Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-10 / 287. szám
3 2014. DECEMBER 10., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Útszűkületet okozhat az építkezés DECEMBER 10. ÉS 12. között a Sörárium kivitelezése kapcsán a szolnoki városháza pincéjének betonozási munkálatait végzi a kivitelező. Mindez a gyalogos forgalom részleges korlátozásával jár, illetve a Kossuth téren részleges útszűkületet okozhat, azonban a városháza és a belvárosi ügyfélközpont bejáratának megközelíthetősége biztosítva lesz - tájékoztatta lapunkat Gyuricska Éva, az önkormányzat sajtó- referense, aki az arra közlekedő gyalogosok figyelmét kéri. ■ Közmeghallgatás a megyeházán A decemberi közgyűléséhez kapcsolódva közmeghallgatást tart a megyei önkormányzat Szolnokon. Az érdeklődőket december 12-én várják a megyeházán. ■ SZ. ZS. Bokszkesztyűt is magukkal vittek a fiúk lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy fiatalkorú tiszaroffi lakos ellen. Az adatok szerint a 17 éves fiú egyik barátjával hétfőn délelőtt látogatta meg egyik idős ismerősét tiszaroffi lakásában. A 73 éves bácsi a fiatalok távozását követően észlelte, hogy a fiúk figyelmetlenségét kihasználva elvittek lakásából egy boksz- kesztyűt, egy mobiltelefont, egy bőrcipőt és különféle ruhaneműket. A fegyvernek! őrs munkatársai a bejelentést követően rövid időn belül lakásán elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták a 17 éves fiút. Az egyenruhások az eltulajdonított értékek egy részét a házkutatáskor megtalálták és lefoglalták. ■ A polgármester várja a lakosságot a fórumon A Tallinn városrész közép- és hosszú távú fejlesztéséről tart lakossági fórumot Sza- lay Ferenc polgármester december 15-én, hétfőn 17 órakor a Magiszter Alapítványi Iskola (volt Áchim úti iskola) ebédlőjében. ■ Mindenki a döntésre vár birkapörkölt A résztvevők bíznak benne, hogy hitelesítik a rekordot Rekordkísérlet volt Budapesten, a SYMA csarnokban a minap a Nyugdíjas Expón a Karcagi Birkafőzők Egyesülete tagjai és jeles helyi, túrkevei, berekfürdői, kisújszállási főzők részvételével. Tízéves kortól a nyugdíjasokig széles volt a résztvevők életkori skálája, akik a 120 öntöttvas lábasban főzték a hungarikum karcagi birkapörköltet. Daróczi Erzsébet- Ahhoz mindvégig ragaszkodtunk, hogy egy öntöttvas lábasban egy birkát főzzünk és a szétosztásnál is így vigyék el a karitatív szervezetek - mondja Nagygyörgy Jenő, a Karcagi Birkafőzők Egyesületének elnöke. - Péntek hajnalban négy órakor indultunk Budapestre, majd a megérkezés után két óra kellett, mire mindenki elfoglalta helyét a saját főzőhelyénél, ahol minden egyes alapanyagot lemérlegeltek, a fejtől a hagymán át a paprikáig. Tíz órakor a Magyar Piacszövetség részéről Galisz Tamás megadta a jelet a kezdéshez - sorolja az elnök. A szervezők mindent dokumentáltak, a „fejtől a lábig” 2625 kilogrammnyi húst főz- s tek a 120 főzőhelyen. A karcagi birkapörköltet kasztrojban (hagyományos öntöttvas lábas) főzik. A hús mellé 300 kilogramm vöröshagymát, 40 kilogramm pirospaprikát, 2000 darab szárított piros csövespaprikát, 130 fej fokhagymát, 120 kilogramm zsírt és 40 kilogramm sót használtak fel.- Mivel a sátorban veszélyes lett volna a sok gázégő között járkálni, egy kordonnal választották el tőlünk a nézőket. így is sokan odajöttek és kérdezgették tőlünk a főzés menetét, a hungarikum karcagi birkapörkölt készítésének módját. Én magam és a többiek is rutinos főzők vagyunk, mégis jóérzéssel töltött el, amikor biztattak bennünket a látogatók. Láttam a főzőkön is a nagy várakozást, hogy a A rekordkísérleten id. Csontos György és unokái, Gyurika (jobbra) és Gergő is részt vettek Láttam a főzőkön is a nagy várakozást, hogy a rekord- kísérletből lesz-e végül rekord. rekordkísérletből lesz-e végül rekord, erről a Guiness-rekord- központban döntenek majd. Egy biztos, a 8673 adag étel jó helyre került. Hét karitatív szervezetnek adtuk át dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel és a Magyar Piacszövetkezet vezetőivel. Én a Református Szeretetszolgálat képviselőjének adtam át 2000 adagot. A rendezvényen tizennyolc polgármester is ott volt Berekfürdőtől Kisújszálláson át. Karcagról Kovács Szilvia alpolgármester és Bene Sándor nagykunkapitány érkezett. Abban minden főző egyet értett, jóérzés volt ebben a rekord-kísérletben részt venni és népszerűsíteni a karcagi birkapörköltet - hangsúlyozta Nagygyörgy Jenő. A karcagi híres juhászdinasztia Csontos családból öten vállalták a főzést. A nagypapa, id. Csontos György két fiával, Nagygyörgy Jenő Péterrel és Györggyel, az unokák közül a 13 éves Gyurikával és a 10 éves Gergővel fogott fakanalat. Mint a fiúk édesapja, ifj. Csontos György elmondta, nagyon büszke volt, hiszen mindkét gyermeke teljesen önállóan főzött. Természetesen nem ez volt az első alkalom, kiskoruk óta ott vannak és figyelik apjukat, nagyapjukat, fokozatosan tanulták meg a főzés alapjait.- A legnagyobb elismerés számomra az volt, hogy a Gyurika pörköltjét választották ki a VIP sátor vendégeinek. Bátran odamertem adni, hiszen megkóstoltam, nekem is ízlett a pörköltje. Nagyon büszke voltam rá, amikor a polgár- mesterek és a meghívott vendégek is elismerően szóltak a fiam pörköltjéről - mondta ifj. Csontos György. Új lelátó építésébe fogtak a Tiszaligeti stadionban ► Folytatás az 1. oldalról A keleti oldalon 1200 férőhelyes lelátót építenek acélszerkezetű tetővel. Az északi oldalon található vendégszektort 750 férőhelyesre tervezik. A lelátók alatt büfé, szektoronként vizesblokkok és mellékhelyiségek kialakítása is a Market Építő Zrt. megvalósítási tervei között szerepel - ez a cég építhette meg a Ferencváros új stadionját, a Groupama Arénát is. Földi Sándor, a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a kivitelezés már el is kezdődött. Az építkezés látványosabb szakasza jövő év elején várható. ■ M. G. Citromra a múzeumban. Néhány éve egy citromfát ajándékoztak a Tiszazugi Földrajzi Múzeumnak. Az új környezetben már többször hozott termést a növény. Képünkön Béres Mária igazgató mutat egy még zöld gyümölcsöt. Látványos tánckoncerttel köszöntik az új esztendőt kultúra A Szolnoki Szimfonikus Zenekar negyedik alkalommal is megrendezi az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő újévi gálakoncertet. Január 10-én 19 órától a „Világcirkusz” - tánckoncertet láthatja a közönség a szolnoki városi sportcsarnokban - mondta el Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezető-szakmai igazgatója tegnap sajtótájékoztatón. - A zenekar határontúli vendégei a Nagyvárad Táncegyüttes művészei lesznek, akik a Juronics Tamás által rendezett „A világcirkusz” című produkciójukból mutatnak be koreográfiákat Mozart Rekviemjének zenei kíséretével.- A koncertlátogatók ismét találkozhatnak a Budapest Táncszínház táncosaival. A nagyszabású produkcióból a kórusok sem maradnak ki. A Nemzeti Énekkar és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lép színre. Közel háromszáz fellépő színesíti majd az estet. A koncerten a nagy orosz lélek is kitárul, ugyanis olyan orosz komponisták játsszák majd a főszerepet, mint Stravinsky, Borogyin és Muszorgszkij. Az est karmestere Izaki Masza- hiro lesz. Az újévi tánckoncertre elsőként regisztráló harminc hazai és nagyváradi diák tiszteletjegyet kap - tette hozzá Patkós Imre. Információk: www. szolnokiszimfonikusok.hu. ■ Csöndben lenni dübörgőnk. Szinte a nap 24 órájában szól mellettünk valami: zene a boltban, mélybasszus a lámpánál álló autóban, hifi a nappaliban, tévé a hálóban. A fiatalok úgy buszoznak, sétálnak, beszélgetnek és tanulnak(l), hogy közben tuc-tucol a mobiljuk. Gyakran kapom azon magam, hogy mosogatás, főzés közben automatikusan bekapcsolom a rádiót. Ha unom a napi politikát, a klasszikusokra váltok, ha túl sok a reklám, a Dankó Pistára. MINTHA FÉLNÉNK a csendtől. Naphosszat zajongunk, pörgetjük magunkat a soha meg nem álló információözönnel. Az pedig zúdul ránk. Szól a rádió, a tévé, vizuálisan bombáznak a hirdetőtáblák, még az otthonunkba is be- pofátlankodnak a kéretlen „üzenetek” a reklámlevelek és -újságok formájában. MERJ CSENDBEN LENNI! Merj csendes lelkületű lenni a zajosak között! - hallgattam viszont Bálint Pálné Ibolya intő szavait az internet segítségével. Az erdélyi nőszövetség elnöke lelkigyakorlatok állandó előadója, aki okosan rámutat: kevesen engedik meg maguknak a szívbeli mély csend kiváltságát. Nem mernek kilépni az állandó hangzavarból, a mindennapok erőltetett menetéből. mert Ml történik, ha csendben maradunk? Elkezdjünk hallani a saját „belső” hangunkat. Érdemes megtanulni, hogyan alakíthatunk ki rendszeresen csendet magunkban és magunk körül. A csendesség alkalmat teremt arra, hogy szóljunk Istenhez, vagy a távol lévő szeretteinkhez. Az üzenet pedig célba ér. Egy barátnőmmel évek óta „levelezünk" gondolatban. És nem csodálkozunk azon, ha a ritka találkozásaink alkalmával úgy beszélgetünk, mintha állandó napi kapcsolatban lennénk. Modem kütyük sem kellenek hozzá. Csak szeretet és gondolat. Tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak SEGÍTSÉG Tészta, rizs, tartós tej, liszt, cukor és konzervféle, szaloncukor és sokfajta édesség. Ilyen tartós élelmiszerek kerültek a bevásárlókocsiba az egyik törökszentmiklósi áruházban, ahol a Magyar Élelmiszerbank akciójának keretében szerveztek adománygyűjtést a napokban. Az akcióhoz idén is, immár negyedszer csatlakozott a törökszentmiklósi Kapocs a Mozgás- sérültek Segítésére Alapítvány és a Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola. Sokan adakoztak, a szervezők örömmel vették, hogy sok fiatal is fontosnak tartotta, hogy segítsen a rászorulóknak, akikhez még karácsony előtt eljutnak az adományok. ■