Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-02 / 280. szám
2014. DECEMBER 2., KEDD HIRDETÉS 11 „A művészek útjelzők a társadalomban” spirit Böjté Csaba árváit segítik a koncertre látogatók Rákász Gergelytől megszokhattuk, hogy fellépései nem egyszerű koncertek: igazi közösségi élményt nyújtó hangversenyen vehet részt, aki ellátogat ezekre. Idei, Spirit című koncertjével hasonló élményt szeretne nyújtani, mint a tavalyi közös gyertyagyújtás az Illuminations koncerteken.- Az idei koncert, a Spirit műsora valóban a tavalyi jó értelemben vett „régimódi” közösségi élményt ismétli új, játékos megközelítésben - hangsúlyozta az orgonaművész. - Ezért minden nézőt-hallgatót arra kérek, hogy egy saját kezűleg készített karácsonyfadísszel érkezzen az előadásra, hogy aztán majd együtt díszítsük fel az ünnepi időszakot, a közösséget, a lelkek közösségét egyaránt képviselő karácsonyfát. Az együtt díszített karácsonyfa alatt szól majd a hangverseny. Ám arra is van megoldás, ha valaki mégsem tud saját dísszel érkezni. Erdélyben Böjté Csaba árvái a kérésemre számos díszt készítenek, és a koncertek helyszínére küldik azokat. Hogy teljes legyen az élménye, a díszítésben ezekkel is részt lehet majd venni, „cserében” önként vállalt tetszőleges értékű adománynyal támogathatjuk a gyermekeket. Úgy vélem, a művészek útjelzők a társadalomban. Azért kaptunk a sorstól, a teremtőtől különös érzékenységet, hogy a sorsfordulókat a művészet erejével hangsúlyozzuk. Életünk fontos eseményeit sokszor csak online, vagy telefonon éljük meg, és hiányzik a valódi közösség az életünkből. A Sprit című koncert ezért született, hogy erre rámutatva változásokat indítson el. Messze több lehet, mint kultúrafogyasztók szórakozása, hiszen az igazi művészet feltölt, átalakít, emberré nemesít. Ide eljutni, közönségből közösséggé válni, gyönyörű zenékkel töltekezni, méltó készülődés a szeretet ünnepére. Spirit koncertek a megyében Szolnok, református templom DECEMBER 8.19.00 Jászberény, Déryné rendezvényház DECEMBER 9.18.00 Játssnon az ÚJ Néplappal! Válaszoljon helyesen a feltett kérdésekre és ön Új Néplap-előfizetőként megnyerheti a Rákász Gergely-CD egyikét. Az alábbi helyszíneken ízelítőt is kaphat a lemez hangulatából:- december 8-án 19.00 órakor, SZOLNOK, református templom, Tiszaparti sétány- december 9-én 18.00 órakor, JÁSZBERÉNY, Déryné Művelődési Központ, Lehel vezér tér 33. 1. / Melyik lovagrend tagja Rákász Gergely koncertorgonista? A - Borlovag В - Az Angol Királynő Lovagja C - A legendás Templomos Lovagrend tagja 2. / Rákász Gergely az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként kezdte karrierjét. Hány éves volt első koncertje alkalmával? A - 6 В -15 és fél Válaszok: 1 . Előfizető neve:............................................... 2 . Címe:..................................................... A helyes megfejtéseket december 5-éig várjuk szerkesztőségünk címére: 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. A nyertesek névsorát a december 8-ai lapszámban közöljük. ESŐ, ÓNOS ESŐ, ÉSZAKKELETEN HÓ reggeli hőmérséklet + déli fettézék ЩИЛш. JW Tiszafüred Jászberény дКлаС V- 1'®*" ■J3r 3 °G ^-röter ’ рад , hőmérséklet + déli felhőzet 1 °c .ли-.,. iMS EWS-^ Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma kissé vékonyodik a felhőtakaró, de így is nagyrészt borult idd, ismétlődd gyenge eső várható. Jelentős mennyiségű csapadék viszont nem esik. Gyenge, időnként kissé élénkebb keleti szél fúj. Hdeg lesz. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedden reggel 3, kedden kora délután 1, szerda reggel 2 fok körűi lesz. A legvalószínűbb folytatás: szerdán várhatóan felszakadozik a felhótakaró. Kissé enyhül az idő. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a csapadékos idő miatt csúszóssá válhatnak az utak, ezért vezessenek óvatosan. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős Atgner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 6-9 ”C Tisza 2-7Ш Balaton 6 C Velencei-tó $°C Fertő 4 °C Tisza-ló 6-C Tengerek Antalya 21 'C Bibione 17 ”C Costa Brava 17 X FELHÍVÁS Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 2014 őszén befejeződött Tiszaroff és Tiszagyenda településeken a szennyvízhálózat bővítését célzó beruházás. A mintegy 347 M Ft uniós támogatással megvalósult - Tiszaroff esetében 269, Tiszagyenda esetében pedig 140 lakóingatlant érintő - projekt hosszú távon kényelmes megoldást jelent a szennyvízkérdés problémájára. A fejlesztés során az újonnan bevett területeknek és az új rákötéseknek köszönhetően várhatóan csökkenni fog a talaj terhelése és javul a talajvíz minősége. Az építkezés mintegy 14 hónapot vett igénybe, melynek során tanúsított türelmüket ezúton is köszönjük. Bővebb információ: www.tiszagyenda.hu Köszönettel: Tiszaroff Község Önkormányzata Tiszagyenda Község Önkormányzata A cél a költséghatékony önkormányzati rendszer kialakítása Az újonnan megválasztott polgármesterek és jegyzők az önkormányzatokat érintő változásokról, aktuális kérdésekről kaptak tájékoztatást a szakmai napon A megyei kormányhivatal a. 2014. évi általános helyi önkormányzati választásokat követően a települések újonnan megválasztott polgármesterei és jegyzői részére önkormányzati szakmai napot szervezett. A rendezvényen az önkormányzatokat érintő változásokról, aktuális kérdésekről kaptak tájékoztatást a résztvevők. A szakmai napon Far- kasné dr. Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár elmondta, az önkormányzati rendszer folyamatos átalakításának célja, hogy miközben erősödik a helyi közösségek szerveződése, mindez költ- séghatékonyan történjen. Az 1990-ben kialakított nagyfokú önállóság ellenére az elmúlt húsz év során folyamatosan szűkült az önkormányzatok mozgástere, a helyi közszolgáltatások biztosítása egyre nagyobb erőfeszítéseket igényelt, a finanszírozás elnehezült. Ennek legfőbb okai voltak az önkormányzati rendszer belső ellentmondásai, működési zavarai, a nagy ellátórendszerek elmaradt reformjai, valamint a folyamatosan csökkenő állami támogatások mértéke. Működésüket nehezítette még az önkormányzati és állami feladat- és hatáskörök áttekinthetetlen rendszere és az önkormányzati szintek közötti párhuzamosság. 2010-ben az önkormányzati rendszer átalakításának célja egy olyan modern, költségtakarékos, feladatorientált ön- kormányzati rendszer kiépítése volt, amely lehetőséget biztosít a demokratikus és hatékony működésre. Nélkülözhetetlenné vált az önkormányzati feladatok jelenleginél pontosabb, egyértelmű, differenciált meghatározása, valamint az állami és ön- kormányzati feladat- és hatáskörök átrendezésével az államigazgatási feladatok közcélú fenntarthatóságának biztosítása. A tervek szerint az önkormányzatok legfontosabb feladata lesz a jövőben a közszolgáltatások biztosítása, a helyi gazdaság fejlesztése, a helyi közösségi igények kielégítése. Az állam arra szeretné ösztönözni a településeket, hogy vegyék számba a lehetőségeiket, alakítsák ki stratégiájukat, hogy a megváltozott körülmények között is el tudják látni feladataikat. Ugyanis ez az önkormányzatiság garanciája - mondta a helyettes államtitkár. Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy ma Magyar- országon nagyon fontos kérdés az önkormányzatok szerepe. A megváltozott társadalmi és gazdasági körülmények között új elvárások fogalmazódnak meg az önkormányzatokkal szemben. Ilyen elvárások például, hogy mennyire tudják majd tudatos tervezéssel, forrásteremtő képességgel, a pályázati lehetőségek megragadásával szolgálni a közösségek fejlődését. Egyre inkább előtérbe kerül a szolgáltató jelleg erősítése. Egy települési önkormányzat akkor működik jól, ha a településvezetői gondolat fókuszában az ember áll, ezért arra törekszik, hogy folyamatos párbeszédet alakítson ki az ott élőkkel. Ahhoz, hogy a helyi település önkormányzati szolgáltatói kultúrája fejlődjön, a vezetőknek ismerniük kell a helyiek véleményét. Egy új időszak kezdődik el az önkormányzatok életében; minden változás, megújulás nehézségekkel jár. Úgy gondoljuk, hogy az állam és az önkormányzat nem versengő értékek, hanem partnerek. Ezt szem előtt tartva a megyei kormányhivatal már az előző ciklusban is több tájékoztatót szervezett az önkormányzati vezetők számára, hogy segítse munkájukat, amelyet a jövőben is szeretne folytatni. Az elkövetkező időszakban az országban soha nem látott fejlődés következhet be, ha jól fel tudja használni az európai uniós forrásokat. Ezek a támogatások a helyi gazdaságok, helyi vállalkozások gyarapodását is szolgálják. Ennek a folyamatnak számos állam- igazgatási kapcsolódásai is vannak. Kötelességünknek érezzük azt, hogy a saját eszközeinkkel is támogassuk a vállalkozásokat, a településeket ebben a folyamatban is. A gyors és hatékony munkánkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy rövidebb ügyintézési idő után ezek a források minél gyorsabban szolgálják a nyertes pályázókat. Ez közös érdekünk, mert a települések fejlődése a megye fejlődését is szolgálja - mondta dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott.