Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-04 / 282. szám
8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2014. DECEMBER 4„ CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Koncz Zsuzsa tiltólistán van? nem hívják sem a közszolgálati rádiókba sem a televíziókba 2010 óta, ezért kezdi elhinni, hogy „tiltólistán” van - mondta Koncz Zsuzsa nemrég az ATV-ben Rónai Egon műsorában. Az énekesnő külön megköszönte, hogy van olyan tévé, amelyik egyáltalán hajlandó őt képernyőre engedni. ■ Elhunyt Bobby Keys, a Stones szaxofonosa OTTHONÁBAN KEDDEN elhunyt Bobby Keys, aki öt évtizeden át kísérte a Rolling Stonest, de fellépett Buddy Hollyval, John Lennonnal, Eric Clap- tonnal, George Harrisonnal is. Keys-nek régóta voltak egészségügyi problémái, állítólag májzsugorral küzdött. Keith Richards, a Stones gitárosa azt mondta: a legjobb barátját veszítette el, ki sem tudja fejezni a mélységes szomorúságát. ■ Isten veled, Napló - örökre tv2 Tizenhét év után lezárult egy korszak Vujity Tvrtko életében is Ötven éven át fújta a Stonesnak Szilárdból lett Tvrtko vujity tvrtko 1972. szeptember 24-én született Pécsett. Nevét televíziós szereplései miatt ismerheti az ország, de íróként és újságíróként is dolgozik, s számos jótékonysági akcióban is részt vállal, illetve szervez. a médiás pályafutása egy véletlennek köszönhető: 1991-ben, az elmérgesedő jugoszláv helyzetben, tolmácsként dogozott az MTV Híradójának, és amikor a stáb többi tagja egy blokád miatt nem tudott bejutni a háborús övezetbe, ő pedig ott ragadt, tudósítani kezdett. Bejelentkezései már akkor is egyedülállóak voltak, mindenhol olyan szenzációt keltettek, s ez hozta meg a kedvét az újságíráshoz, így 1996-ban felvételizett a Miami Egyetem újságírói szakára, amit sikeresen elvégzett. horvát nevét egyébként 17 évesen vette fel, az eredetileg Balogh Szilárdként anyakönyvezett Tvrtko: a Vujity édesanyja családneve, Tvrtko a Szilárd horvát megfelelője. segítette munkámat” - mondta Vujity Tvrtko. Az elmúlt napokban egyre többen jelezték a TV2 illetve Tvrtko felé, hogy nem értenek egyet a Napló megszűnésével. Ezekre a megkeresésekre a műsorvezető reagált is, de hamis illúziókat nem keltett, a műsornak szinte biztosan vége. „Többen jeleztétek, hogy valamiféle akciónak kellene indulnia a Napló feltámasztásáért - írja hivatalos Facebook oldalán Tvrtko. - Barátaim, meghat a szeretetetek, de a Naplónak vége, megszüntették, a csapatot szélnek eresztették, ráadásul az adott körülmények között már mi sem akartuk (tudtuk) elkészíteni azt a műsort, amit megálmodtunk. Ugyanakkor, tudjátok mit? Ossza meg üzenetemet, és lájkolja posztomat, akinek hiányzik a Napló! Lássák azok is, akik így döntöttek! Az első lájkoló én vagyok! KÖSZÖNÖM A SZERETETETT” A hivatalos sajtóközleményből ugyan nem ez derült ki, de Tvrtko bejegyzéséből, illetve abból, hogy a műsorvezető távozik is a csatornától arra lehet következtetni, hogy a szakítás hátterében nézeteltérések is lehettek. Mindenesetre Vujity Tvrtko bejegyzését már csaknem tízezer ember lájkolta. Tvrtko ezekkel a szavakkal engedte el a műsort néhány napja: „Azért sajnálom, hogy nem lesz többé Napló, mert nem lesz hol igazi példaképeket, nagyszerű, értékes Hétköznapi Hősöket bemutatnunk..." Az utolsó adás után pedig eny- nyi volt az üzenete: „Hát így lett vége, örökre. Isten veled, Napló.” Decembertől nemcsak a Napló, hanem a műsort 17 éve készítő Vujity Tvrtko is eltűnik a TV2 képernyőjéről. A hivatalos sajtóközlemény szerint a műsorvezető és a csatorna közösen döntött a szakítás mellett, de Tvrtko szavaiból az derül ki, hogy lehetett némi feszültség közte és a kereskedelmi tévé döntéshozói között. Árvay Tivadar Összevesztek? Tvrtkót és a Naplót máris sokan hiányolják a képernyőről „A Napló című műsor megszűnését követően december 2-án, közös megegyezéssel távozik a TV2-től Vujity Tvrtko. A műsorvezető a csatorna indulásával egy időben, 1997-ben csatlakozott a kereskedelmi csatorna csapatához, munkaviszonya december 2-val ér véget” - ezekkel a szavakkal kezdődik a TV2 hivatalos közleménye, amelyet a Napló megszűnése után adtak ki. Tvrtko először a Napló riportereként, később a Napló és a Mokka műsorvezetőjeként dolgozott a csatornánál. Nevéhez számtalan emlékezetes film fűződik, többek között az utolsó magyar hadifogoly, Torna András hazahozatalában és családja felkutatásában is részt vett, ezen kívül számos megható, felkavaró, mulatságos vagy éppen oknyomozó riport, kalandos útifilm is fűződik nevéhez. „A csatorna első szerződtetett riportereként 17 évet és két hónapot dolgoztam a TV2-ben. Ezalatt a maratoni idő alatt elképesztően sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Köszönöm minden munkatársamnak, a csatorna korábbi és jelenlegi vezetőinek azt a támogatást, amit eddig kaptam tőlük. Hálával tartozom a Napló hűséges nézőinek a szeretetért, köszönöm mindenkinek, aki ■■■шва тгшаваш 2014. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK mi 4.00 Reflektor® 4.10 Barátok közt® 4.40 Segítség, bajban vagyok! ® 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor® 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 EgészségKalauz © 13.15 ízes élet® 13.35 Reflektor® 13.55 Fókusz® 14.20 Éjjel-nappal Budapest 15.45 Segítség, bajban vagyok! @ 16.50 Dr. Tóth © 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 Fókusz® 19.25 Éjjel-nappal Budapest ® 20.50 Barátok közt® 21.25 A nap könnyei® 23.45 RTL Klub Híradó 0.20 Brandmánia© 1.00 Reflektor© 1.20 Odaát© 2.15 a’laCAR® 4.10 A gonosz álarca © 5.00 Csapdába csalva © 5.25 Magánnyomozók @ 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív® 13.00 Walker, a Texas-i kopó © | 14.00 Walker, a Texas-i kopó © 15.00 A gonosz álarca © 16.00 Magánnyomozók© 17.00 A Macska ® 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban © 20.15 Hal a tortán- Meglepetés © 21.30 Családi Titkok ® 22.30 NCIS © 23.30 Életfogytig zsaru © 0.30 Tények Este 1.15 Aktív© 1.35 Sportos 1.45 Grimm© 2.30 így készült: Swing © 3.00 Hawaii Five-0 © 3.50 A Macska® 9.00 A szenvedélyek lángjai © 9.50 Sophie szerint a világ ® 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Slovenski Utrinki 13.00 Alpok-Duna-Adria 13.45 Gasztroangyal ® 14.40 Zorro ® 15.30 Charly, majom a családban © 16.20 Híradót 16.30 Lola© 17.15 Szerencse Híradó <0 17.25 Híradó 17.40 Ridikül© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Szálka © 21.20 Munkaügyek© 21.55 Az Este 22.30 Híradó 22.40 Sporthírek 22.50 A rejtélyes XX. század © 23.20 Történetek a nagyvilágból © 23.50 Lola© 9.35 Nyuszi Péter 10.00 Peppa malac 10.05 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 10.15 ABarkács Kölyökklub 10.30 Mesélj nekem! 10.45 Tatonka történetei © 10.55 Jacques Cousteau © 11.25 Arthur© 11.55 Lucky Luke © 12.15 TelmoésTula© 12.40 Heathcliff © 13.30 Albert felfedező úton © 14.00 Lucky Luke© 14.30 Arthur© 14.55 Jacques Cousteau © 15.20 Tatonka történetei © 15.40 ABarkács Kölyökklub 15.55 Peppa malac 16.00 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 16.15 Állatkert a hátizsákban 16.45 Lolka és Bolka a nagyvilágban 17.00 Csűrcsavarosdi 17.20 LótiésFuti 17.30 Maja, a méhecske 17.45 Patrick, a postás 6.15 Gyilkos sorok © 7.05 Monk- Flúgos nyomozó © 7.55 Kettős ügynök © 8.50 Szívek szállodája © 9.45 Sütimester 11.00 Kettős ügynök © 11.55 Monk- Flúgos nyomozó © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © amerikai-kanadai krimisorozat, XII. évfolyam 263. rész 14.55 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle © 16.50 Castle © 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Emberi tényező ® 22.55 Feketelista © 23.55 CSI: New York-i helyszínelők © 0.55 Extralarge© 2.45 Gyilkos sorok © 3.35 Gyilkos számok © 7.00 Ecranul nostru 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.30 Hiradó 8.35 Térkép 9.05 Megtörtént bűnügyek © 10.10 DonMatteo© 11.10 Párizsi helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 A templomos lovagok kincse © 15.00 100 kép a XX. századból © 15.20 Térkép 15.55 Rövidpályás úszó-világbajnokság 18.30 Híradó-18:00 18.55 Dunasport 19.00 Időjárás-jelentés 19.05 Közbeszéd 19.35 Rózsák harca © 20.20 Don Matteo ® 21.20 Hírek 21.25 Dunasport 21.35 S.O.S. szerelem! © 23.15 Kultikon® 23.35 MüpArt classic 8.05 Gyüjtögetők© 9.00 Beépített főnök - Amerika © 9.55 Az óriáskrokodil nyomában © 11.00 On the Spot® 12.00 Farmerkedés Jones módra © 13.00 Anthony Bourdain 5 14.00 Kozmikus kilátások © 14.30 A Föld titkai © 14.55 Modern csodák © 15.45 Ösztön vagy kézikönyv? © 16.10 50 kaland, amivel sírba viszed anyádat © 17.05 Katonai kincsvadászok 18.00 Hogy készül?© 18.10 Géptemetők© 19.05 Fényűzés felsőfokon © 20.00 Kozmikus kilátások © 20.30 A Föld titkai © 21.00 Modern csodák © 22.00 A náci párt felemelkedése © 23.00 Aloulsianai Angola börtön © 23.55 RossKemp© 4.35 Muskétás kisasszony © amerikai-német-horvát kalandfilm, 1. rész 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Muskétás kisasszony © amerikai-német-horvát kalandfilm, 2. rész 10.45 Nagydarab és Kicsiagy © francia vígjáték, 1997 12.45 Navarone ágyúi 2. © angol kalandfilm, 1978 15.10 A medál® hongkongi-amerikai akcióvígjáték, 2003 16.50 A specialista © amerikai-perui akciófilm, 1994 19.00 Bunyó mindhalálig © kanadai akciófilm, 2011 21.00 Ölve vagy halva ® amerikai akciófilm, 1990 23.00 A vadon foglyai ® amerikai kalandfilm. 1997 1.15 Öngyilkos bevetés © angol krimi, 2012 R.: Hadi Hajaig 3.20 Navarone ágyúi 2. © angol kalandfilm, 1978 R.: Guy Hamilton 11.25 ValóVilág 7 ® 12.50 Bűnös szerelem © 13.45 Szerelem zálogba © 14.40 Karibi szerelem ® 15.35 Barátok közt © 16.05 ValóVilág 7 © 17.35 Tom és Jerry 18.05 Agymenők © 18.30 Agymenök © 19.00 Enyém, tiéd, miénk ® 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala ® 22.00 ValóVilág 7 © 23.00 BeleValóVilág 7 © 23.30 Barátok közt © 9.10 Csapdába csalva © 10.15 Veled is megtörténhet! © 11.20 Családi Titkok © 12.25 Rabok és szeretők © 13.25 Jóban Rosszban © 14.05 Kuzey Giiney - Tűz és víz ® 15.05 Édes élet © 16.20 Aktív © 16.50 Tények 17.15 Doktor House © 18.15 Édes élet © 19.30 Családi Titkok © 20.35 Doktor House © 21.35 Felhangolva © 23.40 Jóban Rosszban ® 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 j Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 BBC j Reporters 14.30 Páholy 15.00 j Híradó 15.30 GyógyHír® 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 | Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Csörte 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 9.20 Privátfilmek újratöltve © 9.40 Privátfilmek újratöltve © 10.00 Privátfilmek újratöltve © 10.20 Privátfilmek újratöltve © 10.40 Privátfilmek újratöltve © 11.00 Hollywood Café © 11.30 Az égig érő paszuly © 13.15 A menedék © 15.20 Családom a halálom © 17.05 Fel a kezekkel! © 19.15 Redline - Padlógázzal © 21.00 Amerikai szamuráj © 22.40 Halálos talány© 6.00 Labdarúgás 7.00 Ökölvívás 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Ökölvívás 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Ökölvívás 15.00 Sporthorgász-magazin 15.30 Cselgáncs 16.00 Fieszta+ 16.15 Kosárlabda 16.45 Póker 17.45 Póker 18.45 Labdarúgás 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Arany pillanatok 21.15 Trash Talk 22.45 NBA 23.15 Labdarúgás 23.45 Jégkorong 14.10 Start-*-14.25 Televíziós vásárlási műsorablak 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.30 Friderikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Világhíradó 23.05 Hazahúzó 23.55 ATV Híradó 13.30 Mi történt ezután? 14.00 Élet-halál döntések 14.30 Bear Grylls 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 j Az önkéntes számkivetett 18.00 Túlélés kötöttségekkel 19.00 Kanadai raktárárverések 19.30 Az alkukirály 20.00 Raktárvadászok 20.30 Lakásnepperek 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Szibériai csapás 23.00 Alaszka, a legvégső határ 18.00 Terítéken: az Arab-világ © 18.30 Kellemes Ünnepeket! © 19.00 Street Food © 19.30 Két túz között ® 19.45 Sweet boy ® 20.00 Jacques Pepin © 20.30 Miguel paradicsomi konyhája C 21.00 Jamie Amerikája ® 22.00 Receptdaráló Desszert Angélával © 22.15 Receptdaráló Desszert Angélával © 22.30 Húsimádók klubja © 23.00 Nigella falatozója © 23.30 Csokiba mártva ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!