Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-04 / 282. szám

2014. DECEMBER Л., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Tökökkel ismerkedtek az ovisok sütőtökkel az egészségért címmel a helyi óvodások­nak szervezett főzőnapot egészségfejlesztési prog­ramja keretében az Újszászi 4H Egyesület és a Magyar Lábtoll-labda Szövetség. A kicsiket a rostokban és vitaminokban gazdag tök előkészítésével és sütésével ismertették meg játékos for­mában. ■ Tésztával jótékonykodnak házi tésztát készítettek a szászbereki nyugdíjas-egye­sület tagjai legutóbbi fog­lalkozásukon a művelődési házban. A program külön­legessége volt, hogy az el­készült tésztát senki sem vitte haza saját fogyasztás céljából, hanem a községben élő rászorulóknak szeret­nék felajánlani. Jövő héten ismét összeülnek, hogy egy nagyobb mennyiségű csigát, kockatésztát elkészítsenek, ezt követően a település vezetőségével egyeztetve juttatják majd el a rászoru­lókhoz. ■ K. B. Körözött férfit fogtak el A fegyverneki Rendőrőrs járőrei december 2-án dél­előtt Fegyvernek belterüle­tén igazoltattak egy 29 éves helyi lakost. A rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen emberkereskedelem bűntett miatt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ nemzetközi elfo­gatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök a férfit előállí­tották a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették. ■ Eltiltották, mégis vezetett A készenléti Rendőrség jár­őrei kedden hajnalban Jász- ladányon ellenőriztek egy német rendszámú gépkocsit és annak utasait. A rendőrök megállapították, hogy a gép­kocsit vezető 26 éves férfit a Jászberényi Rendőrkapitány­ság jogerős határozataival a gépjárművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a jászjákó- halmai férfit előállították. ■ Mártiéra figyelnek az Ágyúsok futballtehetség Szolnokra küldött meghívót az angol Arsenal ► Folytatás az 1. oldalról A vele született készségét a szorgalmával egészíti ki. Tu­datos, mentálisan erős, a fi­zikumán viszont van mit javítani, de azt idővel meg­szerezheti. A 19 éves bátyja is futballozott, és szintén te­hetséges volt a fociban, de ő egy ideje áttért a testépítésre, mert azt szereti. Mi az ő eseté­ben sem erőltettünk semmit, amit nem szeret, és így va­gyunk ezzel Márkéval is. Ha pedig valamihez kedvük van, hát abban messzemenőkig se­gítjük őket - árulja el a szülők hitvallását Sándor. Az apuka arról is beszélt lapunknak, hogy akadt egy kis gondjuk az Arsenal megkeresésével kapcsolatban. Elmondta, hogy a menedzser Görögországba, az Akadémia Thessaloniki-i edzőtáborába hívta meg a fi­út, sajnálatosan épp október végén. Akinek néhány nap alatt természetesen nem lett ké­szen időre az útlevele, így nem tudott kiutazni. Hogy a londoni klub nem mondott le Márkóról, bizonyítja, hogy már novemberben jelezte, a következő tehetségkutató ide­jére újabb lehetőséget biztosít a számára.- Nagyon örülök, mert ez nagy megtiszteltetés a szá­momra - válaszolt megke­resésünkkor Márkó, akit a szolnoki MÁV-Stadler Rail utánpótlásközpontjában ér­tünk utol a szerda délutáni edzés előtt. - Jómagam ugyan elsősorban a Barcelonának és hasonlóan erős csapatoknak szurkolok, de persze eb.fye a Márkénak (labdával „dekázik") edzője, Bontovics Ferenc (jobbra) és társai is szurkolnak: sikerüljön neki a teszt körbe tartozik az Arsenal is. Az osztálytársaim és a csa­pattársaim is velem együtt örülnek, s mivel úgy érzem, nem „szálltam el magamtól”, senki sem irigyel, mint in­kább szurkol, hogy sikerül­jön az edzőtábor. Ami, ahogy a menedzser apunak mondta, lehet, hogy még ez év végén, de lehet, hogy a jövő év elején lehet - válaszolt szerényen és tisztelettu­dóan az ifjú. jiü f ' -ЩШАГ ......................A Aki érdeklődésünkre elmond­ta, hogy véleménye szerint a technikás játékosok között tartják számon őt, de ő azt is tudja, hogy sok más mellett a lövőerején kell a legtöbbet fej­lődnie.- Egyéb motivációk mellett manapság Márkó történetét emlegetjük fel a korosztályos csapataink tagjainak. A klub­vezetés és az edzők, mindig mondjuk a srácoknak, hogy nem tudhatják, kik ülnek a nézőtéren, kik jegyzetelhetnek titokban, kik azok, akik „vala­kit” megfigyelve, a meccs végén mégis egy másik játékos neve, lehet, hogy épp az övé mellé tesznek egy kispipát. Ezért is kell az edzéseken és a mérkőzé­sek alatt is végig jól teljesíteni, mert a jövőjüket mindig az adott Szerény, szófogadó, de céltudatos- nagyon ügyes a srác, rendkívül technikás, intelligens a játéka - vé­lekedik Márkóról edzője, Bonto­vics Ferenc. A tréner jelzi, hogy 13 éves kora ellenére az Ulö-ös kor­osztályú csapatban játszik, s azt is elmondja róla, hogy szerény, tisz­tességes, szófogadó, de céltudatos, és mindezen tulajdonások igen fontosak a további fejlődéséhez. Márkó egyébként 5 évesen kezdett el focizni Márki Gábor testnevelő tanár keze alatt. Nem sokkal ké­sőbb évekig Varga László edzette. A Széche­nyi Körúti Általános Isko­la 7. osztályos diákjának jövőképe is a labdarúgáshoz kötődik Azt mondja, ha nem sikerül azArse- nal-túra, akkor jelentkezik vala­melyik magyar futball-akadémiá- ra, hiszen a hazai egyesületekből is be lehet kerülni a neves európai elitklubokba. Persze, csak annak, aki tehetséges! Mihályi Márkó pe­dig annak számít - teszi ezt már hozzá e sorok írója. 7 pi 1 lanatokban építi kma- ” guknak - foglalta össze Márkó esetének tapaszta­latait Földi Sándor, a Szolnoki MÁV-Stadler Rail Utánpótlás FC ügyvezető igazgatója. Manapság Márkó példáját emlege­tik fel a MÁV-Stadler utánpótláscsa­patok tagjainak Az önfenntartó életformát szeretnék népszerűsíteni Klubok Az elmúlt év pozitív ta­pasztalatai nyomán ismét elin­dítja a háztáji klubok megalakí­tását célzó Gazdálkodj okosan - lépésről lépésre! programso­rozatát a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája. A klubok célja a környezet­tel szembeni felelősségvállalás tudatosítása, az önfenntartó életforma népszerűsítése, hosz- szabb távon a családi gazdál­kodások megalakítása, majd települési közösségi, szociális vállalkozások tervezése, gaz­dálkodói modellek kidolgozása. Búkor Irén módszertani re­ferens, a projekt ötletgazdája elmondta, szeretné, ha a kar­cagi Legszebb konyhakertek programhoz hasonlóan ez a kez­deményezés is országossá nőné ki magát. Első lépésben most is képzést tartanak a leendő csoportvezetőknek, akik helyi szinten összefogják a közössé­geket, vezetik a foglalkozásokat, átadják az ismereteket. Búkor Irén arra is számít, hogy a már működő klubok tagjai, illetve a megye művelődési házaiban dolgozó munkatársaik is jelent­keznek az oktatásra. A korábbi klubvezetőkkel sem szakad meg a kapcsolat, ők közösségépítő foglalkozásokon vettek részt, a továbbiakban pedig helyi szo­ciális vállalkozások, termelői szövetkezetek megalakításában számítanak rájuk. ■ К. B. Különleges makettet épít. A tiszafüredi Kovács István szabadidejében méretarányos maketteket készít különféle járművekről. A felvételünkön látható régi lóvontatású tűzoltó vízszállító kocsi eredetije Tiszaderzsen ta­lálható és most azt örökíti meg kicsiben. Az emlékezés után beszámoltak az eddigi munkáról HELYTÖRTÉNET A több mint egy évtizeddel ezelőtt alakult Jász­sági Honismereti Egylet ezút­tal Alattyánban tartotta soros ülését. Ez alkalommal megem­lékeztek Borsányi Istvánról a sírjánál és az általa létrehozott és dédelgetett helytörténeti gyűjteménynél elhelyezett emléktáblánál is. A szakadó esőben még a természet is gyá­szolta a község élete teljében elhunyt jeles történetíróját és gyűjtőjét. Az összejövetel má­sodik részében Benke Róbert - az új helyi egyleti tag - és a vendégtagok beszámoltak egymásnak az utóbbi időszak eseményeiről, s bemutatták legújabb helyi kiadványaikat.« JEGYZET JOÓ ZSUZSA Bort iszik, vizet prédikál A lépcsőn ácsorgó tanítók fázósan húzták össze kabát­jukat. Rezignáltan álldogál­tak egy helyben, miközben figyelték az esőcseppek koppanását a járdán. Néha arrébb léptek, hogy a mö­göttük kitáruló ajtó ne üsse meg hátukat, arra pedig különösen figyeltek, hogy a kezükben fityegő, füstölgő cigaretta szárazon marad­jon. Kedélyesen búcsúztak el az épületből kitóduló gye­rekektől, akik teljes termé­szetességgel figyelték a kint dohányzó embereket. Talán éppen saját pedagógusaik voltak azok, akik délelőtt írni-olvasni-számolni, va­lamint a jóra-szépre-helyes dolgokra tanítják őket. Mert egy pedagógus szerencsés esetben nemcsak tanít, ha­nem nevel is. Azt mondják, az ebben a szakmában dol­gozók csak akkor hitelesek, ha saját életükkel és gon­dolataikkal példát tudnak mutatni diákjaik előtt. Ha úgy tudnak okítani, hogy közben saját tettükkel nem cáfolják szavaikat. tanórákon biztosan el­hangzott, hogy mennyire egészségtelen a dohányzás. Nyilván beszéltek tanulóik­nak arról is, hogy manap­ság már számos helyen, különösen kórházak, isko­lák körül és a játszótéren is tilos a dohányzás. E törvé­nyeket országunk vezetői a nemdohányzók, főleg a gyermekek védelmében hozták. Mit sem ér azon­ban, ha éppen azok veszik semmibe mindezt, akiken csüngnek gyermekeink? Akikkel hétközben több időt töltenek a kisdiákok, mint saját szüleikkel? Akik­nek a szava szent, akiknek mindent elhisznek. Egy da­rabig legalábbis. mert A gyerek nem buta, bár nem szól, mindent lát. Bizony, egy idő után fel­ismeri, ki az, aki miközben bort iszik - tulajdonképpen vizet prédikál. Háromszor is fellépnek decemberben siker Újra színpadra lép decem­berben a Szent Márton Társulat Kunszentmártonban. A kizá­rólag színházkedvelő lakosok­ból álló csapat karácsony előtt mutatja be tavalyi darabját, az Isten pénzét. A harmincfős tár­sulatban szerepel közmunkás és polgármester, plébános és takarító, diákok és nyugdíjasok. A társaság tavalyelőtt alakult, akkor a Légy jó mindhalálig című musicalt vitték színpadra. Azóta az amatőr csoportnak elnevezése is lett, a Szent Már­ton Társulat nevet választották maguknak. Most, advent idő­szakában háromszor is fellép­nek, olyan nagy az érdeklődés darabjuk iránt. ■ I. ZS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom