Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-11 / 35. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2015. FEBRUÁR 11., SZERDA Gázérzékelőt és tömlőt adtak a kunszenti tűzoltóknak SEGÍTSÉG Kunszentmárton ön- kormányzata egymillió forint értékű támogatásának jóvol­tából gázérzékelő műszert, légzsákleszorító berendezést, gyorsbeavatkozó tömlőt vehe­tett át a helyi hivatásos tűz­oltó-parancsnokság. Az eszkö­zöket jelképesen Wenner-Vár- konyi Attila polgármester adta át Földi Zsoltnak, a Kunszent­mártoni Hivatásos Tűzoltó-pa­rancsnokság parancsnokának. A településvezető elmondta, először nyáron kereste meg őket a katasztrófavédelem a tá­mogatásra vonatkozó kéréssel, a segítséget azonban csak most, az új költségvetés kialakítása után tudták megadni. ■ J. ZS. Letöltendő börtönt kapott a szolnoki vállalkozó bíróság A Szolnoki Törvényszék jogerőre emelte a Szolnoki Járás­bírósági ítélet, melyben egy volt vállalkozót bűnösnek mondtak ki csődbűncselekmény és foly­tatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében. Ezért őt - mint az adócsalás bűntette vonatkozásá­ban különös visszaesőt - 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Szolnoki Törvényszék sajtó- osztálya tájékoztatása szerint, a megállapított tényállás alapján, a vádlott 2006. szeptember 15- től 2009. szeptember 17-ig, a cég felszámolásának kezdetéig, egy általa alapított kft. ügyvezetője volt. A felszámolási eljárás során a társasággal szemben bejelen­tett hitelezői igények összege meghaladta a 10 millió forintot. A vádlott a cég bankszámlájáról még akkor is vett fel több mint egymillió forintot, amikor az el­járás már megkezdődött. Ráadá­sul továbbra is végzett gazdasági tevékenységeket a megrendelői felé, melyekről számlákat bocsá­tott ki. Az általános forgalmi adó bevallási és befizetési kötelezett­ségét a gazdasági társaság a be­vételei ellenére nem teljesítette, ezáltal áfa adónemben 2008-ban 2 millió 549 ezer, 2009-ben pedig további 127 ezer, így ösz- szesen 2 millió 676 ezer forint vagyoni hátrányt okozott a költ­ségvetésnek. ■ M. G. HIRDETÉS Meglepő hobbiknak hódolnak kedvtelés Mit csinálnak az ismert emberek szabadidejükben? Kardos József, megyei vezető mentőtiszt: Dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke: Makai Erika, S. Tóth Anikó, szumóvilágbajnok: katasztrófavédelmi szóvivő: Amíg feleségével táncol, ki vannak kapcsolva telefonjaik, és csak egymásra figyelnek. Jelenleg százkilencvenöt ejtőernyős ugrásnál tart, mindenképpen szeretne kétszázig eljutni. Annak idején egy sajt­készítő tanfolyamot is el­végzett, hogy ott sajátítsa el a fortélyokat. Bútorokat javít, mellette pedig a festéstől kezdve járatos a lakáskarbantartás sok egyéb ágában is. ► Folytatás az 1. oldalról Ez utóbbiak előtt nagyon izgul­tunk, mert sokat készültünk rá. Mivel a lakásunkban nincs a tánchoz elegendő hely, elő­fordult, hogy a garázsok kö­zött gyakoroltunk esténként. Egy-egy ciklus során öt-hat táncot tanultunk, így halad­tunk előre. Nemrég elértünk egy olyan szintet, amelyhez már annyi gyakorlásra lett volna szükség, melyre már nem futot­ta a szabadidőnkből. így most egy kis szünetet tartunk, de készülünk újra a táncparkettre lépni. Hiszen amíg táncolunk, az alatt a két óra alatt ki vannak kapcsolva a telefonok, és csak egymásra figyelünk. Kell ennél több? - mosolyog. S. Tóth Anikó tűzoltó had­nagy, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság sajtószóvivő­je mindennapi tevékenységétől igencsak távol álló kedvtelésnek hódol. Az állandó odafigyelést igénylő hivatások művelői között megszokott módon pihenésként kétkezi munkával tölti ki sza­bad idejét. Bútorokat javít, mel­lette a festéstől kezdve járatos a lakáskarbantartás sok egyéb ágában is, aminek pihentető jel­lege mellett gyakorlati haszna is van. Manapság, amikor nem könnyű ráérő mesterembert kapni, ez a jártassága sok ne­hézségen átsegítheti a családot. Nem beszélve arról, hogy amit maga csinál az ember, abban vagy megbízhat, vagy nem szid­hat érte mást, ha nem úgy sike­rül, ahogy szeretné. Dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke számára örök szerelem marad az ejtőernyőzés.- A bátyám hivatásos katona volt, neki köszönhetően ismer­kedtem meg ezzel a csodálatos sporttal - meséli. - Egyetem után tartalékos katonai szolgálatra osztottak be, itt nyílt alkalmam először ugrani, összesen mint­egy 50-60 alkalommal. A leg­első ugrásom sajnos még nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a leérkezéssel akadtak gondjaim, de úgy emlékszem, a harmadik ugrás már egész jól sikerült. Emlékszem, még Hüse Károly vezetésével vettünk részt egy Balaton-parti ejtőernyős-to­vábbképzésen, ahol egy éjszakai ugrásnál akadtak problémáim. Ilyenkor ugyanis egy lámpával világítunk, s mérjük fel a talajtól való távolságunkat. Hát én jóval előbb értem földet, mint azt gon­doltam. Mint kiderült, épp egy kútba sikerült bevilágítani... Amint dr. Lits József mondja, óriási élményt jelentett számá­ra, hogy néhány éve lehetősége nyílt rá, hogy külön miniszteri engedéllyel két órán belül öt al­kalommal ugorjon ejtőernyővel.- Jelenleg 195 ugrásnál tar­tok, mindenképpen szeretnék kétszázig eljutni - teszi hoz­zá. - Úgy tervezzük, hogy ezek egyike igazán különleges lesz, sörös tibor, a túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesület parancs­noka elárulta: ha teheti és akad szabad ideje, akkor asz­taliteniszezik. - Nagyon szere­tek pingpongozni, főleg így té­len szoktunk asztal mellé állni a tűzoltókkal - számolt be Sö­rös Tibor. - Indultunk többször versenyen is, legutóbb például Mezőhéken próbáltuk meg ma­gunkat - jegyezte meg. *a parancsnok hozzátette: má­sik nagy szenvedélyük a fő- zőcskézés, bográcsolás. Több díjat is elnyertek már a böllér- fesztiválokon az általuk készí­tett finomságokkal. fiammal és 16 esztendős uno­kámmal szeretnék ugyanis egy­szerre ugrani. Szumóvilágbajnokunk, Ma­kai Erika sem éppen mindenna­pi tevékenységgel üti el kevéske szabadidejét. Erika 2007-ben ismerkedett meg a sajtkészítés rejtelmeivel. Azóta a legkülön­bözőbb ízesítésű finomságokat tesz a család asztalára.- Egy sajtkészítő tanfolya­mot is elvégeztem, hogy ott sa­játítsam a fortélyokat - meséli a szolnoki, Szandaszőlősön élő családanya. - A képzés után elkezdtem kísérletezni otthon, új és még újabb ízeket próbál­tam ki. Először az egyszerűbb, klasszikusabb sajtokkal pró­bálkoztam, aztán megnéztem, milyen a fokhagymás, a kapros, a medvehagymás, a diós, majd ezek kombinációi. Nagy kedven­cem lett a fokhagymás-kapros füstölt sajt, melyet vagy só és ecet fehasználásával, vagy ol­tóanyag segítségével készítek. Ezek friss sajtok, melyek egy nap alatt elkészülnek a frissen fejt tehéntejből - magyarázza a szumóversenyző, hozzáfűzve, természetesen a tej is saját, je­lenleg nyolc tehenük ad naponta csaknem száz liter tejet, mely­nek nagy részét fel is dolgozzák tejfölnek, túrónak, sajtnak. HÍRSÁV Napelemeket szerelnek majd két épületre is EGY ELNYERT pályázatnak köszönhetően napelem biz­tosítja a jövőben a villamos energiát az Ipolyi Kulturális Központnak és a Városházá­nak is Törökszentmiklóson. A beruházást 43,2 millió forinttal támogatja az állam, melyet 6,7 millió forinttal kell kiegészítenie az önkor­mányzatnak. Számítások szerint a két épület villamos- energia-ellátása napelemek segítségével lényegesen ol­csóbb lesz, mint most. ■ J. ZS. Az árterületen érték tetten a férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak a vízi rendőrök nyomozást egy szolnoki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a harminckét éves férfi hétfőn kora délután Szandaszőlős külterületén, a Tisza árterületénél lévő erdő­ből engedély nélkül fákat vá­gott ki. A helyszín közelében járőröző halászati őr tetten érte a férfit, aki személy- gépkocsiját és a kivágott fát hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Az egyenruhá­sok azonosították a férfit, akit | lakásán elfogtak. A rendőrök előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szolnoki lakost a Tiszai Vízrendészeti Rend­őrkapitányságra, ahol gyanú­sítottként hallgatták ki. ■ Kijavítják az úthibákat Tiszapüspökiben a tiszapüspökiek nagy örö­mére a településen kátyúznak a szakemberek, tájékoztatott Bander József polgármester a szennyvízberuházás kapcsán keletkezett úthibákkal kap­csolatban. Hozzátette: a végre­hajtás befejezéséig kérik a lakosság szíves türelmét. Ta­vasszal már megkezdődnek a lakossági rákötések is. ■ В. B. Százéves emlékekről szól a bemutató dr. nemes András Százéves emlékeim című kötetének be­mutatóját tartják ma délután 17 órakor Szolnokon. A szer­zőt Szalay Ferenc polgár- mester is köszönti a szolnoki városháza dísztermében. ■ Színházi élmény ajándékba Ajándékozzon szeretteinek színházi élményt Valentin-napra! Válassza a Szigligeti Színház SZTÁRCSINÁLÓK előadását február 14-én! A látványos, sok szereplőt felvonultató rockopera emlékezetes estét ígér. A szigligeti-szinhaz.hu oldalon a KÉPGALÉRIÁK menüpontban láthatók az előadás fotói. Információ, jegyrendelés: 56/424-063 vagy e-mail: jegyiroda@chello.hu. Díjazták a biztonságos szórakozóhelyet elismerés A vandalizmus elleni fotópályázat keretében is győztest hirdettek Tavaly is kiemelt figyelmet for­dított Szolnok a fiatalok bizton­ságos szórakozására, számos területen kezdeményezett vál­tozásokat a tapasztalt jelensé­gek kapcsán. Számos partner, hatóság csatlakozott a 2011-ben indult Biztonságos szórakozó­hely programhoz. A résztvevők számos programmal és min­denek előtt olyan feltételekkel biztosítanak kikapcsolódást a fiatalok részére, amelyek során nincsenek kitéve sem a drog, alkohol, vagy egyéb bűncselek- * ményeknek, káros hatásoknak, 1 emellett preventív feladatokat | is vállalnak. Az idei évben Mi- | kés Editnek, az egyik szolnoki I szabadidőközpont vezetőjének Szabó István alpolgármester adta át az elismerést Mikes Editnek ítélték oda ezt a címet, aki az el­múlt év során sokat tett a fiata­lok biztonságos szórakozásáért, a rendőrséggel közösen külön­böző programokkal segítette a drogprevenciós tevékenységet. Az ünnepségen még egy díjat átadtak. A 2014 második felé­ben meghirdetett „Kampány a vandalizmus ellen!” fotópályá­zat célja az volt, hogy a lakosság lokálpatriotizmusát, környezet­tudatosságát erősítsék azáltal, hogy bemutatják azokat a város­részeket, épületeket a fotótech­nika közvetítésével, melyek az emberi vandalizmus áldozatául estek. A legjobb pályázat díját Lescsinszky Beatrix érdemelte ki három fotójával. ■ E. CS. w Megfér egymás mellett a pingpongütő és a fakanál

Next

/
Oldalképek
Tartalom