Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-16 / 292. szám

2014. DECEMBER 16., KEDD AUTO-MOTOR 9 Szívvel, lélekkel, magabiztosan KiA Ránézésre maradt a régi, pedig a lemezek alatt egy kategóriával feljebb lépett a Soul Eredetiségét megőrizte, s „lélekvándorlása során” min­den szempontból tökéleteseb­bé vált a második generációs dél-koreai Soul. Tóth Zoltán Zsolt Szokványostól eltérő koncep­ciójával és stílusával igazi va­gány kis különcnek számított a 2008-as Párizsi Autószalonon debütált Soul (lélek). Egy ideje azonban a kisautók, egyterűek és szabadidőautók jellemzőit vegyítő crossover más szem­pontból is kilógott a Kia sorai­ból, hiszen még a koreai már­ka látványos minőségjavulása előtt született. Éppen ezért a második nemzedéket az ala­poktól kezdve áttervezték - mégpedig szó szerint, ugyanis a Cee’d módosított padlóleme­zére épül! MINDEZEK JÓVOLTÁBÓL pe­dig a továbbfejlesztett futómű is hatékonyabban képes ellát­ni a feladatát: a régi és az új Soul vezethetőségét és gördü­lési komfortját nem lehet egy lapon említeni. Nyoma sincs már a korábbi botladozásnak, a feszes hangolás dacára ma­gabiztosabban lépi át az úthi­bákat és egyenetlenségeket a Kia. Ugyanakkor kanyarban kevésbé dől meg a magasépí­tésű kasztni, jóindulatú alul- kormányzottsággal, stabilan DÍZELMOTOR FELÁRA STERIL KORMÁNYZÁS LÁTVÁNYOSABB, MODERNEBB FORMA IGÉNYESEBB UTASTÉR VEZETHETŐSÉG, RUGÓZÁSI KOMFORT ERŐS, KULTURÁLT DÍZEL Csak EX szinten jár a LED-es nappali menetfény, a 16 colos alufelni, a tükörházakba integrált index és a sötétített üvegezés fordul az autó. Kormányzása ugyan pontosabb, de továbbra is elég szintetikus érzést nyújt, viszszajelzésből sajnos szemer­nyivel sem kapunk többet. Pe­dig szériában jár hozzá a FlexS- teer funkció, a gombnyomásra azonban csak a szervorásegítés erőssége (Komfort, Normál, Sport) változik. AZ UTASTÉRBEN kellemeseb­bek a formák és igényesebbek a felhasznált anyagok, így so­kat javult a minőségérzet. Ez főképp a gazdagon felszerelt EX kivitelre igaz, melynél egyebek mellett Supervision műszer­egység (4,3 colos TFT-kijelző), bőrkormány és sebességvál­tó-szoknya, automata légkondi, sebességtartó/határoló auto­matika, elöl és hátul is fűthető ülések, középső könyöklők, va­lamint tolatókamera emelik a nívót. A navigációs rendszer a 8 colos, színes érintőképernyő­vel 450 000 forintba kerül, míg további extrákat kétféle cso­magban lehet kérni - kényelem csomag és techno csomag. A MÉRETNÖVEKEDÉS (hosz- szúság és tengelytáv +20 mm, szélesség +15 mm) hozománya­ként valamivel szellősebb az utastér helykínálata, de azért tágasnak nem mondanám. A csomagtartó 340-ről 354 liter­re nőtt, a padló alatt jókora pa­kolórekeszeket találni, szükség esetén pedig a 60:40 osztású támlákkal a befogadóképesség 1367 literig (+1271) bővíthető. AZ 1,6-OS benzinest és dí­zelt felvonultató motorpalettá­ról mi utóbbit próbáltuk. Gond nélkül tarthatjuk a forgalom ritmusát akkor is, ha korán felkapcsolgatunk, de azért számítsunk rá, hogy a változó geometriájú turbóval lélegez­tetett CRDi alul kissé bágyadt. Olyan 1800-as fordulatig tart a hatásszünet, ezután élénkeb­ben pörög fel és derekasan húz a négyhengeres: a 128 lóerő és a 260 Nm kellő dinamikával mozgatja a Soult, és az előzési rugalmasság is rendben van. A 11,2 másodperces gyorsu­láson és a 180 km/órás csúcs­sebességen nem is annyira, meredek emelkedőn viszont érezni, hogy a motor küzd az 1,4 tonnás tömeggel. Nagy se­bességnél pedig ehhez jön még a csinos homlokfelület által gerjesztett légellenállás, úgy­hogy sztrádatempóról komóto­san lépked tovább a Soul. részterhelésnél csende­sen és simán jár a dízel, egye­dül hidegindításkor és erőtel­jes gyorsításnál nyersebb egy picit a kelleténél, de a hangja nem válik tolakodóvá. A hat­fokozatú sebességváltó kissé hosszú utakon és átlagosan kapcsolható, az áttételezése viszont jól eltalált - 130 km/ óránál hatodikban laza 2500- at forog a főtengely. 300 ezer forint ellenében automata vál­tó rendelhető az autóhoz,a 100 000 forintos Eco Dynamic cso­magot (start-stop rendszer és alacsony gördülési ellenállású abroncsok) viszont csak a ma­nuálishoz lehet konfigurálni. Tesztautónk utóbbi híján is elfogadható, 6,3 literes átlag- fogyasztást produkált - több­nyire városi használat mellett. CSAKHOGY A TETEMES FELÁR a dízel ellen szól: az 1.6 GDI benzinmotorral és LX alapfel­szereltséggel a Soul indulóára akciósán 3899000 forint, en­nél az 1.6 CRDi 1 145000 fo­rinttal drágább, az LX felsze­reltségért pedig további 485 ezret kérnek. Örülhet az autós: olcsóbb lesz a benzin és a dízel is SZERDÁTÓL a mol a 95-ös ben­zin literenkénti nagykereske­delmi árát bruttó 9, a gázolajét 7 forinttal csökkenti - értesült az MTI. így a 95-ös literenkén­ti átlagára 341-342 forintra, a gázolajé 366-367 forintra mér­séklődik. A benzinár legutóbb 2010 december elején volt 345-346 forint, a dízel utoljára 2011 szeptember elején került 371 forintba. ■ Új Mercedesek jövőre a kereskedőknél jövő júniusban a kereskedé­sekben lesz a Mercedes GLC nevű, középkategóriás szabad­idő-autója, amely a jelenlegi GLK-t váltja majd. November­ben lesz megvásárolható az új C-osztály kupé változata, ami azt is jelenti, hogy leghama­rabb a 2016-os szezonban váltja le DTM-versenyautóját a gyár. ■ HIRDETÉS Disne I SZÖKNY I OV» TI M Az akció 2014. november 3-tól december 19-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Meglévő előfizetőnek tekintjük, akinek a nevén és címén a vásárlás hónapjában érvényes megyei napilap előfizetés van. A könyvcsomagban található egyes mesekönyvek változásának jogát fenntartjuk. Fizetési és kézbesítési információért hívja a helyi tarifával hívható 06-40-510-510-es telefonszámot. 1 Г***-.* w M i íjU, 1 HIRDETÉS ар+дода&апп: ;SHOt\magaiii\oV sbrjjsí sí irfamqM8a*' Az akció 2014. november 28-ától visszavonásig tart. A havi részletfizetéshez hűségszerződés aláírása szükséges. A tájékoztatás nem teljeskörű, bővebb információért hívja a 06-40-510-51 О-es telefonszámot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom