Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-15 / 266. szám
2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT 12 TŰKOR Dobó Kata szakított Caramel legújabb korszaka Medvék a kertben Dobó Kata és Gulyás Levente öt évvel ezelőtt szerettek egymásba, és három esztendővel később már közös gyermekük született. A kapcsolatuk - amelyet gyakran nehezített az állandó ingázás Budapest és Békéscsaba között sokáig zökkenőmentes volt, ám néhány hete úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább, mozaik Tíz éve nyerte meg a Megasztárt Molnár Ferenc Caramel. Az élete azóta gyökeresen megváltozott. Idén újabb korszakot nyitott: apa lett. Azt mondja, erre sokkal előbb és sokkal jobban vágyott, mint a zenei karrierjére. Vélhetően új albumán, az Epicentrumon is hallhatók lesznek élete legújabb korszakának érzelmei. interjú Ma már nemcsak a mesékben találkozhatunk farkassal, hiúzzal és medvével, hanem akár a hazai erdőkben is. Eddig mindhárom nagyragadozót kihalt fajként tartották számon hazánkban, ám mostanra egyre több helyen bukkannak fel. Félnivalója a lakosságnak nincs tőlük, sőt, örülni kell a visszatérésüknek. sztori Üj Néplap Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kit. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR G. ATTILA Hirdetési vezető: FODOR BEÁTA Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE A kiadásért felel: MIHÓK ATTILA, ügyvezető igazgató A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Ügyeletes újságíró: 06-30/3379-639 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@mediaworks.hu Hirdetés: Telefonos hirdetésfelvétel, ügyfél- szolgálat: (56) 516-716 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@mediaworks.hu Telefon: (56) 516-707 Előfizetés, terjesztés levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefon: (40) 510-510 helyi tarifás hívószám. e-mail: elofizetes@mediaworks.hu Előfizetés a kiadó ügyfélszolgálatánál: 5001 Szolnok, Mészáros L u. 2., telefonon az (56) 516-716-os számon, hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn ugyanezen a telefonszámon, telefaxon: (56) 516-710, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Unicredit Bank 10918001-00000062-61830071 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 2 990 Ft negyed évre 8 970 Ft fél évre 17 940 Ft egy évre 35 880 Ft Az előfizetői példányok kézbesítését az Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER ZRt. árushelyein keresztül történik. A MATESZ által auditált. Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Megrendelés száma: 443400 Nyomtatás időpontja: 2014. 11.14. ISSN Új Néplap 0865-915x ® mediaworks Content first Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ЩЯШГ köszöntés Éppen három éve annak, hogy Martfűn minden tavasszal és ősszel emlékfács- kák ültetésével köszöntik a legfiatalabb városlakókat, közösséget formáló szép hagyományával erősítve a családok kötődését városunkhoz. Folytatva az azóta igen népszerűvé vált városi kezdeményezést, november elején 21 újszülött nevében huszonegy hárscse- metét ültettek el szüleik a Tisza Cipő parkban. Ahogy a város honlapján is olvasható, kezdetekben a Bata téren ültették el a gyermekük nevét viselő facsemetéket a családok, majd a Tisza-parti sétány mellett, a Kikötő téren folytatódott az emlékfák ültetése. Az elmúlt évtől a Tisza Cipő parkot díszítve szaporodnak a kis fácskák, melyeknél azóta is gyakran látogatást tesznek a családok. A szülők, nagyszülők gondoskodtak a szakszerű faültetésről, a végén örömmel tűzték a fára az előre elkészített mutatós névtáblát, mely gyermekük nevével hirdeti a következő években kis tulajdonosuk martfűi gyökereit. ■ Kilencvenéves városlakót köszöntöttek ünnep Kilencvenesztendős városlakót köszöntöttek a közelmúltban Törökszent- miklóson. Szabó-Pethő József családi körben, feleségével és lányaival fogadta az ön- kormányzat jókívánságait és ajándékkosarát. Józsi bácsi felidézte a múltat, elmondta, hogy fiatal agrármérnökként tanárrá képezték, és 1951-ben helyezték Törökszentmiklósra. 1952-ben vette feleségül Hajnal Eszter tanárnőt, 62 éve boldog házasságban élnek. Két lányuk született, majd két fiúunokájának surjányi kertjében tanította a földművelés szeretetét, reméli, méltó utódai lesznek a kertészkedésben. Józsi bácsi napi tevékenysége az olvasás, a hírek figyelemmel kísérése és a tv-nézés. ■ R. Á. • О Szolnoki Főiskola A JOVO AZ IDEGEN NYELVŰ KEPZESEKE Legalábbis ezt vallják a Szolnoki Főiskolán az „Idegen nyelvű képzések határtalan lehetőségei” című konferencia szervezői és előadói. A rendezvény az „Oktatási együttműködés a régióban, közösségi típusú felsőoktatás kezdeteinek megteremtése”, vagyis a Képzésfejlesztés alprojekt keretében kerül megrendezésre, szorosan kapcsolódva a Szolnoki Főiskola által a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő eseményhez - nyilatkozta lapunknak Dr. Kóródi Márta oktatási és tudományos rektorhelyettes, az alprojekt vezetője. Az intézmény nemzetköziesítése nem új ötlet, jóval meghaladja ma már a százötvenet a főiskolán eddig tanult külföldi hallgatók száma, ezért érdemes tovább bővíteni a nemzetközi képzések, az idegen nyelven tanulható tantárgyak körét. A projektben képzési programokat, tananyagokat dolgoztak ki, képzők képzésére tréningeket szerveztek, hogy valóban megújult tartalmat és tanulástámogatást nyújthassanak az angol képzési nyelvű szakra járó hazai és külföldi hallgatóknak. A témában szervezett konferencia plenáris előadása többek között a Corvinus Egyetem jó gyakorlatait mutatja be, szekcióelőadásai között pedig még amerikai példa is prezentálásra kerül egy kutatóút eredményeit taglalva. A világ másik feléről pedig- Moszkvából- a Lomonoszov Egyetem oktatója fog a tapasztaltakról beszámolni. Ez a konferencia része a tudomány előtt tisztelgő eseménysorozatnak, témáik is egybecsengenek. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat 2014-ben a „Messzelátó tudomány: felelős válaszok a jövőnek” ösz- szefoglaló mottó keretében a tudományt mint a jövő alakításának meghatározó eszközét kívánja bemutatni az érdeklődőknek. Az eseménysorozat öt kérdéskörnek szentel kiemelt figyelmet: a globális kihívást jelentő demográfiai folyamatoknak, a társadalmi egyenlőtlenségek dimenzióinak, a fenntartható fejlődés feltételeinek, az új technológiáknak és hatásaiknak, valamint az érték teremtő tudás a testi, lelki egészség, illetve jóllét megteremtésében és fenntartásában témájának. A jövő kérdéseire adott válaszok széleskörű, múltbéli és jelenkori elemzéseken alapulnak. A tudomány jövőbelátó erejét szeretné a Főiskola az átlagember és az eltérő tudományterületeket kutatók számára a „Mondd el a múltat, diagnosztizáld a jelent, jósold meg a jövőt” - Hip- pokratésztől a harmadik évezredig konferenciamottóval “"*! global-, educational j«* * vü; IjrSzolnőKOO ,-sj Málfütiire a"íll®^Suagei; íj 111 líEüey ént Ш students -g-S "10£Tfl tainaWe ‘ nCOUT |fi courses flfííW! a középpontba állítani és lehetővé tenni, hogy az előadásokon keresztül minél több, a jövőt felelősen alakító kutatási eredménnyel ismerkedhessenek meg a résztvevők. A plenáris előadáson a globális kihívásokra adott válaszok témakörei jelennek meg. Kiemelt szekció témája az idegen nyelv társadalmi és tudományos funkciója, valamint a fenntartható fejlődés harmadik évezredbeli értelmezése és gyakorlata, ami az idegen nyelven folyó képzést is magában foglalja. Vélhetően a hallgatóság is visszaigazolja, hogy valóban az idegen nyelvű képzéseké a jövő. A konferenciaprogramot a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje követi, megkoronázva az eseményt a tehetség egy másik megjelenési formájával. SZÉCHÉNYI „TAMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfolió és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási együttműködés formájában Délkelet-Magyarországon” MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Európai Unió Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Már készülnek az adventre Szolnokon hangolódás November 24-étől újra adventi faluvá változik Szolnokon a Kossuth tér, míg a hagyományos karácsonyi vásár a Hild téren december 2-től lesz látogatható. Utóbbi helyszínről eltűntek a fehér, illetve piros színekben pompázó műanyag sátrak. Helyüket az ünnepi várakozás idején a hangulathoz méltó faházak váltják fel. A Hild téren hatvanöt, míg a Kossuth téren további huszonhárom faházat építenek fel hamarosan, és a megyeszékhely karácsonyfáját is felállítják a belvárosban, s talán még néhány városrészben is. Nem fog hiányozni a főtérről az a méretes adventi koszorú sem, melynek négy gyertyáját ezúttal is a történelmi egyházak képviselői által lobbannak lángra. ■ M. G. Pénzügyi fogyasztóvédelmi napot szerveztek a roiskolán tudatosság Az elmúlt időszakban a pénzügyi világban történtek egyre inkább rámutatnak arra, hogy mennyire fontos a pénzügyi fogyasztóvédelem hazánkban. A pénzügyi tudatosság és az ezt megalapozó közgazdasági és társadalmi gondolkodás nélkülözhetetlen a mai pénzügyi világban. Ezt a tevékenységet erősíti az egyik bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának pályázata, melynek célja, hogy hozzájáruljon egy olyan Pénzügyi Fogyasztó- védelmi Civil Háló létrehozásához, mely hosszú távon és tevőlegesen hozzájárul egy új szemléletű, magas szintű pénzügyi kultúra kialakulásához. A Szolnoki Főiskola és a tulajdonában álló közhasznú nonprofit kft. sikeresen pályázott, és ennek keretében szervezte meg a pénzügyi fogyasztóvédelmi napot. A program elején dr. Kállai Mária kormánymegbízott és dr. Lip- ták Gergely a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója beszélt a kormányhivatal fogyasztóvédelmi tevékenységéről. Ahogy az a kormányhivatal, hu internetes portálon is olvasható: a Szolnoki Főiskola a pályázatban foglaltak megvalósításához együttműködésre kérte fel a megyei kormányhivatalt (április 15-től már a kormány- ablakokban is lehetőség van a pénzügyi fogyasztóvédelmi panaszok személyes benyújtására).- A kormányablakokban a munkatársaink segítik a beadvány kitöltését, így csökken a hiánypótlás és gyorsulhat az ügyintézés - mondta dr. Kállai Mária. Ahhoz, hogy a magyar állampolgárokban is kialakuljon a pénzügyi tudatosság, egy szélesebb körű tájékozottság még sokat kell tenni. A kormánymegbízott különösen fontosnak ítélte a fiatalok megszólítását a témában. - Az ilyen programok is segítik a pénzügyi kultúra fejlesztését, amely hozzájárul a kiszolgáltatottság csökkentéséhez - tette hozzá. Dr. Lipták Gergely, a megyei kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója a fogyasztóvédelem fontosságáról, feladatairól nyújtott tájékoztatást a résztvevőknek. ■ Újabb huszonegy „babafát” ültettek el Martfűn