Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-17 / 14. szám
2015. JANUÁR 17., SZOMBAT 4 ABONY ÉS KÖRNYÉKE Díjazták a hulladékból készült faliórát verseny Kihirdették a Pest Megyei Kormányhivatal által, az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából rendezett versenyt a közelmúltban. Az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános és Alapfokú Művészeti iskola három pályaművet küldött a megmérettetésre, melyre több száz alkotás érkezett. A cél az volt, hogy a résztvevők bemutassák: az élelmiszerek csomagolásából keletkező hulladékot hogyan lehet felhasználni úgy, hogy abból ne egy újabb „szemét”, hanem egy használható, esztétikus tárgy jöjjön létre. Az iskolában működő népi játék szakkör mindkét csoportja benevezett. Az „Ügyes kezek” csapata egy malom- táblajátékot, míg a „Csoda - csomag” csapat faliórát készített. Ez utóbbi csapat meghívást kapott a díjkiosztóra és nagy örömmel utaztak el Budapestre. A csapat tagjai: Bevíz Liliána 4. z, Csizmadia Réka 3. z, Veres Emese 4. z, Balasi Gyula 4. z, Tóth Liliána 4. z és Kovács Petra Mónika 4. z osztályos tanuló. A szakkör tagja még Veres Enikő 6. z osztályos diák, aki szintén segédkezett a jól sikerült falióra létrejöttében. A díjátadás során értékes nyereményeket kaptak a gyerekek.- Nagyon büszke vagyok a gyulais gyerekek kitartó és lelkes munkájára. Szeretném még a szülők segítőkész munkáját is megköszönni. Nem utolsósorban köszönöm Csiz- madiáné Magyar Marcsinak, hogy elkísért a díjátadóra - mondta Donkóné Kóródi Anna pedagógus. ■ A gyerekek alkotása J POLGÁRŐRSÉG j Juhász Pálné (balról) és Kelemenné Erzsiké polgárőrök mutatják az illegálisan kitermelt fák maradványait az erdőben Falopás közben érték tetten illegális Elsősorban a vastagabb akácok a tolvajok célpontjai Nyakon csípték a fatolvajokat az abonyi polgárőrök a minap. Az illegális fakitermelők több mázsa fát pakoltak már fel a járműre, amikor tetten érték őket. Munkatársunktól- Idén tíz mázsa fát vettem - mutatott a garázsában szépen sorba rakott fahasábokra az abonyi férfi. - Tudom, hogy akadnak, akiknek nincsen pénzük fűtőanyagra és megpróbálják maguk „beszerezni” a fát, több-kevesebb sikerrel. De ez nem csak nálunk van így, ha elutazik az ország más pontjaira, hasonlóval találkozik. Emellett vannak, akik hogy is mondjam, üzletelnek a lopott fával és házalnak. Úgy tudom, hogy a polgárőrök és a rendőrök a minap kaptak is el tolvajokat - mondta.- Valóban így van, fatolvajokat értünk tetten a minap, akiket átadtunk a rendőrségnek - válaszolt lapunk megkeresésére Juhász Pálné, az abonyi polgárőrség parancsnoka. - Mindkét tetten érés esős időben történt, az erdőben levő tisztás belső felében. Az egyik csapat személyautóval, a másik kisbusszal érkezett az elkövetés helyszínére. Amikor észrevettük őket, már elkezdték a fakitermelést, láncfűrésszel pusztították az erdőt. Egyik esetben három mázsa fát már be is pakoltak a járműbe, mire odaértünk. Felszólítottuk őket, hogy hagyják abba a fák kivágát, és értesítettük a rendőrséget. így sikerül őket elkapni - számolt be az akcióról a parancsnok. luhász Pálné elmondta, hogy óriási problémát okoz az illegális fakitermelés. Ezért a téli járőrözést már tavaly, a hűvösebb idő beköszöntével megkezdték.- Célzottan járőrözünk az erdők közelében, és azok környékén a terepjárónkkal, aminek ilyenkor nagy hasznát vesszük - számolt be. - Évek óta tapasztaljuk, hogy a város külterületén, az erőkben, a hűvösebb idő beköszöntével az emberek egyre gyakrabban vesznek magukhoz illegálisan faanyagot, hogy legyen mivel tüzelniük otthon. Kimondottan az akácfákra „utaznak” a tolvajok, abból is a vastagabbak az illegális fakitermelők célpontjai. Különböző időpontokban kerüljük az erdőt, akár a hajnali vagy az éjszakai órákban is, hogy ne legyünk kiszámíthatóak. Azt szeretnénk elérni, hogy a tolvajok ne érezzék magukat biztonNem gallyaznak, akik eladni akarják a fát- a fatolvajok közül többen szeretnék eladni az illegálisan kitermelt fát - számolt be Juhász Pálné, az abonyi polgárőrség parancsnoka. - Ezt onnan lehet tudni, hogy fel is darabolják azt az elszállítás előtt, továbbá amit gallyazni kellene, az nem kell nekik, otthagyják. A nagy mennyiség is árulkodó jel lehet. A szegényebb emberek, az úgynevezett „megélhetésből lopok” nem restek elvinni még a karvastagságú fát sem, nem hagynak maguk után szinte semmit. Sőt, még le is gallyazzák a fákat. Ők azért lopnak, mert nem akarnak télen megfagyni - tette hozzá. Ságban sem nappal, sem éjjel. A tavalyi és az előző évi adatokat összehasonlítva az ideivel elmondható, hogy sem kevesebb, sem több fát nem lopnak. Ebben az évben mondhatni „átlagos” mennyiségű a lopott fák száma. Mégis úgymond „koptatják” az erdőt, ami nagy probléma. Ahogyan mondják: sok kicsi, sokra megy. Az illegális fakitermelők ellen kiszabott helyszíni bírság húsztól ötvenezer forintig terjed. Súlyosabb esetben, például nagyobb mennyiségű fa kivágása esetén, eljárás indul ellenük. Juhász Pálné polgárőrparancsnok A doni áldozatokra emlékeztek a városban a második világháborús oroszországi, doni katasztrófa hőseiről, áldozatairól emlékeztek meg az abonyi római katolikus templom előtt január 12-én. Az eseményen részt vevő jelenlevők megkoszorúzták a téren található emlékhelyet. Ezt követően Gáli Károly lelkész mondott beszédet a református templomban. Kultúranapi program várja az érdeklődőket ünnepi műsort rendeznek a magyar kultúra napja alkalmából az abonyi önkormányzat és az Abonyi Lajos Művelődési Ház munkatársai január 21-én. A szervezők színes programmal várják az érdeklődőket az abonyi Kultúra Háza színháztermében rendezett eseményre. Délután fél ötkor Jancsovicsné Bakosi Mária festőművész kiállítását nyitják meg Szép magyar tájak címmel, majd verseszenés műsor következik. Újabb sikereket értek el a gyulais diákok meghívást kapott az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános és Alapfokú Művészeti iskola 7./z osztályának négytagú lánycsapata a budapesti Szent István Gimnáziumba a közelmúltban. A fővárosi középiskolában a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójának ünnepélyes eredményhirdetésén a gyulais lányok - Abonyi Kata, Kiss Alexandra, Soós Petra, Virág Dóra - és felkészítő tanáruk, Török Istvánná ünnepélyes műsor keretein belül vehették át a negyedik helyezésért járó okleveleket és ajándékokat. Sürgős műtéthez várnak speciális vért IRÁNYÍTOTT VÉRADÁSHOZ „B” negatív véradókat keresnek az abonyi véradásszervezők - tájékoztatott Pető Istvánné. Az információk szerint sürgős a műtét, és a beteg egy budapesti kórházban fekszik. Természetesen nem kell a fővárosba utazni a véradóknak. Jelentkezni az 53/544-3662-es telefonszámon lehet. Bemutatkoztak a tehetségek zene Zongora tanszaki hangversenyen léptek fel a növendékek Zongora tanszaki hangversenyt rendeztek az abonyi Bihari János Zeneiskolában tanuló gyerekek számára a minap. Polyákné Győré Éva növendékei a helyi művelődési ház kamaratermében léptek fel. Az ezúttal is zsúfolásig megtelt teremben a szülők előtt mutatkoztak be a növendékek egy-egy rövid zongoradarab előadásával. A gyerekek a nagy izgalom ellenére is ügyesen szerepeltek, hangversenyük nagy si- * kert aratott a jelenlevők köré- I ben. Az előadott ismert dalia- » mok között érdekes, négyke- | zes előadásokat is hallhattak I a megjelent szülők. ■ Benyus Fruzsina (balról) és Csizmadia Fanni egy négykezessel mutatkozott be Támogatják a rászorulókat és a hátrányos helyzetűeket évforduló Idén lesz tízéves a Karitasz abonyi csoportja.- Rengeteg programot szervezünk az évforduló alkalmából az idei esztendőben - számolt be Csizmadia Mihályné, a csoport egyik vezetője. - Nyolc fővel alakult a Karitasz abonyi csoportja 2005-ben, jelenleg harmincöt fős a taglétszámunk. Egyre több a segítő szándékú ember itt Abonyban is, aminek nagyon örülünk. Számos középiskolás fiatal végez önkéntes munkát nálunk egy-egy esemény kapcsán velünk együtt, szeretettel várjuk őket a továbbiakban is. Természetesen idén is gyűjtünk majd tartós élelmiszert a rászorulók részére, a ruhaosztás pedig folyamatos. Nagyon büszke vagyok a csapatunkra, hiszen mindenkit a „jót tenni jó” szlogen vezérel. Én is teljes mértékben egyetértek ezzel a gondolattal. Célunk az, hogy minél többen részesüljenek abból a segítségből, amit tudunk nyújtani. Nagymértékben segítik a munkánkat az abonyi vállalkozók, akik felajánlásaikat hozzánk juttatják el, hogy szétosszuk azokat a hátrányos helyzetű emberek között. Nagy örömünkre országos szinten is kapunk támogatásokat. Bízom abban, hogy a továbbiakban is tudok segíteni minél több emberen - hangsúlyozta. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! BÉKÉSI BRIGITTA elsősorban az Abonyban és környékén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/227-7814 I telefonszámot hétköznapokon!