Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-16 / 292. szám
KOZELET 2014. december 16.. kedd Mire készül Moszkva? Nem zárja ki az orosz külügyminiszter, hogy országa atomfegyvereket telepit a Krím-félszigetre. Szergej Lavrov hétfőn azt mondta. Oroszországnak a nemzetközi joggal összhangban minden alapja megvan ahhoz, hogy úgy rendelkezzen saját legitim atomarzenálja felett, ahogyan érdekei diktálják, a nemzetközi jogi kötelezettségeinek megfelelően. HÍRSÁV Ezermilliárd dollárba került az afgán háború megközelíti az ezermilliárd dollárt az az összeg, amelyet az Egyesült Államok a hivatalosan decemberben véget érő afganisztáni hadműveletekre költött - írta a hétfői londoni Financial Times saját számításait idézve. Az afgán konfliktus költségeinek 80 százaléka Barack Obama amerikai elnök hivatali idejére esett. Ráadásul az iraki háború is 1700 milliárd dollárba került, ezért az amerikai közvélemény, és az Obama-kormányzat is vonakodik a hasonló katonai intervencióktól. ■ MW Véget ért a túszdráma Sydneyben TÖBBEN ELHAGYTÁK a túszok közül tegnap délután azt a sydney-i kávéházat, ahol egy iráni fegyveres tartott fogva vendégeket, alkalmazottakat, összesen 30 embert hétfő reggel óta. A rendőrség behatolt az épületbe, ahonnan lövöldözés hallatszott. A túszejtő Man Haron Monis iráni vallási vezető; politikai menekültként érkezett Ausztráliába. Csak óvadék ellenében van szabadlábon: vádolják a felesége meggyilkolásában bűnsegédlettel, szexuális bűntettekkel is. A helyszínen az látszott, hogy néhány túszt az ablakhoz tereltek, ahol arab nyelvű, fekete zászlót kellett a magasba emelniük. Nem kizárt, hogy az Iszlám Állam (ISIS) zászlajáról van szó. Egy gyanús csomag miatt a sydneyi operaházat is ki kellett üríteni. ■ MW Ő már megmenekült Megszavazták a büdzsét T. ház Kormány: család- és munkahelybarát - Ellenzék: nyomorba dönt Orbán: a számok igazolják, hogy nincs igaza a kétkedőknek Elfogadta tegnap a parlament a jövő évi költségvetést. A kormányzat a családok megerősítéséről, a növekedést fenntartásáról beszél, az ellenzék viszont nyomort, agyonadóztatást emleget. Éber Sándor „A jövő évi büdzsé a magyar gazdaság növekedésére épít, és a munkahelyteremtéssel, a családok támogatásával, és a növekedés fenntartásával olyan célokat tartalmaz, amelyeket jó szívvel lehetett támogatni” - hangoztatta tegnap a gazdasági miniszter miután megszavazta a parlament a jövő évi büdzsét. Varga Mihály kiemelte: amellett, hogy a kormány három legfontosabb céljának - családok megerősítése, munkahely- teremtés, gazdasági növekedés - elérését segíti, a devizahitelek kivezetésével és a bankok elszámoltatásával egy régóta húzódó problémát is orvosol, és megőrzi az eddig elért eredményeket. Jövőre maradnak a különadók, a reklámadó és a bankadó is, az ideinél 33 mil- liárddal kevesebb jut viszont a szociális ellátásokra. A költségvetést megalapozó törvény megszünteti a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot, sávosan határozták meg többek között az alkoholok jövedéki biztosítékrendszerét. Januártól a 100 százalékos ön- kormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok kizárólag a kormány hozzájárulásával köthetnek adósságot keletkeztető ügyletet. Megszüntetik azokat a magánnyugdíj-pénztárakat, amelyeknél a tagdíjfizető tagok száma két hónapon keresztül a taglétszám 70 százaléka alá csökken. MSZP „A jövő évi költségvetés olyan adóemelésekre épül, amelyeknek közös jellemzője: a kormány mindenre adót vett ki, amire lehet” - hangoztatta Burány Sándor. Az MSZP-s honatya szerint ez szimpla és szemérmetlen pénzbehajtás. Két vokssal megállítható lett volna a kétharmad. Középen Varga Mihály Példaként említette a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások maradék 200 milliárdját. Úgy vélte, jövőre 5 millióra nőhet a létminimum alatt élők száma. Az MSZP azt is sérelmezte, hogy ha jobbikos Vona Gábor, és a DK-s Gyurcsány Ferenc is szavazott volna, akkor nem lett volna meg a kormány- oldal kétharmados többsége. jobbik „A korábbi megszorítások és új adófajták büdzséjéből hiányoznak a jövő biztosítékai, az otthonteremtés, a gyermekvállalás ösztönzése"- mondta Z. Kárpát Dániel. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a büdzsé kódolja, hogy Magyarország nem tud növekedési pályára állni. lmp „A társadalom legmódosabb 10 százalékának kívánságlistáját tartalmazza a többség érdekeivel szemben a költségvetés, amely tovább növeli a vagyoni és jövedelmi különbségeket” - hangsúlyozta az ) LMP-s Róna Péter. pm együtt, dk „A jövő évi büdzsé olyan, mint a sok alkohol: öl, butít és nyomorba dönt, ha a költségvetést a tervezett módon valósítják meg, akkor éhen fogunk dögleni” - hangoztatta a PM-es Szabó Tímea. Szelé- nyi Zsuzsa szerint (Együtt) az emberek agyonadóztatást, dilettáns tervezést, a szegények megsarcolását emhtette. A DK-s Varjú László szerint a kormány minden bajbajutott embert magára hagy, mindenkitől több pénzt akar elvenni a különadókkal és az adóemelésekkel. Emelkedik a hadiözvegyek járadéka EGYESÜL A NÉGY KÖZSZOLGÁLATI médiaszolgáltató, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda és Duna Televízió a parlament tegnapi döntése alapján. Egységesítették a címképzés szabályait a központi címregiszter indulása kapcsán. a gyermekvédelmi törvény módosításával rugalmasabb lehet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony, a szociális intézményi elhelyezés elutasításával szemben a bírósághoz lehet fordulni, és a nevelésbe vett vagy utógondozói ellátásban lévő, még iskolába járó gyermekeknek is ingyenes lehet a közétkeztetés a jövőben. egy módosítás szerint mintegy 50 százalékkal emelkedik a hadiözvegyek havi járadéka. A 2015-ös büdzsé fő számai (milliárd forint) Forrás: MTI Bevételi főösszeg 16 312,8 Kiadási főösszeg 17190,2 GDP-arányos hiány 2,4% Tervezett adósság 25100,4 Államadósság-mutató 75,4% GDP-növekedés 2,5% interjú „A magyar gazdasági modell bizonyította, a kétkedőknek nincs igazuk” - nyilatkozta Orbán Viktor a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökségnek. A miniszterelnök szerint a gazdasági növekedés 3 százalékot meghaladó mértéke és az, hogy a költségvetési hiány az unió által meghatározott korlát alatt van, igazolta: gazdaság- politikája működik. Kiemelte a gazdasági bővülést, a csökkenő munkanélküliséget, a szüárd büdzsét, vitatta a statisztikákat, melyek szerint nőtt a szegénység és csökkentek a közvetlen külföldi befektetések. A kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, tervei szerint legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét, már jövőre felülvizsgálhat más adókat is. A bankadóról a devizaalapú jelzálog fokozatos kivezetése után lehet döntés, ami függ a hitelezők bővülő hitelkínálatától is. Orbán szerint a jövőbeni kormányzati lépések tovább csökkenthetik a Fidesz népszerűségét. «MTI Nem jut kevesebb az alapítványi iskoláknak az alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) megdöbbenéssel olvasta, hogy Balog Zoltán miniszter ígérete ellenére nem módosították az alapítvány iskolák költségvetési támogatására vonatkozó törvény előterjesztést. Az egyesületnek egy korábbi tárgyaláson azt ígérték, hogy nem csökkentik 75 százalékra iskoláik állami támogatását, mivel közfeladatot látnak el, többségük nem költségtérítéses, hátrányos helyzetű tanulókat szolgálnak. Az Emmi tegnap azt közölte: nem csökken a támogatás, az erre irányuló indoklás jogtechnikai okok miatt maradt a tervezetben, amit módosító javaslat révén korrigálnak. iMW Útlezárások országszerte, tüntetések a Parlamentnél DEMONSTRÁCIÓ A Liga félpályás útlezárásai mellett a dohányipari dolgozók is tiltakoztak az állami ellátó ellen - Sztrájk lesz? Remélem, a sztrájk ráébreszti a kormányt, hogy nagy a szak- szervezeti követelések támogatottsága, és a munkavállalói oldal is elgondolkodik azon, hogyan, miképp teljesíthető az öt elemből álló követeléscsomag, amit a szakszervezetek letettek az asztalra - közölte tegnap az országos félpályás forgalomlassító tiltakozásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke, Gaskó István. Országosan 52-54 ponton jelentek meg a félpályás útlezárásra, 1300-1400 autó és mintegy 3000 ember vett részt benne. Gaskó szerint az egész ország szimpátiával fordult az akció felé (bár a közösségi portálokon ezzel ellentétes hangok is megjelentek), atrocitás, a tervezettnél nagyobb fennakadás nem volt. „Ha a demonstráció hatása elmaradna a várttól, akkor még legalább két lépés van: egy tiltakozóakció (tüntetés vagy félpályás útlezárás), s egy országos sztrájk” - mondta Gaskó. A Parlament előtt a többszáz dohányipari dolgozó tüntetett az állami dohányellátó létrehozása ellen, a rakpartot elárasztotta 350 furgon. A demonstráció ellenére a T. Házban megszavazták, hogy a trafikok csak állami, vagy vele szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak terméket jövő szeptembertől. Növelték a dohánytermékek jövedéki adóját is. Fordítottak: a dohányipari tüntetők még emlékeznek arra, amit Orbán Viktor mondott egy korábbi kampányban Reggel a parlamentnél a mélygarázsokat állta el pár tucat tüntető a megszorítások és a kirekesztés ellen tiltakozva. A rendőrség háromszor is felszólította őket a helyszín elhagyására, miután ennek nem tettek eleget, egyesével elvitték őket. ■É. S. A Liga öt követelése 1. MEGFELELŐ BÉRFEJLESZTÉS 2. A SZTRÁJKJOG VISSZAÁLLÍTÁSA 4. A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FELÜLVIZSGÁLATA 3. KORKEDVEZMÉNYES NYUGDÍJ MEGTARTÁSA 5. A CAFETERIA VÁLTOZATLANUL HAGYÁSA