Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-12 / 289. szám

2014. DECEMBER 12., PENTEK .м^иид^ждшшшшджштжджшшшдшииютдммшшштшжш 14 HIRDETÉS ­ттттжтжтжжтжттттттттттттжтттжш KOKTÉL tgyÍ4l,!cnyk,|;CÍ>ol^p^nn;á onqyuito, sminktukor/ikulcstano^ PBPщ Az eredeti Szolnoki Olaj KK ajándéktárgyakat is keresd nálunk, melyek megvásárlásával a* Szurkolói Egyesületet támogatod! maci, boftártójflcrniösz^fálinaplór 5000 Szolnok, Tan'csics-M piedzbdekor@gmail.com Jövőre is utazik a korrepetitor a megyében népzene Idén befejeződött, de jövőre folytatódik a Nemze­ti Művelődési Intézet megyei irodájának nagy sikerű Utazó korrepetitor programja. A kiste­lepüléseken sokszor nincs olyan szakember, aki segítené a nép­dalokat, népzenét játszó együtte­sek, zenekarok munkáját. Az in­tézet ezen együtteseknek bizto­sít saját településükön igénybe vehető szakmai támogatást. Idén az első félévben 16, a má­sodikban 7 működő, illetve két induló népzenei csoport kért és kapott több alkalommal segít­séget. Az intézet felkérésére az utazó korrepetitor szerepében Csider István népzenész, citera- tanár, a mezőtúri Szivárvány Citerazenekar művészeti veze­tője látogatott el az együttesek­hez a megye több településére, és a szakmai útmutatáson túl, nemegyszer lelki támogatást is nyújtott. A tervek szerint a We­öres Sándor Országos Gyermek­színjátszó Találkozóra való fel­készülést célzó Utazó rendező program is folytatódik. ■ К. B. Karácsonyra ajándékozz 1 EGÉSZSÉGET! 1 csomag 4200 Ft + postaköltség 5 csomag vásárlása esetén 3800Ft/csomag INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL +36 30 867 5473 www.faccbook.com/buzafiilcpirkotol add szóljon! "’Hí ff! w v * íovábbl híreket a SZÓI JON.Iiai !■■■|ioa <«■!«»■■ olvashatnak. A Focus minden kategóriát figyelembe véve 2 éve a világ legkedveltebb autója. Ford FOCUS 1.6 Ti-VCT Technology felszereltséggel (5 ajtós modell) már 3.Ao4.000 Ft-1 I Ford Hovány Szolnok, Bercsényi utca l, Tel.: 06 56 801 052 'A kép illusztráció. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek Szerződéskötési ajánlatnak. Az ajánlat Ford Credit Bónusz finanszírozás esetén visszavonásig, vagy a készlet erejéig érvényes. Az ajándék téli gumi esetében a felni nem része az akciónak! A további részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben vagy telefonos elérhetőségünkön. Ford Focus 1.6 Ti-VCT Technology kombinált COj- kibocsátás 136 g/km. kombinált vegyes üzemanyag-fogyasztás 5.9 liter/100 km. www.fordhovany.hu Go Further A Ford Focus minden.csúcsot meghódít! ®OBA BIZTOS BETÉT, BIZTOS KIVÉT. KÖZLEMÉNY A Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanításáról A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-560/2014. sz. határo­zatában elrendelte a Tisza Takarékszövetkezet (5430 Tiszaföldvár, Virág út 1.) végelszámolását. Ennek kö­vetkeztében a hitelintézetekről és a pénzügyi vállal­kozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) alapján az ÓBA 2014. december 11-én megkezdi és a tör­vényben előírt 20 helyett már 7 munkanapon belül befe­jezni tervezi a betétesek részére a kártalanítás kifizetését. Kártalanítási összeg Az említett törvény alapján az ÓBA a névre szóló betét- és 2014. december 10-ig számított kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő 30 705 000 forintösszegig fizeti ki. Az átváltás a 2014. december 10-i MNB devizaárfolyamon történik. A kártalanítási igényt nem kell bejelenteni! A kifizetés alapját a Takarékszövetkezet nyilvántartásában lévő személyes (név, lakcím stb.), illetve céges adatok, vala­mint a betét(ek)re vonatkozó adatok jelentik. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÓBA a kártalanítással kapcsolatos értesítését a betétes takarékszövetkezeti nyilvántar­tásban lévő állandó lakcímére és nem az ott megadott más címre küldi! A lakcímváltozás bejelentése - a sze­mélyazonosság igazolása mellett - csak a Tisza Taka­rékszövetkezet fiókjaiban tehető meg. Kifizetési elszámolás Az ÓBA a kártalanítás összegéről minden esetben rész­letes kifizetési elszámolást készít, melyet a betét tulaj­donosa részére tértivevényes levélben küld meg. Kifizetés módjai Magánszemélyek részére • 100 ezer forint kártalanítási összegig készpénzben postai kézbesítő útján. • 2,5 millió forint kártalanítási összegig postai kifize­tési utalvánnyal, postahelyen történő felvétellel. • 2,5 millió és 5 millió forint kártalanítási összeg kö­zött ÓBA Betétbiztosítási kártyával. A kártya kizá­rólag a kártalanítás összegének felvételére alkalmas, vásárlásra nem! A betétes postai úton kapja meg előbb a kártya használatához szükséges PIN-kódot, majd a kártyát tartalmazó levelet, végül tértivevényes levélben a kifizetési elszámolást. A kártyát tartalma­zó levélben a kártyahasználathoz szükséges minden tudnivaló szerepel. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kártya használatához mind a három fenti levél (PIN-kód, kártya, kifizetési elszámolás) átvétele szükséges! A kártyával felveheti az összeget az OTP Bank bankjegykiadó automatáinál (napi limit maxi­málisan 800 ezer forint), vagy egy összegben az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban. Ez utóbbi esetben két nappal korábban jeleznie szükséges az OTP fiók, illetve az adott posta által megjelölt, nagy összegű készpénzfelvételnek minősülő felvétel szándékát. • 5 millió forintot meghaladó kártalanítás felvétele, illetve az arról való rendelkezés személyesen az OTP Banknak az ügyfél által kiválasztott fiókjában egy összegben történik. Az ÓBA a kifizetési elszámolás­hoz mellékelt levélben részletesen tájékoztatja a betét tulajdonosát a kártalanítási összeg felvételével kap­csolatos tennivalókról. Jogi személyek részére • Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók - a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően - az OTP Banknak az ügyfél által kiválasztott fiókjá­ban vehetik fel a kártalanítás összegét. Készpénzbiztonsági okokból javasoljuk, hogy a kártala­nítási összeget az adott fiókban helyezze el, vagy utalja át bármely magyarországi hitelintézetnél vezetett bank­számlára. Nyomatékosan felhívjuk ügyfeleink figyelmét arra, hogy nagy összegű készpénz tartása biztonsági kockázatot jelenthet, ezért körültekintően járjanak el! Ha a betét tulajdonosa, aki a kártalanításra jogosult személy, időközben elhalálozott és azt az örökösök a Takarékszövetkezetnél még nem jelentették be, egyez­tetés céljából hívják fel az ÓBA 06 (40) 918-918-as helyi tarifájú ügyfélszolgálati telefonszámát. Gyámhatósági betét esetén kérjük, hogy a gyám/gondnok szintén hív­ja a fenti telefonszámot. A kártalanítás során nem kerül kifizetésre a lejárt tarto­zás miatt a Takarékszövetkezet által beszámított összeg. A kártalanításokra is vonatkoznak a hatályos adójog- szabályok, így a kifizetett kamat után az ÓBA kama­tadót és egészségügyi hozzájárulást köteles levonni. A 30 705 000 forintot meghaladó vagy az ÓBA által nem biztosított (lásd Hpt. 213. §) betétkövetelésre vonatkozó­an hitelezői igénybejelentést lehet tenni a Pénzügyi Sta­bilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-nél (tájékoztatás: http://www.psfn.hu/; telefon: 06 (1) 321-0116). További információ az ÓBA honlapján (www.oba.hu), va­lamint a 06 (40) 918-918-as ÓBA ügyfélszolgálati telefon­számon és a Tisza Takarékszövetkezet fiókjaiban kérhető. Budapest, 2014. december 11. Országos Betétbiztosítási Alap ■7 ■МШИ Telenor Partner шрегпет Szolnok Baross u. ?. (Baross-Szapáry sarok, a fehér Házzal szemben} Törökszentmiklós Kossuth u. 127. (a Posta meilett) Készffléka|ánlatunk 2014. november 13 let erejéig érvényes, 2 év tarifámé vásárlása vagy a 8önusz nem vonható össze. A Tetenor э vás korlátozni sz előfizető átm! A készül ! OfiÓKKjZOlvény TéíéhitosŰgyféts _________ SBHBSSí^SBhBÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom