Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-14 / 38. szám

4 2015. FEBRUAR 14., SZOMBAT jó szelet! „A végcél maga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben megkerüljük a Földet, egy vezérfonal. Reméljük, közben mindannyian sokat tanulunk a világról” ÓCEÁNOKON TELJESÜL BE AZ ÁLOM TÜKÖR években rendszeres hajóbérlők voltunk az Adrián, és hamar elkezdtük keresni a hajóhoz ju­tás lehetőségeit. 2004-ben aztán belefogtunk a saját vitorlás hajó megépítésébe, hiszen ekkorra a család is elköteleződötté vált. Ettől kezdve már életformánkká vált a vitorlázás. „2014. NOVEMBER 18., KEDD Kilenckor arra ébredtem, hogy rohan a hajó, forr körülötte a víz, csattog, zörög minden. Éreztem, hogy valami történni fog. Egy órát agonizáltam, de nem tud­tam visszaaludni. Era 22.00-kor vette át a szolgálatot. Nemsokára lecsökkent a szél, és a grósz na­gyokat csattogott, ahogy a hullá­mokon billegő hajó a 15 méteres árbocnál fogva kirázta belőle a szelet. Érát egy óra múlva elküld­tem aludni, mert én már úgysem tudtam volna a szolgálatomig.” /ШЬк i Erika a hajón Saint Lucia kikötőjében, ahol az egyetemi vizsgáival végző lányuk, Dóra is csatlakozott a családhoz A magyar tengerészet, ten­geri vitorlázás sajnos kevés­sé közismert történetéhez egy magyar házaspár és két gyermeke is hozzáír egy szí­nes fejezetet. A Horváth csa­lád a Dóra nevű hajón kerüli meg a Földet. Szerkesztette: Szeri Árpád „2014. NOVEMBER 11., KEDD Elindultunk az Atlanti átkelés­re. Tankolás után 13.00-kor fu­tottunk ki a Las Palmas-i mari­nából, 10 nap lázas készülődést és felkészülést követően. 3 héttel azután, hogy elindultunk ott­honról Gibraltárba. A cél a Ka- rib-tengeren a Kis Antillák ún. szélfelőli szigeteinek egyik tag­ja, Saint Lucia, ott pedig Rodney harbour.” Ez az internetes hajónapló be­jegyzés tudatta a nagyvilággal, hogy egy magyar család nem mindennapi vállalkozásba kez­dett. Horváth Attila és felesége, dr. Horváth Erika elhatározta, hogy - egy cég támogatásával - megvalósítja régi álmát, és egy saját építésű hajón körbevitor- lázza a Földet. Magukkal vitték öt éves, Dani nevű gyermeküket is. Dóra nevű lányuk - a hajó névadója - később csatlakozott az expedícióhoz. „2014. NOVEMBER 14., PÉNTEK Az éjjel átléptük a Ráktérítőt, ezzel beléptünk a trópusokra. Az idő jó, de nem ilyennek kép­zeltük a trópusi meleget. Még várunk pár napot, mire igazán megítélhetjük. Az afrikai, ponto­sabban a mauritániai partoktól 108 mérföldre hajózunk.” Horváth Attila: - Vízközeiben nőttem fel. Maradandó élmény volt, amikor testvéreim elvittek magukkal első külföldi utamra, ahol 13 évesen Trieszt felett a he­gyekből megpillantottam a ten­gert. A víz, de különösen a ten­ger iránti vonzalmam azóta min­den alkalommal csak erősödött. 1993-ban akkori munkaadóm egy vitorlást vásárolt a Balaton­ra. Elkezdtünk túrázni a tavon, éveken át ez jelentette a családi nyaralást számunkra. A vízről újra felfedeztük magunknak a Balatont, és el voltunk ámulva a szépségétől, a hajón élés va­rázslatos világától, az azzal járó függetlenségtől. Öt év múlva egy véletlen folytán bekerültünk a kétszeres földkerülő, Gál lózsef tengeri tanfolyamára. Belénk vé­sődött minden szava. Még abban az évben részt vettünk egy gya­korlati tanfolyamon is az Adrián egy másik földkerülő, Bazsantik János vezetése mellett. Szeptem­berben kibéreltünk egy hajót, amivel rögtön belecsaptunk a közepébe, és egy hét alatt való­szerűtlenül nagy utat jártunk be. Már ekkor belekóstoltunk az éjszakai hajózásba is. Csodá­latos volt a társaság, fájdalom volt egy hét után kiszállni a ha­jóból. Ekkor érintett meg annak lehetősége, hogy az adott hajóval csak idő kérdése, és a világ szin­te bármely zugába el lehet jutni a vízen. Csak pár nap a legendás görög szigetvilág, újabb pár hét csak a Földközi-tenger óceáni ki­járata Gibraltárnál. A következő dr. Horváth erika: - Attilával együtt kezdtük járni a vizeket. Együtt voltunk minden megha­tározó pillanatban. A vitorlázás társas és kiváló családi időtöltés. Azt, hogy idáig eljutunk, soha­sem gondoltam volna. Amikor belefogtunk a hajóépítésbe, távo­linak tűnt a befejezése. Amikor elkészült, hitetlenkedve néztük, hogy ez a vitorlás a miénk. Sze­retem a háziorvosi hivatásom, de a pályafutásom félidejénél szükségem van erre az átmeneti életforma váltásra. Az utazás egy nagy kaland. Megélni, hogy egy kis hajóval a természet erejének felhasználásával eljutunk a világ túlsó felére és vissza, még mindig hihetetlen élmény nekem. Ez az életforma igen egészséges, így re­mélem, ezután sem lesz szükség a szakma gyakorlására közben. Korábban semmilyen gyógyszer nem segített megszabadulni a Dani kezén és arcán lévő sze­mölcsöktől. Itt három hónap alatt nyom nélkül eltűnt mind. „2014. NOVEMBER 25., KEDD Meglepően sok a hínár, amit a szél és a hullámzás szép egyenes sorokba rendez. Pedig a Sargas- so-tenger jóval északabbra van tőlünk. Ma vagyunk második hete úton. Várjuk már a meg­érkezést. Kicsit ingerszegény a környezet mostanra, pedig a tenger, a felhők, az élőlények kö­rülöttünk és éjszaka a csillagok ugyanolyan megkapok, mint eddig. Délután Dani kivételével vödrös fürdőzést csapunk.” A szülők: - Dani nagy lelkese­déssel vágott a „világkerülésbe”, Attila horgára akadt egy szép hal és sokat emlegeti, hogy mire ha­zaérünk, ő már iskolás lesz. Két dolgot akart megtanulni ez idő alatt. Kétkerekűvel biciklizni és úszni. A bringázás az utolsó ott­hon töltött héten már összejött, így mindjárt a biciklijét is ma­gunk után kellett küldetni Gib­raltárba. Az úszással is jól halad, továbbra is nagyon lelkes. Egy­szer mondta, hogy majd neki is építsek egy ilyen vitorlás hajót, amin van „önkormányzat”, hogy amíg ő ételt készít a konyhá­ban, legyen, mi vezesse a hajót. A kikötőkben a hajók nézegeté­se neki is kedvenc időtöltése, de mindig a legrosszabb, elsüllyedő félben lévő darabokat választja ki megszerzendőknek. „2014. DECEMBER 2., KEDD Hajnalban látjuk Barbados fé­nyeit. Mivel nem ide tartunk, a szárazföld közelségének eufóriá­ja elmarad. Várható érkezésünk holnap a hajnali órákban. Már tűi vagyunk a „siessünk már” hangulaton. Az kb. egy hete volt a legerősebb, amikor belül ke­rültünk az 1000 mérfóldön. Ki­élvezzük az utolsó pillanatokat. Ismét vannak algák. Minden eddiginél nagyobb telepekben. Virágzik is, amik a vízből kiáll­nak, ill. a fagyöngyhöz hasonló bogyói is vannak. Nappal emiatt kézzel kormányzunk, nem akar­juk a szélkormányt az utolsó mérföldeken eltörni.” Horváth dóra: - Egy hete ér­keztem meg repülővel Saint Lu­ciára, a hajóhoz. Engem eddig a tanulmányaim tartottak fogva. Nem féltettem a családot a nagy víztől, mert bíztam bennük és a hajóban. Már nagyon vártam, hogy én is itt lehessek. Eddig keveset láttam, és nem is hajóz­tunk még hosszabban. Az öböl­ben horgonyzó hajón való élet eddig tetszik, semmilyen problé­mát nem jelent. „2014. DECEMBER 3-28. Reggel világosban látjuk, hogy hová is érkeztünk. Több száz ha­jó vesz körül minket horgonyon állva a Rodney-öbölben. Pár na­pot mindenképpen itt töltünk. Szükségünk van a szárazföld nyújtotta szolgáltatásokra és a hajó mozdulatlanságára. Újra meg kell vetnünk a lábunkat a szárazföldön. Fel kell töltenünk a tartályainkat vízzel, le kell mosni három hét sóját a fedélzet­ről és magunkról. Pihennünk kell, és újra meg kell tanulnunk átaludni az éjszakákat.” Horváth attila: - Végcél ma­ga az út, annak minél teljesebb megélése. Az, hogy közben meg­kerüljük a Földet, egy vezérfo­nal, amire felfűzzük mindezt. Reméljük, közben mindannyian együtt és külön-külön is sokat tanulunk a világról, megisme­rünk érdekes embereket, élet­formákat és nem utolsó sorban magunkat. Megtanulunk újra a lehető legtermészetesebb módon élni. Ezt csak a természettel har­móniában lehet csinálni vagy sehogy. A szépségek, érdekes­ségek, amiket látunk, csak kö­rítés. Több ennél a sikerélmény, amit egy-egy szakasz megtétele jelent. A tapasztalással egyenes arányban zsugorodik körülöt­tünk a világ, kihívás és kiteljese­dés újabb és újabb helyszíneken helyet találni benne. Azt mond­ják, hogy a legnagyobb élményt azok az emberek jelentik, akik­kel az ember az út során találko­zik, lazább vagy mélyebb kap­csolatba kerül. Ebből is kaptunk már ízelítőt, kezdünk ráérezni, elhinni. Az útvonalunk a klasz- szikus passzát útvonalat követi. Innen a következő főbb állomás Panama. Itt átkelünk a Pana­ma-csatornán a Csendes óceán­ra, ahol a Galapagos-szigetek a következő fontosabb megállónk kb. egy hétnyi hajózásra. Onnan következik az egész út leghosz- szabb megállás nélküli átkelése Francia Polinéziába, elsőnek a Marquesas szigetekre. Közben átkelünk az egyenlítőn a déli fél­tekére, és megteszünk több mint 3000 tengeri mérföldet vagyis kb. 5500 kilométert. „2015. JANUÁR 24-25. Útvonalunk első része egy záto- nyos, sekély vizű átjárón, a St. Kitts-et Nevistől elválasztó kes­keny tengerszoroson át vezetett. Jó pozícióba kellett kerülnünk távolabb a Nevis-t határoló zá­tonysortól, és szerettük volna a két következő szigetet Redonda-t és Monserrat-ot a szélfelőli ol­dalukon kerülni. Sokáig úgy is tűnt, hogy ez sikerül is, és így a távoli Guadeloupe is egy tak- kon elérhető lett volna. Közvet­lenül Redonda előtt azonban 20 fokot fordult a szél egy felhőút alatt a rossz irányba. Monserrat már jelentős szélárnyékkal várt bennünket. A működő vulkán mintha saját hamufelhőjébe bur­Dani ismerkedik a tengeri algával kolózott volna. Era ekkor ébredt egy kisebb szunyókálásból. Az én pihenőm következett. Mivel erős volt a szél és stabil a me­net, nekem is sikerült pár órát pihennem. Mire 11-kor átvet­tem a szolgálatot, lecsökkent a szél, mert beértünk Guadaloupe szélárnyékába. Annyira, hogy nemsokára megálltunk, és mo­tort kellett indítanom. Gyönyörű szikrázóan csillagfényes éjsza­ka következett. Először pillan­tottam meg a Dél Keresztjét, és több csillaghullásnak mondhat­tam el kívánságaimat.” A Horváth család: - Azért élünk, hogy változzunk, változhassunk. A változás mindenütt jelen van a civil életben is. Mi azért va­gyunk itt, mert abban hiszünk, hogy pozitív irányba tudunk az út során változni. A nehézsé­geinket túl kell élnünk, de ezek nem a társadalom vadhajtásaiból származnak elsősorban, hanem a befolyásolhatatlan természet méri ki ránk. A példa itt van előttünk. A karibi térségben az emberek nehéz anyagi körülmé­nyek között élnek. Miközben a világ igazán gazdagjainak egyik játszóterén vagyunk, sokak szá­mára a rabszolgaság csak név- leg ért véget. Mégis mindenütt pozitív hatások érnek minket. Idegenek köszönnek ránk. A mindenütt jelenlevő raszta kul­túra alapja az elfogadás és a test­vériesség, amit a hétköznapok szintjén gyakorolnak is. Az itt élőkről azt mondják, hogy azért dolgoznak, hogy éljenek, nem azért élnek, hogy dolgozzanak. Ha megvan nekik a túléléshez szükséges kevés, a szabad ide­jük a családé, barátoké, közössé­gé. Számunkra felfoghatatlan az emberi kapcsolatok szerepe és fontossága az itteniek körében. Idegenként is úton-útfélen jó kí­vánságokat, ha tévelygőknek lát­szunk, kéretlenül is eligazítást kapunk. Szándékunk szerint Dani iskolás korára haza érünk. Igen, haza fogunk menni, ott van az otthonunk. Minél jobban eltá­volodunk tőle, annál tisztábban, objektívebben látjuk, hogy hová tartozunk. Reméljük, nem válto­zunk meg annyira, hogy ne tud­nánk visszailleszkedni, de biztos más emberként, talán jobb em­berként tudunk visszatérni. To­vábbra sem leszünk otthonülők, lélekben biztosan nem. Amit jó­nak, értékesnek látunk, biztosan hazavisszük a tudatunkban, és továbbra is ragaszkodunk hozzá akkor is, amikor a szép helyek emléke már megkopik. Újra elin­dulni a világba pedig sokkal ke­vésbé félünk majd, mert jó részét addigra ismerni fogjuk. a dóra adatai: Saját építésű, hol­land iroda által tervezett, alumí­nium vitorlás sloop. Építésénél a megbízhatóság, viszonylag egy­szerű fenntarthatóság, elvár­ható kényelem és teljesítmény elérése voltak a fő szempontok. Teljes hossza 11,15 méter, leg­nagyobb szélessége 3,65 méter, merülése 1,9 méter, vízkiszo­rítása 7 tonna. Negyven lóerős dízelmotorral rendelkezik, van benne - az egyéb szükséges be­rendezések és eszközök mellett - egy 40 literes bojler, hűtőszek­rény, két égős gáztűzhely sütő­vel, valamint 6 hálóhely. Már együtt a család a fedélzeten: Dóra (balról), Dani, Erika és Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom