Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-12 / 36. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2015. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Aknába esett kutyát mentettek, izzó kéményt oltottak a tűzoltók ► Folytatás az 1. oldalról A szolnoki tűzoltóknak Elmondásuk szerint a kémény szinte dübörgött, a fal is átforrósodott mellette. Szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak ki a Fő utca érintett épületéhez, puttonyfecskendővel csillapították az izzást, amit a kémény belsejében felhalmozódott korom okozott. Sérülés nem történt. Szemetet égettek egy lakatlan portán Kunhegyesen szintén kedden. A Margaréta utcában mintegy tizenöt négyzetméteren égett az összehordott szemét, amit a riasztott kunhegyesi ön- kormányzati tűzoltók oltottak végül el. Sérülés szerencsére ott sem sem történt, kár sem keletkezett. Babákat varrnak, a nagykörűi Karitász csoport legfontosabb célja, hogy támogassák az elesett, szorult helyzetben lévő embereket. Ennek megvalósításához babákat készítenek és kendőket is hímeznek, melyeket a különböző rendezvényeken bárki megkaphat, amennyiben cserébe pénzt adományoz jótékony célra. Felvételünk a helyi művelődési házban örökítette meg a csoporttagokat. egy érdekes esettel is meg kellett küzdeniük: a Véső útról érkezett ugyanis egy bejelentés, miszerint a sporttelep mellett egy kis testű kutya aknába esett, ahonnan nem tudott kijönni. A három méter mély aknából végül tűzoltói segítséggel emelték ki az állatot. Az alig több, mint fél méter átmérőjű aknába létrán ereszkedtek le a tűzoltók, így mentették meg a pórul járt ebet. ■ Országos lett a szolnoki színház kezdeményezése ► Folytatás az 1. oldalról A színházszerető szolnoki középiskolások hada, több száz diák ezen a héten Arany János-balladákat vitt színre. Mint a tájékoztatón elhangzott, néhány éve immáron számos hazai - Debrecen, Békéscsaba, Veszprém, Sopron, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Keszthely, a fővárosi Nemzeti Színház, valamint a József Attila - színház is megrendezi az Ádámok és Évák Ünnepét. Sőt, a délvidéki zentai és egy székelyföldi, csíki színház is tervezi a közeljövőben a kezdeményezés beindítását. Hamarosan az eredményekről is beszámolunk. ■ M. G. Néhol még keresik a forrásokat költségvetés Takarékos gazdálkodásra kényszerülnek megyénk önkormányzatai ► Folytatás az 1. oldalról Máshol sokkal egyértelműbb helyzet - igaz, sokkal kevesebb pénzről szól a történet...- Egyhangúlag fogadtuk el a költségvetést kedden, idén valamivel kevesebb pénzből, mintegy 32 millió forintból kell gazdálkodnunk - kezdte Vékonyné Házi Eszter, az aprócska Huny- adfalva polgármestere. - Ez az összeg a működésre alig futja, útfelújításon nem is gondolkozunk, hiszen esélytelen szinte még pályázni is önerő hiányában. Egymillió forintos nagyságrendben kaptunk forrást szociális feladatok ellátására, de erre a célra ez nem lesz elegendő, igényelnünk kell plusz támogatást. Eddig havonta körülbelül 170 ezer forintot fizettünk ki szociális célokra, ha utána számolunk világosan látható, hogy egymillió forint nem lesz elegendő, legalább még ugyanekkora összegre lenne szükség. Iparűzési adót a településünkön a gáz-, víz-, áram-és a netszolgáltatók fizetnek. Ebből és a gépjárműadóból származó bevétel összege éves szinten két-háromszázezer forint körül alakult. Nem tervezünk kivetni új adókat, hiszen nincs kire kivetni. Az embereknek a mindennapi megélhetés is nehézséget jelent - tette hozzá.- Szolnokon nem tervez az önkormányzat semmilyen új adónemet - válaszolt megkeresésünkre Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. - A megyeszékhelyen ■ „Gondoltunk rá, hogy esetleg földadót vagy traktoradót vetünk ki, de elvetettük az ötletet.” kiváló a fizetési morál, s ez igaz a magánszemélyekre és a cégekre egyaránt. Egyszerre mutatja a város növekvő gazdasági erejét és a kiváló befizetési hajlandóságot, hogy a város iparűzési adóból származó bevétele közel 400 millió forinttal haladta meg a tervezettet - hangsúlyozta. Tiszajenőn sem tervezik új adók bevezetését, sőt, idén a telekadót is elengedik, melyet az üres, lakhatásra nem használt telkek után kellett fizetni. Mint Puskás Béla polgármester elmondta, olyan kevés bevételük volt ebből az adóból, ami még a hozzá kapcsolódó postaköltséget sem fedezte. A martfűi önkormányzat képviselőtestülete a tervek szerint működési kiadásokra 890,5 millió forintot, beruházásokra, felújításokra közel 137 milliót irányoz elő. A helyi adókból származó bevételek az iparűzési adóból, az idegenforgalmi adóból, az építményadóból, valamint a gépjárműadóból származnak Martfűn. A tervezett iparűzési adó bevétel 450 millió forint, az előző évhez képest növekedést mutat. A helyi adó ciklikussága miatt a martfűi önkormányzat minden évben tartalékot képez az esetleges iparűzési adó összegének várható csökkenése miatt. Újszászon felmerült ugyan új adók bevezetése, de egyelőre még nem került rá sor.- Gondoltunk rá, hogy esetleg földadót vagy traktoradót vetünk ki, de elvetettük az ötletet, így is annyi teher van az embereken - mondta Molnár Péter polgármester. - De ha nagyon megszorul az önkormányzat, valamit ki kell találnunk, nagyon kevés az adóbevételünk. Egyelőre kivárunk és félévkor ismét átgondoljuk a helyzetet és a lehetőségeinket.- Jásztelken első körben ma terjesztik a költségvetést a falu önkormányzatának képvise- lő-testülete elé, de esélytelen, hogy azt el is fogadják - tudtuk meg Tóth Nóra polgármestertől. Módosították a kommunális adó mértékét tiszavárkonyban nem vezetnek be új adónemet, mindössze a kommunális adó mértékét módosították. Ez az elmúlt évben tizenkétezer forint volt ingatlanonként, melyhez lakott ingatlan esetén nyolcezer forint kedvezmény is járt - vagyis csak a különbséggel, négyezer forint adóval kellett számolniuk. Hegedűs István polgármester elmondta: az elmúlt év decemberében úgy döntöttek, hogy az uniós elvárásokhoz igazodva idén már egységesen, üres és lakott ingatlanonként egyaránt ötezer forint adót vetnek ki. Ezt az összeget úgy határozták meg, hogy lényegében ugyanany- nyi bevételhez jusson az önkormányzat, mint korábban. Várhatóan csak márciusban jutnak a tervezés végére a kistelepülésen. A legnagyobb feladat, hogy a szociális segélyezés rendszerének átalakítását, a központi források csökkenésének hatásait miként kezeljék, illetve az ehhez kapcsolódó helyi rendeletet hogyan alkossák meg. A segélyekre fordított tavalyi összeg nagyjából fele érkezik idén Jásztelekre, így biztosra vehető, hogy a rászorulók is megérzik majd a rendszer változását. A falu saját bevételeiből ugyanis nem tudja pótolni a hiányt. A helyzetet nehezíti, hogy a település adóbevételeinek jelentős részét kitermelő egyik vállalkozás telephelye tavaly leégett, így az onnan érkező adókra sem számíthatnak. Egyelőre nem tudják, hogy az idei kiadások teljesítéséhez hiányzó összegeket elő tudják-e teremteni. ■ Mire kellene több pénzt szánniuk a településeknek? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. HIRDETÉS Színházi élmény alátodélklfoíi Ajándékozzon szeretteinek színházi élményt Valentin-napra! Válassza a Szigligeti Színház SZTÁRCSINÁLÓK előadását február 14-én! A látványos, sok szereplőt felvonultató rockopera emlékezetes estét ígér. A szigligeti-szinhaz.hu oldalon a KÉPGALÉRIÁK menüpontban láthatók az előadás fotói. Információ, jegyrendelés: 56/424-063 vagy e-mail: jegyiroda@chello.hu. HIRDETÉS A szolnoki Seguránál járt a spanyol nagykövet látogatás A megyeszékhely polgármestere is fogadta Jósé Ángel López Jorrínt Még tavaly ősszel érkezett Magyarországra Jósé Ángel López Jorrín spanyol nagykövet, aki szérdán délelőtt Szolnokra utazott. A diplomata ezekben a hetekben látogatja sorra a spanyol tulajdonú gyárakat - a megyeszékhelyen működő F. Segura Hungária Kft. szolnoki telephelye is ezek egyike. A nagykövetet Szalay Ferenc polgármester fogadta a városházán. A tárgyaláson a városvezető a 2006-os évig tért vissza gondolataiban. Ekkor találkozott többször is az idő közben elhunyt gyáralapító tulajdonossal, az idősebbik Francisco Segurával. Számos Jósé Ángel Lopez Jorrínt (jobbról) Szalay Ferenc (középen) is fogadta beszélgetést, majd egyeztetést követően a spanyol cég vezetője kijelölte Szolnokot a zöldmezős beruházás elindítására. A városházi találkozón Szalay Ferenc röviden bemutatta a város történelmét, gazdaságát a nagykövetnek, de a megbeszélésen szóba kerültek a jövővel kapcsolatos elképzelések is. Ezt követően közösen tettek gyárlátogatást az autóipari fémmegmunkálással foglalkozó Segura gyárban, ahol a százharminc főt foglalkoztató üzem vezetője, Jósé Soriano büszkén vezette körbe Jósé Ángel López Jorrínt, hogy bemutassa számára a gyár tevékenységét. ■ M. G.