Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-17 / 293. szám
2014. DECEMBER 17., SZERDA 11 Vajon kik lesznek az idei évben a legjobb sportolók? gála A december 18-i budapesti díjátadó show keretében kiderül, hogy a 300 szavazó sport- újságíró szerint 2014-ben kik kapják meg az év legjobb sportolójának, legjobb edzőjének és legjobb szövetségi kapitányának járó elismeréseket - írta az nso.hu. Vajon Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya tovább faragja az örökranglistát vezető Balczó Andrással szembeni egyre kisebb hátrányát? Ha az elért helyezéseket pontokra váltjuk, akkor a Sportcsillagok gálája eddigi 56 éves története során csak megközelíteni lehetett az öttusázó Balczó Andrást, az örökranglista éllovasát. Évek hosszú sora óta azonban ott követi Kovács Katalin és Kiss László. A két üldöző közül Kati figyelmét idén a kisbabája köti le, Kiss László úszói viszont remekeltek, és amennyiben a szavazatok alapján a mester az idén legalább a harmadik lesz, akkor az örökrangsorban a kajakkirálynő elé kerül, és már csak két pontra lesz Balczótól. Az elmúlt 56 évben a kajak-kenu és az úszás dominált a díjkiosztókon. Az öt kategóriában együttvéve a legtöbb elsőséget szerzett sportágak: úszás (46), kajak-kenu (37), vízilabda (23), öttusa (22), vívás (19), atlétika (13). Összesen 23 sportág rendelkezik legalább egy győztessel. ■ Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ízisz Gyógyszertár (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. Vízállás a KönvíziG jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 442 centiméter, duzzasztott, Kisköre-fel- sőnél 621 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 3 Celsius-fok. Kisköre-alsó- nál -109 centiméter, apadó, Szolnoknál -45 centiméter, apadó, a víz 3 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 194 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 155 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es út egyes szakaszain, Kunszent- mártoir, Jászdózsa, Jászárok- szállás, Törökszentmiklós belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „A boldogság titka az, hogy elérhető céljaink legyenek.” (Nicholas Sparks) SPORT - SZOLGÁLTATÁS тшмшмжтшттшжшшттттммттмттштшмттттттттттшшжштшшштммшшттштттммтжштжттттттттт Bízva az újabb győzelemben vízilabda Berlinben játssza idei utolsó nemzetközi meccsét a Dózsa Varga Dániel (labdával) és társai a német fővárosban is folytatni akarják jó sorozatukat Immár a második forduló mérkőzéseit rendezik a Bajnokok Ligája főtábláján. A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csapata a berlini Spandau 04 vendége lesz a német fővárosban ma este hét órakor, amit élőben fog közvetíteni a Sport2 tv. Varga Csaba Nagy múltú klubról van szó, amelyet 110 esztendeje alapítottak. A számokat nézve harmincegyszeres német bajnok, és huszonhétszeres kupagyőztes. A Bajnokok Ligája elődjét négyszer nyerték meg, utoljára 1989-ben. Hazájuk bajnokságában hat fordulót követően az éllovas Duisburg (12 pont), a második Hannover (11) mögött a Spandau 9 ponttal a harmadik helyen tanyázik. Azt tudni kell, hogy a Bajnokok Ligája főtáblára úgy kerültek, hogy az elmúlt esztendőben, több csapattal, köztük az Egerrel egyetemben három évre megvették a jogot. Az idei első forduló nem igazából sikerült a berlini együttes számára, hiszen hazai pályán játszva 9-8-ra kikaptak a horvát Dubrovnik csapatától. Tulajdonképpen győzelmi esélyt szalasztottak el Peter Kovacse- vics tanítványai, hiszen a záró negyed előtt még 8-6-ra vezettek. Érdekesség, hogy góljaik közül a szlovák Martin Famera hármat vállalt. Mellette további négy légiósuk van, köztük Baksa László, aki több magyar csapatban is védett, köztük a LEN-kupagyőz- tes Szeged hálóját is őrizte.- Azt tudjuk, hogy a Spandau 04 csapatának magját a német válogatott játékosai alkotják - kezdte Varga Dániel, a Szolnoki Dózsa olimpiai és világbajnok játékosa. - De vannak jó horvát és szerb légiósaik, sőt náluk véd Baksa Laci, aki az első számú kapusuk. Mivel edzőjük, Petar Kovacsevics montenegrói származású, játékukban a német és a dél-szláv stílus keveredik. Egy biztos, végig szívósan küzdenek, soha nem adják fel, nem lesz könnyű ellenük, különösen hazai környezetben. Nem szabad, hogy ebben az ünnepi, év végi hangulatban egy percre is kihagyjon a koncentrációnk. A szolnoki csapat 23 tétmecs- cset játszott idáig ebben az évadban, ebből 21 összecsapást megnyert. A minden szinten menetelő együttes az elmúlt évadban BL elődöntős Rijeka elleni 13-12- es győzelemmel kezdte a főtábla küzdelmeit, míg soros ellenfele hazai vereséggel rajtolt.- Mindent pontnak nagy jelentősége van, az idegenbeli győzelmek pedig felértékelődnek a főtáblán - mondta Cseh Sándor, a szolnoki csapat vezetőedzője. - Vendéglátóink nyilván mindent el fognak követni, hogy javítsanak helyzetükön. A Dubrovnik ellen bizonyították, hogy tudnak jól is játszani, hiszen két góllal is vezettek, igaz, a záró negyedet nagyon elszúrták. Nekünk pedig nemcsak a meccsekre, hanem az edzésekre is úgy kell oda állnunk, hogy minél kevesebbet hibázzunk. Céljaink eléréséhez nyernünk kell Berlinben. HÍREK Szoros mérkőzésen főiskolás vereség A férfi röplabda-bajnokság soros fordulójában a Pénzügyőr vendége volt a Szolnoki Főiskola RK-SI csapata. Három szoros játszmából kettőt, illetve a negyedik szettet a fővárosiak nyerték meg, akik 3:l-es győzelmet arattak. - Az első szettet kiengedtük a kezünkből - mondta a szövetség honlapján Gulyás Ferenc, a szolnoki gárda edzője. - Rendre mi szerezzük meg a vezetést, de amikor nagyon kellene, akkor csak egy helyben topogunk, és nem tudjuk sikerrel befejezni a játszmákat. Szemléleti változásra lenne szükség a játékosoknál ahhoz, hogy előbbre tudjunk lépni ebből az állapotból. Buzánszky Jenő kritikus állapotban buzánszky jenőt, az Aranycsapat legendás tagját pénteken szállították kórházba és még aznap meg is operálták, ám négy nappal műtétje után állapota még mindig kritikus - írta az nso. hu. Ifjabb Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolójának fia kedden a fourfourtwo.hu-nak elmondta, édesapját továbbra is az intenzív osztályon ápolják, állapota több mint három nappal a műtét után továbbra is kritikus. A család és a kórház továbbra is diszkréciót és megértést kér a szurkolóktól, a tisztelőktől. PROGRAMAJANLO MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Csillagok között (12) 19.50. Dumb és Dumber kettyó (16) 15.15,18.00,20.15. Exodus: Istenek és királyok (12) 14.00. Exodus: Istenek és királyok (12) 3D 17.00,20.00. Förtelmes főnökök 2. (16) 18.20. A Madagaszkár pingvinjei (6) 14.30. A Madagaszkár pingvinjei, 3D (6) 16.30. Paddington (6) 14.00,16.00. Swing (12) 13.00,17.30. TISZApART MOZI: Kétarcú január (12) 14.15, Meteora (16) 14.30, Paddington (6) 16.15, Maja, a méhecske (0) 3D 16.30, Körberajzolva (16) 18.00, Godard: Búcsú a nyelvtől (16) 3D 18.15, Dumb és Dumber kettyó (16) 19.30, A fogoly (16) 20.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK, A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 19 órától az Irma, te édes (Kiss Mányi-bérlet) című darabot mutatják be. ÉVBÜCSÚZTATÓ HANGVERSENY SZOLNOK. December 19-én 16 órakor a Verseghy Ferenc Könyvtár művészeti szalonjában a BibliotéKar évbúcsúztató hangversenyén vehetnek részt az érdeklődők. KARÁCSONYI FOGLALKOZÁS SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban december 20-án 10 órától rendhagyó karácsonyi foglalkozást tart Hodosi Szilvia népzenetanár. ADVENT RÁKÓCZIFALVA. Advent negyedik vasárnapján, december 21-én, délután 14 órától várják adventi programokkal az érdeklődőket a református templom előtt. A résztvevők köszöntése után több helyszínen folytatódik a program: ökumenikus imádság lesz Kupai-Szabó Kornél lelkészszel a református templomban. A gyerekeket meseprogrammal, a felnőtteket irodalmi összeállítással várják. A programot közös gyertyagyújtás zárja a városi adventi koszorúnál. ADVENTI HANGVERSENY SZOLNOK. A belvárosi nagytemplomban december 19-én 18 órától adventi hangversenyt tartanak. Fellép a Szolnoki Kodály Kórus és Bódiss Tamás orgonaművész. SZENTESTE RÁKÓCZIFALVA. December 24-én, szerdán 15 órakor kezdődik pásztorjáték a hittanos gyermekek előadásában a katolikus templomban, ahol 24 órakor éjféli misére várják a híveket. GYERTYAGYÚJTÁS SZOLNOK. A Kossuth téren december 20-án 14 óra 30 perctől a Kassai Általános Iskola 30 perces műsorát láthatják, majd 15 órától a Rákóczi Ferenc Iskola diákjai adnak 25 perces műsort. Fél négytől a Munkácsy úti óvoda óvodásainak fellépését láthatják, 16 órakor a Népdalkor lép színpadra, 16 óra 30 perckor meggyújtják a negyedik gyertyát, 17 órától a szandaszőlősi iskola műsorát nézhetik meg, majd 17 óra 30 perckor Krajczár Zsolt lép színpadra. JÁTSZŐHÁZ SZOLNOK, december 20-án 14 óra 30 perctől a Napsugár Gyermekházban hagyományőrző karácsonyi játszóházba várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. BEMUTATÓ SZOLNOK. December 20-án 17 órakor tartják az Eső irodalmi folyóirat bemutatóját a TISZApART moziban. Az esten megemlékeznek a napokban elhunyt szerzőtársukról, Dienes Eszterről. KIÁLLÍTÁS NAGYKÖRŰ. A tűzzománc-kiállítás 2015. január 8-ig megtekinthető a művelődési házban. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. További programok: Szoljon.hu. RECEPT Raffaello golyó HOZZÁVALÓK 12-14 GOLYÓHOZ: 20 dkg fehér csokoládé, 0,5 dl sűrített tej, 8 dkg pörkölt szeletelt mandula. A FORGATÁSHOZ: 6 dkg OStyalap (összemorzsolva), 10 dkg kókuszreszelék, 10 dkg fehér csokoládé. ELKÉSZÍTÉS A szeletelt mandulát tegyük egy teflon serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett pár pillanat alatt pörköljük világos színűre, rögtön öntsük egy tányérba, hűtsük ki, morzsoljuk össze. Fémtálba tördeljük a csokoládét, adjuk hozzá a sűrített tejet, vízgőz fölött olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a morzsalékos mandulát, és keverjük alaposan öszsze. Tegyük kb. 30 percre a hűtőbe, hogy megdermedjen. Az ostyalapot kézzel morzsoljuk össze, és tegyük egy tálcára. A hűtőből vegyük ki a csokoládés masszát, formázzunk belőle kisebb golyókat, hempergessük meg az ostyamorzsában, majd tegyük be kb. 30 percre a fagyasztóba, hogy lehűljön és megkeményedjen. A maradék fehér csokoládét tördeljük bele egy fémtálba, vízgőz fölött olvasszuk fel. A kókuszreszeléket öntsük ki egy tálcára. Vegyük ki a fagyasztóból a golyókat, majd forgassuk meg a csokoládéban és a kókuszreszelékben is, tegyük vissza a sütőpapírral bélelt tálcára, majd tegyük hűtőbe. A mandarin kiváló idegnyugtató hatású vitamin A citrusféléket teába csavarva, forralt borba áztatva, frissen facsarva vagy turmixgépben felhabosítva, de akár szörpként, limonádéként vagy frissítő koktélként is fogyaszthatjuk. Erős immunvédő és rákellenes hatásuk miatt célszerű egész évben frissen fogyasztani őket. mandarin: rendkívül egészséges, magas vitamin- és tápanyagtartalma erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet, segít megelőzni a rákos betegségek kialakulását, és alacsony kalóriatartalma miatt közkedvelt diétás gyümölcs. Egészségügyi szempontból jelentős szerepet tölt be a vérrögképződés, a szívás érrendszeri betegségek kialakulásának megakadályozásában, ezenkívül idegnyugtató és baktériumölő hatású gyümölcs. narancs: magas vitamin- és ásványianyagtartalma roborálja a szervezetet influenza vagy fogyókúra esetén, illatos héja pedig a gasztronómia fontos alapanyaga. Számos antioxi- dánst tartalmaz, ezért jelentős szerepet tulajdonítanak neki a rákellenes harcban. Nyugtatja az idegrendszert, előnyös hatással van a szívre és a keringési betegségekre (trombózis, szívás érrendszeri panaszok, magas vérnyomás). Erős vírus- és baktériumölő hatása révén enyhíti az-influenzás tüneteket, savtartalma könnyíti a bélműködést. ■ MŰSORAJÁNLÓ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Aranykosár 10.00 Sajtóasztal 11.00 Kultúrkorzó 11.25 Aranyidő 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Gordonkaverseny 13.30 Különóra 14.00 Időgép 14.30 Elixir 15.00 Örökségünk 15.30 A Pál utcai fiúk - film 17.30 Mérleg 18.00 Kultúrkorzó 18.25 Aranyidő 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Döntés előtt 20.00 Aktuális 20.30 Téma 20.50 Sajtóasztal 21.50 Holokauszt-em- lékműsor 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu aktív rádió 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu 5.00 Magyar lelátó, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával, 22.00 „Kapcsolódjunk" - No- vák Péter kulturális magazinja a fővárosból, majd nonstop zene szerda reggel 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!