Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-06 / 284. szám
2014. DECEMBER 6., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 5 Legyen barátunk a kultúra! számvetés Értékek és élmények az Aba-Novák Ágéra Kulturális Központban Novemberben édes volt az élet az Aba-Novák Kulturális Központban. Az idei, többnapos csokoládéfesztiválnak több mint hétezer látogatója volt. Szászberekén közösségi ünnep a krampuszok érkezése mikulás-varas Bajuszt növesztett, megőszült, sőt ma reggelre még a fehér szakálla is kinőtt Fábián Attila tűzoltó zászlósnak. Mindez cseppet sem meglepő, hiszen falujában, Szászberekén ő az „igazi” Mikulás. Már 2010 óta minden évben magára ölti piros gúnyáját, felpattan díszes fogatára és krampuszkísérettel vonul végig a falun, ajándékot osztva a helyi gyerekeknek.- Ilyenkor minden gyerek jó gyerekké válik, virgács nálunk nincs! - árulta el Attila, aki saját maga is három kislány apukája. A lányok előtt persze nem titok a papa Mikulás-volta, felesége pedig - vállalkozó kedvű anyukákkal együtt - fontos feladatot vállal magára: a csomagok ösz- szeállítását. A faluban jó pár gyerek várja csillogó szemekkel az érkezését és persze az ajándékot, de nagy lelkesedéssel fogadják a felnőttek is. Van, ahol a család együtt énekel, van, ki a nyakába ugrik, sőt volt már, aki fekvőtámaszok bemutatásával köszöntötte. Ám olyan kisfiú is akad, aki fél a Mikulástól. Ferike még minden alkalommal pityeregve fogadta.- És közben pedig mindig haverkodom vele, biztatom, hogy nem kell tartania a nagyszakállútól! Tavaly is könnyekre fakadt, pedig ígérte, hogy nem fog legközelebb. De azt is könnyfakasztó látni, mennyire tudnak örülni jövetelemnek nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is! Szászberekén igazi közösségi ünnep a Mikulás érkezése, az eseményről mindenki tud, az önkormányzat, helyi vállalkozók, szülők fognak össze és segítik a tűzoltóból átvedlett nagyszakállút. ■ Mindig örülnek a tűzoltó-Mikulásnak „Jászkunsági gyerek vagyok...” - szól három hónapja Szolnok belvárosában az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (ANAKK) előtt álló harangtorony hangjátéka. Azt hirdeti, hogy a megye- székhely, illetve a 35 éve épült közművelődési intézménye sem csupán szolnoki és a szolnokiaké. Mindkettő legalább egy egész megyét képvisel: a jászkunságit... Mészáros Géza Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ idén ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját, 2006-ban vette fel az Aba-No- vák nevet, majd a központ az idén augusztus 30-ával egy új épületszárnnyal bővült. Ezáltal pedig egy új korszak nyílt a „HÁZ” életében. Terjeszkedése nem csupán térben valósult meg, hanem az egységes intézménykomplexum szolgáltatás- és programkínálatában is. Nem véletlen, hogy a központ, csak az Agóra-avató óta eltelt három hónap alatt mintegy félszázezer látogatót vonzott be - Molnár Lajos Milán, a kulturális központ ügyvezető !| igazgatója épp ezen a héten kőül szöntötte és ajándékozta meg I az ötvenezredik látogatót.- December az ünnepek hónapja. Mozgalmas, de örömteli napok vár az Aba-Novák Agórá- ra is, így ez év végén várhatóan már a 80 ezredik látogatót is fogadhatjuk intézményünk vendégeként - ad előrejelzést a közeljövőről Molnár Lajos Milán. Hozzáteszi, az utolsó negyedévben több mint háromszáz eseményt bonyolított le az Aba-Novák Agóra. A legjelentősebbek ráadásul saját szervezésűek, mégis országos hírűek és egyenként is ezreket vonzottak, mint például a Csokoládéfesztivál, a Design Napok, a Megavers, a Globe Fesztivál, vagy a több műfajnak is helyet adó táncrendezvények.- Napjainkra teljesen megváltozott a kulturális központok szemlélete. A kultúra közvetítése mellett a közösségfejlesztés is hasonló jelentőséggel bír. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az élményfunkció, de az intézménynek mindig is elsődleges volt az értékközpontúság, így a magasabb kultúra közvetítése is. Ma többet, érdekesebbet, izgalmasabbat, színesebbet kell kínálni, mint tegnap, holnap viszont még jobbat, mint ma. Az Aba-Novák Agóra szakmai munkája biztos alapokon, több lábon áll. Partnerségi viszonyt tart fent nagy- és kisközösségekkel, társintézményekkel, civil szervezetekkel, de még a legkisebb klubokkal is. A közelmúltban, negyvenhárom település részvételével megalakítottuk az Agóra Tanácsot, amelynek feladata a kulturális tevékenység összehangolása. Országos szinten az Aba-Novákhoz hasonló nyolc további Agóra működik, melyekkel folyamatos a tapasztalatcsere. Úgy vélem, intézményünk sikerének nem csupán a látogatottsági mutató a fokmérője, hanem, hogy milyen minőségben ápolja a partnerségi viszonyait - vélekedik. Az igazgató azt is elárulja, hogy az Agóra mottója miért az, hogy „Minden nap élmény”...- Alig van olyan nap az évben, amikor ne lenne érdemes meglátogatni az intézményt. Szolnok és a megye legjelentősebb kulturális központja a nyitva tartási idejében él, lélegzik. Működőképes műhely, amelybe akár véletlenszerűen is benyitva egy-egy új kiállítást, klubfoglalkozást, tanfolyamot, tanácskozást, egyéb rendezvényt talál a látogató. Továbbá mindenki előtt nyitva áll a Játszóház és a Bisztró, de a Tourinform Iroda is szívesen veszi a napi érdeklődést. Az Aba-Novák Agóra civil szervezetek és magán kezdeményezések megkeresésére is fogadókész, öttől akár 400 fős rendezvény megszervezésére is rendelkezésre áll - mutatja be az intézmény lehetőségeit Molnár Lajos Milán, kihangsúlyozva, bármelyikünk képes arra, hogy az adott kultúrának ne csak élvezője, hanem formálója, alkotója is legyen! Hozzáteszi, és ezt a tapasztalatok alapján bármely látogatója megerősítheti, három hónappal ezelőtt nem Szolnoknak, vagy a megyének, hanem nekünk, itt élőknek lett egy minőségi tartalommal megtöltött Agórája. Hintát vennének az adományokból EGÉSZEN SZILVESZTERIG kínálják forralt borral a rá- kócziújfaluiakat a művelődési ház előtti adventi téren. Az esti forraltbor-kínálásért adományokat elfogadnak a „szakácsok”, ezekből egyebek között a Mesevár Óvoda gyermekeinek szeretnének hintát venni, a többit a szilveszteri bál megszervezésére fordítják. Elkészült az óriás adventi koszorú is, melyet Kómár István plébános szentelt meg, utána óvodások-is- kolások adtak műsort. Adventi szomszédoláson jártak Nagykörűben A jásztánc Alapítvány adventi szomszédoláson járt a Nagykörűben. A Jászapátiból érkező gyerekek és felnőttek a művelődési házban találkoztak és együtt kézmű- veskedtek, táncoltak a nagykörűi gyerekekkel. Tobozmanót, karácsonyi papírgömböt, filc hímzést, karácsonyi füzéreket, mézeskalácsot készítettek, a talpalávalót a Jártató zenekar húzta. Két nap múlva mikulásváró előadást láttak a helyi óvodások és a kisiskolások egy szegedi színtársulat jóvoltából. Gyerekek is gyűjtik a tartós élelmiszereket A TiszAPARTi Római katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak a Karitász csoport gyűjtésébe. A gyerekek tartós élelmiszerrel, például liszttel, olajjal, konzervekkel járulnak hozzá a segítségre szoruló családok ellátásához. Egész nap játszhattak a kicsik es a nagyok TÁRSASJÁTÉKNAPOT SZERVEZTEK Rákócziújfaluban, a művelődési házban, ahová a település minden korosztályából várták a játszani szerető lakosokat. Bartus Gábor alpolgármester elmondta, a legfiatalabb résztvevő hét, a legidősebb 55 esztendős volt. Legalább húszféle játékot próbálhattak ki a jelenlévők, a legnépszerűbb egy stratégiai táblajáték és a csocsó volt. Csak egy eszközön nem lehetett játszani: a számítógépen... Szemet és lelket gyönyörködtetett az I. Szolnoki Nemzetközi Versenytánc Gála Egyértelmű: a Mikulás összezsugorílja magát díjazás Rajzversenyünk több győztese is átvette már ajándékát szerkesztőségünkben Megvannak a nótajáték szerencsés nyertesei Nagy sikerrel zárult az Új Néplap Mikulás-rajzversenye, melyben arra biztattuk a gyerekeket, örökítsék meg a Télapóval kapcsolatos élményeiket. Számos alkotás érkezett a szerkesztőségbe, a nyertesek a héten átvehették ajándékkönyvüket vagy édességcsomagjukat, a vidéken lakóknak postáztuk azokat. Nem egy testvérpárt díjaztunk szép rajzukért, közülük a Perge tesókkal személyesen is találkoztunk.- A Mikulás otthonáról rajzoltam, itt vannak a manók, a sok ajándék, odakint pedig a rénszarvasok legelészenek. Ez itt Rudolf, a kedvenc rénszarvasom - magyarázza „művét” a hét éves, első osztályos Perge Nóri. Hozzáteszi, levelet is írt a héten a „nagyszakállúnak”, amiben arra kérte őt, hogy feltétlenül ajándékozza meg őt gumicsomaggal, amiből aztán karkötőt tud magának fonni. Bátyja, Zoli se szeretne ajándék nélkül maradni: ő egy társasjátékra vágyik és persze sok-sok csokoládéra. A kisdiákokkal komoly eszmecserét is folytattunk arról a kérdésről például, hogyan jut be a Mikulás a házba, amikor minden ajtó-ablak zárva? Zoli szerint egyszerű | a megoldás, összezsugorítja az § ajándékokat és saját magát, majd | lecsúszik a kéményen. Szívből gratulálunk a nyer- I teseknek! ■ Nóri és Zoli örömmel mutatták rajzukat és az azért kapott ajándékaikat eredmény Ha közelegnek az ünnepek, akkor mi játékra invitáljuk önöket, hogy minél több ajándékkal örvendeztethessük meg előfizetőinket. Most egy különleges meglepetéssel készültünk. Jövőre lesz harminc éve az előadóművészi pályán Karcagi Nagy Zoltán magyar nóta énekes. A népszerű előadóművész nemrég jelentette meg legújabb zenei albumát, amely jól ismert dallamokat, slágereket tartalmaz. Az Új Néplap jóvoltából most az alábbi olvasóink is élvezhetik a nótákat, hiszen nekik kedvezett a szerencse a kiadónk által indított játékunkban. íme a szerencsések névsora, akik Karcagi Nagy Zoltán űj albumát kapják: Joó Mihály Újszász, Martosi László Szolnok, Gyurcsányi Károly Cibakháza, Farkas Klára Jászapáti, Béres Mária Szolnok, Hajdú Gyula Csé- pa, Kántor Jánosné Szolnok, Hegedűs István Szajol, Lipták Géza Szolnok, Szilágyi Imre Szolnok, Molnár Jánosné Szolnok, Varga Lajos Tiszasüly, Jánosi Menyhért Jásztelek, Búzás Sándomé Tö- rökszentmiklós, Németh Ferenc Szolnok, Podmaniczki Józsefné Szolnok, Izsóid Józsefné Szolnok, Nagy István Emőné Zagyvaré- kas, Farkas Ilona Mezőtúr. Ne feledjék: az ünnepek alkalmával még több meglepetéssel kedveskedik Önöknek, előfizetőinknek az Új Néplap! ■