Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-22 / 18. szám
8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2015. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV A Coen testvérek a cannes-i zsűri elnökei A VERSENYBEN LÉVŐ filmek listája még nem hivatalos, de az már biztos, hogy az idei cannes-i filmfesztiválon Joel és Ethan Cohen lesz a zsűri „kétszemélyes” elnöke. A rendező testvérpár jelenleg a Hail Cea- sar! című filmjüket forgatják - George Clooney-val és Scarlett Johanssonnal -, és a tőlük megszokott fanyar humorral reagáltak a hírre: „nagyon örülünk a felkérésnek, mert még soha semminek nem voltunk az elnökei”. A 68. cannes-i film- fesztivált május 13. és 24. között rendezik meg. ■ Egymásnak esett Williams és Jimmy Page A brít popzenész, Robbie Williams házátalakítási terveit miatt akadt ki Jimmy Page, a Led Zeppelin legendás gitárosa. A brit sajtó szerint Williams és Page 2013 óta szomszédok Nyugat-Londonban, és a gitáros azért aggódik, hogy a szomszédban tervbe vett bővítési és korszerűsítési munkák kárt tesznek a féltve őrzött neoklasszikus stílusú otthonában. Page a hatóságot is bevonta az ügybe. ■ Robbie Williams Kiállítás a Mininek közlekedési múzeum Fél évszázad után is virul a brit kisautó Az olajválság szülte kisautó, a Mini köré szerveződött kiállítás a budapesti Közlekedési Múzeumban. A kétszintes tárlat apropója, hogy 20 éves a hazai Mini Club. Árvay Tivadar Az 1956-os Szuezi-válság kirobbanásakor senki nem gondolta, hogy a politikai fiaskónak egy brit legenda születését köszönheti majd a világ. Pedig a második világháború után éppen csak éledező angol - és nemzetközi - autógyártásnak hatalmas pofont jelentett az egekbe szökő olajár, amelynek nyomán egy időre befellegzett a luxus limuzinok szintén csak bimbózó fénykorának. A takarékosság iránti elvárás azonban kapóra jött egy zseniális dizájnernek, aki bár sosem fejezte be mérnöki tanulmányait, megtervezte a Minit. A brit-görög Alexander Issi- gonist a Szuezi-válság közepén bízta meg az őt foglalkoztat British Motor Corporation (BMC) takarékos, mindenki számára elérhető kisautó fejlesztésével, és mint azt az elmúlt hat évtized bizonyította, a „tanulatlan”, de később lovaggá ütött, sőt, a Királyi Természettudományi Akadémia tagjai közé is beválasztott Sir Issigonis valami nagyon különlegeset alkotott. Bemutató. 1959 augusztus 25-én: a Mini, és ami a gyár szerint belefér A klasszikus Mini - amelyet az autósvilágban kevésbé jártas olvasó leginkább Mr. Bean legendás zöld csotrogányaként ismerhet, de ilyen járgánya volt John Lenonnak is - 1959-ben mutatkozott be. Kisebb-na- gyobb átalakításokkal ugyan, de több, mint négy évtizeden át gyártották. Összesen 5,3 millió készült belőle, de a kaland nem ért véget: miután az ezredfordulón végleg leálltak az összeszerelésével, 2001-ben megjelent az új generáció a MINI One és a MINI Cooper, amelyek már közel sem az olcsó népautó kategória képviselői, de a márka szerelmesei szerint méltó módon folytatják a legendát. A következő hetekben a hazai Mini rajongók, és az autóipar története iránt érdeklődők is alaposabban megismerkedhetnek a kisautóval. A budapesti Közlekedési Múzeum kétszintes időszaki kiállításán a márka története mellett néhány igazi csemegét is bemutatnak, egyebek mellett az 1965-ös München-Bécs-Buda- pest Rallye győztes autójának mását, egy szöges gumikkal és speciális lámpasorral felszerelt Works Mini Coopert, illetve egy ritka Mini Pick Up kisáruszállítót is megnézhetnek az érdeklődők. A kiállításra a szervező Mini-klub tagjai egy több helyen megnyitott, a belső működést láthatóvá tevő Mini-motort is elkészítettek. Az indítógombot megnyomva mindenki megfigyelheti a belső égésű motor lassított működését, a sebességváltó és a differenciálmű fogaskerekeit, a gyújtás kiosztását, a himbák és a szelepek mozgását. A Sir Alec Issigonis, és az évszázad európai autójának választott Mini előtt tisztelgő tárlat a tervek szerint március 1-ig látható. Hosszú betegség után elhunyt S. Nagy István dalszövegíró Kedden szívrohamban elhunyt S. Nagy István eMeRTon-díjas, Ar- tisjus-életműdíjas dalszövegíró, aki az 1950-es évektől olyan hazai sztároknak írt dalokat, mint Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalat- nay Sarolta, Máté Péter és Zorán, de jó néhány slágert gyártott az Omegának, a Hungária együttesnek, az LGT-nek, sőt az Eddának is. A „slágergyárosként” is emlegetett S. Nagy 1934. január 20-án Kőröstarcsán született. A zenéhez már fiatalon kötődött, de neve 1957-ben vált országosan ismertté, amikor megírta Németh Lehelnek a Merre jártál tegnap este? című dalt. Legnagyobb sikereit Máté Péterrel aratta - ő írta egyebek mellett az Elmegyek, az Azért vannak a jóbarátok, az Egyszer véget ér, a Hull az elsárgult levél, a Most élsz vagy a Zene nélkül mit érek én szövegét. Dalai követték a korízlést, képes volt megszólalni a fiatalok és az idősek nyelvén egyaránt. Munkássága során rengeteg fiatalt indított el a pályán, köztük volt például Szécsi Pál és Ihász Gábor, de írt szöveget színdarabokhoz, dalszövegei pedig szerepeltek a Kár a benzinért (1964), a Csinibaba (1997) és a Made in Hungária (2009) című filmben. 1993-ban eMeRTon-díjat, 1996- ban a Magyar Köztársaság Kis- keresztjét, 1999-ben Huszka-dí- jat, 2009-ben a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2011-ben Artisjus-életműdíjat kapott. ■ § 8 4.00 Reflektor© 4.20 Barátok közt© 4.50 Dr.Tóth® 5.35 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 EgészségKalauz © 13.15 ízes élet© 13.35 Reflektor© 13.55 Fókusz© 14.20 Éjjel-nappal « Budapest 15.45 A vihar© 16.50 Dr.Tóth© 18.00 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz© 19.20 Éjjel-nappal Budapest © 20.40 Barátok közt® 21.20 CSI: Miami helyszínelők © 22.15 RTL Klub Híradó 22.50 CSI: A helyszínelők ® 23.55 Odaát © 0.55 Reflektor© 1.15 Titkok otthona © 4.25 Sue Thomas-FBI 5.05 Csapdába csalva © 5.25 Családi Titkok © 6.20 HUNGARIKUMOK 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Viíág 11.55 HUNGARIKUMOK 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Családi Titkok © 13.50 Magánnyomozók© 14.50 Valentina titka © 15.50 Emlékezz, Reina © 17.00 A Macska © 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban ® 20.15 Hal a tortán- Meglepetés © 21.30 Az indíték© 22.30 NCIS © 23.30 Életfogytig zsaru © 0.30 Tények Este 1.15 Aktív© Magazinműsor 1.35 Sportos magyar sportműsor, 2014 1.45 EzoTV.hu 2.45 Családi karácsony © 5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai © 9.50 Kövek és emberek © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.25 Rondó 13.25 Átjáró 13.55 Meseasomogy- országi patakgörbítőkről 14.55 Zorro© 15.40 Charly, majom a családban © 16.30 Híradót 16.45 Lola© 17.30 Szerencse Híradó © 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © 18.40 Szívek doktora © 19.30 Híradó este 20.10 Sporthírek 20.20 Időjárás-jelentés 20.30 A boldogság sosem jár egyedül © 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.05 Sporthírek 23.10 Barangolások öt kontinensen © 23.40 Történetek a nagyvilágból © 14.15 Hunyormajor© 14.35 GeronimoStilton© 15.00 Leonardo kalandjai © 15.15 Kedvencek a világ körül 15.30 DipésDap 15.35 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 15.45 Kengu-kalandok 16.15 Lolka és Bolka 16.25 Tesz-vesz város 16.50 Kortárs gyermekversek és dalok 16.55 Lóti és Fűti 17.00 Lülü, a teknőc 17.15 Patrick, a postás 17.35 Angelina, a balerina 17.50 A kiscsacsi kalandjai 17.55 Nagymaci és Cin 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Kérem a következőt! 18.20 Vízipók csodapók 18.30 Boldogvölgy 18.40 Kalandozások Andyvel 18.55 Kortárs gyermekversek és dalok 18.57 Alex és a tenger 19.00 Nyuszi Péter 19.15 Pimpa 19.25 Ormányos család 19.35 Szép álmokat! 5.15 Erica világa© 5.55 TV-Shop 6.30 Harmadik műszak © 8.05 Monk- Flúgos nyomozó © 9.00 Könnyed fogások 9.40 Sütimester 10.55 Az utolsó zsaru © 11.55 Esküdt ellenségek © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Végső állomás © 23.10 Amerikai nindzsa 2.: A leszámolás © 0.55 Gyilkos körzet © 2.00 Gyilkos körzet © 2.55 Gyilkos számok © amerikai krimisorozat, Cipővadászat V. évfolyam, 93. rész 7.35 Közbeszéd 8.00 Csodabogár 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Magyar elsők 9.25 Elcserélt lányok <ü 10.10 DonMatteo© 11.05 Párizsi helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.15 Időjárás-jelentés 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.35 Liszt Ferenc© 15.00 A romániai forradalom tanúi 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok <ü 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Rózsák harca© 19.50 DonMatteo© 20.45 Hírek 20.55 Dunasport 21.00 Vitéz lélek© 22.45 Kultikon © 23.05 MüpArt 6.00 Mindentudás Egyeteme © 7.00 Motorshow© 7.30 Műhely művek© 8.00 Kamionnal a halálutakon © 8.55 Billy, a profi II.® 9.25 Gyűjtögetők III. © 10.20 Szuperapák© 10.45 Fotózz, mint egy profi! © 11.10 James May: gyerekjátékok felnőtteknek 12.10 Homokszobrászok© 13.00 Hydrotech© 14.00 A mélység erői © 14.55 Jimmy naplója © 16.00 Szemenszedett átverések © 16.50 Vadonbéli szafarik © 18.00 Top 10 állati kalandom © 18.35 Leplezetlen jövő© 19.00 Klímalibikóka© 20.00 A mélység erői © 21.00 Titokzatos Nepál © 22.00 A 60-as évek Amerikája © 22.50 Afganisztán© 23.45 Katonai kincsvadászok © 4.25 Csodálatos világ © amerikai romantikus dráma, 2009 6.00 Televíziós vásárlás 9.30 Pokoli áramszünet © amerikai akciófilm, 2. rész 11.15 A kincses sziget © ír-angol-amerikai kalandfilm, 1.rész 13.00 Jöttünk, láttunk, visszamennénk ® francia vígjáték, 1993 15.00 Csillagkapu: Continuum © kanadai-amerikai sci-fi akciófilm, 2008 16.50 Halálos fegyver © amerikai akcióvígjáték, 1987 19.00 Vissza a jelenbe © kanadai-amerikai vígjáték, 2010 21.00 Végképp eltörölni © amerikai akciófilm, 1996 23.05 Elhagyott szoba 2.- Az első vágás © amerikai thriller, 2009 0.40 Harcosok börtöne © amerikai akciófilm, 2010 R.: Daniel Zirilli 2.20 1911 © kínai-hongkongi háborús filmdráma, 2011 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 ValóVilág 7 © 12.50 Bűnös szerelem © 13.45 Bűnös szerelem © 14.40 Karibi szerelem © 15.35 Barátok közt © 16.05 ValóVilág 7 © 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők® 18.30 Agymenők ® 18.55 A vasmacska köly- kei © 21.00 RTL II Híradó 21.30 :sajos ValóVilág 7 © 23.00 BeleValóVilág 7 ©23.30 Barátok közt© 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Rabok és szeretők © 13.25 HUNGARIKUMOK 13.30 Jóban Rosszban © 14.10 Kuzey Güney - Tűz és víz © 15.10 NaNee! ® 16.20 Aktív © 16.45 HUNGARIKUMOK 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán © 18.20 Doktor House © 19.20 Családi Titkok © 20.25 NaNee! © 21.35 Bújócska © 23.35 36 - Harminchat © 11.05 Befutó 11.30 Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 BBC Reporters 14.30 BBC Our World 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Csör- te 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 8.25 Privátfilmek újratöltve 8.45 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újratöltve © 11.20 Privát rocktörténet © 12.30 Hollywood Café © 13.00 Film Mánia Stars © 13.10 Afrika királynője © 15.15 Film Mánia Stars © 15.25 Az oroszlán télen © 17.00 Az oroszlán télen © 18.35 A szabadság földjén © 21.00 Az új világ © 22.00 Az új világ © 23.00 Az új világ © 5.00 Lóverseny 5.30 Asztalitenisz 6.00 Kézilabda 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Kézilabda 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Arany pillanatok 12.15 Utánpótlás-magazin 12.45 Fieszta 13.45 Ökölvívás 16.45 Jégkorong 18.45 Kosárlabda 19.15 NBA 19.45 Fieszta+ 20.00 Zuhanyhíradó 21.00 Mai helyzet 21.15 Trash Talk 22.45 30 for 30 0.30 NFL Game day 1.00 Labdarúgás 2.00 Kosárlabda 17.10 Elcserélt lányok 10.45 Fotózz, mint egy profi! 11.15 A kincses sziget ATV RY ' *№ . 12.50 Televíziós vásárlási műsor- ablak 13.40 ATV Híradó 13.50 Egyenes beszéd 14.50 A Parlament 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egészség! 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.30 Fride- rikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 11.30 Kanadai raktárárverések 12.00 Konténervadászok 12.30 Licitvadászok 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Autónepperek határok nélkül 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Kanadai raktárárverések 19.30 Csomagcsaták 20.00 Raktárvadászok 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Aranyláz a Bering-ten- geren 23.00 Alaszka mélyén 16.20 Justine hétköznapi finomságai © 16.45 Receptdaráló © 17.00 Házikosztok csatája © 17.55 Receptdaráló © 18.10 Jó szakács, rossz szakács © 18.35 Sweet boy © 19.05 Jamie hazatér © 20.00 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © 20.45 Piaci Capriccio © 21.15 Perfekt! © 22.05 Írországból szeretettel © 22.35 Mekong © 23.05 India ízei © 23.30 Házikosztok csatája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!