessége 3,65 méter, merülése 1,9 méter, vízkiszorítása 7 tonna. Negyven lóerős dízelmotorral rendelkezik, van benne - az egyéb szükséges berendezések és eszközök mellett - egy 40 literes bojler, hűtőszekrény, két égős gáztűzhely sütővel, valamint 6 hálóhely. Már együtt a család a fedélzeten: Dóra (balról), Dani, Erika és Attila
