Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-10 / 8. szám
4 ШШ TÚRKEVE 2015. JANUÁR 10., SZOMBAT Összefogással tennék ismertté a tagtelepülések értékeit közgyűlés Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület (MFVSZ) a közelmúltban a Csongrád megyei Makón. Az egyesület elnöke dr. Fekete Zoltán mezőkövesdi polgármester lett, Vida Tamás túrkevei polgármester pedig az alelnöki tisztséget tölti be - tudtuk meg. A fürdővárosi szemináriumon több előadás is szerepelt a fürdővárosokat érintő változásokról, az összefogás erejéről, a fejlődési lehetőségekről. A huszonegyedik század elején örvendetesen újabb lendületet kapott a fürdőkultúra Magyarországon, mely a turizmus fejlesztésének egyik fontos, kiemelt ágazata lett. Napjainkra számos fürdőt kibővítettek, felújítottak, korszerűsítettek, néhány helyen pedig új fürdőkomplexumok épültek-épülnek. Mára egyre inkább előtérbe kerül az egészség megőrzése, illetve természetes úton történő visszaszerzése, amelyben kulcsszerepet játszanak a korszerű fürdők. A Magyarország mai területén valamivel több mint másfélszáz fürdőt tartanak számon. Kisebb-nagyobb településeken többféle szolgáltatást is nyújtanak, miközben helyi, helyközi, országos és/ vagy nemzetközi érdeklődést elégítenek ki. A Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesületnek jelenleg negyvenkét tagja van, önkormányzatok, az ország minden megyéje képviselteti magát, több mint egymillió lakos él a tagtelepüléseken. A közös megjelenés, közös kiadványok által szeretnék egyre ismertebbé tenni a tagtelepülések értékeit. Esztendők óta jelen vannak a kora tavaszi Utazás Kiállításon, Budapesten, a Hungexpo vásárvárosban, nemkülönben a megyei utazás kiállításokon is. Az eseményen elhangzott, együttműködésben egyre több partnerszervezetük van a Vajdaságban, Kárpátalján, Erdélyben egyaránt, de természetesen Magyarország területén is. ■ Nezetelteres a kút körül visszakérd Kuncsorbára akarjak vinni a skanzen egy darabját Dr. Szabó Zoltán mutatja azt a kutat, amit visszakérnek Túrkevétől. Nem szeretnék, ha a kút elkerülne innen. Visszakérte a korábban Túrkevére szállított kutat a kuncsorbai polgármester. A túrkeveiek nem értik, miért is vinnék el a kútskanzen egy darabját. Békési Brigitta- Megdöbbenten értesültem arról, hogy a túrkevei kútskan- zenben található kerekes kutat szeretnék visszaszállítani Kuncsorbára - mondta dr. Szabó Zoltán, a Túrkevéért Alapítvány alapító tagja, majd húsz évig elnöke, egyben a skanzen értelmi szerzője. - A kuncsorbai polgármester levele nyomán olyan előterjesztés készült a tavaly decemberi túrkevei képviselő-testületi ülésre, mely tényként kezeli a településvezető kérését, vagyis hogy származtassuk vissza a kutat Kuncsorbára. Az ügyben érdemi döntés nem született, mert az előterjesztést a képviselő-testület levette a napirendjéről - mondta. Dr. Szabó Zoltán elmondta, hogy a kútskanzent 1998. augusztus 21-én avatták fel a Túr- keve közepén levő Nagyszalonta Parkban.- A skanzen kialakításának | nem volt részese az akkori túr- I kévéi önkormányzat - számolt % be dr. Szabó Zoltán. - A Túrke- J véért Alapítvány és az akkori s kuncsorbai polgármester megállapodásának eredményeként került a szóban forgó kút a túrkevei skanzenbe. Mindehhez vízügyi mérnök segítségét is kértük. Szeretnénk, ha maradhatna a kút itt Túrkevén, ahol méltó helyen van. A kútskanzen egyedülálló köztéri alkotás, mely a tizenkilencedik századi artézi kút fúrásának történetét dolgozza fel hat tablón. Emléket állítva a Zsigmondy-testvérek- nek, az artézi kútfúrás szakértőinek - tette hozzá. Csajbók Ferencné, a Túrkevéért Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: őt is meglepetésként érte, hogy vissza akarják szállítani Kuncsorbára a skanzenben méltó helyen álló kerekes kutat.- Az alapítvány olyan civil szervezet a városban, melyről tudnak a városlakók, ismerik az általunk felállított értékeket, mert azok láthatóak, kézzelfoghatóak, mint ahogyan a kútskanzen is - mondta Csajbók Ferencné. - Immár huszonöt esztendeje tevékenykedünk a városért. Bízom abban, hogy a kerekes kút Túrkevén maradhat! - zárta szavait. Megkerestük Rédai János kuncsorbai polgármestert is, aki kezdeményezte a kerekes kút visz- szaszállítását Kuncsorbára. a túrkevéért Alapítvány nevéhez fűződik az Egressy Béni Zeneiskola megalapítása 1992- ben, majd működtetése.Kengye- len, Kuncsorbán, Kétpón, Örményesen valamint Ecsegfalván indítottak zenei képzést. Emléktáblákat helyeztek el a túrkevei utcák névadóiról, több temető kőtár kialakítása valamint lé- Valóban szeretnénk visz- szakapni a kutunkat, hiszen azt mindenféle testületi döntés nélkül szállították Túrkevére - mondta. - A lakosság kérése, hogy kerüljön vissza a kút az eredeti helyére. Én a település vezetőjeként a lakosság érdekeit védem és képviselem, ezért is ragaszkodom a kúthoz!- hangsúlyozta. lekharang avatás fűződik az alapítvány nevéhez. Minden évben megemlékezést tartanak június 4. és október 6. alkalmából. Ezen kívül színvonalas kulturális programokat szerveznek. Az erdély-partiumi Nagyszalontával való testvérvárosi kapcsolatot ápolják, tartalommal töltik meg.- Itt élek az emberek között, soha nem hallottam, hogy szeretnék visszakapni a kutat - mondta Murányi Zsigmondné, Kuncsorba nyugalmazott polgármestere. - Holott úgy gondolom, hogy én lettem volna az első, akit meg kellett volna hogy keressenek. Hiszen annak idején én adtam oda a használaton kívüli kerekes kutat. Gyerekek hintáztak rajta, többen jelezték akkoriban, hogy baleset-és életveszélyes a kút. Az akkori képviselő-testület a két ülés közötti, kút átadásáról szóló tájékoztatót tudomásul vette. Egyetlen képviselő sem kezdeményezte, hogy legyen róla külön is szavazás. Szerintem nem azt a kutat kellene keresni, ami méltó helyen, tulajdonképpen egy kútmúzeumban van, hanem azokat, melyek eltűntek Kuncsorbáról - tette hozzá. híbsáv Támogatják a tehetségeket elbírálta a képviselő-testület a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatokat. Valamennyi pályázó számára biztosították a támogatást, összesen 1 mii- hó 305 ezer forint összegben. Elismerték tevékenységét dr. szÖLLŐsi Kálmánt, a Túrkevei Gazdakör elnökét kitüntették eddigi tevékenységéért. A családi gazdaságok fejlesztését szolgáló kiemelkedő társadalmi munkája, valamint a vidék hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományoztak számára. Látogatható a gyűjtemény továbbra is várják a látogatókat a Finta Múzeumba. A gyűjtemény összetétele sokrétű. Elsősorban a múzeum névadóinak hagyatéka, a hely- történeti és a néprajzi anyag képezi a gerincét. Legszebb darabjai Finta Sándor és Finta Gergely alkotásai, a Túrkeve- Bokroshalmi tarsolylemez, a Túrpásztói ezüstkincslelet érméi, vagy a bronzkori Tere- halmi leletegyüttes. Nagy sikert aratott a keringő szalagavató bált tartottak a Ványai középiskolában. Az eseményen az oktatási intézmény öt osztálya, pontosan hatvannégy tanuló vett részt. A fiatalok keringőztek, a fiúk pedig külön táncot is előadtak nagy sikerrel. Szépen táncoltak a fiatalok Ápolják a testvérvárosi kapcsolatot Magyar bajnok lett a fiatal túrkevei lány sport Szarka Szilvia mi mást is választhatott volna sportágaként, mint a birkózást. Édesapja, Szarka Imre példamutatása tagadhatatlanul szerepet játszott ebben a döntésben. A fiatal lány a BVSC színeiben sikert sikerre halmoz. Az eredmények érdekében sok-sok áldozatot vállal a Petőfi iskola végzős diákja és a közelmúltban is diadalmaskodott. Orosházán rendezték meg a Felföldi Sándor Emlékversenyt. A serdülő szabadfogás nemben 43 kilogrammos súlycsoportban minden mérkőzését tussal nyerő Szarka Szilvia Magyar Bajnok lett! Edzői, Godó Kitti, Sarkadi Imre és édesapja Szarka Imre büszkék rá. ■ Ismét elismerték fontos munkáját aktív élet Irodalmi pályázaton vett részt sikerrel az idős túrkevei asszony Emléklapot kapott Kelemen Pálné a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületétől a közelmúltban. Klári néni ugyanis részt vett az egyesület által meghirdetett "Fények Vakondja" elnevezésű irodalmi pályázaton.- Nagyon szépen köszönöm az elismerést, igazán örültem neki - mondta Klári néni. - Sokan gratuláltak is, ami nagyon jól esett. Igyekszem részt venni a közösségi programokon és a pályázatokon - tette hozzá. .5 A túrkevei hölgy súlyos be- I tegségét követően is aktív éle- 1 tét él. A közelmúltban elvégzett | egy számítógépes tanfolyamot, £ a világhálón pedig minden Kelemen Pálnénak sokan gratuláltak kitüntetése alkalmából alkalommal közzé teszi kézimunkáit. Több fiatalt tanított már meg a foltvarrásra és a ké- zimunkázás mesterfogásaira. Felsorolni sem lehet kitüntetéseit, de nagyon büszke a Túrke- ve Város Szolgálatáért Díjra, a véradásáért kapott kitüntetésre, valamint arra, hogy rádiós emlékeit megörökítő pályaművét ezüst fokozatra értékelték, írásaival rendszeresen sikerrel szerepel különféle pályázatokon. Komoly betegségét követően részt vett az ötvenhét szerző munkájaként megjelent Beteg voltam, meggyógyultam című könyv alkotásában is.Az ő életéről, munkásságáról is készült könyv. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! BÉKÉSI BRIGITTA a Túrkevén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/227-7814-es telefonszámot hétköznapokon!