Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-06 / 284. szám
2 2014. DECEMBER 6., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Különös halálesetek Kunszenten bűntény Két idős ember is elhunyt azt követően, hogy rablók támadtak rájuk A felújítás megtakarításából is a rendelőnek vásárolnak beruházás Jászberényben a Thököly úti orvosi rendelő felújításához az önkormányzat 60 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert. A felújítás befejeződött: a kivitelezők egyebek mellett akadálymentessé tették a helyiségeket, szigetelték, újrafestették az épületet, lecserélték a villámhárítót és annak vezetékeit is. A feszes gazdálkodás eredményeként azonban a támogatásból még maradt anyagi forrás. Tegnap Szatmári Antalné alpolgármester sajtótájékoztatót tartott a pénzmaradvány fel- használásáról. A forrást teljes egészében a rendelőintézetre szeretnék fordítani. Első körben vásároltak négy gyermekszéket, két kisasztalt, illetve gyermekjátékokat is beszereztek, valamint a gyermekek kabátjaihoz, illetve a csöppségek magasságához igazodó fogasokat is vásárolta. Mindezek mellett a még rendelkezésre álló keretet - mintegy ötmillió forint - is szeretnék a gyermekváró fejlesztésére felhasználni. Mindenképp a komfort további emelését szeretnék elérni. Az összeg egy részéből pedig nagy valószínűséggel a már igencsak régi pelenkázókat fogják kicserélni. ■ B. CS. Két nő dulakodott a település főtérén bűn A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy asszony és egy fiatalkorú kun- madarasi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves nő és a 17 éves lány december 4-én 10 óra körüli időben Kunmadaras főterén előzetes szóváltást követően dulakodtak és kölcsönösen arcon ütötték egymást. A helyszínen tartózkodó polgárőrök rendőri segítséget kértek. A kiérkező járőrök a jogsértőket a helyszínen elfogták, előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket - közölte a rendőrség lapunkkal. ■ ►Folytatás az 1. oldalról- A rendelkezésre álló adatok alapján a támadó, miután megszerezte az asszonytól a készpénzét, távozott a helyszínről- mondta el lapunk megkeresésére Pásztomé Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben - tette hozzá az őrnagy, majd elmondta, a sértett pár nap múlva a szegedi kórházban elhalálozott. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a halálesettel kapcsolatban idegenkezűség nem merült fel, a haláleset körülményét a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.- Aznap sokáig dolgoztam otthon - meséli a kirabolt nő egyik utcabelije. - Minden csendes volt, a kutyák sem ugattak. Éjfél körül feküdtem le. Másnap megdöbbenve hallottam, hogy egy közeli ingatlanban egy idős nőhöz surrantak be, majd párnát szorítva a fejéhez, elvitték aznap kapott nyugdíját. Őrület, hogy ilyen megtörténhet nálunk, és én még csak észre sem vettem semmit! - meséli a férfi, aki még aznap megvásárolta mozgásérzékelős lámpáját, amit fel is szerelt az udvarra. Szerinte ez talán elriasztja az illetékteleneket. Nem ez volt az egyetlen hasonló eset a városban. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság idén januárban eljárást indított rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik január 22-én az esti órákban egy idős A polgármester szerint nyilvánvaló, hogy a kunszenti rendőrök állománya kevés a hatékonyabb fellépéshez, szükség van „külső” segítség igény- bevételére is. Szívesen látnák a készenléti rendőröket is, akik (állítólag) a jövőben többhölgy Kunszentmárton, Széchenyi utcai lakóházába erőszakkal behatoltak, majd a sértettől erőszakkal készpénzt vettek el.- A széles körű nyomozás során a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság és a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szeptember 25-én és 26-án, illetve október 22-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két kunszentmártoni és egy csongrádi lakost, akik előzetes letartóztatását a Szolnoki Járásszőr megjelennek majd a településen. A helyiek valóban tartanak a rab- lástól-betöréstől, mely sokak szerint csak egy-két családhoz kapcsolhatók. Amióta egy idős asz- szonyt tettleg is bántalmaztak, komolya felhábomdás a településen. bíróság elrendelte - folytatta az őrnagy. - Az eljárás során az is megállapítást nyert, hogy ugyanezen jogsértők megalapozottan gyanúsíthatóak egy Cser- keszőlőben, a Fürdő úton 2013. november 18-án elkövetett rablás bűntettével is, amikor egy külföldi sértettől tulajdonítottak el különböző értékeket. A január 22-én elkövetett rablás sértettje augusztus 31-én elhalálozott. A beszerzett és jelenleg rendelkezésre álló orvosszakértői vélemény alapján halála és a bűncselekmény során elszenvedett bántalmazás között okozati összefüggés nem állapítható meg, a halál a bántalmazástól függetlenül, természetes betegség következtében alakult ki.- Egyértelmű, ez már betöréssorozat! - jelenti ki határozottan Wenner-Várkonyi Attila. Kunszentmárton polgármestere szerint az őszi időszakban fokozódott a lopások és más bűncselekmények száma, köztük igen súlyosak is akadtak. A lakosok közül többen felháborodással vegyes félelemmel keresték meg az önkormányzatot, fékezzék meg a bűnözést Kunszenten. E célból már történtek lépések.- Arra kértem a városi rendőrkapitányt, tegyük még szorosabbá az önkormányzat és a rendőrség kapcsolatát: legalább negyedévente találkozzunk. Dr. Ga- ramvölgyi Lászlóval, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatójával is beszéltem, hogy látogasson el hozzánk és tartson előadást a bűnmegelőzésről - sorolja a polgármester. Az önkormányzat határozottabb döntésre is elszánta magát: megkerestek egy tiszaföldvári céget, mely 24 órás diszpécseres, fegyveres járőrszolgálatot lát el a rendőrökkel együttműködve. Jelenleg arról tárgyalnak, létesítsenek-e központot Kunszentmártonban is.- Közmeghallgatáson mutattam be a lehetőséget a lakosoknak. Számos pozitív visszajelzés érkezett, jelenleg azok jelentkezését várjuk, akik hajlandóak pénzt is áldozni biztonságunkért. Hiszen a cég nem dolgozik ingyen, a város saját költségvetésből nem tud ennyi pénzt kigazdálkodni. ■ A kunszenti önkormányzat lépéseket tett a város polgárainak védelme érdekében. Hatékonyabb fellépést sürget a városvezető AZ Óvodásoké volt 3 főszerep. Bábelőadással kedveskedett a gyerekeknek Mikulás kapcsán a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyermekkönyvtára. A Mikulás kesztyűje című darab nagy érdeklődést keltett a kicsik körében, a gyermekek áhítattal figyelték a látványos műsor minden egyés percét. Ajándék a mentőknek. A szolnoki Molnár Műhely egy GPS készüléket ajándékozott tegnap a szolnoki mentősöknek. Képünkön Horváth Mónika mentőállomás-vezető veszi át a készüléket Molnár Jánostól és feleségétől. Mikulás-napi meglepetést okoztak a polgárőrök ajándék Formaruhába öltözött polgárőrök járják Törökszentmiklósi, kezükben tucatnyi Mikulás-csomaggal. Kolozsi József, a Törökszentmiklósi Polgárőr Egyesület vezetője elmondta, minden évben készülnek egy kis meglepetéssel azoknak, akik az év folyamán rendszeresen támogatják az egyesület munkáját. Több mint százötven csomagot osztottak így szét városszerte. Az ünnepi készülődés során a polgárőrök is figyelmesebbek lesznek, sőt, az elkövetkező hetekben plusz szolgálatokat látnak el a településen. Járőrözésük alatt kis adatlapot is visznek magukkal az egyenruhások, amelyen rajta vannak az elérhetőségeik, így veszély esetén azonnal hívhatóak a polgárőrök. Ezen túl lehetőségük nyílik feljegyzést készíteni arról, hogy az ellenőrzések során az adott ingatlannál milyen hiányosságokat tapasztaltak, ezzel is felhíva a tulajdonos figyelmét. Kolozsi József, a megyei szövetség elnökeként hangsúlyozta, a polgárőrség me- gyeszerte kiemelt figyelmet fordít a közbiztonság fenntartására az ünnepi időszakban, az idén mindenhol szerveznek plusz járőrszolgálatokat az egyesületek. Hozzátette, hogy a polgárőrség a társszervekkel közösen arra törekszik, hogy az ünnep valóban az ünneplésről szóljon. ■ Önnek mi a véleménye a nagy üzletek vasárnapi nyitvatartásáról? Maradjon minden úgy, ahogyan van. \ \ I "* ,<• ßA nagy üzletek zárjanak be vasárnap. Az összes élelmiszer üzletet zárják be ívasárnap. Nem tudom, mi lenne a legjobb... Szavazatát a Szoljon.hu hírportálon adhatja le í f r nlf m m r,i TT If 1 ÍJ í ifjUt